Liping 2014.05.21. 05:42

Jingdezhen

Szombaton annak rendje és módja szerint meg is érkeztem Jiangxi tartomány eme szegletébe. A hotel kellemes volt, s már első nap remek vacsit adtak, mint ahogy arról már meg is emlékeztem itt, a blogon.
Másnap meglepően korán felébredtem, s mivel az esti muriig dolgom nem is akadt, így körbe tudtam kicsit nézni a belvárosban.

Jingde nem olyan nagy város. Bár a teljes területén laknak vagy másfélmillióan, ez a kínai közigazgatási rendszer sajátosságainak tudható be. A városias, beépített belterületen mintegy háromszázezer ember él, az ezt körbeölelő másik kerülettel (a kerület megjelölés jelenti általában a városias magokat a kínai terminológiában) együtt, amelyet még talán hozzá lehetne csapni a városhoz nyugati mérce szerint is, pedig mintegy félmillió.

Egyike kínai neves történelmi településeinek, a kétezredik évfordulót nem is olyan régen ünnepelték meg. Már a kezdetektől a kínai porcelángyártás központja, s mint ilyen, a történelmi múltban az egyik legfontosabb települése volt a birodalomnak. A selyem mellett a porcelán volt Kína másik menő exportcikke, amelyért szintúgy nemesfémmel fizettek az európaiak.

Bár a porcelángyártás ma is él, a gazdasági jelentősége már lényegesen kisebb, mint egykoron volt. Magának Jingdezhennek az életét azért még ma is meghatározza, elsősorban a turizmus révén. A belváros egy részén mást sem árulnak, csak porcelánt. De olyan szinten nem, hogy utcákat kell végigsétálni az első kis vegyesboltig, ami Kínában merőben szokatlan.

Nem értek a porcelánhoz, így aztán nagyon nem tudom minősíteni a kínálatot, de zömmel mutatós portékákat látni, bár egyik-másik bolt már inkább a giccsre ment rá a hatalmas porcelánkutyákkal és egyéb otromba termékekkel. Miután Jingde a porcelánfőváros, így olyan apróságokon sem kell meglepődni, mint hogy a hotelben a fogmosópohár porcelán, s az összes folyosói hamutartó is az.

Bár a város már több mint kétezer éves, sajnos a jó kínai hagyományokkal összhangban ebből nem sokat látni. Öröm az ürömben azért, hogy Jingde építészeti örökségét mégsem hagyták veszni teljesen. A belvárosban megőriztek egy teljes utcácskát, ami ideát tényleg ritkaságszámba megy.

Azzal együtt is üdítő élmény bejárni, hogy egyúttal az egyik városi bevásárlóutca lett belőle, így a régi házakba butikok költöztek be. Helyenként sajnos a bontás részben megtörtént, de legalább a házak elejét nem engedték lerombolni.

A boros esemény probléma nélkül lezajlott, a kis kétperces performanszommal együtt. A mexikói figura végül nem Javier volt, de még csak nem is mexikói, hanem belarusz, az eseményen pedig hozzám hasonlóan francia.
Bár nem értek a borokhoz sem, s kifejezetten nem szeretem őket, szerintem az általunk promózott francia lőre kifejezetten rossz volt, ennek ellenére szépen sikerült belőlük eladni.
Mi ketten francia szakemberekként a bor minőségét voltunk hivatottak demonstrálni, amit a kínai partner a szépen csillogó hologramos védjegyével is igazol. Ettől még persze lehet, hogy hamis, Shandongban termelt borról van szó, én igazán nem tudom megállapítani.

Az eseményt követően is kiadós és mutatós vacsi várt minket, de erről külön posztban.
Másnap, még a hazautat megelőzően is mászkáltam egy keveset a városban, s készült akkor is pár fotó. A többivel együtt ezekért is katt a képre.

 

Címkék:kína utazás bor porcelán jindezhen 3 komment

Liping 2014.04.28. 10:51

Dr. Veve mégsem praktizál, ellenben bort kóstoltat titulus nélkül

Ma kaptam a hírt az orvosi toborzómtól, hogy az amúgy eddig sem részletezett tianjini muri elmarad, így sajnos egész biztosan nem kell megkatétereznem senkit a Peking melletti nagyvárosban.

Hogy azért valami móka mégis legyen, egy másik helyről jött a megkeresés épp ma, hogy május 18-án egy borpromóciós rendezvényen lenne esély tündökölnöm. Nem annyira messze, a szomszédos Jiangxi tartományban, Jingdezhenben. Vonatozás és buszozás kombinációjával jutok majd oda, s ott is alszok két éjjel.

Maga az esemény csak két órás, egy beszédet kell mondani, valamint díjakat átadni (haha), na meg élvezni a partit. Feltételezem, hogy valami kiváló borszakértőként leszek erre hivatott, de épp az is lehetek, ha ezért fizetnek. 

Jingdezhen a kínai porcelán szülőhazája, már a középkorban óriási manufaktúrák készítették Kína egyik legkelendőbb exportcikkét. Porcelánt én maximum a fogadáson látok majd szerintem, de miután egy napom lesz a városra is, azért majd icipicit körbenézek, amennyire az idő szűke lehetővé teszi.

Jingdezhen amúgy is szimpatikusabb, mint Tianjin, bár azért kibírtam volna, ha mindkettő összejön.

Címkék:kína munka bor tianjin drveve jindezhen Szólj hozzá!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása