Liping 2018.02.06. 13:37

Költözünk

Egyelőre csak Nha Trang-on belül. A ház túl nagy kettőnknek, nem használjuk ki, s ehhez képest anyagilag sem mindegy a jelenlegi kereset mellett, hogy mennyit fizetünk.

 

Közben nekem befutott egy új munka itt, pont a régivel átfedésben, de mivel azt férjem tudja csinálni, így már el is tudom vállalni. Felmerült egy puccos magánsuli is, ovis résszel is, az ünnepek után majd meglesem, de nem fűzök hozzá túlzó reményeket.

 

Most egyelőre ez az állás, egy picit még maradunk Nha Trang-ban, hogy meddig, az majd kiderül. De az új helyet valószínűleg akkor is megtartjuk, ha megyünk valahová, annyira kevés pénzbe kerül. Férjemnek lényegesen nehezebb itt munkát szereznie, úgyhogy ha vállalható távolságon belül cuccolunk valahova, akkor ő hétvégente vissza tud járni az órákat elvégezni, s a lakás bérlésének fenntartása kevesebbe kerül, mint a hétvégére való olcsó szállás. Plusz ez esetben a cuccokat is kényelmesen lehet elhordani.

 

Napokon belül, még szombatig átcuccolunk, aztán mindjárt beüt a Tết , a vietnámi újév (időpont és gyakorlatilag minden tekintetében megegyezik a kínaival), s három hét pihi jön. Márciustól pedig újult erővel munkálkodás.

Címkék:költözés élet munka vietnam nha trang Szólj hozzá!

Liping 2018.02.02. 17:30

És már itthon is vagyok

El kell mondanom, hogy nagyon jó volt hazaérni. Kifejezetten nem szerettem azt a vidéket...

 

Ennek ellenére már-már csaknem rábólintottam, de a ház, ahogy már említettem, egy igen komoly szempont volt. Nos, a jelek szerint nem hogy elfogadható, de egyáltalán semmilyen házat nem sikerült felkutatniuk, s a kilátások ezen a téren egyáltalán nem tűntek fényesnek.
Ezek mellett már csak ráadás volt az a sok hülyeség, amivel traktáltak.

 

Maga a suli nem volt vészes. Nyilván nem ez lett volna álmaim munkahelye, de a munka nem volt nehéz, s aránylag rendes fizu is járt volna. Az osztályok vegyesek voltak. Akadtak felnőtt csoportok, akikkel semmi bajom nem volt, s voltak fiatalabbak is, akik azért olykor próbára tették az idegeimet.

 

A munkatársak, helyi viet emberek sem voltak szörnyűek, sőt, egész kedvesnek látszottak egy idő után, de az mondjuk marha idegesítő volt bennük, hogy a legalapvetőbb kérdéseimet sem értették meg. És persze ők is angoltanárként funkcionáltak.
Volt viszont részem egy workshophoz is, s ezekből állítólag havonta akadt volna újabb. Hát, kibírtam, de roppant unalmas és idegesítő volt egyszerre. Természetesen a tanítási képességeink javítása lett volna a cél, de nagyon imbecil módon, gyakorlati értelem nélkül.

 

Végül aztán meguntam, s inkább elhúztam a csíkot. Szerencsére az eddigi időre korrektül kifizettek, s nem is kerestem rosszul. De áldom az eget, hogy semmi visszafordíthatatlan nem történt.

 

A hazaút alvósbusszal zajlott, mondhatni kényelemben. A főút egy kicsit másfelé megy, mint a vasút, de sajnos a települések így sem tetszettek jobban. Nha Trang tényleg felüdülés.

 

 

Címkék:munka hazatérés nha trang alvós busz trảng bom Szólj hozzá!

Liping 2018.02.01. 15:33

Veve nem fog Trảng Bom-ban lakni

Ma végül úgy döntöttem, hogy nem maradok itt, mivel semmi érdemi kilátás nincs lakhatás tekintetében. Holnap már megyek is haza.

Anyagilag nem volt rossz kitérő, de szerencsére semmi elkötelezettséggel nem járt, s Nha Trang-ban sem adtunk fel semmit, így minden mehet a maga útján. Vagyis valszeg jön még ilyen kiruccanás, hogy milyen célállomással, az majd kiderül. Előbb-utóbb csak bejön valami.

Címkék:élet munka trảng bom Szólj hozzá!

Liping 2018.01.28. 08:33

Gondolatok Nha Trang-ról és Trảng Bom-ról és a munkáról

Miután immár egy hete itt vagyok, ideje szólni pár szót a két helyszínről. Az előző posztok valamelyikében talán félreérthető voltam, ami Nha Trang-ot illeti.

 

Nha Trang egyáltalán nem rossz hely. Viet viszonylatban jó karban van tartva, elfogadható tengerpartja van, Vietnám-szerte híres időjárása és minden könnyen elérhető, kényelmes. Vannak szupermarketek, hozzászoktak a külföldiekhez is, illetve ha valakinek arra van igénye, bőségesen találhat külhoni társaságot is.
Maga a város nem különösebben szép, de eddigi szerény tapasztalataim alapján (ez Saigon, Nha Trang és vasút által érintett városok látványából táplálkozik) ez elmondható a vietnámi városokról általában, s viet mércével még a szebbek közé is tartozhat. Ha a munkalehetőségek hiányát leszámítjuk, szerettem ott lakni.

 

Trảng Bom ezzel szemben kifejezetten csúnya. Kettészeli egy főút, majd mindkét irányban ebből ágazik még el néhány utca. A Vietnámban megszokott szemét mindenfelé megtalálható, még jobban, mint Nha Trangban. Hatalmas pozitívum viszont, hogy a forgalom elhanyagolható, még csúcsidőben is, s én, aki Nha Trangban kifejezetten nem szerettem vezetni, itt sokkal jobban tolom, mint a helyiek. Nha Trang betanulásra tökéletes.
Trảng Bom-ban semmi nincs. Kisboltok akadnak, nagyon gyér választékkal, a hűtőben tárolandó termékeket is szabadon tartva, s persze van piac is. Szerencsére Biên Hòa-ban van Big C, innen 19 km-re, úgyhogy fél óra alatt oda lehet érni. (Állítólag van a Big C-ből házhozszállítás is, ha igénybe lehet venni, valszeg fogunk vele élni, ha maradunk.)
A helyiek egyáltalán nincsenek hozzászokva a külföldiekhez, még a Big C-ben is úgy néznek, mint annak idején Fengjieben. Ettől már elszoktam, s erősen idegesít.

 

Az itteni munka könnyű, s az emberek is kedvesek, segítőkészek. Ráadásul van kilátás arra is, hogy férjemet is felvennék, neki előzetesen valami betanulást is biztosítva. Ha sikerül elég meggyőzően előadnia magát, akkor dupla keresetünk lenne, s úgy már kifejezetten remekül alakulna az anyagi helyzetünk is.
Szóval most úgy vagyok vele, hogy azt hiszem, ideköltözünk, munkaügyi okokból, s ennek egyedüli feltétele még a megfelelő ház. Ez egy sarkalatos pont, mivel ha már az egész környék szar, s amúgy sem lenne nagyon kedvem elhagyni a lakóhelyem a munkába járástól eltekintve, akkor legalább az a lakóhely legyen pofás.

Szóval jövő héttől mozgósítom a munkatársakat a házkeresési projektre, s ha időben lesz is megfelelő, akkor én már vissza sem megyek Nha Trangba, hanem férjem jön ide (meg még fordul legalább 2-t pluszban, hogy mindent átcuccoljon).

Címkék:élet munka vietnam nha trang trảng bom Szólj hozzá!

Liping 2018.01.21. 08:53

Immár Trảng Bom-ban vagyok

Tegnap reggel útra keltem, s egy csekély, csupán hétórás vonatút árán elzakatoltam a Saigon melletti Biên Hòa-ba. A vonatozás élményéről majd egy külön posztban emlékezem meg.

 

Biên Hòa-ban már várt egy Kenny nevű fickó, aki elhozott Trảng Bom-ba, ami egy kisebb, javarészt falusias terület, némi urbánus központtal.

 

Ahogy sejteni lehetett, munka miatt vagyok itt, egy nyelvsuliban próbálom ki magam, egyelőre az újév idejéig. Nha Trang-ban a helyettesítés vége óta nem nagyon kaptam elég órát, éppen csak kerestem annyit, amivel fennmaradtunk, s a beindítani tervezett saját biznisszel kapcsolatos kalkulációim nem voltak elég meggyőzőek. Nem vagyok igazán kockázatvállaló típus, s túl nagynak tűnt a bizonytalansági tényező, így egyelőre ezzel kivárnék.


Nha Trang nem rossz hely, de annyira azért nem ragadott magával, hogy mindenáron ott képzeljem el a jövőmet, így aztán elkezdtem kicsit másutt is körülnézni. De ezúttal igyekszem biztosra menni, így egyelőre próbaidőszakokat tartok, most épp itt.
A helyszín mellett leginkább a bérezés és a vállalható terhelés szól, de egyelőre még nem tudom, mennyire fog bejönni. Ha nem teljesen elviselhetetlen, egy hónapot kihúzok itt (erre az időre biztosítanak szállást is), ha meg esetleg még valamennyire be is jön, akkor költözünk ide, de ez majd elválik.

 

Maga Trảng Bom nem kifejezetten lélekemelő, nincs itt nagyjából semmi, s még a nagyobb bevásárlóközpontig is fél órát kell motorozni (ami végülis kibírható). Ellenben az ingatlanbérlés lényegesen olcsóbb még Nha Trang-hoz viszonyítva is, erre már elvileg lehet találni házat havi 3,5 millió viet pénzért is (ami cirka 40 ezer forint). Ha az ingatlanfelhozatal jó, s a munka sem zavaró, akkor jó eséllyel itt kötünk ki.

 

De egyelőre ne szaladjunk ennyire előre. Az elkövetkezendő hetek alatt lesz lehetőségem mérlegelni, aztán meglátjuk. Ha nem jön be, megyek vissza Nha Trangba, az ottani munka is megvan még, hála férjemnek, aki addig helyettesít. 

Címkék:élet munka vietnam trảng bom 3 komment

Liping 2018.01.17. 10:54

Holnap véget ér a családlátogatás

Ez az öt hét is eltelt, holnap a család előbb Saigonba, majd onnan Dohán keresztül hazarepül. Mivel nekem órám lesz, s egyébként is feleslegesen fordulnék, csak férjem megy velük a nagyvárosig, de holnap este már haza is ér.

 

Az ittlét amúgy kellemesen zajlott, magukhoz képest aktívak voltak, jártunk strandolni, Nha Trang templomait nézegetni és még az Óceánográfiai Múzeumban is (utóbbi egyben akvárium is). Ezekről majd írok külön posztot, amint ketten maradunk és újra jobban ráérek.

 

20-án, vagyis szombaton pedig majd én is utazom, vonattal, ahogy arról írtam korábban. Az utazás céljáról és kettőnk itteni életének alakulásáról is beszámolok hamarosan, akad néhány fejlemény. Távollétem idején az itteni óráimat férjem viszi majd, a múlt héten sikerült erről is megegyezni. 

 

Részletek, mint ígértem, hamarosan, s máris tisztább lesz a kép. 

Címkék:élet munka család vietnam nha trang Szólj hozzá!

Liping 2017.11.26. 06:27

Az első viet milliók

Ma megkaptam az első fizumat az egyik nyelvsuliban, mert náluk ebben a hónapban már nem tanítok többet. Összesen 11 órám volt, amiért 2530000 đồnggal honoráltak. Ne tessék nagyon irigykedni, ez harmincezer forint.

 

Szerencsére lesz még több is, ha a többi helyen is kifizetnek. 

 

img_20171126_122627.jpg

Címkék:munka fizetés milliomos vietnam nha trang Szólj hozzá!

Liping 2017.11.25. 08:09

Még munka, még!

Úgy néz ki, hogy a kapcsolati rendszer egészen jól működik erre. A már emlegetett harmadik munkám mellett (ami végül heti 7 óra lett, szerencsére csak 45 percesek) tegnapelőtt még egy helyről kerestek. Egyik nyelvsuli passzol tovább a másiknak.

 

Szóval, egy találka erejéig össze is futottunk a hölggyel, de az órarendem végül nem bővült, mivel már így is heti 22 órám van, s ahova még befért volna ütközés nélkül valami, az a minimális regenerálódásra alkalmas csütörtököm lett volna (aznap csak két órám van délelőtt, majd péntek délután 3-ig semmi), így azt nem adtam.

Viszont Nick valamikor december 6-7 körül visszatér, s akkor a helyettesítés megszűnik, vagyis az óráim elég rendesen lecsökkennek, s lesz időm ezekre is.

 

Valahogy majd meg kell próbálnom úgy összehozni, hogy minél koncentráltabban legyenek, s akadjon 1-2 szabadnap is, mert már eléggé unom. Őszintén bevallom, készülni már nem is készülök, örülök, hogy odaérek, aztán improvizálok.

 

Végül néhány sulis kép, innen-onnan.img_20171110_145637.jpg

img_20171109_074909.jpg

img_20171118_172616.jpg

 

Mostanában egyre többet fordul elő velem ilyesmi, mint a vemhes hölggyel a képen. Ő kb. 1-3 héten belül babázik, s egy másik leány is nem sokkal később. A harmadik megúszta.

 

img_20171119_050738_hht.jpg

Címkék:munka tanítás vietnam nha trang Szólj hozzá!

Liping 2017.11.17. 20:05

Egy kicsit eltűntem

Mea culpa, egy kicsit megsűrűsödtek a napok. Kaptam még heti öt órát egy másik nyelvsuliban és egy kicsit már kezd tömény lenni a program. Még így sem dolgozom többet heti 20 óránál, de jut belőle minden napra és ráadásul három nap is rohadt korán kelek...

 

Na, de nem sajnáltatni akarom magam, ez az én bajom, s így sem panaszkodom, az új órákkal együtt már havi 300 ezer forintnyi helyi pénzt keresek, ami itt bőségesen elég, de egy kicsit még bele kell rázódni.

 

Amint tudok, majd igyekszem aktívabb lenni, megígérem.

 

ui.1: Ma megcsinálták a hídon lévő oszlopokat. Hegesztgettek is, jobb, mint előzőleg volt.


ui.2: Lehet, hogy kapunk még egy tájfunt, bár az előrejelzés egyelőre még bizonytalan. Ha ide is ér, valószínűleg egy kisebb zuhival megússzuk.

ui.3: Van még egy motorunk.

 

 

 

Címkék:élet munka vietnam nha trang 2 komment

Liping 2017.11.03. 09:09

Az első vietnámi munkanapok

A héten megkezdtem nha trangi angoltanári karrieremet az Ischool nevű magánintézményben. Ez egy középiskola, amelyben a diákok a vietnámi iskolarendszer miatt már egy kissé fiatalabbak, mint otthon. A kínaival sem egyezik meg, mivel ott hat, itt pedig öt év az általános iskola.

A középsuli alsó tagozata itt négy, míg a felső 3 év, így összességében ugyanúgy 12 évet ölel fel az alap- és középszintű oktatás, mint nyugaton vagy épp Kínában.

 

Nekem egy hetedikes és egy nyolcadikos osztályom van, mindegyikükkel heti három óra (darabja 45 perc). Jól követhető könyvük van, amihez van tanári kézikönyv is, így nem igazán kell agyalnom semmin, ami számomra meglehetősen ideális.
A kölykök angolja elég gyatra, de jobb, mint Kínában. Ezt valószínűleg nem lehet a helyi pedagógusok javára írni, gyanúm szerint a viet nyelv fonetikája egy kicsit kevésbé nehezíti meg nekik a dolgot, mint az északi óriásországban. Az akcentusuk még szokatlan, s időnként nehezen értem őket, de ez majd kialakul.

 

A diákok egy részét persze hidegen hagyja az óra, de legalább jobbára csöndben alszanak. Ez engem személy szerint nem kifejezetten zavar, csodát tenni nem tudok és nincs is ilyen küldetéstudatom. Az iskola oktatási programjának vezetője, egy Francis nevű, kissé idegesítő figura persze órák után azért mondja az ötleteit, hogy milyen úton-módon kéne őket aktivizálni. Például az egyik leckében említettek egy múzeumot Hanoiban, ő állítólag személyesen is látta, s szerinte milyen fantasztikus lenne, ha beraktam volna egy fél perces videót a helyről.
Talán az is belejátszik, hogy minimum két és fél évtizeddel frissebbek az emlékeim a diákéveimről, talán csak lusta vagyok, de nem feltétlenül gondolom, hogy kifejezetten értékelték volna az erőfeszítést. Ahogy abban sem nagyon értek egyet, hogy gyakorlati szempontból bármiféle előrelépéssel járna, ha alvás helyett leírogatnák az új szavakat, de ő a főnök, így aztán ráhagyom, amit beszél. Nickhez képest, akit most helyettesítek, szerintem még így is nagyságrendekkel jobb tanerőt kaptak a személyemben.

 

A középsuli mellett ugyanott működik egy esti nyelvsuli is, ahol külsős diákok is vannak, cirka 10 fős létszámban. Volt egy demóm hétfőn, ami bejött nekik, így kaptam két keddi órát is, tehát összesen heti 2 duplát.
Ezek a kölykök valamivel jobbak, de egy részüket persze szintén hidegen hagyja, hogy mi történik. Akit nem, az viszont szépen tud fejlődni. Az anyag náluk is adott, könyv, nem nehéz munka.

 

Az iskola legidegesítőbb pontja (Francis mellett, aki ugyan jó szándékú, de rengeteget és nagyon unalmasan beszél, amit sokszor már alig bírok követni, mert egyáltalán nem érdekel) a dress code. Valamiért Vietnámban a tanároknak szépen kell felöltözni. A férfiak ingben, nyakkendőben, s a nők is kosztümben, vagy valami hasonlóban. Ez nagyon nem fogamra való, de jobb híján kibírom. Szerencsére kilátásban van egy ovi is, ott remélhetően nem ilyesmiben kell majd parolázni.

 

Végül néhány kép a suliról, suliban. 

 

Címkék:munka tanítás vietnam középsuli nyelvsuli nha trang Szólj hozzá!

A blogról

Öt év Kína után Veve a vietnámi Nha Trangban él és munkálkodik, s igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Facebook

Utolsó kommentek

  • Liping: @sellőlány: Dió nagyobb az átlagnál, 11 dekával született, 6-7 deka körül szokott lenni a súly, ha nem fajtatiszta és nem egyke. De a kisebb bébik sem olyan sokkal kisebbek és mint a képen is láthat... (2018.02.18. 06:31) Az új helyen új családtagokkal
  • sellőlány: Jó lett a malacpajta, a sarok és T-idomok különösen ötletesek. :-) Egy ilyen bébit jóval kisebbnek képzeltem, de ez nem vesz le semmit a cukiságából. Szerintem is jó döntés volt ez a típusú mosógép,... (2018.02.17. 23:48) Az új helyen új családtagokkal
  • Attilajukkaja: Ez a "kényelem" persze csak akkor lehetséges, ha nincsenek tömve a vonatok. :o) Érdekes beszámoló! (2018.01.29. 10:47) Vonatozni Vietnámban
  • sellőlány: @Liping: Hideg? Danang kb. megegyezik Nha Tranggal, Hanoiban a leghidegebb is kb. 10 fok, de inkább 15-20 télen. Nekünk totál felüdülés volt Saigon fülledtsége után. Mi egyébként Saigont nem annyir... (2018.01.28. 22:02) Immár Trảng Bom-ban vagyok
  • Liping: @sellőlány: Ha egy mód van rá, nem akarok hidegbe menni. Amúgy meg Nha Trang jó, pont hogy túl jó. Épp ezért sok a külföldi, akik ráadásul tartósan élnek ott (többnyire a nagyvárosok után menekülne... (2018.01.28. 09:18) Immár Trảng Bom-ban vagyok
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bankolás (14) béka (8) beteg (17) blog (37) borneó (10) budapest (5) changsha (11) chongqing (26) család (7) dalian (8) diákok (63) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (228) eső (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (68) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (91) guangzhou (8) határ (10) hazatérés (15) hazaút (13) hétvége (10) hideg (5) (6) hongkong (20) hubei (6) hülyeveve (8) időjárás (20) internet (7) kaja (71) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (7) Kína (11) kína (901) kína tartományai (6) kirándulás (12) költözés (11) komment (6) kórház (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (13) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (14) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (24) moszkva (5) munka (87) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (45) nyár (7) nyaralás (5) nyelvsuli (23) oroszország (5) összegzés (5) pattaya (7) peking (15) pénz (9) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (6) sabah (11) sanya (15) shanghai (8) shenzhen (144) sport (5) suli (6) szingapúr (11) szünet (10) tájfun (8) tanítás (43) tavasz (5) teknős (7) tél (8) telefon (5) thaiföld (50) tianjin (5) tibet (6) trảng bom (5) ügyintézés (13) újév (7) ünnep (8) urumcsi (6) utazás (119) vacsi (5) város (17) vasút (12) vendégposzt (9) vietnam (58) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (31) vizsgáztatás (6) vízum (8) vonat (10) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (184) xianning (177) xinjiang (26) Címkefelhő