Liping 2017.03.03. 12:24

Nyelvsuliban jártunk

Ma lezajlott a bemutatkozásom az említett intézményben. Kifejezetten barátságos helynek tűnik, a török főnökkel együtt. Tartottam egy kis demó órát is, ami tetszett nekik, s ha a másik tulaj is rábólint, hétfőn már le is szerződünk.

 

Rugalmasnak tűnnek, s az egész rendszer hasonlít a wuhani megoldáshoz, annyi különbséggel, hogy itt heti 8 órám lenne egyelőre, amiért havi szinten 8000 helyi pénzzel honorálnának. Ennyi gyerekezést - merthogy apróságok oktatásáról van szó - még én is kibírok, plusz maga a suli sincs messze, fél óra alatt odaérek.

 

Most már csak vegyenek fel, s akkor egészen elégedett leszek.

 

Néhány kép a helyről a galériában.

 

Címkék:kína nyelvsuli shenzhen Szólj hozzá!

Liping 2016.11.02. 15:43

Nyelvsuli is lesz

Ma voltam egy nyelvsuliban egész közel, cirka 10 percre a lakóhelyemtől. Egy puccos lakóparkban került kialakításra, ahol a villa alsó felét (úgy 80 nm lehet) 10000 yuanért bérli a fickó. És a városon belül abszolút nincs jó helyen, de hát ez Shenzhen.

 

A jelek szerint egymásra találtunk, mert az nagyon hamar összeállt, hogy gőze nincs semmiről, s most kezdi a diákok toborzását. Egyelőre kivette a kecót, nagyjából berendezte - magának hagyott egy kb. 10 nm-es hálót, merthogy ő is ott lakik -, s most indítja a bulit.
Mivel nem nagy nyelviskola és nála még én is tapasztaltabb vagyok a kiskölykök oktatásában, így nagyon hamar sikerült a kezdeti ajánlatát feljebb tornászni, s gond nélkül ráállt, hogy az asszisztens dolgozza majd ki az óraterveket is. Mivel az is kiderült néhány keresztkérdés után, hogy arról sincs sok gőze, hogy mit kéne tanítani, meg is rendeltettem vele a wuhani suli könyvét, azt már úgyis ismerem, a dalokat és a melléjük járó mozdulatokat is kívülről fújom.

Mivel 3-6 éves kölyköket tervez taníttatni velem, a környezet meg javarészt már iskolásokra van szabva, abban is teljesen együttműködő volt, hogy az egyik helységet átrendezi játékosabbra, ahol a picik komfortosabban érzik majd magukat.

 

Feltehetően heti 2x2 vagy 4x2 órám lesz, vállalkozó kedvű szülőktől függően, ami azt jelenti, hogy még az első esetben is kijön az albi ára. Ez így szerintem teljesen megfelelő lesz. És talán itt is lesz egy Ivy-hoz hasonló cukorfalat, akin kiélhetem az amúgy igencsak visszafogott mértékben jelentkező anyai ösztöneimet.

Címkék:kína élet munka nyelvsuli shenzhen 7 komment

Liping 2016.05.18. 11:16

Nyelvsuli - képekkel

A fősuli mellett azóta is szorgosan járok a piciket tanítani. Bár elsőre nem különösebben szerettem, mostanra egész jól alakult a helyzet. Maga a tanítás azóta sem nagyon érdekel, de a kölykök tényleg cukik, s szeretni valóak.

 

wp_20160517_19_37_12_pro.jpg

 

A jobbik csoportomban négyen vagyunk. Ivy, Riky, Mark és Kaka. A névadásokhoz nem volt közöm. Kaka is rendelkezett angol névvel, de valamiért nála maradtunk a kínainál.

 

Ők mindannyian jól viselkednek, nincs fegyelmezési probléma, bár a koncentráció nem mindig az erősségük, de a korukat is figyelembe véve ezen nincs mit csodálkozni.

 

A legjobb messzemenően Mark. Ő már iskolás, most elsős, s elég robotszerű. Ő tényleg élvezi a tanulást, mindig mindent tud, s nagyon aktív, kis stréber. A szülei más különórákkal nem terhelik, így teljesen az angolra tud fókuszálni, aminek - valljuk be - a legtöbb hasznát is veszi. 
A többiek nem ennyire szerencsések. Jól kereső felmenőik mindenféle elfoglaltságokat találnak nekik. Mark kivételével mindenki zongorázik, sokuk tanul táncolni, s Kaka mindezek mellett még harcművészeti oktatásban is részesül.


wp_20160517_19_43_43_pro.jpg

Mark fenn, Kaka jobbra lenn

wp_20160517_19_37_25_pro.jpg

 

Kaka amúgy nem rossz, de ritka, hogy rendesen odafigyel. Tekintetbe véve, hogy mennyi hülye elfoglaltságot találtak neki, ezen annyira nem csodálkozom, szegényke már elég fáradt lehet, mire az angolórára hozzák. A kiejtéssel neki gyűlik meg a legjobban a baja, nem nagyon megy neki, de azért javulgat.


Riky eleinte nagyon félt. Rendszeresen sírt az órákon, sokáig az anyja is ott volt a sarokban, s alig mert megszólalni. Most már elég régóta nem ez a helyzet, s élvezi a foglalkozásokat. A kiejtése jobb, mint Kakaé, de a tudása neki a leggyengébb. Bár mindannyiuknak megvannak a könyveinkhez használt nyelvi CD-k, otthon nem gyakorol, így aztán szinte semmit nem jegyez meg.

 

wp_20160517_19_37_06_pro.jpg

Riky jobbra fenn, Ivy kockásban lenn

wp_20160517_19_43_38_pro.jpg


Ivy kiejtése viszont káprázatosan szép. Tényleg mindent szuperül ki tud mondani, s amúgy is egy cukipofa. Őt imádom. Mark jobban felkészül nála, de ő is tud mindig majdnem mindent. Még csak éppen 5 éves, ő a legfiatalabb a mezőnyből.

 

wp_20160517_19_40_36_pro.jpg

wp_20160517_19_40_09_pro.jpg

wp_20160517_19_37_30_pro.jpg




Sajnos az órákat már csak ebben a hónapban tartom meg. Mivel megyek Xinjiangba, s onnan visszatérve már csak egy másfél hét maradna, így már most abbamarad az egész.
Kicsit sajnálom, mert tényleg szuper volt minden. A főnök állandóan a kedvemben járt mindenben, s a munka is hiperkönnyű volt. A kölykök tényleg hiányozni fognak.

Címkék:kína tanítás wuhan nyelvsuli Szólj hozzá!

Liping 2016.01.15. 19:29

A megfelelő kiejtésről meg a nyelvsuliról még

Sokat írtam már arról, mennyire nem tudnak az itteniek beszélni angolul. Ez továbbra is áll, de hogy nem genetikailag kódolt, az könnyen kibukik azon, hogy a nyelvsulis picinyeim egész szépen beszélnek. Ivy különösen. Nyilván nincs nagy szókincsük, s nem is igazán értenek mindent, amit csinálunk az órákon, de tagadhatatlanul szépen alakul a kiejtésük. Ebben a korban még valószínűleg fogékonyabbak rá, vagy csak az a lényeges, hogy a kezdetektől megfelelő mintát kapjanak.

Ez utóbbi elméletemet erősíti a férjem is. Az oktatása során mindig németet tanult, az angolt velem kezdte el szeptemberben. Egész jól tudunk haladni, szerencsére könnyen megért mindent, de ennek ellenére azt hiszem, kijelenthetem, hogy nincs sok nyelvérzéke.

Ami viszont meglepett, a kezdeti nagyon otromba próbálkozások után elkezdte egész normálisan kiejteni az aktuális dolgokat a durva magyar akcentus nélkül. Pár hónap alatt nem lehet csodákat várni, de szerintem jobban jártunk, hogy otthon nem szerzett előképzettséget.

 

Mondtam már azt is, hogy kellően szkeptikusan viszonyulok a kisgyerekek nyelvi tanításához. Még most is úgy gondolom, hogy nem fizetnék hasonlóért, de némiképp revideálni vagyok kénytelen a nézeteimet. A kölykök ugyanis határozottan haladnak előre. Tényleg hétről hétre jobbak, de azért sok a visszásság.

Például bemagoltatják velük a szavak írasképét, anélkül hogy az ábécét ismernék. Olvasni nem tudnak, de felismernek legalább 50 szót leírt formában.

Ugyancsak nem tudom, mennyiben jó módszer, de az órák zömét az ismételgetés adja. Nem értik pontosan, hogy mit ismételnek, mert koruknál fogva nem tanulnak nyelvtant, s végeredményben csak az ismétléssel fejlődnek. A módszer ráadásul olyan, hogy kínaiul nem beszélnek hozzájuk, csak ha nagyon muszáj, de amúgy csak mutogatnak, gesztikulálnak. Ha ez elég, jó, de sokszor nem az, s ilyenkor tényleg csak ész nélkül jegyeznek meg dolgokat.

 

Többnyire azért szórakoztató az óra. Sok mondóka van, dalolunk is, amik újfent egy csomó dolgot rögzítenek, bár nem feltétlenül értik, hogy mit.

 

De valóban fejlődnek. Ezt elismerem. Van bennük potenciál.

Címkék:kína kiejtés wuhan angoltanítás nyelvsuli Szólj hozzá!

Liping 2016.01.15. 16:04

Véget ért a nyelvsuli is erre az idényre

Ma volt az utolsó órám a nyelviskolában ebben a félévben. A szünet miatt a picik is útra kelnek családostól a nagyszülőkhöz, úgyhogy nem lenne kit tanítani. Ezt annyira nem is bántam, így legalább most már tényleg semmi dolgunk február 22-ig.

 

Ha már szóba került a nyelvsuli, írok egy keveset a fejleményekről.

 

Úgy néz ki, hogy indul még egy ilyen piciknek való osztály, a második félévtől, amit szintén én viszek majd. Eleinte nem nagyon akartam, de miután maradéktalanul tartják magukat a megállapodásunkhoz, s egyáltalán nem igényel semmi erőfeszítést, belementem.
A kicsiket megszerettem. A kedvencem Ivy néven fut a suliban, ő egy tünemény. Nagyon kis cuki és még a többiekhez képest is apró, mindössze négy éves. Nagyon szép kiejtése van, s jól is viselkedik. Néha kedvem lenne ellopni egy kicsit.

July, a másik lány eleinte nem volt annyira szimpi. Határozottan okos, ő jegyez meg elsőként mindent közülük. A kiejtése nem annyira jó, de a baj nem is annyira ezzel van, hanem hogy sokszor rosszalkodik. Semmi vészesre nem kell gondolni általában, de néha elég nehezen kezelhető. Amikor meg Ivy-t bántja, akkor kifejezetten szívesen felrugdosnám.
Mostanra már azért őt is jobban szeretem, mint eleinte, különösen, hogy van viszonyítási alap, de erről majd később.

A csoport harmadik tagja egy kisfiú, Mark. Picit robotszerű, s nagyon szorgalmas. Egyértelműen élvezi a tanulást, s fókuszálni is tud. Vele sincs semmi gond. Rendes is, ha July piszkálja, nem veszi fel és üti le.

 

wp_20151222_18_31_46_pro.jpg

wp_20160115_18_20_42_pro.jpg

A három pici mellett van még másik három, akiket egy illetve 2 alkalommal láttam, olyankor részt is vettek az órámon. Belőlük lesz a másik csoport.
A legkellemetlenebb közöttük a Jane névre keresztelt dagadt kislány. Kegyetlen rossz, első ízben nem lehetett vele bírni, rohangált, szétkapta a berendezést és nem hatotta meg semmi. July mellette kisangyal. Mondjuk együtt borzalmasak. Azon túl, hogy July nem hagyja magát és állandó a konfliktus közöttük, a dagi meg is bolondítja őket, s mindenki szuperrossz lesz. Na, ezt a porontyot ütöttem volna egy péklapáttal, minden lelkifurdalás nélkül.
A bemutatkozása olyan jól sikerült, hogy egy idő után szóltam, hogy elmegyek, ha nem viszik ki a teremből, aztán meg, hogy őt egész biztosan nem fogom tanítani.
Később, pár hete újra előkerült, mentegetőztek is miatta eleget, meg erősítésnek minden fellelhető dolgozó be is jött az órára. Ezúttal sem szerettem meg, de lényegesen konszolidáltabban viselkedett, mint először. Julyval ekkor sem zajlott zökkenőmentesen a kapcsolatuk, de az első alkalomhoz képest tényleg sokkal kibírhatóbb volt a helyzet.

A másik két csajszi 1-1 alkalommal volt. Az első olyan semmilyennek tűnt, nem is nagyon emlékszem rá, a másik viszont egész cuki volt. Alig mert bejönni, egy negyed órán át a terem sarkában üldögélt. Később sikerült becsalogatnom, de akkor sem csinált semmit még egy fél órán át. Az óra vége felé viszont már feloldódott (ebben nagy szerepe volt a kínai kolleginának is, aki közben játszani próbált vele), s a végén meg már a nyakamban ugrált. Vele szerintem jól megleszünk.

 

Jöjjön néhány kép. 

 

wp_20151222_18_31_18_pro.jpg

wp_20151222_18_31_32_pro.jpg

Ivy kékben, July pirosban (fenn), Mark és July (lenn)

wp_20160115_18_23_16_pro.jpg

Címkék:kína mark jane july wuhan nyelvsuli ivy Szólj hozzá!

Liping 2015.12.05. 09:19

A nyelvsuliról

Tegnap volt a harmadik órám a picikkel, így itt az ideje, hogy egy kicsit bővebben is írjak a másodállásomról.

A helyszín szerencsére közel van, így cirka tíz perc alatt odérek a Napfény 100 névre hallgató lakóparkba. A mi tanári lakótelepünknél valamivel jobban néz ki, feltehetően később épült. Tartozik hozzá egy plázaszerűség is legalább 30 beülős falatozóval, a lamianes hely is ott került kialakításra. (Sajnos a múltkori alkalom lehetett az anomália, mert azóta mindkét alkalommal már bezártak, mire végeztünk. 8 után a jelek szerint nem jutunk tésztához...)

 

Tegnap óta már nem két, hanem három diákom van, ugyanis a Mark névre angolosított kisfiú is szólt az anyjának, hogy szeretne velem tanulni. Bár az anyuka egy napot gondolkozott az áron (a waiguorenes óra drágább), végül rábólinthatott.

A picik amúgy aranyosak. Túl sokat nem lehet várni tőlük, mert kicsik, így elsősorban játék zajlik egész órán, valami minimális tanulással vegyítve. Továbbra is tartom, hogy nincs sok értelme, de ez még mindig nem az én problémám, engem csak fizetnek, nem én költök hülyeségekre.

 

Az egyetemen tanítani könnyű. Van könyvünk is, amit használhatnánk, meg eleve azért alkalmaznak, hogy beszélgessek velük. Valami felkészüléssel jár a dolog, de egész minimális energiát igényel.
Pont ez az a sarkalatos pont, ami miatt ódzkodtam a nyelviskolás munkáktól. Rendszerint semmilyen instrukcióval nem láttak el, csak oldjam meg, kezdjek valamit a gyerekekkel. 
Itt az elején kikötöttem, hogy csak akkor érdekel az állás, ha ez alól mentesülök és egyértelmű lesz, mit kell csinálnom, s nem nekem kell kitalálnom az órák anyagát.

 

Kaptam is óratervet az első két órára, meg megkaptam a könyveket és a hozzájuk tartozó CD-ket is. A könyvekben csak rajzok vannak, így a feladatok egy része nem volt egyértelmű, meg nem is tudtam, hogy mi hol van a CD-ken. Meg az igazat megvallva, túl sok macerának is tűnt az egész.
200 yuan nem rossz pénz egy egy alkalmas programért a kölykökkel, de nem minden a pénz, s miután szerencsére kényelmesen megélek a fősulis fizumból, így nem is vagyok rákényszerítve, hogy olyan dolgokat vállaljak el, amihez nincs kedvem.

 

Miután a harmadik alkalom előtt már tőlem kérték az óraterv összeállítását, meg jöttek sorban az elképzelések, hogy mit meg hogyan, kezdett elegem lenni belőlük, s megírtam, hogy a pénteket még igény szerint vállalom, aztán keressenek mást.

Nem húzom sokáig: cirka 5 perc alatt húsz fölötti üzenetet kaptam, amikben a csillagokat is leígérték, meg 250 yuanre emelték az órabérem. Elfogadták az összes feltételem.
A jelen állás a következő: a kínai pedagógus kollegina megcsinálja az óratervet, azt megkapom. A kínai pedagógus kollegina vezeti az órákat, én csak segédkezek. Ha nem tudom, mit kéne csinálni, elmondja. A szülők a jövőben nem járnak be az órákra, nehogy kiderüljön, hogy sok közöm nincs semmihez. Én lényegében csak játszok meg olvasok a kölykökkel. 

Ez kicsit gonosznak tűnik, de ha belegondolunk, nem a szakértelmem miatt alkalmaznak. Nekik arra kellek, hogy a szülőktől több pénzt gombolhassanak le a külföldi miatt. A kollegina sokkal jobban érti a dolgát, eleve óvónő, szóval mindenki jobban jár így. Kivéve a szülők, akik fizethetnek több pénzt. De tőlük eltekintve így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Ők megkapják a külföldit, én meg a pénzem, anélkül, hogy ezért túl sok dolgot kéne tennem.

 

Képek a nyelvsuliról 

wp_ss_20151202_0002.jpg

wp_20151204_19_16_20_pro.jpg

wp_20151204_19_17_38_pro.jpg

wp_20151204_19_17_34_pro.jpg

Címkék:kína külföldi wuhan nyelvsuli Szólj hozzá!

Liping 2015.11.25. 15:12

Nyelvsuli, hálaadás, egyebek

Ma délután 4-kor összefutottam a már említett nyelvsulis pasival. A lakásból kialakított kis tanoda aránylag új, csak szeptemberben nyitottak.

A hapsi kedves és segítőkész, a suli pedig elég barátságos, bár a tanítási módszereik kissé furák, de én nem értek ehhez. Abból, ami kiderült, nagyon kis létszámú csoportokkal, néhány fővel dolgoznak egyszerre, ennek ellenére nagyon lassan haladnak.

A mai órán, amibe belekukkantottam, s ahol egy egész kisfiúból állt a tanítandók köre, a másfél órára annyi volt betervezve, hogy az egész órákat gyakorolják. Szám+o'clock. Kis képeken órarajz, tanár felolvassa, hogy 8 o'clock, kisfiú ismétli, esetleg táblán az óramutatókat lerajzolja.

No, nekem aztán végülis mindegy. Megnyugtattak, hogy igény esetén felkeszítenek óra előtt, hogy mit csináljak, amire szükség is lesz szerintem.

Merthogy elvállaltam a munkát. Kezdésként alkalmanként 200 pénzzel honorálnak, s itt van a szomszédban a hely. Azt mondjuk inkább nem gondolom tovább, hogy a szülőknek ez mibe fáj, de ha éppen nincs jobb ötletük a pénz elköltésére, akkor szórják csak erre.

 

Más. Holnap újabb összeröffenés várható a sulis angoltanárok számára, méghozzá hálaadás apropóján. Majd beszámolok, hogy mi volt, de sejthetitek, hogy mennyire várom.

 

A végére pedig egy kis ízelítő a blog jövőbeni tematikus kínálatából. Már egy ideje motoszkál a fejemben egy sorozat Kína tartományairól, s most kedvet is kaptam belevágni. A szokásos posztok mellett úgy heti szinten írok majd egy-egy informatívabb bejegyzést ebben a témában. Majd tartsatok velem, ha felkeltettem az érdeklődést.

Címkék:blog kína élet suli hálaadás wuhan nyelvsuli Szólj hozzá!

Liping 2014.06.18. 10:41

Hétvégén munka

Kicsit már kezdett frusztrálni, hogy minden jó melóról lemaradok. A rendkívül rentábilis nyári táborok legkorábbika is 26-án indul, úgyhogy ezek kilőve.
A dokis kontakt is jelentkezett, 29-én lenne Nanchangban jelenés, de értelemszerűen ez is kuka.

Ma viszont kaptam egy ajánlatot erre a hétvégére. Nem a kedvenc elfoglaltságom, mert kis, általános iskolás korú kölyköket kell tanítani napi négy órában (szombat és vasárnap), de legalább jól fizet, s ennyi még belefér. Jianli járás területén kerül sor az akcióra, ami nincs messze tőlünk, egy szomszédos, Jingzhou nevű város közigazgatása alá tartozik.
Az odajutáshoz először a Hunan tartomány beli Yueyangba kell elgurulni, de ez kb. wuhannyi távolságra van tőlünk, akárcsak maga Jianli is.

Hotel, kaja jut, két óra délelőtt, kettő délután. Túlélhető. S legalább még utazok is egy picit így a végére.

Címkék:kína munka nyelvsuli xianning jianli yueyang Szólj hozzá!

Liping 2014.05.08. 14:53

Most hétvégén is nyelvsuli

A jelek szerint elégedettek voltak a legutóbbi órámmal, mivel a napokban megint hívtak. Az időmbe belefér, anyagilag sem rossz, úgyhogy nem olyan nagy baj ez.

Ha jól vettem ki, ezúttal az órám előtt akarnak valamiféle felkészítést is tartani, hogy mégis mit tanítsak a nebulóknak, amit egyáltalán nem bánok, mert nem egyszerű magamtól kitalálni.

A kölykök amúgy egész kis okosak, de mint már párszor említettem, a korosztályuk nem annyira nekem való. Azért valahogy majd letudom az órát, ennyit ki lehet bírni.

Közben már Jingdezhenre készülgetek, ma foglaltam vonatjegyet. Lesz egy kis időm Nanchangban is, Jiangxi székhelyén, s mivel már szombat este megérkezem, s csak hétfőn indulok vissza, így Jingdezhenben is. Állítólag lesz még egy külföldi is a neves eseményen, de ennél több részletet még nem tudok róla.

Biztos jó lesz.

Címkék:kína hétvége tanítás nyelvsuli xianning Szólj hozzá!

Liping 2014.04.21. 05:03

A vasárnapi munka is lezajlott

Szerencsére gördülékenyebben ment, mint vártam, bár azt nem merném állítani, hogy élveztem volna a dolgot. A gyerekek rendben voltak, s mindössze heten voltak az osztályban, de rajtuk kívül még ott volt öt felnőtt is. Utóbbiak a suli alkalmazottai, s engem voltak hivatottak csodálni, meg gondolom eleve megnézni, hogy mit nyújtok, érdemes-e még visszahívni.

WP_20140420_003.jpg

WP_20140420_001.jpg

Kimondottan utálom, ha van más is az osztályban rajtam meg a kölykökön kívül, de a pénz megfelelt, szóval valahogy igyekeztem vele nem törődni.

A diákok egyébként nem olyan rosszak, sőt, egész sok dolgot megértenek már, nem teljesen kezdők. Hogy ennek ellenére ma nekem miért az első két leckével kellett őket nyúzni, azt nem tudom.

Hogy lesz-e a történetnek folytatása, arról sincs még infó. Fel nem kötöm magam, ha többet nem hívnak, annyira nem volt jó.

 

Címkék:kína diákok nyelvsuli xianning 8 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása