Most már közel egy hónapja annak, hogy beköltöztünk Shenzhenbe, így kezdünk egyre inkább beleszokni.
A lakóhelyünk ugyan egy kicsit kinn van, de metróval fél óra alatt elérhető a belváros. S a nyugati boltoktól eltekintve itt is van minden.


A lakókörnyezet konkrétan tele van boltokkal. Kicsi, családi vállalkozásos boltok ezek zömmel, de van egy közepes méretű, nagyobb lánchoz tartozó, és nagy szupermarket is kb. 2 perc sétára.

ATM-ek közvetlenül a ház kijáratával szemben vannak, akad száz méteren belül egy posta is, s az üzletekben minden egyéb szolgáltatás is fellelhető, vannak fodrászatok, mobilos boltok, ami csak kellhet.



Éhezni sem kell. Itt mindjárt a házzal szemben van egy kínai gyorsétterem, közvetlenül mellettünk seregnyi kiülős étterem, a másik irányban utcai árusok, s egy legfeljebb 2 percre egy lamianes hely is. A wuhanihoz hasonlóan ezt is hui emberkék viszik, s meglehetősen finom élelmet gyártanak. Én nem vagyok kifejezetten tésztás, de a lamiant szeretem nagyon, férjem meg elenné napi szinten.

Ha nem is minden nap, de azért szoktunk ott enni. Olcsó, közeli és finom.

Marhás lamian fenn, s qingcaios lamian lenn

No, ma is némiképp gasztronómiai vizekre evezek, elvégre ha már annyit áradoztam a kínai konyháról, valamit időnként mutatni sem árt belőle.

Kezdjük a cím első tagjával. A kínaiak párolt tojása egy nagyon alap táplálék, ellenben nem igényel semmiféle különösebb szakértelmet vagy eszközt, esetleg egzotikus alapanyagot az elkészítése. 
Rendszerint nem önálló fogásként szerepel, bár errefelé szinte semmi sem, hiszen egy-egy étkezéskor legalább három-négy féle tápot öntenek az ember elé, a rizst (északabbra esetleg a tésztát) nem számolva.

Legyártani roppant könnyű. Felütünk majd felverünk étvágynak megfelelő darabszámú tojást, majd ehhez képest kb. kétharmadnyi vízzel felhigítjuk azt. Ízesítjük, újra felverjük, majd mehet gőz fölé.
A párolásra is tökéletesen alkalmas rizsfőzők világában ez gyerekjáték, de azért magyar viszonyok között sem ördöngős feladat kivitelezni.

Ha elkészül, az elég könnyen észrevehető, mert valamennyire felfújódik, majd rántottaszerűen összeáll. Ugye hogy egyszerű?

Ez persze a nagyon hétköznapi recept, gasztrosznobok a víz helyett adhatnak a tojáshoz szójaszószt is (a további sózást ekkor hanyagoljuk, mert a szósz is sós) és nyugodtan lehet más dolgokkal is kísérletezni. Sznobéria nélkül is jól viseli ugyanakkor az apróra vágott zöldhagymát, s ha főfogásnak szánjuk, megszórható garnélával is, ami szintén puhára puhul a folyamat végére. Főfogásként azért valószínűleg nem árt elegendő tojással készülni.

A másik, amiről ma írok, az a bok choy. Ez a rendkívül ronda nevű teremtmény egy zöldség, nem is a rosszabbak közül való. Sajnálatosan ez a fenti förmedvény a legnemzetközibb neve, a dőlt betűk hiányából pedig kikövetkeztethető, hogy nem standard kínai név, hanem kantoni. Próbáltam keresni neki valami elfogadható elnevezést, de beletört a bicskám, a magyar nyelvű wikipedia meg nemes egyszerűséggel a kínai kelnek felelteti meg, ami egy oltári nagy baromság.

Hasonlít?

A blogon maradjunk a standard kínai névnél, ami a qingcai. Ez a káposztafélékhez hasonlatos, de tőlük azért merőben eltérő növény az egyik legkedveltebb kínai zöldség. 
Otthon, tartok tőle, hogy nem beszerezhető, én legalábbis még sosem láttam. Kifejezetten ízletes, úgyhogy aki kedvet érez, honosítsa meg hazánkban is. A klíma a termesztésre megfelelő.

Elkészítéskor a leveleket szétszedjük, majd innen a történet már sok irányba folytatódhat. Kevés olajon történő pirítás, levesbe főzés, párolás is lehet a végkimenetel, vasárnap nálunk ez utóbbi sorsra jutottak a megvásárolt darabok.

Zárásként még itt van néhány kép az ebédről.