Liping 2016.02.09. 16:15

Lok Kawi Wildlife Park

A trópusi Borneó élővilága egészen páratlan. Bár sajnos mostanra már korántsem érintetlen a szigetet borító esőerdő, még mindig hatalmas területek mentesek az emberi behatástól.

 

Borneó hatalmas, a bolygó harmadik legnagyobb szigete, így aztán akad bőven látnivaló. Az endemikus fajok száma is hatalmas, s egyik-másikuk egészen meglepő küllemű. Csak itt fordul elő a nagyorrú majom vagy az indiai elefánt rokona, a borneói törpeelefánt is. A szumátrai orrszarvú keleti, borneói alfaja sajnos egész Malajziából kihalt (a tavalyi vizsgálatok ezt erősítették meg), de Borneó déli, indonéz felén a felállított kamerák bizonyítéka alapján még legalább egy példány él a vadonban, remélhetően több is.
Valami minimális remény még akad a sabahi részeken is, ugyanis három borneói orrszarvú még életben van a megmentésükre létrehozott Borneo Rhino Sanctuary területén. Miután alfajuk három utolsó ismert példányairól van szó, a látogatásuk nem lehetséges. Mesterséges megtermékenyítési programmal tervezik a kis csapat létszámbeli felduzzasztását, hogy valamikor a jövőben újra élhessenek a szabadban ezekből a szintén törpe patásokból.

rino.jpg

A törpeorrszarvúk utolsó, védelmezett példányai Sabahban

 

A világ legkisebb orrszarvújából így aztán sajnos nem nyílik mód megtekinteni egyet sem, orángutánok (melyek szintén csak Borneón és Szumátrán élnek) azonban akadnak még aránylag nagy mennyiségben. Elég megerőltető, s biztos sikerrel nem kecsegtető dzsungeltúrákon is nyílhat mód a megfigyelésükre, de a kettes számú, leginkább naturálisnak tekinthető opció is elég vonzó: Sepiloknál működik egy orángután rezervátum, ahol elárvult kölyköket igyekeznek visszaszoktatni a természetbe. A napi kétszeri etetési időben előjönnek a természetes környezetből, ilyenkor elég közelről látni őket.

 

Esetemben sajnos az utolsó pillanatban módosított program miatt Sepilok kimaradt, így alternatívaként a Lok Kawi Wildlife Parkba látogattunk el tegnap. A park Kota Kinabalu központjától cirka egy fél órára található, Lok Kawi területén. Sajnálatosan normális tömegközlekedés nem visz a parkba, így a turista választhatja a taxit (KK-ból 100-120 ringgit oda-vissza), vagy a helyközi minibuszt 2.40 ringgitért Lok Kawiba, s onnan már csak 5 km a cél. Több busz is jár, a Marina Court melletti végállomást kell megkeresni, itt van a városközpontban. 

 

wp_20160208_10_32_12_pro.jpg

wp_20160208_10_36_34_pro.jpg

Lok Kawiból a taxi 15 ringgit a parkba, de még ez is röhejes ár (Malajziában nagyon nem érdemes taxizni), így ha erőnléti problémák nem állnak fenn, ajánlott lesétálni a hátralévő távot. Trópusi napsütésben mondjuk annyira nem kellemes, de a terep nagyjából sík, a park felé egész enyhén emelkedik csak.
Szerencsére mindkét irányban megállt egy-egy maláj párocska, akik elvittek minket ingyen, s közben még örültek is a külföldieknek. Visszafelé ráadásul ellenkező irányban jöttek megmentőink, dudáltak is, bár ezt nem vettük fel, miután egy fehér, helyi viszonyokhoz mérten ledéren öltözködő fehérnép aránylag sűrűn vált ki efféle reakciót. Ők viszont nem adták fel, mert valamikor meg is fordultak, s leálltak mellénk. Elvittek volna Lok Kawiba is (noha ez pont az úti céljukkal ellentétes irányban lett volna), de amikor megtudták, hogy KK-ba igyekszünk vissza, végül Penampangban raktak ki minket, ahonnan szintúgy volt busz, 2 ringgitért.
Valószínűleg működhet a stoppolás is, bár ez esetben érdemes egy kisebb hozzájárulással készülni, de 5 ringgit is bőven jobban megéri, mint a mérőórát soha nem használó taxik.

 

A park tulajdonképpen a helyi állatkert, de az állatkertek többségénél sokkal természetesebb és tágasabb élőhelyeken élnek az élőlények. A borneói törpeorrszarvú a fenti okok miatt sajnos csak egy csontváz képviseletében szerepel a palettán, de a többi lény miatt is bőven megéri idelátogatni.

 

Sabah többi turisztikailag értékes helyszínéhez hasonlóan a park is kétféle, maláj illetve külföldi díjszabást alkalmaz, a külföldiek rovására. Rendszerint legalább duplaannyit kell mindenhová fizetni, az állatkerbe pont a dupláját, vagyis külföldi felnőttként 20 ringgitet.

 

A parkban javarészt a borneói fauna egyedei vannak kiállítva, de akad maláj tigris (ez Borneón sosem élt, csak a félszigeten), emu és valami afrikai marhaféle is. De nézzük az érdekesebb dolgokat. Nem sokkal a park bejáratán túl máris ott vannak kedvenceim, az elefántok.

 wp_20160208_12_31_31_pro.jpg

Borneón, több szigethez hasonlóan a helyi állatvilág több egyedén jól megfigyelhető a szigeti törpeség jelensége. Az evolúció során, nem teljesen tisztázott okok miatt egyre kisebbé váltak ezek a lények, így egy kifejlett borneói elefánt épp picivel nagyobb, mint a fele egy afrikainak.

 

wp_20160208_12_29_56_pro.jpg

wp_20160208_12_30_43_pro.jpg

wp_20160208_12_31_37_pro.jpg

wp_20160208_12_32_39_pro.jpg

 

Fejük is sokkal kölyökképűbb, a természetük szelídebb, agyaruk egyenesebb, füleik és farkuk arányaiban nagyobbak. Vadon már csak sajnos alig néhány száz példány él belőlük. Eredetük sokáig vita tárgyát képezte. A hosszú időn át domináns teória szerint Jáváról származnak, s a már évszázadok óta kipusztult jávai törpeelefántok utódai, ugyanis egy ízben Sulu szultánjának szánt ajándékként kerültek a szigetre, s ott lassan elszaporodtak. A modern genetikai vizsgálatok eredménye szerint viszont a szárazföldről valóak, s fejlődésük már cirka 300000 éve elszakadt ázsiai rokonaiktól.

 

wp_20160208_12_37_09_pro.jpg

wp_20160208_12_37_12_pro.jpg

wp_20160208_12_39_34_pro.jpg

wp_20160208_12_43_37_pro.jpg

wp_20160208_12_43_44_pro.jpg

 

 

Borneó ugyancsak otthona a maláj medvének is, bár ezek a vidám, nem annyira rémisztő küllemű jószágok egész Délkelet-Ázsiában előfordulnak. Ahogy említettem, orángutánok is laknak Lok Kawi-ban, ők a park kiemelt sztárjainak számítanak. Gibbonok és helyi vidrák is laknak itt, e két faj egy közös helyen, egymást láthatóan nem zavarva. Én ugyan eddig meg voltam róla győződve, hogy ezek az emberszabásúak vegetáriánusok, s csak hébe-hóba fogyasztanak rovarokat, de a szemem láttára kapott fel egyikük egy, a vidráknak szánt halat, s óvatosan, a szálkákra ügyelve el is majszolgatta a nagy részét a fa tetején. Hiába, úgy látszik, a protein vonzó számukra is.

 

 

wp_20160208_12_54_59_pro.jpg

wp_20160208_13_56_59_pro.jpg

wp_20160208_14_11_53_pro.jpg

wp_20160208_14_14_23_pro.jpg

Maláj medve és orángutánok (fenn), gibbonok (lenn)

wp_20160208_14_19_35_pro.jpg

wp_20160208_14_25_06_pro.jpg

 

Az egyik legröhejesebb kinézetű állat, a nagyorrú majom is borneói bennszülött, így a parkban méltán szerepel. Sajnos szökősek lehetnek, így sűrűn szőtt rácsok közötti életterük van, ami nem annyira esztétikus. Ennek ellenére is üdítő látványt nyújtanak. Azt hiszem, akkor sem sikerülhettek volna hülyébb megjelenésűre, ha direkt ezzel a céllal kerültek volna megtervezésre. Viccesek, na. Ez a fej, a hatalmas orr, az óriási pocak... Mint egy karikatúra.

 

wp_20160208_13_15_51_pro.jpg

Most őszintén... khm... ez mi?

wp_20160208_13_23_18_pro.jpg

 

Lok Kawi jó választás volt. Sepilok vagy a dzsungeltúrák biztosan más élményt nyújtanak, de ennyi elefántot és ilyen közelről, megérinthető távolságból egészen nagy szerencsével láthattam volna csak. Ajánlani tudom mindenkinek, különösen, ha nincs idő az autentikusabb programokon részt venni.

Címkék:utazás orángután gibbon borneó kota kinabalu borneói törpeelefánt lok kawi 2 komment

Liping 2016.02.08. 17:17

Lok Kawi, Mamutik

Ma a Lok Kawi Wildlife Parkban jártunk, ahol csupa kedvemre való jószágot láttunk. Orángutánok, gibbonok, hosszúorrú majmok és borneói törpeelefántok képezték a legfőbb látnivalókat, s hogy ebből ki mit élvez legjobban, az erősen egyénfüggő, de aki már régóta olvas, az valószínűleg nem lepődik meg, hogy az állandó, letörölhetetlen mosolyt, s a legalább tíz tábla fehér milkával egyenértékű boldogsághormont felszabadító extázist nálam az ormányos jószágok közelsége váltja ki. Ezek a törpék meg aztán végképp teljesen elgyöngítenek, s csak nézek ki a fejemből tőlük bambán, mint egy debil.

 

Részletes beszámolóval holnap jelentkezem, csudajó képekkel és hasznos információkkal boldogítva a nagyérdeműt. Addig ízelítőnek egy elefántfürdős videó jön, élőben mondjuk ennél intenzívebb az élmény.

 

 

 

Közben az is kiderült, hogy szerdán a tengeri nemzeti park szigetei közül Mamutik lesz a befutó, hogy ott mit tapasztalok, arról majd utána írok. 

 

ui.: A trópusi nap borzasztóan erős. A bőröm mint egy rinocéroszé, nem könnyen ég le, ellenben pikkpakk lebarnul, de Sapin sikerült a fejbőrömet rózsaszínre pirítani középütt, ahol a hajam el van választva. Vagy sapka, vagy oda is naptej kell. Szerencsére nem fáj.

Címkék:utazás malajzia sabah kota kinabalu borneói törpeelefánt lok kawi mamutik Szólj hozzá!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása