Liping 2019.01.09. 11:54

Az utolsó vietnámi hét

Először is hadd kezdjem egy kis mentegetőzéssel, amiért elhallgattam, de két éve nem voltunk itthon és mostanság akad bőségesen programom. De a blog nem halt meg, csak Kínán kívüli fokozatra kapcsolt, vagyis azért hébe-hóba lesznek bejegyzések, főleg nem személyes témában. Viszont elsőként az adósságaimat kell lerónom, ugyanis Ázsiát elhagytuk, s erről még nem szóltam.

 

Szerencsére időben Vietnámba értem az előző bejegyzésemben megírt módon, s ott még nyolc napot töltöttem el. Lényegesen kibírhatóbb volt így az ottlét, hogy tudtam, zárós időn belül véget is ér.
Érkezésem idejére férjem már eladta a dolgaink egy részét, s az utolsó egy hét főleg a maradék értékesítéséről szólt. Szenvedtünk el némi veszteséget, de a legtöbb tárgy elfogadható áron cserélt gazdát.

A nagy kivétel a matracunk volt...


Erről tudni kell, hogy a vietek alapesetben gyakorlatilag a földön alszanak. Ez némi túlzás, de néhány centi vastag, semmire sem jó akármiken töltik az éjszakát, s mindez még meg is van ideologizálva, mivel ez az egészséges. Ez utóbbit főleg Vietnámba szakadt, helyi nővel összeházasodott külföldi férfiak szájából hallani, ami az esetek domináns többségében leginkább annyit jelent, hogy a viet feleség átvette a kassza kezelését, s ilyen hívságokra nem költenek. Akkor meg már jobb, ha jó képet vágnak a dologhoz.


Maguk a vietek valószínűleg tényleg teljesen elégedettek a nyugati értelemben teljesen hasznavehetetlen fekhelyek használatával, hiszen születésük óta nem tapasztaltak mást. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy elképzelésük sincs róla, mit tud egy kényelmes fekhely. Ennek megfelelően nem is értékelik. A mi hétmillió dongos, teljesen szuper matracunkat kezdetben olyan 4-5 millióért gondoltuk elpasszolni, különös tekintettel arra, hogy nagyon vigyáztunk rá.
Végül másfélért kelt el, nagy duzzogva. Szinte senkit nem érdekelt, akit mégis, az csak annyit látott, hogy 2-2,5 millióért kap újat (természetesen szart, amin az életben nem aludna egyik olvasóm sem szívesen).

 

Na mindegy, a fő, hogy végül sikerült mindentől megszabadulni, így végül 24-én vonatra szálltunk, s elindultunk Saigon felé. A legjobb osztályra szólt a jegyünk, négyszemélyes fülkébe, s ráadásul egy új szerelvényt kaptunk, amin még látszott, hogy minden szinte érintetlen. 
Ennek ellenére nem volt felhőtlen az örömünk, ugyanis a fülke határozottan kisebbnek bizonyult, mint az efféle kupék Kínában vagy az posztszovjet államokban. Se az alsó ágy alá nem fért be a bőrönd, se a felső tárolóba, így aztán, utastársaink valószínűleg kitörő örömére teljesen elfoglaltuk a két alsó fekhely közötti padlót. Moccanni nem lehetett. A malacok befértek az ágy alá.


Saigonban aztán kimentünk a reptérre, s mivel a vonaton elég sokat aludtunk, magabiztosan vártuk a hajnali 5 órát, hogy nekiállhassunk csekkolni a 8:10-kor induló gépre. Ami a gyakorlatban délután 4-kor szállt fel...
A Vietnámban történt utolsó szívásunkkal folytatom.

Címkék:utazás vonat vietnám matrac Szólj hozzá!

Liping 2018.02.17. 07:14

Az új helyen új családtagokkal

Most már egy hete, hogy az új házban élünk, s lassan be is rendezkedünk. Sajnos itt lényegesen kevesebb bútor volt, így pár dolgot vennünk kellett, de így is bőségesen megérte a váltás, hiszen itt majdnem a hatodát fizetjük annak, mint amibe a régi kecó került.
Kisebb is persze, de kettőnknek kényelmesen elég.

 

 

Mivel nem volt, vettünk egy mosógépet is, s ha már vettünk, akkor egy vízmelegítős példányt. A hagyományos, leginkább semmire nem jó gépekhez viszonyítva több mint dupla az ár, de ez legalább szépen mos. Ráadásul 10(!) év garancia van rá, amihez hasonlót sem hallottam soha odahaza. Csendes, energiatakarékos és még centrizéskor sem moccan. Maximálisan elégedett vagyok vele.

 

Ugyancsak beszerzésre került egy matrac is, mivel a helyi standard fekhelyek... hát... hogy is mondjam... messze nem elégítik ki egy nyugati ember igényeit a kényelem terén. Szívtam a fogam miatta, de aludtam két évig Kínában kényelmetlen ágyon, nem hiányzott újra. És az a kényelmetlen verzió is már egy messze feljavított valami az originál, az otthoni tornatermi szivacsokhoz hasonlatos matracokhoz képest.
A lényeg, hogy végül egy valóban puha mellett döntöttünk, s nem volt olcsó. De ez van.

 

Az átköltözés egyben a kisállataink átköltöztetésével is együtt járt. Már hatan voltak, s a régi házban a beépített halas medencében laktak, ami értelemszerűen maradt a helyén. Kicsit szűkössé is kezdett válni, különös tekintettel a várható ifjoncokra, akik addigra már elég virgonc üzemmódba léptek az anyaméhben.
Férjem eszkábált végül nekik egy óriási, 240x120 cm-es (a réginél kb. 40%-kal nagyobb) helyet lemezekből, s az új házban már ebbe költöztek be. 

 

 


Épp időben, mert 11-én már meg is született Dió (szintén kislány, így marad). Azóta kiderült, hogy a legutóbb elhozott két nőstény másika is vemhes, így nem is baj, hogy Diónak nem lettek tesói. A várhatóan szintén egy darab újszülöttet tartalmazó almot még várjuk, de már nem lehet sok hátra.

 

A váltás jó ötletnek bizonyult, jó az új helyen is. És még a bevásárlóközpont is közelebb van. 

Címkék:költözés élet tengerimalac mosógép matrac vietnam nha trang 2 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása