Liping 2013.06.29. 11:15

Hazatérés Magyarországra

Mint az az olvasók előtt jól ismert, szerdán nekiveselkedtem, s elindultam Európa felé. Miután leadtam a kulcsomat a főportán, letaxiztam a buszállomásig. A kapunál nagyon kedvesek voltak, mindenki hosszasan búcsúzkodott, s még a bőröndömet is elszedték, s lehozták az útig.

A buszpályaudvaron a sorban következő második járműre kaptam jegyet, 9:50-re. Chongqingban aztán hatványozottan szembesültem a hatalmasra pakolt, s törött kerekű, eképpen nem görgethető, legfeljebb húzható csomag hátrányaival. Az összes cipelésből élő kuli meg taxinak utasokat felhajtó alak kullancsként tapadt rám, s már bunkón kellett viselkednem, hogy lekopjanak.

Nem volt egy élmény elvonszolni a pakkot a metróig, de azért abszolváltam. A nap végére azért a kezem nem érezte túl jól magát, vízhólyagos is lett. A földalattival szerencsére közvetlenül elérhető a repülőtér, de mint kiderült, a megálló a belföldi, máskülönben normális méretű és teljesen színvonalas terminál előtt pakolja ki az utasokat. Miután sikerült szereznem egy gurítható cipelőalkalmasságot, már kicsit jobb kedvvel leltem fel az információt, ahol útbaigazítottak a nemzetközi épülethez (egy ingyenes, 20 percenként járó busz kb. 2 perc alatt teszi meg a távot), s az is világossá vált, hogy csomagmegőrző viszont nincs.

Ez sajnos azzal a felismeréssel járt, hogy a repteret már nem fogom tudni elhagyni, így a chongqingi bevásárlásról le kellett mondanom. Végül a belföldi terminál egy viszonylag gazdaságosabb árfekvésű boltjában szedtem össze némi édességet meg élelmiszert az itthoniaknak.

A nemzetközi terminálon végül hét körül kötöttem ki véglegesen, de addigra ülőhely már nem nagyon akadt. Maga a hely amúgy elég vicces, egy egészen miniatűr épület, ami érthető is, miután a kirakott, egyszerre kb. 5-6 tételt mutató kijelzőre kifért a teljes délutáni menetrend. Főleg Phuketbe járnak innen a repülők, illetve mutatóban volt egy tajvani járat is, s a Qatar mellett még a nyugatot képviseli a FinnAir helsinki járata is.

Az információs pultban nem volt senki, s szalagokkal el is volt szeparálva néhány kényelmesebb kanapével együtt. A helyieket ez nem nagyon zavarta, a pultot befogták mindenféle iratok kitöltésére, eleinte csak az utasoldal felől, míg egy szemfülesebb kínai el nem szedte a szalagot, s be nem vonultak az emberek a teljes területre. A kanapékon túl elfoglalták az információs személyzet székét is, s az asztal belső oldalán is berendezkedtek.

Egy kicsit beljebb lévő pult mögött még én is találtam egy széket, majd befogva azt a pult belső oldalán foglaltam helyett, s laptopoztam kedvemre. Még a konnektort is használtam akkor már.
Valamivel később előkerült a személyzet is egy kishölgy személyében, aki bejött, kicsit ciccegett, pakolászott, majd hátulról kihalászott magának még egy széket, de máskülönben nem szólt senkinek semmit.

Miután egy phuketi gép összeszedte a népek zömét, lett hely a kanapékon is, úgyhogy onnantól átköltöztem oda, s mivel más konnektort nem találtam, egy időre áramtalanítottam egy lelakatolt üdítőshűtőt. Ezért sem szólt senki.:)

A dohai gépen nem sokan voltak, de erről már írtam. Kétszer adtak enni, valójában egyik sem ízlett igazán.

A katari reptér hatalmassá nőtte ki magát, akárcsak a nemzetközi légitársaság, a Qatar Airlines is. Ez sajnos azzal is jár, hogy dacára a híresen magas színvonalú kiszolgálásnak, a fapadosokhoz hasonlóan buszoztatják a népeket a gépekből ki és be. Így volt szerencsém megtapasztalni az éjszakai 37 fokot, meg a reggeli minimum 45-öt is.

A reptérről a város nem igazán látható, de még felszállás közben sem a "jó" részek felé nézhettem, pedig ezúttal legalább nappal volt, s lehetőségem lett volna kikandikálni.

Budapestre valamiért hamarabb értünk be, s bár a csomagra egy keveset várni kellett, vámvizsgálat annyira nem volt, hogy egy darab ember nem állt a szalagok mellett.

Végezetül néhány kép, aláírásokkal.

WP 20130626 001

Fengjieben a buszpályaudvaron épp az űrben lévő tanárnőt mutogatták (fent),
Chongqingi reptér, belföldi terminál(lent)

WP 20130626 003

WP 20130626 005

A nemzetközi terminál információs pultja, a képen mindenki utas, balról a laptopom (fent),
itt már megjött a kishölgy, a látható rész a váró kb. 70%-a (lent)

WP 20130626 008

WP 20130626 010

Reptéri dohányzó. Mivel az öngyújtókat szigorúan elszedik, a fenti fémtartóból kikandikáló beépített
megoldásokkal lehet tüzet nyerni (fent),
a félig üres dohai járat (lent)

WP 20130627 007

WP 20130627 014

A Chongqing-Doha járat menüje (fent),
a hot snack cím alatt futó késői vacsi (a lenti két kép, az alsóban már kibontva)

WP 20130627 016

WP 20130627 019

WP 20130627 025

A megtett út (fent),
dohai reptér (lent)

WP 20130627 040

WP 20130627 055

A Doha-Budapest járaton kínált étek (fenn és lenn)

WP 20130627 056

Címkék:budapest kína magyarország katar hazatérés doha chongqing Szólj hozzá!

Liping 2013.06.27. 03:33

Rövid bekukkantás Dohából

Már lassan másfél órája a katari fővárosban vagyok. Szerencsére sikerült éjjel 3-ra megérkezni (helyi idő szerint), így egészen enyhe, mindössze 37°C-os levegő fogadott a szabadban. Az olaj előtt tényleg nem tudom, mi vett rá bárkit, hogy errefelé bennszülöttködjön...

Szerencsére ez a társadalom sem túlságosan európaias még minden tekintetben, így az itteni reptéren is nyugodtan lehet pöfékelni a kijelölt szobában. Pénzváltót viszont egy darabot nem lelek egyelőre, pedig egy itt kétségtelenül méregdrágán vesztegetett diétás kólát már szívesen lecsúsztatnék a torkomon.

A gép Budapestre két és fél óra múlva indul, úgyhogy addig már kibírom biztosan, idefele is elittam három diet Pepsijüket.
Chongqing és Doha közt elég foghíjasan voltunk, talán ha a fele helyen volt utas, így még az amúgy valóban nagyobb hellyel operáló légitársaság kényelméhez viszonyítva is sikerült fokozni az élményt. Két ülésen elburulva, jóízűen aludtam a két étkezés közt.

A telefonom akksija már sikeresen visszaállt 50%-osra, úgyhogy be is fejezem, s csinálok majd pár képet is reptéren.
Délután majd még egyet írok mindenképp, hogy eljutottam-e hazáig.

Kellemes, szép napot, kedves olvasók!

Címkék:kína katar reptér doha chongqing 2 komment

Liping 2013.05.06. 11:23

Katar újfent + egyebek

Lassan közeleg a tanév vége, jövő hónap végén már megyek is haza. Továbbra is jó itt lenni, de azért már várom is, az otthoniak hiányoznak.

Múlt héten üzentem is az asszisztensemnek, hogy lassan intézni kéne a repjegyet, s egyúttal érdeklődtem, hogy miképpen legyen. A szerződésem szerint ők fizetik, nem fix pénzt kapok rá. Ahogy azt sejteni lehetett, nem nagyon akarnak ezzel foglalkozni, úgyhogy nekem kell megvennem, aztán majd kipengetik az árát.

A tartózkodási engedélyem június 30-ig szól, akárcsak a tanév, addig el kell hagyjam az országot. Nézegettem a jegyeket, természetesen most is a katariak viszik a prímet. Viszont értelmes áron, cirka 4100 yuanért csak 27-én van jegy az utolsó héten, vagy még egy héttel korábban. Mindenesetre ezt közöltem, s így azt az instrukciót kaptam, hogy vegyem meg azt.

Ha ezúttal nem szól közbe semmi légibaki, akkor 27-én éjfél után nem sokkal hagyom majd el Chongqing légikikötőjét, s egy rövid dohai átszállást követően ugyanaznap délután fél egy fele érek majd Budapestre. Kicsit bekavar, hogy a bolygó forgásirányával szemben röppenünk, ezért tűnik ilyen rövidnek, amúgy kb. 17 óra az átszállással együtt.
Ha meg mégse menne a gép, akkor kibírom a hotelt ideát is, ha meg bakiznak, majd reklamálok megint.

Kénytelen leszek használni az Alipayt, ami olyasmi, mint a Paypal, csak kínai. A Qatarnál sajnos a netbankos fizetés nem megy, csak dombornyomott kártya vagy ez marad. Biztosan bénázok majd vele egy sort, de azért talán sikerül. Holnap a reggeli egy szem órám után le is megyek majd az ABC-be pakolni be repjegyre való pénzt, hogy aztán valahogy ki is fizethessem majd online. Jó móka lesz, alig várom.

Az egyik elsős csoportom ma nagyon idegesítő volt, az egyik kölyköt majdnem megcsaptam, elég nehezen fogtam vissza magam. Pedig ők rendszerint rendesen szoktak viselkedni, de talán a szünet kissé az agyukra ment. Talán az enyémre is, semmi kedvem nem volt ma hozzájuk.
Mindegy, már csak a holnapi 3 órát kell kibírni, aztán a szerda üres. Nagyon ellustultam, de az itteni munkakörülmények mellett ezért nem vagyok vádolható. Még mindig jó itt azért.

Címkék:kína katar repjegy chongqing fengjie 1 komment

Liping 2012.11.17. 05:56

Katar - 3. (s egyben befejező) felvonás

Ma kaptam meg az ötcsillagos légitársaság 4910 yuanre átkonvertált kárpótlási díját.
Volt némi értetlenkedés, meg félretájékoztatás, például hogy csak Dohában lehet felvenni, stb., de végül tisztázódott minden, s a chongqingi kollégák el is utalták a kínai számlámra. A repjegyem ára amúgy körülbelül 4100 yuan volt, vagyis ez így tiszta haszon.

Az áraik nagyon is versenyképesek, a székeik is kényelmesek, a kajájuk sem rossz, s mint a példám is mutatja, az utaselégedettséget sem veszik semmibe. Ajánlom bátran mindenkinek.

Címkék:katar chongqing 1 komment

Liping 2012.09.21. 04:03

Katar megint

Talán emlékeztek kissé hányattatott idejövetelem történetére. Nos, szerencsére a dolog nem túl kiváló kivitelezésével a légitársaság is egyetérteni látszik, mivel a tegnapi üzenetük szerint kárpótlásként felajánlanak egy, a repjegy árának nagyjából megfelelő összeget. Igény szerint felhasználható repkedésre, vagy beváltható készpénzre.

Nem a reklám helye, de azt hiszem, a Qatarral még sincs semmi gond. Ezt a reklamációs dolgot annyira profin és az utaselégedettséget szem előtt tartva kezelték, hogy le a kalappal előttük. Bevallom, hogy igazából csak mérgemben írtam, nem is számítottam semmiféle kárpótlásra, úgyhogy most nagyon pozitívan csalódtam. Tény, hogy hibáztak. Arról nem tehetnek, hogy műszaki okokból nem jött meg a gép - inkább tartsák lenn, minthogy hibás géppel röpködjünk. Kellemetlen eset, de előfordul. Abban viszont egyértelműen hibáztak, hogy másnapra nem foglaltak be a Budapest-Doha vonalra, s emígy végül is másfél napot tök fölöslegesen tartottak otthon, befoglalhattak volna már előző napra egy másik társasághoz.

Mindamellett erős a gyanúm, hogy egy kevésbé ügyfélbarát cég elintézte volna a helyzetet annyival, hogy igen, késtem, de megérkeztem végül is, nem? Amire kötelezve voltak, azt megtették. Eljuttattak A-ból B-be.

Szóval talán mégsem volt baj, hogy a Qatarra volt jegyem...

Címkék:kína katar repülőjegy Szólj hozzá!

Liping 2012.08.30. 15:57

Ember tervez, Katar végez?

No, hol is kezdjük?

Vasárnap este 5-kor indultam volna a tervek szerint Katar fővárosán, Dohán keresztül Chongqingba, Katarból már közvetlenül. Az elvileg 16:20-tól kezdődő beszállás idejére nem történt semmi, majd bő fél órára rá bemondták, hogy egy órát késünk. Kicsit aggasztott, mert Dohában csak 2 és fél óra volt átszállni, s bazi nagy az ottani reptér, de ez még elvileg belefért. Az egy óra elteltével ismételten rádobtak egy órát. Erre már jobban aggódtam, de azt mondták, akkor átfoglalnak majd ott a reggeli 8 órás járatra (eredetileg fél 1-sel mentem volna), s így ha némi késéssel is, de odaérek.

Hogy hogy nem, végül törölték a járatot, állítólag Zágrábból nem ért Budapestre a gép valami technikai ok miatt, fel se szállt. Remek.

Azt mondták, akkor most elvisznek minket egy hotelbe, aztán még aznap este telefonálnak, hogy mire foglaltak át, s majd akkor addigra vissza is visznek. Jó. Valóban kényelmes és teljesen megfelelő szállást kaptunk a Marriotban, ahol jutott vacsi, majd másnap reggeli is.

Negyed 12 fele fel is hívtak, hogy minden rendben, a következő napi este 5-ös géppel mehetek, s egy nap csúszással így oda is érek. A bonyodalom a check-in pultnál kezdődött újra, kiderült, hogy a központban, Katarban engem nem foglaltak be a Doháig, csak onnan. Mivel maradék hely nem volt a gépen, így végső megoldásként átfoglaltak a török légitársaság Bp-Isztambul majd Isztambul-Peking járatára, onnan pedig Air China-val Chongqingba.

Mivel az isztambuli gép is késett, az ottani légikikötőben kemény futólépésben kellett megtenni az utat a biztonsági ellenőrzésen át a másik kapuig. Jó messze volt, meg eleve nem is ismerem azt a repteret (az sem Ferihegy méretű), úgyhogy elég necces volt, de végül elértem a pekingi járatot is.

Bár a Qatar kínálta kényelmes székek helyett kénytelen voltam valami nagyon szűk helyen nyomorogni, azért végül odaértem, s a kaja sem volt vészesen rossz.

Pekingben aztán, bár volt egy félórás késés, volt egy cirka 2 órám átvergődni a másik járatra, bár az sem volt annyira magától értetődő. Először egy metrószerű szerelvénnyel át kellett menni egy másik terminálrészre, majd ott megtalálni a belföldi transzferkaput. De azért Isztambulnál így is jobb volt.

A check-in során kiderült, amit sejtettem, s amiről hiába győzködött a Turkish Airlines becsekkoltató alkalmazottja, vagyis hogy bár Budapesten felcímkézték a csomagot egészen Chongqingig, Pekingben fel kellett venni és újra fel kellett adni azt. A törököknek sikerült valahogy letörni a kerekeket is a bőröndről, de azért lehetett valahogy húzni szerencsére.

Végezve a becsekkolással, elmentem a megfelelő kapuhoz, majd vártam a gépemre. Chongqing felé már csak kínaiak nyomultak, bár aztán a fedélzeten láttam egy európai ürgét is. Nagy megkönnyebbülésemre a reptéren még voltak dohányzó szobák, úgyhogy sikerült a Budapest óta nikotint mellőző szervezetemet egy kicsit mérgezni. Jellemző módon kivétel nélkül férfiak füstöltek odabenn, s hát keltettem némi meglepit. Adtak tüzet, majd le sem vették rólam a szemüket, amíg nem végeztem. Távozás után az egyik még elkapott egy picit, hogy a haverjával csináltasson rólunk egy közös képet.:) Hiába, a népszerűség. A dohányzó bainü (fehér nő) története biztosan sikert arat.

Chongqingban aztán már vártak az iskola képviselői, de azért szerintem annyira nem bánták, hogy késtem egy másfél napot, így a repikeretből addig ők is kedvükre szállodázhattak egyet. Mivel este 7-kor érkeztem meg, így még egy éjjelt ott töltöttünk el.

Előtte még volt egy közös vacsi, szecsuáni hot pot meg különféle egyéb nyalánkságok, s meglepően finom mogyorótej ital gyanánt. Egész pontosan fogalmam sincs, hogy milyen módon készül, de az íze jó volt.

Másnap reggel reggeli után nekivágtunk az utunknak Fengjie felé egy olyan autópályán, ami után sírva bújna el a Közgép. A hegyes-völgyes tájon max. 2 percenként vagy alagút (olykor 5-6 km hosszan) vagy hidak jöttek sorban, s bár az út nagy részét átaludtam, egészen gyönyörűek voltak a tájak. Úgy az út 2/3-ától már eltűnt az az elég undorító szmog is, ami Chongqingot ellepte (mintha folyamatosan ködben lenne a város), s tényleg csak a táj lenyűgöző szépsége maradt. Meg a mérnöki teljesítmény nagyszerűsége. Így ugyan mindössze 4 óra alatt Fengjie-be is értünk, de alsóbb szintű utakon, ahol a hegyeket valahogy kerülgetni kellene, azt hiszem, simán nem túlzás a 10 óra sem.
Káplár Balázs blogjával összhangban a kényelemért fizetni is kell, ha jól láttam, 400 jüanon felül perkáltunk a pályadíjért, ami átszámítva kb. 15 ezer ft. 

Fengjiebe érve aztán várt rám még egy ebéd is az iskola vezetőjével, helyettes vezetőjével, az asszisztensemmel, s a már említett fuvarozó kollégákkal. Itt is hot pot volt, de itt már nem tudtam visszautasítani az alkoholt sem, úgyhogy ittunk is egy pár pohár sört mindenki egészségére. Ja, és az igazgató dohányzik, s emiatt kaptam pár szálat az ebéd közben a 80 jüanos különleges cigarettájából. (Szerintem ugyanolyan, mint bármelyik olcsó cigi.)

Mára bekötötték az internetet is, úgyhogy megírhattam ezt a posztot is. Holnap majd írok egy keveset Fengjieről, amennyit ennyi idő után lehetséges.

Címkék:kína peking katar isztambul qatar chongqing hotpot fengjie Szólj hozzá!

Liping 2012.07.18. 10:56

Távolságok

Kína tényleg messze van. Még légi úton is kényelmetlenül sokáig tart odaérni, különösen mióta közvetlen kínai járat nincs.

Nézegettem, leginkább két megoldás jöhetne szóba, az egyik olcsóbb minimálisan (135000 Ft), viszont Brüsszelben és Pekingben is át kellene szállni, a belga fővárosban ráadásul még dekkolni is egy napot. Kihagynám.

A másik a katariak járata, róluk amúgy sem tudok rosszat szólni. 145000-ért adják a jegyet, s mindössze egy dohai átszállás (az is csak 2 óra) szakítja meg, onnan viszont egyenesen Chongqing az úticél. Persze a retúrjegy kétszázezerből kijönne, csak épp nem tervezek mostanában visszajönni. 

Fengjie a nagyvárostól még jelentősen odébb van, a környék hegyes-völgyes terepviszonyai sem igazán kedveznek a gyors közlekedésnek. Egy frissen végzett helyi medikus ismerős szerint Chongqingból még cirka 10 óra az út. Ha így vesszük, akkor a repülő 14 órája semmi.



UPDATE: egy másik helyi arc csak 4-5 órát mondott, valami új főúton. Hát, majd elválik. Ha odaérek, majd megmondom, melyik volt a tuti.

Címkék:kína katar repülőjegy távolság qatar chongqing Szólj hozzá!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása