Liping 2014.03.02. 12:56

Dr. Veve akcióban


Szolgálati közlemény: az alábbi sorok súlyosan szürreálisnak ható információkat tartalmaznak! Olvasni csak saját felelősségre. Kockázatok tekintetében kérje ki - valóban iskolázott - orvosa véleményét!

 

A kedves olvasók egy része biztosan hallott már a legalábbis bizarrnak nevezhető észak-koreai berendezkedésről. A néhai diktátor, a mostanra megboldogult Kim Dzsong Il és az őt követő jelenlegi puffancs, Kim Dzsong Un is híressé vált az országjáró körútjairól, amelyek során nagyon jól tudtak nézni. Galériák is készültek sok oldalon Kim Dzsong Il/Kim Dzsong Un néz címmel.

Tegnap én is néztem nagyokat, okosan. S mindezt profi fotósok jelenlétében. Ennyivel azért nem érték be, nekem nem csak néznem kellett, de képen jól megjeleníthetően magyarázni is. Így születtek remek képek, amelyeknek olyan címeket lehetne adni, mint: Dr. Veve a kórház folyosóján sétálva helyi orvosainak osztja az észt, Dr. Veve hasznos információkat magyaráz el könyvből vagy épp Dr. Veve az ultrahang kivetítője felé mutogat.

A nap eleje ugyanis így zajlott. Korai kelés után nyolckor elszállítottak a kórházba, ahol - mint kiderült - kontárságomról nem tud senki. Az intézménynek - amely a gyógyítás mellett oktatással is foglalkozik - szüksége volt egy külföldi kollégára, s az erről gondoskodni hivatott megbízott engem szállított le. Rajta kívül más nem is tudott a helyzetről.

A kórházban aztán végigvezettek az osztályon, ahol igyekeztem bölcsen nézni. Szerencsére senki nem beszélt angolul (egy tolmácsot leszámítva, de ő ritkán volt jelen, s itt épp nem), nekem meg a lelkemre lett kötve hogy ne értsek kínaiul. Ez utóbbi nem volt annyira egyszerű, mert akaratlanul is felfogom, amit mások mondanak, de azért igyekeztem megfelelően értetlenkedni.

WeChatImage635292679352433188.jpg

 A toborzóm által készített képek szörnyűek lettek, úgyhogy csak egy ilyen montázst teszek közzé.



Az osztályon aztán kaptam köpenyt, s összefogatták a hajamat (amit utálok, de ez van), majd jöttek a fotók. A helyi kollégák, nővérek pózoltak velem, s aztán a beállított élethelyzetek sorozata. Veve mutogat, Veve a kolléga felé fordulva beszél, a helyiek körbeállják a nagytudású Vevét, aki épp valami okosat mond...

Bevittek a műtőbe is (szerencsére üres volt), ahol nagyon magabiztosan vettem fel minden védőruházatot. Arra azért ügyeltem, hogy minden lépés előtt előbb lássak valakit, akit lemásolhatok. Szépen körbevezettek itt is, elismerő pillantásokkal jutalmaztam a technológiát, majd továbbálltunk.

A labor jött, ahol vérvétel folyt egy nagy adag ember részvételével. Itt is készült pár fotó, s mivel vénát szúrtam már épp eleget otthon, hadd örüljenek alapon jeleztem, hogy hajlandó vagyok rá. Ez persze hogy fotogénné tett, azonnal villogtak a vakuk. (Biztosra mentem azért, mielőtt szóltam, láttam, hogy a soron következő fazon ereit még vakon is nehéz lenne elvéteni.)

Az osztályra mentünk ismét, ahol páciensek közé vittek ezúttal. Ügyesen kezet is fogtam néhány leendő anyukával (a kórház a szülészet-nőgyógyászat-infertilitás területeire van ráállva), s egy vizsgáló következett, ahol épp ultrahangoztak egy másikat.

Kapacitáltak, már csak a remek fotó kedvéért, hogy vegyem át a helyzetet, így aztán én folytattam azt egy két perc erejéig. Szerencsére a hölgy már alaposan össze volt kenve ragaccsal és a harmadik trimeszter eleje felé járhatott, úgyhogy nagyon nem lehetett elrontani, ezért sem ágáltam túl feltűnően. 

Szerencsére ennél jobban már nem akartak elegyíteni a betegekkel, így a lóláb sem lógott ki. Tulajdonképpen szerencsés, hogy műteni nem vittek.

A fotózkodás után ünnepség kezdődött hét shanghaii professzor társaságában. A névtáblám akkor készült épp, mialatt vártunk, így a már említett tolmács (és műsorvezetőként is funkcionáló figura), nem lévén tisztában a titulusommal megkérdezte, hogy doktor vagyok vagy professzor. Azonnal rávágtam a doktort, hezitálás nélkül (jól megy a szerep), ennél nagyobbat nem akartam hazudni, meg azért profnak szerintem kicsit fiatal is lennék.

WP_20140301_073.jpg

Ez lett a névtábla. Valamiért dr. Vera Erica lettem (előzőleg a megküldött ppt-n, hasonlóan rejtélyes módon dr. Olivia Erica voltam), s a szülészet-nőgyógyászat nemzetközi szakértője is. A név átírása fonetikus, konferálva Dr. Ericaként voltam.

WeChatImage635292679908662230.jpg



Az ünnepség nem tartott soká, de kaptunk okleveleket, díszdoktori (!) kitüntetéssel. Igazi még úgy sincs.

Ebéd jött, majd délután a konferencia, amit egyenesen én nyitottam meg. Kétlem, hogy bárki is értett egy kukkot is az előadásomból, de azért nagyon bőszen tapsikoltak a végén. Ezután pár óra unalom jött, mire végre mindenki elmondta a magáét, s hazavittek minket.

veraconf.jpg



Kis átöltözés után remek vacsorát kaptunk, de erről külön posztban.

Hát, ilyen Dr. Veve egy napja...

Címkék:kína konferencia wenzhou drveve 12 komment

Liping 2014.02.28. 17:12

Wenzhouban

Durván egy órás késéssel, de megérkeztem Zhejiang tartomány eme déli vidékére. A szubtropikus fákat jó jelnek tartom, ahogy azt is, hogy nincs hideg.

Holnap valami fotózással kezdünk, nyilván meg kell örökíteni a messziről jött doktornőt, aztán délután kerül sor a mindent felülmúló előadásomra. 

Azért ki is teszek ám magamért, az élet nem mindig csak móka és kacagás. Sportcipőhöz szokott, puha talpaimra egy aranyszínű, kövekkel kirakott (szerintem ritka gusztustalan) cipellőt húzok, ami ráadásul még kényelmetlen is, s egész biztosan nem 43-as, mint a taobaon írták. Otthon a 41-es is rámjön, itt ez is alig.

A randa, de alkalmi cipő mellé még alkalmi öltözet is dukál, s szoknya, ami - ha a tavalyi műsorvezetős szettemtől eltekintünk - talán 15 éve volt rajtam utoljára, s azelőtt sem sűrűn.

Remélem, az elszenvedett megpróbáltatásaimat ti is átérzitek, s most sajnáltok nagyon.

Itt van három kép a sötét Wenzhouról, egy a hotelszobámból. Ez legalább kényelmes, s a wifi is tuti.

WP_20140228_032.jpg

WP_20140228_033.jpg

WP_20140228_029.jpg

 

ui.: Ja, a cipőt ők vették amúgy.

Címkék:kína konferencia wenzhou zhejiang 2 komment

Liping 2014.02.22. 13:41

Egy hét múlva irány Wenzhou

Közben kikristályosodott minden részlet, jövő pénteken szállok repülőre Wuhanban Wenzhou felé. A járat Chongqingból jön és Wenzhouig repül, de érinti Wuhant. Ilyen több állomást magában foglaló járaton még úgy sem utaztam soha.

Valamikor este érek Wenzhouba, másnap lesz a konferencia, s elvileg aznap már vissza is röppentem volna Wuhanba. Miután nehezményeztem, hogy későn érkezne meg a gép, s így esélyem sem lenne Xianningbe jutni, így végül abban maradtunk, hogy még egy napot maradhatok a konferencia résztvevőinek helyet adó hotelben, s csak vasárnap reggel jövök vissza.

Így még egy kis időm is jut majd Wenzhoura, ha már ott vagyok. Az előrejelzések szerint 20 fokok lesznek arra. Örülök neki.

Címkék:konferencia wenzhou Szólj hozzá!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása