Liping 2017.06.28. 15:06

Mindjárt jár a shenzheni villamos

Merthogy a metróvonalak elképesztően intenzív fejlesztése mellett - lényegében kísérleti jelleggel - villamost is építenek a város Longhua kerületében.

A Shenzhen északi részén, középütt fekvő Longhua külsőbb részei eddig eléggé kiestek, a metró csak Qinghu állomásig járt, onnan csak buszozni lehet. Bár maga a 4-es metróvonal, melynek végállomása a már említett Qinghu is épül tovább, de átadására még néhány évet várni kell. Így adta magát az ötlet, hogy addig is készüljön el 15 km-nyi villamos, amely egyébként is jól jön majd a metró átadását követően is, attól sűrűbben áll meg, s nem is ugyanazon az útvonalon jár (bár a fővonal másik végállomása is a jövőbeni metróhoz vezet).

 

Két nap múlva, június 30-án indul meg az üzem, s ez egyúttal a villamos debütálása is lesz a városban. Ez csak a kezdet, Longhuaban összesen 51 km-nyi hálózat van tervben, de ha az új, s Kína nagy részén eléggé szokatlan, s elvétve előforduló járműtípus beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor egész biztosan ezen a téren is rekordütemű fejlesztések várhatóak majd városszerte.

 

Természetesen nem az otthon általában megszokott lassú, elavult villamosra kell gondolni (bár szerencsére járműpark terén már odahaza is jelentős fejlesztések valósultak meg), hanem modern, mutatós, s kellően gyors szerelvényekről van szó, bár a járművek belseje elég egyszerű, funkcionalista.
A pálya 70 km/h-t enged, a sebességhatárok és az állomásokon eltöltött idő alapján átlagosan 25-30 km/h-s sebesség érhető el a teljes szakaszon. A közlekedési lámpákat intelligens módon a villamoshoz igazítják, így nem kell sokat állniuk a szabad jelzésre várva.
A járművek abban is eltérnek az otthon megszokottól, hogy nincs felsővezetékük. Akkumulátorról működnek, s az állomásokon megállva töltődnek. Ugyancsak elraktározzák a lejtőkön haladás során keletkező mozgási energia nagy részét is.
A közel 12 kilométeres fővonal mellett egy 3 km-es szárnyvonal is készült, a kiépült pályán három járat közlekedik majd, minden egyes végpontból egy-egy a másik kettőbe.

 

longhua_tram_route_map.png

 Pirossal a metró, szaggatott pirossal a még nem kész szakasz, kékkel a most átadandó villamoshálózat

 

A tömegközlekedés használata meglehetősen egyszerűen zajlik. Bár mindenre lehet fizikai jegyet (vagy metrónál zsetont) vásárolni, általában chipkártyával élnek az utazók. A metró kapus beléptetésénél ez elég egyértelműen adja magát, de ugyanúgy lehet csipogtatni a buszokon is. Az utazás hosszától függetlenül egységes díjazású járműveken a sofőr mellé van felszerelve egy kütyü, ahol ezt megtehetjük, míg ahol eltérő a jegyár, ott egy alkalmazott mászkál körbe mobil kütyüvel, s csipogtatja le a kártyákat (vagy ad jegyet, ha kártyánk nincs).

 

A villamosnál is ugyanezek a lehetőségek lesznek, a díjazás egységesen 2 yuanbe kerül majd, s ezen túl minden állomáson helyeztek el automatákat, ahol Wechat pénztárcával (mobil fizetés) is rendezhető a jegyár.

 

 A villamos tesztüzem során

 

Mivel a metróhoz képest tizedannyi költséggel megépülhetőek a villamosok (igaz, van kapacitásbeli és sebesség terén jelentkező különbség), most egészen bizakodóak a helyi vezetők a továbbiakat illetően. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a létező, brutális metrótervek borulnának, de kiegészítésnek, s sok esetben (az amúgy elektromos) buszok helyett a villamos lehet a megoldás Shenzhenben is.

 

Kis galéra lejjebb a képre kattintva.

 

Címkék:kína közlekedés tömegközlekedés villamos shenzhen longhua Szólj hozzá!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása