Liping 2013.09.29. 17:19

Pénteki bonyodalmak: Hot Spring Festival, egyebek

Pénteken azzal ültem be a taxiba, hogy tárgyalás lesz, majd újfent vacsora a magyarokkal. A szállóhoz érve aztán rögtön egy buszba raktak minket (engem, az asszisztensemet meg még néhány egyéb külföldit), merthogy a hőforrásos ünnepség műsorára megyünk a város főterére.
Később aztán a buszból át kellett szállni egy másik, kisebb buszba, amely a VIP számára volt fenntartva. Az asszisztensem maradt a másik buszban, én meg a külföldiek zömével együtt átkerültem a másikba. Nem sokkal ezután előkerült a küldöttség is, onnan már kezdtem úgy érezni, hogy sínen vannak a dolgok.

A főtérre érve aztán kiszálltunk, bevonultunk a VIP-részre, de akkor már gyanús volt, hogy a helyem nem mellettük, hanem egy másik sorban volt. A többi külföldi is Xianningben foglalkoztatott angoltanár volt, s velük raktak egy kupacba. Tulajdonképpen az ünnepség fényét emelni voltunk ott.

Szó volt vacsiról is. Érdeklődtem a kísérő személyzetnél, hogy most akkor pontosan mi van, de kiderült, hogy aznap nekem semmi dolgom nincs a magyarokkal, ellenben a többi angoltanárral együtt lesz számunkra valami kajálás.

Ezen aztán kissé felhúztam magam, amiért lépten-nyomon változtatják az elképzeléseket, s számomra természetesen minden csak a legvégén derül ki. A szabadidőmben nem szívesen nézegetek esztrádműsorokat, s az ötvenéves tanárbácsikkal sem volt kedvem szocializálódni, így amint tisztult a terep, le is léptem a helyszínről. Ez ugyan kiváltott némi aggodalmat Zhao Shengékből, de feltehetően megfogadták a tanácsom, s találtak megfelelően előadható kifogást a hiányomat megmagyarázandó.

Hazafelé kattintottam pár képet, ha már arra jártam.

WP 20130927 027

WP 20130927 028

WP 20130927 030

Címkék:kína xianning hot spring festival 2 komment

Liping 2013.09.28. 10:35

Hot Spring Festival: ünnepi műsor

Tegnap a delegációval együtt, bár nem őket kísérve (erről majd másik bejegyzésben) részt vettünk az éves Hot Spring Festival idei ünnepi műsorán. Az ízelítő videó itt készült. Erősen Észak-Korea fíling, az ottani Arirangra hajaz, csak kevésbé monumentális.

Címkék:kína xianning hot spring festival 2 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása