Liping 2017.02.23. 19:41

Kínai dolgok: rizsfőző

Az talán nem meglepő senki számára, hogy a kínaiak sok rizst esznek. Sőt, a bevett nyugati sztereotípia alapján gyakorlatilag mást sem esznek, mint rizst.
A helyzet azért nem ennyire egyértelmű. Kína egy Európa-méretű óriás, így az általánosítás erősen sarkít. 

 

Az ország északi részén eleve nem is terem meg ez a gabonaféle, s noha ma már minden gond nélkül szállíthatóak a termények, hagyományosan nem vitték túlzásba a rizsfogyasztást arrafelé. Terményként a búza volt a sláger, míg ételként ez elsősorban különféle tészták, lepények formájában kerültek az asztalra.
A földrajzi szélességen túl a domborzat is korlátozó tényező volt, így rengeteg hegyes, elzárt területen termeltek rizs helyett más veteményeket, Amerika felfedezését követően elsősorban kukoricát és burgonyát.

 

Mindazonáltal valóban kijelenthető, hogy elég nagy mennyiségben fogy az elsőnként említett gabona is, különösen délen, ahol gyakorlatilag minden étkezés elengedhetetlen kelléke, legfeljebb a reggeliből maradhat ki.

 

A rizs itteni felhasználása némiképp elüt a hazaitól. Alapesetben párolják, só, fűszerek hozzáadása nélkül. Hogy a háztartások megbirkózzanak a feladattal, igen hamar megalkottak kifejezetten a rizs elkészítéséhez szükséges edényeket.

 

Többféle kialakítás is létezett, de a működési elv ugyanolyan volt. Az edényekben több szint került kialakításra: legalul a víz, felette pedig, apró nyílásokkal az alján a rizs elhelyezésére szolgáló rész. Az egészet lefedték, majd a felforralt víz párájában főzték meg a rizsszemeket. Mivel a víz nem is hűl olyan gyorsan, a kész termék sokáig meleg is maradt.
Kiskamaszként összehaverkodtam a vidéki kisvárosunkban néhány évig üzemelő kínai étterem személyzetével, akkor, a 90-es évek közepén még náluk is egy ehhez hasonló szerkezetben készült a mindennapi betevő.

 

A modernizáció természetesen ezt a konyhai műveletet sem kerülhette el, így hamarosan megjelentek az elektromos rizsfőzők. A korábbi módszernél is praktikusabbak, csak víz és rizs kell bele, majd ha elkészül, magától leáll a kütyü. Egész pontosan enyhe melegítő fokozatra kapcsol, amivel a fedél felnyitása nélkül gyakorlatilag egész nap friss és kellemes hőmérsékletű rizs érhető el.

 

img_20170223_125526.jpg

img_20170223_125549.jpg

 

Bár az európai gyomornak a sótlan, vízben párolt rizs általában kissé furcsa és kevésbé kellemes, csak megszokás kérdése. A rizs saját, kissé édeskés aromája is kijön így, s mivel lassan 20 éve így eszem, az otthoni verziónál sokkal jobban szeretem is.

Ennek köszönhető, hogy tegnap vettünk is egy rizsfőzőt, az első saját rizsfőzőnket. Ha egyszer hazamegyünk, visszük magunkkal.

Címkék:kína kaja gasztro rizs shenzhen rizsfőző 2 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása