Liping 2014.02.24. 08:32

A hazatérés

13-án délelőtt indultam neki az útnak Bangkok felé. Már írtam a maláj távolsági autóbusz-közlekedésről, hogy mennyire nem veszik szigorúan a menetrendet. Ez Thaiföldre fokozottan áll.

A gépem Wuhanban reggeli negyed nyolckor volt esedékes, ezért, hogy a csekkolás meg minden egyéb mellett kényelmesen elérhessem, valamikor 4-5 óra felé kellett volna a reptérre érjek. Ennek megfelelően érdeklődtem a járatokról még Krabiban.

Akadt egy busz valamikor hajnalban, ami állítólag este 7-8 felé ér Bangkokba, de nekem az túl korai volt, az ideális az lett volna, ha csak valamikor éjjelre érek oda. Felmerült egy minibusz is, ami 11-kor indul, s 8-ra odaér ugyanúgy. Ezzel sem lettem nagyon kisegítve, de így legalább a korai kelést megspórolhattam. Ezt választottam.

Aztán persze kiderült, hogy ez szemenszedett hazugság. Bangkokba érni minimum 12 óra,  s persze ez is csak akkor jön össze, ha valóban mozgásban vagyunk. Nekem a késedelem aránylag mérsékelten volt probléma, mert csak reggel kellett elröppennem, de anyagilag úgy kalkuláltam, hogy mivel időben odaérek, így elég a 19 baht-os helyi tömegközlekedést kifizetnem, nem az éjszaka 4-500 baht-os taxit.

Volt egy - szintén Kínában tanító - brazil párocska, akiknek a gépe viszont hajnali fél 3-kor indult, ők izgulhattak.

De hogy is alakult így? A 11 órai indulás mellett is 11 órai érkezés várható elviekben, s akkor semmi gond. Hát, nem egészen... Nekik, illetve a busz tényleges indulási helyén már nekem is esti 11 órás érkezést emlegettek, de dél is elmúlt, mire elindultunk. S ez csak a kezdet. Krabiban még összevissza kolbászolt a busz, aztán ugyanezt tette egy kis normálisabb haladás után Surat Thani-ban is, ahol be is fejezte az útját. 

Ez a városka nincs túl messze Krabitól, de már a másik parton fekszik. Itt vártunk kb. fél 3-ig, mire nagy nehezen jött az új busz, s vitt minket Bangkok felé.

Szerencsére ezután már csak pihenőhelyek jöttek, kb. 2 óránként. Olykor félórásak. A sofőr egyáltalán nem zavartatta magát, hiába próbáltuk sürgetni, kényelmesen elvolt mindenütt. A thaiok egyébként is roppant kényelmes emberek, a szorgalom nagy ívben elkerüli őket.

Nem fokozom az izgalmakat tovább, hajnali egy már elmúlt, mire elértük Bangkok határait. Ott a párocskával kiszálltunk, taxit fogtunk, s elgurultunk a reptérre. Épphogy elérték a gépet.

Nekem még volt időm, így aztán vártam komótosan a reggelt. A járat pontosan indult, s menetrend szerint le is szálltunk Wuhanban.

Wuhanból hazafelé az új vasúttal jöttem, sajnos épphogy tudtam csak fotózni, mert aztán a telefon akksija megadta magát és lemerült. Kellemes, kényelmes az új vonal, s a Xianningdong megálló valóban itt van mellettünk. Jövő héten is ezt fogom használni majd, s akkor többet is fotózok.

Galéria lejjebb, képaláírásokkal, miután a blog.hu fejlesztői immár ezt is lehetővé tették.

Címkék:kína bangkok utazás thaiföld krabi wuhan surat thani xianning 7eleven 1 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása