Liping 2015.12.17. 13:47

Reggeli

A mostani, wuhani munkahelyemre való megérkezésem óta ma először sikerült a menzán reggelizni. Amúgy sem sűrűn szoktam ebéd előtt táplálkozni, plusz egyébként is örültem, hogy a fél 7-es kelés után fel tudtam ébredni annyira, hogy 8:20-ra beérjek tanítani.

Ma azonban korán keltünk, s így férjemmel együtt meglátogattuk a hozzánk legközelebbi menzát.

 

Kínában a reggeli merőben elüt a nyugaton megszokottól. Jellemzően főtt élelmet takar, ráadásul többnyire tésztát. A baoziről írtam már egyszer Xianningből, de étvágyat gerjeszteni itt egy kép. A hússal, esetenként zöldáruval vagy vegyesen megtöltött tésztát a tetejénél összecsípik, majd gőzben párolják finomra.

wp_20151217_07_39_34_pro.jpg

Itt Wuhanban a reganmian, a helyi híres tésztaféle is sűrűn fellelhető, én személy szerint nem annyira rajongok érte. A lamianért már annál inkább. Legutóbb írtam róla a hui beülős hely kapcsán, most egy videót gyártottam, ami megmutatja, hogy is készül ez a nyújtott/húzott tészta. Sajnos az ujjam némiképp belelóg, de a lényeget nem takarja ki.

 

Címkék:kína reggeli gasztro wuhan baozi reganmian lamian 1 komment

Liping 2013.10.07. 16:53

Gasztro: reganmian

Ha az ember Hubeiben van, kikerülhetetlen a találkozás Wuhan leghíresebb tésztaféléjével, a reganmiannel.

Neve fordításban forró, száraz tésztát jelent, a száraz annyiban valóban áll, hogy nem leves, csupán a kifőtt tésztára locsolgatott szószok szolgáltatnak némi nedvességet. Valami egészen minimális lajiaot (erőspaprika) adnak hozzá, ha az embernek nincs ellenére (ezt rendszerint megkérdik), de annyira elenyésző mennyiséget, hogy egyáltalán nem érezni.

Mást viszont annál inkább. Az ízlés talán a legszubjektívabb dolog a világon, így csak a magam nevében beszélhetek, de a tésztára öntött, állagra és színre leginkább forró csokihoz hasonló sötét szezámszószt annak ellenére nem szeretem, hogy ezt a hatást felnövésem óta eddig szinte semminek nem sikerült előidéznie nálam.

WP_20131007_003.jpg

 

Kicsit édeskés, de leginkább semmilyen, viszont a reganmian ízéért elsősorban ez a termék a felelős.
Azért, aki Wuhanban jár, kóstolja meg. Egyszer-kétszer meg lehet enni.

Címkék:kína gasztro xianning reganmian Szólj hozzá!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása