Liping 2013.10.05. 10:38

A 100000. látogató - Figyelem! Súlyosan öntömjénező bejegyzés!

Ez a nap is eljött, a Szecsuánblog egekbe csapó szárnyalása immár statisztikailag is mérhető. A mai napon, kevéssel az egy éves kezdés után felbukkant a százezredik látogató is az oldalon. Az állandóan futtatott blogokhoz képest ez nem egy óriási szám, de a jellegéből adódóan ez az oldal nem is pályázhat afféle babérokra.

Érdekes belegondolni, hogy honnan indult, s mi lett belőle. Kezdetben csak az ismerősöknek szántam. Egyszerűbb leírni egyszer, mint mindenkinek elmondani, hogy épp mi történik velem. Nem is igen tévedt ide más, az a néhány barát kattintgatott, napi 2-3 letöltést generálva. Az áttörést a határátkelős poszt hozta el. Sokan ideszoktatok, s a kommentekből meg a promóciómentes napok nézettségi adataiból kiindulva rendszeresen visszajárnak az olvasóim.

Egy bő háromnegyed éve az indexes gárdából is felfedezett valaki, azóta szinte folyamatosan kiraknak, ha egy kicsit is általánosabb posztot írok. Durván 25 címlapot köszönhetek nekik, ami tovább növelte a látogatók számát. Most már napi 4-500 lapletöltés és kb. feleennyi látogató mondható átlagosnak, amire (kövezzetek meg érte, de) nagyon büszke vagyok. Személyes jellegű blogtól ez szerintem meseszép adat, s dagad is a májam, hogy ennyien kíváncsiak vagytok a bejegyzéseimre.

A címlap nagyon jó érzés. Tisztában vagyok vele, hogy nem jelent feltétlenül minőséget, de mindenképp kellemes visszacsatolás. Szerencsére azért ez nem minden. Nem kezdtem el direkt szenzációhajhász posztokat kreálni, csak hogy kipakolhassanak, s ez jól is van így. A széljárás bármikor változhat, a promótálás is megszűnhet, az állandó olvasói gárdám viszont remélem, hogy marad. Most már nekik vagyis nektek is írom a blogot (a saját örömöm mellett), s a megszokott jelleg folytatására törekszem. Másképp ez nem is ugyanaz a blog lenne.

Ez úton is szeretném megköszönni, hogy velem vagytok, s állandóan visszajártok ide. Nagyon jólesik a kitartó figyelmetek. Remélem, a jövőben sem változik majd a helyzet, s továbbra is tudok majd érdekeseket írni. A kommentjeiteknek pedig ezután is nagyon örülök, írjatok bátran! 

Címkék:blog százezer 2 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása