A turizmusos osztályom tényleg nem viccelt, egy villát béreltek. Azért nem kell semmi igazán fényűző dologra gondolni, de jól szórakoztunk.

Mivel reggel még volt egy órám a másik csoporttal, így mi csak délben indultunk el, ellenben a többiekkel, akik már fél 11-kor útra keltek. Az egyik srác megvárt minket, ő a férjem padtársa az órákon, s ő vitt el minket taxival a már említett bérleménybe.

A lakópark, ahol a villa állt, merőben üresnek bizonyult, a házikók 90%-ában nem lakott senki, dacára annak, hogy legalább tíz éve felépülhetett a negyed. Valószínűleg egyike annak a nem kevés félresikerült ingatlanberuházásnak, amit Kínában sikerült kivitelezni az évek alatt.

A mi épületünk ennek ellenére nem hevert parlagon, bérbeadással hasznosítják. A három emeleten mindenfelé szórakozási lehetőségeket alakítottak ki. Noha egyik-másik opció erősen arra utalt, hogy gyerekzsúrokkal is foglalkoznak, azért szerencsére nem csak csúszda és hinta közül lehetett választani.

Odaérkezésünkkor már nagy volt a sürgés-forgás, legalább 5-6 ember a konyhában mesterkedett, hogy minden fogás elkészüljön.  Mások elütötték az időt biliárddal, csocsóval, énekléssel vagy épp madzsonggal.
Az élelem aztán lassan elkészült, közösen elfogyasztottuk, majd később, 5 óra körül grilleztünk is a konyha mellett a szabadban.

Tényleg szuper nap volt, jól éreztük magunkat. KTV-ztünk, játszottunk, PlayStation-öztünk, s mindenki aranyos volt. Szeretem ezt az osztályt, éreztem már az elején, hogy jóban leszünk.

Képek a galériában, kattintásra nyílik.

Az éttermek és a sörkert után újra itt virágelvtárs, aki ezúttal a karaoke világáról írt lényegre törő beszámolót. A blogon esett már szó a KTV-ről néhányszor, a saját élményeim azonban már csak a nememből kifolyólag sem lehettek ennyire pajzánok, mint vendégszerzőnk nudizmussal fűszerezett éjszakai dajdajozásai. De a részleteket inkább tőle.

____________________________________________________

Hogyan szórakoznak a kínaiak? - KTV

Bár sajnos a sörös poszt nem volt olyan népszerű, de legalább nekem tetszett. Viszont a folytatás, ahogy ígértem, nem maradhat el. Egy olyan helyről írok, ahol már sok éjszaka otthagytam a hangszálaimat. Íme.

Kínában minden kétséget kizáróan az egyik legnépszerűbb szórakozási forma a karaoké. Enélkül ez az ország régesrég romba dőlt volna, demográfiai katasztrófa és öngyilkossághullám fenyegetné a lakosság 40 év alatti hányadát, a munkamorál töredékére esne és a gyűlölt Japánba vagy a még inkább karaokéőrült Fülöp-szigetekre kellene menekülni a túlélésért.

Maga a karaoké a 80-as évek körül tört be Japán mintára Hong-kongon keresztül először a két nagyvárosba, Pekingbe és az akkor különösen züllött Shanghaiba (Ajánlott olvasmány: Mian Mian – Candy. Az nyolvanas-kilencvenes évek Shanghai-a és őrületes tempóban benépesülő Shenzhenje regényformában. Kínában tiltott könyv.)

A Karaoke (卡拉OK） kifejezést felváltotta a népszerű KTV szó, amit a kínaiak angolosan betűzve ejtenek ki. Maga az aktivitás a 唱歌 (changge - “énekelni dalt”) illetve a 唱K (chang K - “énekelni a K-ba”) neveket kapta.

Hogyan is néz ki egy kínai karaoké?

Egyből eltér az Európában ismert színpadi formától. Külön szobák vannak, általában 3 kategóriában (mini, közép, nagy), amihez elit helyeken hozzájön az “elnöki” szoba, ami mindenhol drágán kárpitozott fotelekkel és aranyszínű bútorokkal jár.

Már közepesebb kategóriájú helyeken is külön WC szokott járni a szobákhoz.
Pár jellemző pont:

Mindenhol felszolgálók tömbkelege várja a népet, a szobából egy gombnyomás és meg is jelenik, de folyamatosan ellenőrzi, hogy kell-e még ital, van-e üres üveg, nincs-e szexuális tevékenység, stb.

Egy vagy több komputer van a szobákban, ahol több ezer kínai és külföldi szám közül lehet érintéssel választani.

Az alkoholválaszték széles, sokszorosa a bolti áraknak, de ahogy már említettem, itt is fontos az arc, tehát whiskey-t és rekesz Heineken-t kérnek ki indulásnak.
Minimum két mikrofon jár minden szobába, a hangerő mindenképp fejfájást okoz következő reggel, ha az alkohol vagy a dohányfüst nem volt elég.
Maga az éneklés is rendkívül magányos tevékenység számukra, általában egy énekel a kanapén ücsörögve, a többi beszélget vagy kockázik (lásd a sörkertes posztot).
Mindenhol van étel, sokszor egy menüben jár egy tál gyümölcs, szotyi, meg egy rekesz sör.

További apróságok

A KTV-ben virágzik a prostitúció. Ha valaki nőkkel, vagy látványosan csak haverokkal énekelni megy, fel sem tűnhet, bár mindenki tudja. Az első, hogy ha csak férfi van a társaságban, felajánlják a hölgytársaságot (DJ公主 – gongzhu, azaz hercegnő). Óradíjas, az alapfeladata a vendégek által kért dalok kiválasztása, vendégekkel éneklés, és az ital folyamatos utántöltése, hogy igyanak csak még többet. Tapogatni szabad. Van ahol ez ennyiben kimerül, de sokszor megadják az árat a “további szolgáltatásokhoz” is... Az éneklés innentől akár meztelenül is folytatódhat. (Erről találtam pikáns képeket, de ez nem az a blog kérem.)

Emellett az éjszaka közepén megjelenik egy idősebb hölgy is, aki bevezet 3-15 hölgyet a szobába, akik sorban állnak, majd közülük lehet választani, pénztárcához mérten. Igen, azért.

Miért jó a karaoké?

Kína a félmilliárd énekes országa. Mindenki tud énekelni, vagyis hogy azt hiszi. A karaokéból évente kinő annyi
tehetség amennyi ellátja az összes csatorna összes tehetségkutatóját, a végén híres is lesz bőven, egy-egy slágerre vagy haknira biztosan.

De nem ezért mennek. Mivel a zenei ízlésük korlátolt (70% pop, 20% diszkó, 10% egyéb), nem kulturális élményért mennek nagyrészt. A karaoké – legalább is saját bevallásuk szerint – a feszültség levezetésének a legjobb módja. Tehát a bevezetőben leírt “függésnek” ez az oka.

Többen mondták, hogy csak ki akarják üvölteni a lelki bánataikat, a munkahelyi nyomást,
a felelősséget, utána jobb lesz. Persze közben esznek, isznak, ismerkednek, vagy kihasználják a teljeskörű szolgáltatások előnyeit...

Az éttermek után a sörkertekről ír virágelvtárs, aki a kozmopolita nagyvárosok züllött lakóihoz hasonlóan maga is állandó látogatója ezen intézményeknek. Azt hiszem, ez sok dolgot megmagyaráz.

________________________________

Hogyan szórakoznak a kínaiak? - 2. rész

Sörkertezés:

A hosszúra, ámde mégis tömörre sikerült első rész után bemutatnám azt a helyet, ami számomra a paradicsom maga, egyesek számára érthetetlen okokból, de nekem a második otthonom, mert szeretek leülni, idegenekkel beszélgetni vagy nézni ki magamból. Ja, és szeretem a sört.

És bizony a kínaiak is. Ezt jelzi, hogy már két éve is félmillió hektoliter fogyott (bár nekem ez ránézésre kevésnek tűnik). Nézzük csak meg először a legnépszerűbb sörfajtákat, ha már itt tartunk.

Sörök:

Tsingdao (Qingdao): Kína első számú és legismertebb sörének tartják, bár az eladások alapján a második helyre szorult. Több mint száz éve kezdték a folyékony kenyér főzését, német befektetéssel és licensszel, az azóta privatizált gyár városa Kína Münchenje, nem csoda, hogy augusztusban Oktoberfest mintájú tömeges lerészegedésre özönlik oda mindenki, aki szereti. A helyi különlegesség a műanyag zacskóban kapható sör (lásd lentebb).

Harbin: Ezeket a söröket tartják a legfinomabbnak, erősebb sörök, értelemszerűen Harbin városából. Finom.

Yanjing: Pekingben ez a sör vette át a vezető szerepet, és mivel megy az üzlet, ez sokak szerint a minőség rovására ment.

Snow: Jelenleg a legnagyobb mennyiségben fogyó sör Kínában. Senki nem szereti, de sok helyen csak ez van.

Ezeket a söröket szinte biztosan megtaláljuk bárhol. Valószínű adókedvezmény vagy más jellegű állami beavatkozás lehet a dologban, de az alkoholtartalom az elmúlt években sokaknak bánatára erősen lecsökkent... Pekingben a 3.3-3.6%-os sör lett az átlagos, de nem ritka a 2.5%-os sem. Hát kérem az már nem is sör.

A sörkert maga (大排档 - dapaidang):

Általában három fajtája van. Az egyik az önálló sörkert, ahol üvegben és csapolva kapjuk a sört, mellette nyársakat sütögetnek, tehát minden megvan, ami szem-szájnak ingere. Jó esetben WC is.

A leggyakoribb az éttermek előtt kirakott sörkert, műanyag asztalokkal és székekkel. Északon sajnos csak május és október között élvezhetjük. Ja, ha esik, jobb esetben még sátrat is raknak a fejünk fölé.

A lófráló tömegnek pedig esténként minden utcasarkon jár egy kis ücsörgés. A sütögetős ember odahúzza a kiskocsit, kiteszi a sámlikat, a szomszéd boltból vesz sört, és kész is a sörkert. Persze, hogy illegális, erre megy el a bevétel fele...

Sörkerti hangulat:

Az étterem-sörkert típusnak az alaphangulatát megadják a szaladgáló pincérek, a grillszén átláthatatlan füstje, és a folyamatos zsivaj. Nem Kínában szinte sehol nem szól a zene, sem bent sem kint, nem szoktak hozzá.
Fontos dolog még a játszás. Nem értik sokszor, hogy mi külföliek miért nem akarunk mindig játszani. Mert mi tudunk beszélgetni, nekik hamar elfogy a témájuk. Ha ezt négyszemközt mondom nekik, azt mondják, hogy ez így van, szomorú, de legalább a játékkal elmegy az idő, és nevetgélni is lehet.
A kedvenc játékuk egyértelműen a kockázás. Alapvetően póker, számolgatnak, blöffölnek, aki veszít, annak innia kell, általában a pohár sör 1/3-át, de néha az egészet.
Van egy játék, ami még a sörkerttől is el tudja venni a kedvem. Annyira gyűlölöm, hogy a szabályokat sem tudom. Ketten számokat mutatnak a kis kezeikkel és egymással szemben ordítoznak, amilyen hangosan csak lehet, aztán az egyik valamiért veszt, és innia kell.

干杯/随意 (ganbei/suiyi): A kínaiak szavai a koccintáskor. Az előbbi a “fenékig”, az utóbbi az “egs” megfelelője (amennyi jólesik). De alapvetően a vidámsági fokot, vagy egyes esetekben az arcot az jelzi, ha mindenki húzóra issza meg. És ebből vannak az orbitális lerészegedések.
Még egy udvariassági formula a tiszteletadás felfelé, azaz koccintáskor a magát szabad akaratából lejjebb helyező, a másikat végletekig tisztelő személy lejjebb teszi a poharat, ám a másik fél ezt túlzásnak tartja, és ezért ő még lejjebb teszi. Ez addig megy, amíg már majdnem a földön koccintanak.
Ezt csinálják rizspálinkával is.
További kisregényt tudnék írni a sörkertről, de azt hiszem mára elég. Üzleti úton vagyok Shandongban (a Tsingdao hazája), tegnap este itt fotóztam a sörkertben egy gyöngyszemet, finom, búzás ízű itókát csapolnak belőle.

Váljék hát egészségünkre!

A múltkori nagy sikerre való tekintettel virágelvtársból csak úgy ömlik a szó. Bő lére eresztett, sztereotip, de pont ettől szórakoztató mondandóját így több részben közli a blog. Ma az éttermekről írt.

_________________________

Let's have some FUN, azaz így szórakoznak a kínaiak

Igen, a kínaiak is szórakoznak, talán többet is mint kéne, de korántsem azért mint mi, hiszen soha nem élvezik azt, amit csinálnak. Azt kell mondanom, nem nagyon tudnak lazítani. Tévedés azt gondolni, hogy mindig mosolyognak, nem ám mint a magyarok!

A kínai kedvenc panaszmondatai:

“压力太大了” (yali tai dale) – Túl nagy a nyomás! ( = a pénzért dolgozni kell...)
“ 累死了/困死了/忙死了” (lei – kun – mang, mögöttük a si, azaz meghalni) – Hulla fáradt, totálkész, rohadtul elfoglalt. Ezeket akkor is használják, ha egy papírzsepkendőt ki kell dobni.
“辛苦了“ (xinkule – munkáját elvégzett személy felé) – Látom, valóban fáradoztál (ez az amit hallani akar az a fél, hogy vegye észre a másik, milyen nehéz neki).
A következő posztokban a lazulás formáit tárgyaljuk hát ki, egyenként.

Szóval lazítsunk!

1. Étterem

Nem a romantikus vacsorák idilli helyszíne. Az étteremben evés, akármennyire is hétköznapi, mindig egy ünnep. Utána a következő evésig lehet róla beszélni. Ha különleges hely ( = drága, rossz, messze van és sorba kell állni) akkor hónapokig téma lehet. A kínaira is igaz, hogy ha meglát egy csendes, hangulatos helyet, be nem menne. Ha sokan vannak, be sem lehet férni, akkor biztosan finom. De mivel az előtte lévők mind így gondolkodtak, ezért ez persze nem garantált, de legalább az étteremnek jól megy.
Épp ezért ha épp nem megy a bolt, látványosan kiültetik a szakácsokat, mosogatókat és a pincéreket is, hogy nem üres ám a hely! Ha órákig kell állni, akkor az valószínűleg a paradicsom maga. Ha órák után sorra kerülnek, képesek elhitetni magukkal, hogy azért a tésztáért a forró vízben igen is megérte sorban állni (lásd az előző posztot erről). A posztban tárgyalt éttermek az általános, 100 négyzetméter feletti, pincéres éttermek.

Az éttermek mindig tematikusak, a főnök személyétől függően.
A leggyakrabban található étteremtípusok (a teljesség igénye nélkül):
东北，北京 (Dongbei, Beijing). Ezek az északkeleti régió ételei. Nem ugyanaz, tudom, de annyi az átfedés az étlapon, hogy egy helyen említem. Nem gasztro rovat, tehát pár szóban: tészta, ízetlen kenyérféleség, grill, sós ételek, néhány édesebb étel, hal.
新疆 (Xinjiang). Az északnyugati ujgurok ételei. Sült fűszeres kenyér, húsos nyársak, vegyestészták, egytálcsirke, hagymásbirka. Ne kérjünk malacot, mert ne. Sör van, hogy van, van, hogy nincs.
川/香菜 (Chuan/Xiang). Szintén külön lehetne említeni, de sokszor az éttermen is ez van. Szecsuáni és hunani ételek. Bors, csilipaprika. Minden csíp.
火锅 (Huoguo, angolul Hot Pot). Asztal lyukas középen, van benne víz ami forr, abba bele a húsok, zöldségek. Veve már említette, képpel is. Ha nincs éppen rendelkezésre álló lyuk, akkor elektromos főzőlap lábassal. Van egy csomó fajtája ízvilág szerint is, a leggyakrabban találhatóak a birkás (sok csont, kevés hús), és a Chongqing (sok egészbors, nagyon sok)
Kantoni, hakka, hong kong-i. Szintén túlzás egy kategóriába tenni, őket, amúgy főleg délen van belőle több. Szubjektív vélemény: íztelen.
Külföldi. A ronda, kényes, szőrös külföldiek mindenhol ott vannak. Felesleges lenne a nagyvárosok belső negyedeinek sokszínűségét említeni, hiszen az arabtól a törökön, indiain, francián, olaszon keresztül minden van. Az ilyen kisebb népeknek is, mint a magyar és a szerb is jutott már. Ami lépten-nyomon található, az az asztalon sütögetős koreai, különböző formákban. A japánok leginkább szintén nívósabb negyedekben vannak, vagy plázák felső emeletein.
Sem a leggyakrabban látogatott kiséttermeket, sem gyorséttermeket azért nem említem, mert funcionálisak, nem tartoznak a lazítás kategóriájába.

