Liping 2016.10.21. 05:23

Lamian Shenzhenben is

Most már közel egy hónapja annak, hogy beköltöztünk Shenzhenbe, így kezdünk egyre inkább beleszokni.
A lakóhelyünk ugyan egy kicsit kinn van, de metróval fél óra alatt elérhető a belváros. S a nyugati boltoktól eltekintve itt is van minden.


A lakókörnyezet konkrétan tele van boltokkal. Kicsi, családi vállalkozásos boltok ezek zömmel, de van egy közepes méretű, nagyobb lánchoz tartozó, és nagy szupermarket is kb. 2 perc sétára.

ATM-ek közvetlenül a ház kijáratával szemben vannak, akad száz méteren belül egy posta is, s az üzletekben minden egyéb szolgáltatás is fellelhető, vannak fodrászatok, mobilos boltok, ami csak kellhet.



Éhezni sem kell. Itt mindjárt a házzal szemben van egy kínai gyorsétterem, közvetlenül mellettünk seregnyi kiülős étterem, a másik irányban utcai árusok, s egy legfeljebb 2 percre egy lamianes hely is. A wuhanihoz hasonlóan ezt is hui emberkék viszik, s meglehetősen finom élelmet gyártanak. Én nem vagyok kifejezetten tésztás, de a lamiant szeretem nagyon, férjem meg elenné napi szinten.

 

Ha nem is minden nap, de azért szoktunk ott enni. Olcsó, közeli és finom.

wp_20161008_10_25_49_pro.jpgMarhás lamian fenn, s qingcaios lamian lenn

wp_20161008_10_25_53_pro.jpg

Címkék:kína élet kaja gasztro shenzhen qingcai lamian Szólj hozzá!

Liping 2015.11.02. 04:07

Gasztro: párolt tojás és bok choy

No, ma is némiképp gasztronómiai vizekre evezek, elvégre ha már annyit áradoztam a kínai konyháról, valamit időnként mutatni sem árt belőle.

Kezdjük a cím első tagjával. A kínaiak párolt tojása egy nagyon alap táplálék, ellenben nem igényel semmiféle különösebb szakértelmet vagy eszközt, esetleg egzotikus alapanyagot az elkészítése. 
Rendszerint nem önálló fogásként szerepel, bár errefelé szinte semmi sem, hiszen egy-egy étkezéskor legalább három-négy féle tápot öntenek az ember elé, a rizst (északabbra esetleg a tésztát) nem számolva.

 

Legyártani roppant könnyű. Felütünk majd felverünk étvágynak megfelelő darabszámú tojást, majd ehhez képest kb. kétharmadnyi vízzel felhigítjuk azt. Ízesítjük, újra felverjük, majd mehet gőz fölé.
A párolásra is tökéletesen alkalmas rizsfőzők világában ez gyerekjáték, de azért magyar viszonyok között sem ördöngős feladat kivitelezni.

 

 

wp_20151101_14_27_09_pro.jpg

wp_20151101_14_31_29_pro.jpg

Ha elkészül, az elég könnyen észrevehető, mert valamennyire felfújódik, majd rántottaszerűen összeáll. Ugye hogy egyszerű?

 

wp_20151101_15_20_42_pro.jpg


Ez persze a nagyon hétköznapi recept, gasztrosznobok a víz helyett adhatnak a tojáshoz szójaszószt is (a további sózást ekkor hanyagoljuk, mert a szósz is sós) és nyugodtan lehet más dolgokkal is kísérletezni. Sznobéria nélkül is jól viseli ugyanakkor az apróra vágott zöldhagymát, s ha főfogásnak szánjuk, megszórható garnélával is, ami szintén puhára puhul a folyamat végére. Főfogásként azért valószínűleg nem árt elegendő tojással készülni.

 

 

A másik, amiről ma írok, az a bok choy. Ez a rendkívül ronda nevű teremtmény egy zöldség, nem is a rosszabbak közül való. Sajnálatosan ez a fenti förmedvény a legnemzetközibb neve, a dőlt betűk hiányából pedig kikövetkeztethető, hogy nem standard kínai név, hanem kantoni. Próbáltam keresni neki valami elfogadható elnevezést, de beletört a bicskám, a magyar nyelvű wikipedia meg nemes egyszerűséggel a kínai kelnek felelteti meg, ami egy oltári nagy baromság.

wp_20151101_13_57_52_pro.jpg


Hasonlít?

 

A blogon maradjunk a standard kínai névnél, ami a qingcai. Ez a káposztafélékhez hasonlatos, de tőlük azért merőben eltérő növény az egyik legkedveltebb kínai zöldség. 
Otthon, tartok tőle, hogy nem beszerezhető, én legalábbis még sosem láttam. Kifejezetten ízletes, úgyhogy aki kedvet érez, honosítsa meg hazánkban is. A klíma a termesztésre megfelelő.

 

Elkészítéskor a leveleket szétszedjük, majd innen a történet már sok irányba folytatódhat. Kevés olajon történő pirítás, levesbe főzés, párolás is lehet a végkimenetel, vasárnap nálunk ez utóbbi sorsra jutottak a megvásárolt darabok.

 

wp_20151101_13_57_17_pro.jpg

wp_20151101_15_20_48_pro.jpg

 

Zárásként még itt van néhány kép az ebédről.

 

wp_20151101_13_59_34_pro.jpg

wp_20151101_14_14_16_pro.jpg

wp_20151101_15_16_13_pro.jpg

wp_20151101_15_44_52_pro.jpg

wp_20151101_16_05_41_pro.jpg

Címkék:kína bok choy qingcai párolt tojás 9 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása