Liping 2016.06.27. 05:35

Sűrű program + félmillió

Megjöttem Wuhanba probléma nélkül, azonban egy kicsit a feje tetejére állt minden, mivel csak két napunk van (a mait is beleértve), hogy elintézzünk minden egyebet, ami még vár ránk, mielőtt hazaindulunk.

Szerdán Chongqingba vonatozunk majd közepesen gyors (kb. 200-250 km/h) vonattal, hogy aztán csütörtök éjjeli 1:50-kor felszálljunk Doha felé. Onnan meg majd Budapest jön, szokás szerint.

 

A helyzet tehát az, hogy ma még el kell menni pénzt váltani, kicseréltetni a laptop kábeljét (garis, s valami érintkezési problémája van), s ezzel a mai nap el is megy biztosan a távolságok miatt.
Holnap mosni kell és összepakolni mindent a bőröndökbe.  Szerencsére férjem tökéletesen kitakarított, amíg Pekingben voltam, tényleg minden csillog-villog, így ezzel már nem kell foglalkozni.

A fentiek miatt sanszos, hogy a pekingi beszámoló maradéka is majd csak otthonról mászik fel a blogra. Ilyen kis apróbb szösszenetek még előfordulhatnak, de nagyobb léptékű írást most a napokban nem kell tőlem várni.


Ja, és hogy azért fényezzem is magam, ma várhatóan meglesz az ötszázezredik látogató is a blogon. Tudom, ez nem egy annyira nagy szám, pucér népeket mutogató blogok egy hét alatt összehozzák vagy akár 2-3 nap alatt is, de a Szecsuánblog nem az a blog, s ebben a műfajban nem tartom rossznak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az utolsó egy wuhani évem alatt annyian néztetek ide, mint előtte a két év alatt összesen. Köszönöm nektek!

Címkék:blog kína élet hazatérés wuhan félmillió 2 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása