Sok apróságról írnék, de ezek külön-külön nem érdemelnek bejegyzést, így most egy ömlesztett, erősen szedett-vedett első poszttal kezdi meg 2016-ot a Szecsuánblog.

Elsőként egy update az évvégi metrónyitogatós poszthoz. Kunming mégsem avatott fel új vonalat, valami csúszás következtében ez még egy ideig várat magára, ellenben Guangzhou és Changsha kimaradt a listából. Guangzhou a Guangfo vonal (vagyis a speckó, Guangzhou és Foshan városok között kiépült metró) egy kantoni szakaszát adta át, Changsha pedig a 2-es vonalon hosszított egyet.

Más. Lezajlott az óévbúcsúztató mulatság. Joanna és Travis egész kellemes alakoknak bizonyultak és a meglátogatott klub sem volt rossz. Az árai pedig...
Kínában az efféle szórakozóhelyek pedig rendszerint nem olcsóak. Simán kifizetheti az ember az otthon megszokott összegeket vagy még többet is. A szilveszteri műintézmény előtt viszont le a kalappal. Miután szerepelt az itallapon, whiskey kólát rendeltünk, 20 pénzért, amiért egy pohár itókára számítottam. A gyakorlatban egy kvázi vödörnyit kaptunk belőle, legalább egy literrel, s még azt sem mondhatom, hogy gyenge lett volna. Utóbb ugyanezért a konstrukcióért adtak egy nagy kannával is, cirka 1.5 literessel, szintén nem kispórolva belőle a spirituszt.
A klub egyetlen gyengéje a zene volt. Elsősorban helyi feketék látogatják, így ilyen muzsika ömlött, amit annyira nem értékeltem, de ez minden rossz, amit elmondhatok.

Joanna és Travis és egy diák

Más. Joanna lakhelyén indult az összejövetel, így most már feltérképezhettem a többi külföldi lakhatási viszonyait. Nem kollégiumban laknak, de nem sokkal jobb a helyzet. 
A sulin belül van egy hotel (hogy miképpen került kapukon belülre, azt nem tudom megmondani), amely olyan, mint egy normál hotel. Egy kis részét fizikálisan is elkülönítették a tömbtől, ezt megvette az iskola, s ebben a háromszintes, szintenként három lakóhelyes akármiben laknak a többiek.
Az épület lényegesen lepukkantabb a miénknél, a lakásokról meg már nem is szólva. Tényleg igencsak jól jártam itt. Náluk se fútés, se igazán gusztusos berendezés. Kínai viszonyok között nem kirívó, de a miénkhez viszonyítva nagyon nagy a különbség. A mi lakásunk javára. Furcsa érzés a kivételezettnek lenni, de valahogy igyekszem megbirkózni a helyzettel.

A többi kolléga ilyen helyen lakik

Más. Már csak egy hét, egész pontosan négy nap vizsgáztatás vár rám, aztán beköszönt a szünet. Az egyik wuhani ügynökségem épp most tárgyal egy hellyel, ahol winter camp indul, ha meg tudnak egyezni, akkor lehetséges, hogy mégis lesz lehetőségem egy kis mellékes téli munkára. Ha az időpontok is egyeznek.

Ha nem, akkor csak pihenek, járok a nyelvsuliba, aztán 25-én meg elreppenek Borneóra.
Még mindig nagyon jó itt. Kifejezetten szeretem a munkahelyem, ami nálam nem gyakori.

Nagy a suli, így aztán sok a külföldi oktató is. A Taiwanról, a szeparatista szigetországból alkalmazott szaktanároktól eltekintve nyugatról szám szerint nyolcan vagyunk. 

Mindenkibe belefutottam már a kampuszon kb. 1-2 ízben, illetve ott voltak a könyvtári kávézós összejövetelen is. Két alkalommal ügyintézni szállítottak minket központilag, elsőként az orvosi vizsgálatokhoz, másodjára a tartózkodási engedélyt megigényelni, s ekkor is velünk volt két illetve három közülük. A gépjárműbe többen nem fértünk volna el, így két részletben hurcibáltak minket, plusz gondolom így tudták a legoptimálisabban kivitelezni azt is, hogy lehetőség szerint minél kevesebbünknek maradjon el a procedúra miatt órája.

Akik régebb óta olvasnak már, tudhatják, hogy nem kimondottan erős bennem az érzés, hogy vegyüljek a helyi expatokkal, így erre nem is került sor idén. Fengjieben az egész járás területén én voltam az egyedüli külföldi, így ott esély sem volt rá, Xianningben pedig ketten voltunk a suliban, így ott kikerülhetetlen volt, bár Javier kellemes alak volt, szóval ezzel nem is volt gond.

Itt, mivel nagy területen vagyunk, nem kell egymást kerülgetnünk, plusz elegen vagyunk ahhoz is, hogy személyem érintettsége nélkül külföldi társasághoz juthassanak a többiek. Kapóra jön a családos mivoltom is, így senki nem is nagyon szorgalmazza a kontaktust, különösen, hogy férjem szinte egyáltalán nem beszél angolul. Ők meg valszeg németül nem.

A kollégák amúgy tanítani vannak itt, amit jól jelez, hogy egy kínai amerikai és egy fekete nő is van köztük. A fennmaradó rész europid jellegeket mutat, s amennyire tudom, rajtam kívül mindenki amerikai.
Az orvosi vizsgálatra szállításkor Travis, az egyik srác (egyedül az ő nevét tudom), az afroamerikai hölgy és a kínai lány volt velünk. Az előző kettővel nincs gond, mint kiderült, egy suliba jártak, bár korábban nem ismerték egymást. A kollegina angolja tipikusan déli, s minden második mondata "yeah, whatever", ami kicsit vicces volt egy idő után.

Travis és az afroamerikai földije a tartózkodási engedély igénylése idején

A kínai hölgyike viszont a nagyon idegesítőek közé tartozik. Elsőre azt hittem, itteni tanár, bár az furcsa volt, hogy nincs akcentusa. Szerencsére hamar csatlakoztak hozzánk a többiek, mert a hölgy legfőbb ismérve, hogy be nem áll a szája. Durván végigpofázta az egész utat, aztán a kórházban, miután kissé szétszóródtunk (több vizsgálat volt, különböző szobákban, s ezek sorrendje tetszőleges volt, a sorok függvényében, ennek köszönhetően az utolsó, tüdőszűréses sorba eltérő helyekre álltunk be), a sorban mellette álló, legkülönbözőbb vadidegen figurákat szórakoztatta a szövegeivel. Ha külföldiek voltak, angolul, ha ezek udvariasan elkoptak mellőle, a helyi kínaiakat kínaiul. Egy ponton nekiállt rendezkedni is, mert valami nem tetszett neki a sorokkal kapcsolatban, meg emlegetett valamit, hogy valahol ezt nem így csinálták. A harsány, szófoshatnékos hölgyet szerencsére ekkor láttam először és utoljára is.

Rajtuk kívül van még egy legalább 120 kg-ot nyomó leány, egy szőkített ötven fölötti pasas és még két fiatalabb legény. A testesebb, amúgy egy kiadós fogyást követően feltehetően vonzóvá varázsolható, mert szép arcú hölggyel kapcsolatban volt egy diákomnak egy története. Még az első, bemutatkozó órán mesélte, hogy amikor megtudta, külföldi tanárt kaptak idén, azt gondolta, biztosan a kövér amerikai csajszi jut majd nekik és nem volt túl lelkes, aztán megjelentem én és most öröm és boldogság. Csak valamivel viccesebben és kevésbé polkorrekten megfogalmazva.

Kollégáim közül csak egyikük, a festett pasi lakik itt a lakóparkban. Hogy pontosan hol, azt nem tudom, de neki szintén itt a családja állítólag, de őket sem láttam még.
A többiek, amennyire a két közös szállítás közben elcsípett szavaikból felfogtam, valamelyik kollégiumban laknak, erre vonatkozó infómorzsa volt például, hogy éjjelre felgyorsul a net náluk, miután a diákok leszállnak a wifiről. Nálunk nincs ilyen gond, saját vonalunk van.

Szóval idén becsben vagyok tartva. Érdemes volt férjhez menni.