Liping 2017.02.18. 22:37

Az útról

A Qatar szállított minket ezúttal is, mint az esetek többségében. Az elégettségem velük szemben továbbra sem csökkent, s árban is egész jók, bár ezúttal az Aeroflot ajánlata kedvezőbb lett volna, de a fene sem akart olyan hosszan dekkolni Moszkvában, no meg a kettőnknek járó 60 kg-nyi feladható poggyászkapacitásra is szükség volt, ami az oroszoknál már nem jött volna össze.

 

Mivel fél délben indult a gép, így már előző nap a fővárosba jöttünk. Hasonló szitu esetén csak ajánlani tudom a Sunshine hotelt a Köki közvetlen közelében. Nagy adag cuccal is könnyedén megközelíthető, van lift és a színvonal is teljesen jó, különösen, hogy már 9000 pénzért kapni szobát. Szauna és jakuzzi is van. Ha rákerestek, a képek tükrözik a valóságot, maradéktalanul elégedett voltam vele.


Másnap kissé izgultam a csekkolásnál, mert a jegyvásárlásnál elkövettem egy apróbb malőrt. A hazautat követően végül regisztráltam a Qatar pontgyűjtős rendszerébe, s a második keresztnevemet ott véletlenül a middle name-hez írtam be. A sorrend így stimmelt, de ez utóbbi nevet aztán szépen lehagyta a mentés után, csak a részletekbe belekukkantva látszik. Ez még nem is lenne akkora gond, de amikor a vásárlásra sor került, magamnál csak becsekkoltam a felajánlott nevem, így aztán a jegyen csak egy keresztnévvel szerepeltem, s ezt csak két nappal indulás előtt vettem észre (magam sem tudom, minek ellenőrizgettem le a neveket is még egyszer, de megtettem).

Oké, ez elsőre nem tűnik egy nagy dolognak, de manapság már elég szőrös szívűek tudnak lenni a légiközlekedési szabályok, s tulajdonképpen csak a csekkolós alkalmazott jóindulatán múlt, hogy nem csinált belőle ügyet. Mivel a nevet módosítani nem lehet, így nagy kukacoskodás esetén lehetett volna törlés és új jegy vásárlása is a dologból, de szerencsére minden probléma nélkül kinyomtatta a beszállókártyákat.


A gép időben indult, de az út Doháig egyáltalán nem volt szórakoztató. A lehető leghülyébb utasok voltak a közelünkben - sajnálom, de még mindig azt kell mondjam, hogy nem szeretek magyarokkal tömött gépekkel repülni. A kínaiak is egy érdekes népség, de az ő kellemetlenkedésük sokkalta kevésbé zavaró.
Én a folyosón, férjem középen ült, míg egy honfitárs az ablaknál. Kinn szépen sütött a nap, így elég hamar lehúzták mindenütt az ablakon lévő elsötétítő műanyagot. A pasi azonban, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva szó szerint ötpercenként felhúzta az övét és nézegetett kifelé egy 10-20 másodpercig.
12000 méter magasan repültünk, felhők között, így elképzelni sem tudom, mit ellenőrzött állandóan, talán hogy még mindig a levegőben vagyunk-e, de legszívesebben fejbe rúgtam volna. A kinézegetést még akkor sem hagyta abba, amikor filmet nézett vagy olvasott.

Mögöttünk, mindkét sorban foglalt helyet egy népesebb, 50-60 körüli kolónia, akik egy szót nem beszéltek idegen nyelven, magyarul viszont sokat és hangosan. Az csak szórakoztató volt, hogy egymásnak óbégattak arról, hogy mikor mit kérdez vagy mond nekik a sztyuárdesz a kiszolgálás során, az szintúgy, amikor mindegyik bárányt kért (a beef-et ennek értelmezték), majd elfogyasztás közben elemezgették, hogy milyen a hús. Az viszont már merőben kellemetlen, amikor egyikük, egy terjedelmesebb asszonyság beállt a folyosó közepére (csak úgy, mert álldogálni kívánt), s az ott töltött negyedóra alatt állandó jelleggel engem lökdösött a farával. Párszor visszalöktem, de ez nem szegte kedvét, de szerencsére jött egy turbulencia, s vissza kellett ülnie a helyére.
Ők is, ahogy állítólag a gép utasainak a nagy része egy Phuket-be tartó géphez csatlakoztak Dohában.

 

wp_20170214_12_09_27_pro.jpg

wp_20170215_00_29_38_pro.jpg

wp_20170215_03_18_36_pro.jpg

wp_20170215_03_19_16_pro.jpgA felszolgált ellátmány egy része illetve Airbus A380-as Dohában

 

Dohába picit késtünk, de onnan már szerencsére megszűnt a nem kívánt társaság. A Burger King meglepő módon egészen értelmes áron operál, s a kínai Unionpay-es kártyával is gond nélkül lehet fizetni.

Doha és Guangzhou között menetrendszerűen az Airbus hatalmas A380-asa járhat, mert ezúttal is ezzel utaztunk. Kisebb fennakadás volt a menüben (nem egyezett semmi sem a kiosztott étlapon szereplő termékekkel), de ezen túl minden zökkenőmentes volt. Egészen az érkezésig.

 

Említettem már, hogy a xinjiangi tartózkodási engedélyem körül van valami kavarás. Elvileg megszűnt, de a gyakorlatban valamiért sípol nekik a rendszer határátkeléskor. Emiatt az utóbbi 3 alkalommal, amikor elhagytam Kínát vagy beléptem ide, kiemeltek további ellenőrzésre, aminek idejére elhelyeztek egy szobába. A procedúra 20-30 percet vett igénybe, s végül elnézéskérés közepette utamra bocsátottak. Ahogy ráláttam, minden alkalommal telefonálgattak, útlevelet fénymásoltak, de aztán minden rendben volt.
Most is hasonlóra számítottam, de azzal megleptek, hogy a lekapcsolásommal nem vártak az útlevélellenőrzésig, hanem már a gépre feljött egy hölgy engem keresve. Amíg el nem vitt, le sem engedtek senkit. Szerencsére a férjem is jöhetett velünk.
Most is a szokásos menet volt, de ezúttal a végén mondott biztatót is a pasi. Állítólag írt valami jelentést a főnökeinek, s ezentúl már nem lesz részem ebben az élményben. Ez majd kiderül. Most viszont még előnyünk is lett belőle, mert elsőként hagytuk el a gépet, plusz még a határellenőrzéses sort sem kellett kivárni.

 

Guangzhouból a reptérről aztán buszoztunk egyet Shenzhenig, ott szállodáztunk két napot, majd be is cuccoltunk a lakásba. Lényegében sima volt az egész.

1 komment

Liping 2017.02.18. 13:14

Kína műholdról 1.

A blog szünetről való visszatérte egyúttal egy új sorozat beindításával is jár. Hála a Google Earth timelapse szolgáltatásának, egy ennyire gyorsan változó országban rengeteg érdekességet lehet találni. Az első részben rövid xinjiangi lakóhelyemre, Ala'erre és a mostanira, Shenzhenre kerül a reflektorfény.

 

Ala'er, mint azt a blogon már említettem, egészen rövid múltra tekint vissza. Bár a kommunista rendszer megjelenése és a Bingtuan felállítása után gyorsan megkezdték az öntözéses gazdálkodás kiépítését, s a mezőgazdasági egyetem is már az ötvenes években megalakult, az egyetemi kampuszon és némi veteményen kívül mást nem lehetett errefelé találni.
Ahogy a képek azt jól megmutatják, Ala'er város megalakulása után rohamtempóban beindultak az építkezések, s ha kicsit visszább veszünk a zoomból, akkor az is látszik, hogy az öntözött területek mérete is jócskán megnőtt.

 

 

Shenzhen is nagyjából a semmiből nőtt ki, helyén csak egy halásztelepülés húzódott, mielőtt az első különleges gazdasági övezetek egyike lett. Azóta már tizenegynéhány milliós metropolisz, tele felhőkarcolókkal és Kína-szerte az egyik legmagasabb életszínvonallal. A műhold itt is látványosan demonstrálja az eltelt idő változásait.
A csúszkával és a zoom-mal itt is tessék nyugodtan játszani a nagyobb élmény érdekében.

 

 

 

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Címkék:kína fejlődés műhold shenzhen alaer google earth timelaps 1 komment

Liping 2017.02.17. 07:14

Beköltöztünk

Egy bő fél órája birtokba vettük az új lakásunkat. Ugyanabban az épületben, de két emelettel magasabban, s ellenkező irányú panorámával. Nüansznyi eltérések vannak a kivitelezésben, de végeredményben ugyanolyan, mint az előző volt.

 

Az eredeti tervek szerint erre már tegnap sor került volna, de olyan szinten fáradtak voltunk, hogy nem bírtuk délre elhagyni a hotelt (egy napra oda foglaltam be, mert későn értünk ide, amikor már nincsenek a ház irodájában, s nem tudtunk volna kivenni kecót), csak férjemet rugdaltam le 11 felé, hogy fizessen ki még egy éjszakát.

 

Ma már lényegesen üdébbek vagyunk, s örülünk az új helynek. Hogy ki kell pakolni, annak nem annyira. Hogy el kell menni az itthagyott cuccainkért bő fél órányira, annak még annyira sem, de ezen túl kell esni. Aztán úgyis pihenhetek egy keveset.
Ja, és az idő remek, huszonpár fokok vannak. És nem mínuszban. Shenzhenben azt hiszem, kibírható ez az évszak.

Címkék:kína élet lakás beköltözés lakhatás shenzhen Szólj hozzá!

Liping 2017.02.15. 16:03

Shenzhenbe értünk

Dohából Kantonba egész keveset késtünk, aztán egy kicsit buszoztunk Shenzhenbe, ahol most nagy fáradtan pötyögöm ezt az apró szösszenetet, aztán állok neki aludni.

 

A blog újra Kínából jelentkezik.

Címkék:blog utazás kanton guangzhou érkezés shenzhen 2 komment

Liping 2017.02.14. 18:52

Dohában indul újra a blog

A Szecsuánblog visszajött a téli álomból. Dohában vagyunk már, várjuk az óriásgépet Guangzhou felé.

 

Üdvözlöm kitartó olvasóimat!

Címkék:blog utazás katar nyitás doha 6 komment

Liping 2017.01.17. 19:06

A jegy is megvan

14-én indulunk, 15-én érkezünk. Qatar, Dohán át. Addig már szerintem nem jelentkezem.

Nemsokára nyit a blog! 

Címkék:blog utazás nyitás qatar Szólj hozzá!

Liping 2017.01.16. 21:49

Veve még mindig a régi, itthon is

Ja, csak érdekességként. A hűséges olvasók még egész biztosan emlékeznek arra, hogy állandóan kisebb-nagyobb baleseteket szenvedek - időnként én épp nem, csak mondjuk a laptopom. Volt már a blogon fengjiei lépcsős gurulás, xianningi majdnem bokaficam, s még valószínűleg más is. Arról nem meséltem, de az ezelőtti itthonlétem alatt sikerült nekiugranom az ajtókeret tetejének is, lendületből, mert épp szökkelve tartottam a szoba felé. Visszapattantam, s hátraestem, elég mókás lehetett, de szerencsére csak egy kis seb lett és kevéske vér.

Most pár napja itthon vágtam le kis híján az ujjamat egy szánkóval(!). Szerencsére megmaradok én is és az ujjam is, de amúgy no comment. A szeleburdiságnak is van ára, de ez van, én már valszeg hülye maradok.

Címkék:magyarország sérülés Szólj hozzá!

Liping 2017.01.16. 21:22

Lassan már megyünk

Múlt héten megjött az útlevelem, benne az új vízummal, végre valahára. Bár a DHL-lel eddig semmi problémám nem volt, a magyar postai küldeménykézbesítést lerohasztó Black Friday és karácsony a jelek szerint a futárcégeket sem hagyta teljesen érintetlenül, s még nem mászhattak ki a gödörből. A kis csomag ugyanis a vámprocedúra után még kerek három napot volt Magyarországon, mire nagy nehezen kihozták. Jó, a királyi csomagküldő szolgálat teljesítményéhez képest ez így is több, mint mesés, s kárt sem okozott a csúszás, de azért na. Két nap alatt Magyarországra került, ehhez képest a további 200 km leküzdése ennyi idő alatt elég lassan sikerült. De a fő, hogy itt van.

 

Közben zajlik a fürdőszoba-átépítés, ami a kellemetlenségektől eltekintve szépen halad, s szerdára véget is ér. (Hurrá!)

 

15896019_1859298194289291_7687427135172895157_o.jpg

Nézett ki a helyzet a fenti módon is, de most már szerencsére a lenti képnek megfelelően állunk.

16143490_1861766820709095_4782641135116852367_o.jpg

 

 

Kína felé Qatarral megyünk, főleg, hogy néhány év után végre voltam annyira ügyes, hogy regisztráltam a pontgyűjtős oldalukra, s így még több akciót nyomnak. Bár saját lustaságom miatt a jegyeket még nem vettem meg (ennek logisztikai oka van: a hazai bankszámlámon nincs elég pénz, a fiókba elballagnom meg két hónap alatt még nem sikerült - bár jó itthon, a hideg miatt nem sűrűn teszem ki a lábam a lakásból), de most már a héten sort kerítek rá. Előreláthatóan Kantonban fogunk kikötni, Dohán át, onnan meg a busz jön majd Shenzhenbe. 

 

A tervek szerint legközelebb jövő nyár felé jövünk majd haza, s ha minden igaz, az ünnepekre majd hozzánk látogat el a család. De ez még odébb lesz. Lassan azért már mehetnékem van. Ez viszont már igen hamar meg is valósul.

Címkék:kína magyarország útlevél fürdő repjegy dhl Szólj hozzá!

Liping 2017.01.03. 23:58

Február elején indulunk vissza

Közben elteltek az ünnepek és belefogtunk egy fürdőszoba-felújításba is (ami már igencsak szükséges, de előre félek a vele járó felfordulástól és kosztól), s elkészült az éves vízumom is.
Az is kiderült, hogy céges esemény majd áprilisban vagy májusban lesz, így csak február 10 körül megyünk vissza. Most úgyis a kínai újév körüli hajcihő zajlik odakinn, így amellett, hogy a jegyek is drágábbak, mellékes munka sem nagyon lenne.

A Szecsuánblog tehát február elején indul újra, addig még élvezzük a téli szünetet itthon.

Címkék:blog szünet visszaút 2 komment

Liping 2016.11.29. 11:10

Shenzhenből Dohába, Dohából haza

A járművünk a guangzhoui reptérről indult, így első körben oda kellett eljutnunk Shenzhenből. Ez szerencsére aránylag könnyen abszolválható feladat, miután közlekednek expressz járatok az ottani reptértől Shenzhenbe és vissza.

Miután elindultunk a lakásból, metróval elgurultunk a buszállomásra. Idérkezésemkor ez még nem ment volna, de azóta októberben átadták a 7-es és 9-es metróvonalakat, így már nincs semmi akadálya a dolognak. Ha valaki hasonlót tervez, ne higgyen a reptéri honlapnak: a busz már jó ideje nem az ott szereplő címről indul, hanem egy metrómegállóval arrébbról - Yinhu megállónál kell leszállni.
Ezt az információt sajnos velem nem osztották meg, így aztán csak a helyszínen szembesültem vele, az utolsó, fél 6-os busz indulása előtt 40 perccel. Szerencsére tényleg közel van egymáshoz a kettő, így még belefért.

 

A busz közvetlenül a kantoni reptéren rak le, így onnan már semmi nehézség nincs a dologban. A járat, a Qatar Airways Guangzhou-Doha gépe fél 1 után 5 perccel indult, addig még volt időnk enni egyet.
Mivel az online foglalásbeállításokról elfeledkeztem, így csak a légitársaságon múlt, hogy merre pakolnak bennünket. Szerencsére pont úgy oldották meg, ahogy magam is választottam volna.
Csak ott szembesültem vele, hogy egy hatalmas, Airbus A-380-as géppel repülünk, amihez még soha nem volt szerencsém. Akinek ez nem mondana semmit, ez egy kétszintes, óriási gép, a legnagyobb a maga nemében a világon. Két csőre kapcsolva zajlott a beszállítás is, hogy mindenki feljusson, de talán pont a nagy mennyiségű nép miatt késve is indultunk el.

 

141px-airbus_a380_seatmap_svg.pngA wikipedia szerint ilyen a két szint

 


Hogy a Qatarnál mennyien férnek ebbe a típusú gépbe, azt nem tudom, a turistaosztályon 3-4-3 elosztásban, 10 ember fért egy sorba, mindenesetre a netes infók alapján az osztályoktól függően 300-800 ember is elhelyezhető. Esetünkben olyan 600-ra saccolnék.

 

Galéria 1 - képaláírásokkal

 

Az út nem volt rövid, mintegy 9 órát töltöttünk a levegőben, s ottani idő szerint 5 körül érkeztünk meg Dohába. 
Ez a reptér is fejlődik tovább: mostanra üzembe állítottak egy, a reptéren közlekedő, vezető nélküli vonatot, amely a különböző terminálok közötti táv leküzdésére szolgál. Mivel az összes terminál egy nagy épületen belül foglal helyet, így a transzfert biztosító jármű is a reptereken nem szokatlan, hatalmas belmagasságú építményben, a magasban közlekedik.

 

A késés miatt sietni kellett, már zajlott a beszállítás, s időben el is indultunk Budapestre. Itt is kaptunk még kétszer élelmet, így a repülés alatt nem mondhatnám, hogy éheztünk volna.

 

 

 Galéria 2 - képaláírásokkal szintén

 

Az időben, reggel 10 után pár perccel történő ferihegyi érkezés után még szerencsénk is volt, mert egészen szokatlan, már-már szürreális módon a legelsők között kerültek elő a feladott poggyászaink. Ilyenhez sem volt még szerencsém, általában az utolsó körben jönnek csak meg.

Hosszú volt az út, de már itthon vagyunk. 
Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok, s kitartást. Januárban visszatér a blog.

Címkék:blog budapest kína magyarország szünet katar hazatérés guangzhou hazaút doha shenzhen 3 komment

A blogról

Szecsuán és Hubei tartományok és egy rövid sivatagi kitérő után Hongkong szomszédságában, Shenzhenben él és munkálkodik Veve, aki továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Facebook

Utolsó kommentek

  • sellőlány: Köszi a felkészítést a Bp-Doha járatra, viszek fuldugót. :-) Egyet viszont nem értek, mi már jegyvásárláskor lefoglaltuk az ülőhelyet (nem volt felára), amit általában tartanak is. Vietnámból vissza... (2017.02.19. 10:31) Az útról
  • sellőlány: @Liping: Hát a tömény India minket se vonz annyira, de Sri Lanka azért más tészta. Kultúra/lelazulás faktor arányos, landscape nekünk való, főképp buddhista, egész felfejlődtek az elmúlt években és ... (2017.02.19. 09:52) Dohában indul újra a blog
  • rudaigyerek: A változás (pontosabban a fejlődés) drámai. (2017.02.18. 17:23) Kína műholdról 1.
  • Liping: @sellőlány: Nekem kicsit túl indiainak tűnik így elsőre, de majd kérünk vendégposztot, ha van kedved. :) (2017.02.18. 13:23) Dohában indul újra a blog
  • sellőlány: @Liping: Nagyon erősen gondolkodtunk a visszatérésen (Borneóval kiegészítve), de aztán győzött Sri Lanka. :-) (2017.02.17. 09:04) Dohában indul újra a blog
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (44) állatkert (5) áram (7) bangkok (9) bankolás (14) béka (8) beteg (10) blog (30) borneó (10) budapest (5) changsha (11) chongqing (26) dalian (8) diákok (63) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (170) eső (6) fengjie (193) feszkó (8) fősuli (68) fűtés (6) gasztro (73) guangzhou (7) határ (6) hazatérés (12) hazaút (13) hétvége (10) (6) hongkong (11) hubei (6) hülyeveve (7) időjárás (9) internet (6) kaja (54) kampusz (16) karácsony (8) katar (17) képek (6) kína (795) Kína (11) kína tartományai (5) kirándulás (12) komment (6) kota kinabalu (16) középsuli (36) közlekedés (8) krabi (11) ktv (7) lakás (7) lakhatás (9) laptop (6) magyarország (13) malajzia (33) melakka (6) metró (20) moszkva (5) munka (42) munkakeresés (7) munkavállalás (5) nyaralás (5) nyelvsuli (13) oroszország (5) peking (14) pénz (6) qatar (12) repjegy (6) reptér (6) sabah (11) sanya (15) shanghai (8) shenzhen (58) suli (6) szingapúr (11) szünet (10) tanítás (32) tavasz (5) teknős (6) tél (6) thaiföld (30) tianjin (5) tibet (5) ügyintézés (13) újév (5) ünnep (6) urumcsi (6) utazás (103) vacsi (5) város (16) vasút (10) vendégposzt (7) virágelvtárs (6) vizsga (31) vizsgáztatás (6) vízum (6) vonat (9) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (183) xianning (176) xinjiang (25) Címkefelhő