Az étteremben evés jellemzői:

Az étterem általában hangos, dohányozni mindig, mindenhol szabad (ez mostanában gyorsan és drasztikusan változik). Különtermek a közepes helyektől felfelé mindenhol vannak, minimum fogyasztással, forgóasztallal. A legtöbb helyen fóliába csomagolt étkészlet van, kistányér, lapostányér, pohár és kanál, külön pénzt számolnak fel felbontás esetén. Nem kell azt hinni, hogy ez steril vagy új, ezeket óriási hangárokban slaggal mossák el és csomagolják be aztán, tehát érdemes az asztalon lévő teával lefertőtleníteni az evőpálcikával együtt.

Az egyik fontos része, ha már “ét” terem, maga az evés. Kínában fontos az ARC, azaz a meghívó, rendelő, valamit a másiktól akaró, stb. személy töménytelen mennyiségű ételt kér. Ennek az alapvető szabálya az “ahány ember annyi féle étel”, de ezt nem tartják be úgysem, ha 4-nél kevesebben vannak. Az ilyen éttermekben külön pincér rendel, aki addig áll az asztal mellett, amíg ki nem találja a vendég, hogy mit enne. Van, hogy külön pincér hozza az ételt, és sokszor még egy külön, aki az asztalra teheti. Az étel, ha lassan jön, velük ordítoznak, nekik kell megsürgetni a szakácsokat, és az ételek méretével vagy ízével kapcsolatos panaszokat is nekik kell nyelniük. Ők általában kevésbé dekoratív, az oktatási rendszerből már kiszaladt fiatal lányok és fiúk. Bármikor készenlétben kell állniuk. Ebből adódik a töménytelen pazarlás. A már említett ARC miatt nem számít a végösszeg. SOK legyen. Beszélgetnek, isznak, csipegetnek.

Az asztalnál sok minden zajlik, egyedüli kívülállóként érdemes megfigyelni az alaphelyzeteket.
Lány – fiú: Egyes helyeken a lánynak egy olyan étlapot adnak, amin magasabbak az összegek, így látja, hogy a fiú nem keveset költött arra, hogy lenyűgözhesse. Ez általában amúgy elég is.
Családok: Az étteremasztalnál oldják meg a családi gondokat, egyesítés, házasság említése, gyerek tanulása, öregek, munkahelyváltás
Munkatársak, üzlettársak: Itt két fajta buli van. Az egyik célja a valódi lazítás, bár mindig a munka a téma. A másik főleg üzleti, amíg fokozatosan berúgnak, megemlítik az üzletet is. Ilyenkor repkednek a milliók, milliárdok. Ez utóbbi célja néha erőfitogtatás, a szerepeket rögzítik a különböző státuszú alfahímek és csatlósaik.
Haverok: Ennek szinte mindig az asztal alatt van vége.

De hogyan rúgnak be egy étteremben? Az északiak, az idősebbek, a sok iváshoz szokottak (üzletemberek, politikusok) azért tudnak inni. Északon a nők is. De többet látni fiatalok között olyat, hogy 2 sör után leesnek az asztalról. A sör mellett a leggyakrabban az éttermekben a rizspálinka megy, 30 – 60%-os alkoholtartalmú ital. A tűrőképesség nem mindig az arc fokmérője. De a koordinálatlan mozgás miatt vigyázni kell a szomszéd asztallal, na meg hogy egy rossz megjegyzéssel a másikat ne bántsák meg, mert annak a vége pozícióvesztés, vagy nem ritkán verekedés. (A kínai gyakorlatilag soha nem iszik alkoholt evés nélkül. Nézni sem bírják soha, sehol, ha beülök pár sörre. Felségsértés, illetve az elmebetegség jele. Ezt hosszasan kitárgyalják, ha velem, vagy a közelemben vannak. Újabb félórás téma. Egyél valamit, muszáj, na, nem jó, nem szabad kaja nélkül inni, stb.)

Fizetés: Itt kezdődik a kint élt külföldiek által annyiszor megcsodált konfliktus. Az a cél, hogy a másik fizessen, persze ezért úgy tesz az egyik fél, mintha mindenáron ő akar fizetni. Addig idegesítik egymást, hogy “már pedig én fizetek”, amíg a másik fél fizet, a nemfizető pedig úgy tesz, mintha mérges lenne, de nagyon, mert elvesztette az arcát. De persze igazából nem mérges. Aztán mindenki megy a dolgára, csont- és szeméthegyeket hagyva az asztalon, amit a pincérek az ételmaradék kivételével a terítővel összefognak, és kiviszik. És már jön is a következő csapat.