Liping 2013.09.27. 04:26

Szecsuán különkiadás: Magyar delegáció Xianningben - 2.

Tegnap Xianningbe látogatott Dr. Oláh Lajos, országgyűlési képviselő, az előző kormány államtitkára, egyben a Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület elnöke. Nem egyedül érkezett, elkísérte még egy kínai hölgy, magyar nevén Hajnalka, aki az eseményeken tolmácsolt számukra, illetve volt a csapatnak még egy magyar tagja is, de az ő pozíciója nem volt számomra egyértelmű.

A xianningi tanács is biztosított melléjük egy tolmácsot, akit egyenesen Shanghaiból röpítettek ide előző éjjel, az ő feladata volt többek közt az aláírt egyezmény hiteles fordítása. (Aznap este kapta meg, hajnali háromig vesződött vele szegény.) Meglepően szépen, nagyon jó akcentussal beszélt magyarul, de a kíséret részét képező hölgy is remekül tolmácsolt, bár rajta azért érezni lehetett, hogy kicsit töri az egyáltalán nem könnyű nyelvünket.

Miután számomra így nem sok feladat jutott, a tárgyaláson nem is kellett csinálnom semmit, csupán csendben végigülnöm azt. Végül a vacsoránál kerültem képbe, ahol az ültetési rendnek megfelelően a küldöttség másik tagja és a környező kínaiak közti kommunikációt segítettem elő. De ez már egy kötetlenebb, felszabadultabb esemény, korántsem olyan formális.

Ahogy ez ideát gyakorta előfordul, háttérinfókat szinte sosem kapok semmiről, így én is csak a helyszínen szembesültem a konkrét feladatokkal, illetve az idelátogatók kilétére sem került hamarabb fény. Ők amúgy alaposan meglepődtek rajtam, a fiatalabbik vendégnek nagyjából a vacsorára állt össze, hogy én is magyar vagyok.

WP_20130926_016.jpg

Az ittlétük oka? Ha jól értelmeztem, Xianning alpolgármestere egy kisebb csapattal járt a közelmúltban Budapesten, s ez egy viszonossági látogatás volt. A szükséges és szokásos protokolláris programok is helyet kaptak, úgymint a város különböző helyszíneinek bemutatása, a polgármesterrel közös faültetés, s persze a nagy felhajtással aláírt együttműködési nyilatkozat.

Konkrétumokról is volt szó, de azért csak módjával. Mindkét fél ügyesen használja a diplomácia eszköztárát, s ahogy ez ilyenkor lenni szokott, hosszan beszéltek a semmiről. A magyar fél mentségére legyen szólva, látszólag tényleg el is szeretne érni valamit, még a vacsora alatt is igyekezett meggyőzni a helyieket, illetve többször is szóvá tette, hogy reméli, valós eredményeket is hoz az együttműködés, s nem csak üres szócséplés. Kérte, hogy nevezzenek ki konkrét felelősöket a feladatokra, hogy ne sikkadjon el az ügy. 

A honlapja szerint főleg a környezetvédelem és fenntartható fejlődés területén mozgó képviselő ide is elsősorban ilyen ötletekkel jött, a kevés specifikusabban megfogalmazott ajánlat nagy része is ehhez köthető. Bemutatott egy új, magyar fejlesztésű, bárhol felépíthető, városképbe illeszkedő szennyvíztisztító-rendszert, illetve emlékeim szerint még az Ázsia Centert is, mint a helyi termékek magyar piacra való megjelenítésének lehetséges színterét.

A sablonok sem maradtak el persze, de ebben remekeltek a kínaiak is. Az unalomig ismert, hogy mi lehetünk Európa kapuja a kínai áruk számára, s ha hozzánk jönnek, azzal egyúttal az európai piacra is, de az is hasonlóan elmés, hogy Kínát félbehajtva pont Xianning van középen, s ez milyen stratégiai pont. (Xianning valós helyzetét jól mutatja, hogy a Shanghaiból bérelt tolmács szavait elcsípve még soha nem hallott korábban erről a helyről. Fengjiei diákjaim sem.)

Összességében elég kellemesen csalódtam. A klisék persze megvoltak, s az ilyen utazások jó eséllyel kevés valódi eredményt hoznak, de üdítő volt látni, hogy a honatya tényleg próbálkozik.

Ma is lesz egy találkozó, ahol jelen leszek, s egy vacsora is. Majd tudósítok legjobb képességeim szerint. Kattintottam pár képet is, de a többit majd külön posztolom.

Címkék:kína magyar delegáció xianning 2 komment

Liping 2013.09.26. 15:06

Szecsuán különkiadás: Magyar delegáció Xianningben

Kissé sokat ittam, ez sajnos a kínai bankettek pohárköszöntőkkel zsúfolt programjának sajátja. Részleteket a mai napról majd holnap írok, addig itt egy ízléses kis videó. Ilyen volt a vacsi. A zenét nem én szereltem bele!

Címkék:kína magyar delegáció xianning 2 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása