Liping 2015.12.28. 05:46

Dr. Veve Dalianben

Aki olvasta már wenzhoui doktorkodásom történetét, az nem fog meglepődni ezen a beszámolón sem, aki nem, az kattintson a drveve címkére, s rá fog bukkanni.

wp_20151226_07_59_00_pro_1.jpg

A daliani program kevésbé volt kalandos, vagy csak bennem lett több a rutin. A kórház, ahová hivatalos voltam, még nem nyílt meg, csak január elején fog erre sor kerülni, így aztán betegekkel nem kellett találkoznom.
Az intézmény maga egy puccos szülészeti klinika lesz, ahol a leendő szülők 2-3 szobás, szállodára emlékeztető kis lakrészekben készülhetnek a jeles eseményre, illetve pihenhetik ki a fáradalmaikat, ha már lezajlott a szülés.

Az árakat nem ismerem, de egész biztosan egy kisebb vagyont kell otthagynia annak, aki efféle luxusra vágyik, cserébe két fürdőszobás, konyhával, nappalival, giccses dísztárgyakkal berendezett környezetben hozhatja világra az utódját.

 

Csak érkezésem estéjén szembesültem azzal, hogy a városi tv is tiszteletét teszi az eseményen, s egyúttal engem is meginterjúvol majd. Semmi vészesre nem kell gondolni, mindössze három kérdés, három válasszal, amik közül csak a középső volt terjedelmesebb. Ezeket megkaptam aznap este, így volt időm átolvasni és nagyjából memorizálni őket.

wechatimage635867601314022452.jpg


Másnap aztán, amikor eljött az interjú ideje, kiderült, hogy a tolmácsom képességeit némiképp meghaladják a kérdések, így ott és akkor találták ki, hogy inkább meséljek a kutatásaimról, amiket Kínában végzek. Némiképp feladták a leckét, de megoldottam. 

 

A meghívott taiwani professzorokkal együtt aztán helyet foglaltunk a pódiumon, majd előadásommal megnyitottam a konferenciát. Ezúttal volt tolmács is, aki oldalanként fordította kínaira is a szöveget.
Utánam még egy két órát ki kellett bírni, amíg a többiek is elmondták a magukét, majd kaptunk okleveleket, végül megtekintettük a kórházat.

wp_20151226_08_35_51_pro.jpg

Ez a megtekintés nagyon viccesen zajlott. Három profi fotós kísért minket, illetve időnként sietett előre, hogy meg lehessen örökíteni a bevonulásunkat egy-egy adott helyszínre. Olykor nem sikerült jól, ilyenkor vissza kellett menni és újra előbukkanni.

wp_20151226_10_52_21_pro.jpg

wp_20151226_10_56_18_pro.jpg

wp_20151226_10_57_03_pro.jpg

wp_20151226_10_57_10_pro.jpg

wp_20151226_10_58_48_pro.jpg

wp_20151226_08_09_02_pro.jpg

A kórháznéző után ebédelni mentünk, ahol aztán akadt minden finomság. Erről külön posztban.
Kaja után visszamentünk a kórházba, ahol időközben előkerültek a vendégelőadók életnagyságú fotói, alatta munkásságukról megemlékező sorok. Rólam sikerült a wenzhoui fehér köpenyes képemet kirakni, szóval kétely nem férhetett a hitelességemhez. Azt meg, hogy hány amcsi orvosi szervezetnek vagyok a tagja, inkább ne is részletezzük.

 

Újfent a konferenciaterembe mentünk, ahol ezúttal néhány helyi arc tartott előadást az itteni orvosoknak és nővéreknek, többek között egy mindenféle pozícióba rendezhető szülőágyról és egy szülőkádról.

wp_20151226_13_22_34_pro.jpg

wp_20151226_13_22_37_pro.jpg


Ezekről utóbb még nekem is kellett pár szót ejtenem kamerák előtt, szerencsére nagyjából felfogtam azt, amiket előzőleg beszéltek róluk, így azt a 3-4 mondatot el tudtam mondani.

Ugyancsak szólnom kellett a természetes szülés és a szoptatás fontosságáról is, ez csak egy rövid jelenet volt, feltehetően valami apró marketingkampányhoz használják majd. Háromszor vettük fel, mire teljesen elégedettek voltak. Elsőre túl sokat beszéltem, másodszorra mozogtam, harmadszorra jó lett.

 

Ezután szerencsére elfogyott a program, engem visszavittek a hotelbe, majd este később még eljöttek vacsiztatni vinni. Tegnap reggel kivittek a reptérre is.

 

Ilyen volt doktorkodni északon. Remélem, még megyek.

 

Címkék:kína dalian drveve 3 komment

Liping 2015.12.27. 00:28

Indulás vissza

8:50-kor megy a gépem, aztán majd otthonról írok. Szuper hely Dalian, de rohadt hideg van. Jó lesz délebbre.

wp_20151226_07_59_00_pro.jpg

Címkék:kína dalian drveve Szólj hozzá!

Liping 2015.12.26. 00:14

Ideértem

Szerencsésen, késés nélkül érkeztem meg.

A szállás és egyúttal a kórház is jó helyen, metró mellett van, így ma délután könnyen tudok majd nézelődni.

Kiderült, hogy még a helyi tv is meginterjúvol, szerencsére a kérdéseket és a válaszokat megkaptam, így nem lesz túl bonyolult. Ilyen egy doktornő élete erre...

Címkék:kína tv dalian drveve Szólj hozzá!

Liping 2015.12.25. 04:54

Hamarosan irány Dalian

Délután elindulok a reptérre, hogy aztán 18:50-kor elreppenjek északnak.

 

Elvileg negyed 10-re érek oda, ha a menetrend nem borul. Kontaktom a reptéren vár Dalianben, aztán hotelezés jön.

Holnap előreláthatóan kórházi látogatás és fotózás a program, majd ezután jönnek az előadások. 5 körül már végzünk, úgyhogy ekkor lesz egy kis időm nézegetni és fotózgatni. Remélhetően a helyszín nem lesz túl távoli a központtól.

 

Hogy úti célom területéről is jelentkezem-e, az a szálláshelyen fellelhető nettől és annak színvonalától függ, de igyekszem azért írni.

Címkék:élet utazás wuhan dalian Kína drveve Szólj hozzá!

Liping 2015.11.27. 09:57

Apró módosítások a doktorkodásban

Ma megkeresett az összekötőm, s kiderült, hogy valamiért mégsem lesz Tianjinben muri, dacára annak, hogy már jegyek is voltak vásárolva az alkalomra.
Viszont elkenődésre mégsincs ok, lesz doktorkodás, csak épp egy icipicivel arrébb, Liaoning tartományban, Dalianben.

 

Már rég nem voltam Liaoningban, Dalianben pedig még soha, úgyhogy kifejezetten örültem a cserének. 25-én délután érkezem majd, s 27-én reggel röppenek vissza Wuhanba. 26-án lesz a dolog érdemi része, de este már szabad leszek, s akkor majd kicsit kimászok a központba fotózkodni. Jó lesz, már várom.

 

Bónusz adalék: januárban előreláthatóan lesz egy hasonló időtöltés Anhui tartományban is. Legyen csak, minél több, annál jobb. 

Címkék:tianjin dalian drveve Szólj hozzá!

Liping 2015.11.10. 03:52

Dr. Veve újra támad

Sajnos még nem teljesen 100%, de december 26-án előreláthatóan a Peking melletti Tianjinben fogok doktorkodni.

Feltehetően a jobban teljesítő kontárok közül való vagyok, mert ha esemény van, mindig keresnek. De ez csak jó, most már csak annyi kell, hogy valóban mehessek is.

Tianjinben, decemberben... brrr... nagykabátot vinni kell, az biztos. 

Címkék:kína tianjin drveve 2 komment

Liping 2014.04.28. 10:51

Dr. Veve mégsem praktizál, ellenben bort kóstoltat titulus nélkül

Ma kaptam a hírt az orvosi toborzómtól, hogy az amúgy eddig sem részletezett tianjini muri elmarad, így sajnos egész biztosan nem kell megkatétereznem senkit a Peking melletti nagyvárosban.

Hogy azért valami móka mégis legyen, egy másik helyről jött a megkeresés épp ma, hogy május 18-án egy borpromóciós rendezvényen lenne esély tündökölnöm. Nem annyira messze, a szomszédos Jiangxi tartományban, Jingdezhenben. Vonatozás és buszozás kombinációjával jutok majd oda, s ott is alszok két éjjel.

Maga az esemény csak két órás, egy beszédet kell mondani, valamint díjakat átadni (haha), na meg élvezni a partit. Feltételezem, hogy valami kiváló borszakértőként leszek erre hivatott, de épp az is lehetek, ha ezért fizetnek. 

Jingdezhen a kínai porcelán szülőhazája, már a középkorban óriási manufaktúrák készítették Kína egyik legkelendőbb exportcikkét. Porcelánt én maximum a fogadáson látok majd szerintem, de miután egy napom lesz a városra is, azért majd icipicit körbenézek, amennyire az idő szűke lehetővé teszi.

Jingdezhen amúgy is szimpatikusabb, mint Tianjin, bár azért kibírtam volna, ha mindkettő összejön.

Címkék:kína munka bor tianjin drveve jindezhen Szólj hozzá!

Liping 2014.04.16. 10:25

Dr. Veve újra praktizál

Június 7-én Tianjinbe utazok doktorkodni, az előbb kaptam a hírt. Részleteket még nem tudok, mert az engem oda szervező alak nem ért rá kifejteni, de biztosan jó móka lesz. Na meg jó pénz is.

Tudom, nem kell elégedetlenkedni, de azért valami egzotikusabb helyszínnek jobban örültem volna. Azért Tianjin is jó lesz egynek.

Címkék:tianjin drveve 2 komment

Liping 2014.04.15. 15:08

Yandangshan

Wenzhoui vizitem alatt a külföldről jött dokit elráncigálták a közeli Yandangshanra is. A helység egyike Kína leghíresebb nemzeti parkjainak, s valóban, el is kell ismerjem, hogy a látvány egyáltalán nem csúnya.

Sajnos a telefonom lemerült már a kórházban, így ezeket a toborzóm csinálta - ez egyúttal magyarázat a képek megszokottnál jobb minőségére is, hiába, csapnivaló fotós vagyok -, s csak mostanra sikerült időt szakítania arra, hogy elküldje őket.

Ha Wenzhou környékén jártok, a Yandangshant érdemes nem kihagyni. Legjobb nem ennyire kutyafuttában, mint nekem sikerült, mert amúgy egy teljes napot simán rá lehet szánni. Tényleg szép.

Címkék:kína wenzhou drveve yandangshan Szólj hozzá!

Liping 2014.03.02. 13:43

Dr. Veve vacsorája

Bőséges és finom vacsora várt tegnap este a "kollégák" társaságában. Nyálcsorgató képek a galériában.

Címkék:kína wenzhou drveve 5 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása