Liping 2017.08.20. 14:14

Apró költözés

A mai napon lejárt a kis lakáskánk bérlete. Mivel még fél éven át maradunk, s nem akarunk a városon belül másfelé költözni, adta magát a lehetőség, hogy hosszítsuk meg a szerződést még hat hónappal.

 

Azonban volt egy apró probléma a kecóval. A légkondi elkezdett csöpögni, s semmiképp nem akarta ezt abbahagyni az utolsó pár hét folyamán. Normál esetben persze ilyenkor jelezhetnénk, hogy csinálják meg, de aki élt már hosszabb időn át Kínában, az tudja, hogy bármit megszereltetni csak legutolsó mentsvárként szabad. Ha esetleg sikerül is nekik, a járulékos károk általában túlmutatnak a nyereségen. Emiatt volt, hogy a fürdőszobai csap lefolyója miatt sem szóltunk, különösen, hogy a járólapra csepegve nem is nagyon hatott meg a dolog.

 

A légkondis probléma miatt sem szóltunk, inkább megoldottuk azzal, hogy felfogtuk a lecsepegő vizet. Bár a falat is érte némi esztétikai kár, nem volt szembeötlő. Viszont mindenképp másik lakást akartunk. Így aztán átcuccoltunk három emelettel alacsonyabbra. Itt most még lesz fél évünk, mielőtt valóban költözünk, délre, Vietnám felé.

 

Címkék:kína élet lakás lakhatás shenzhen Szólj hozzá!

Liping 2017.08.15. 06:14

Bubi? Ugyan...

A magyar fővárosban is képesek olykor értelmes dolgokat fejleszteni. Nem sűrűn, de előfordul. Ennek talán legjobb példája a Bubi, a közösségi biciklis szolgáltatás. Bár én soha nem használtam, mivel az üzembe helyezéskor már nem voltam a környéken, maga az ötlet jó, s a leírások alapján a kivitelezés is egészen jól sikerült.

 

bubi.jpg

 

A kerékpáros közlekedés fejlesztése nem csak Budapesten cél, a kínai városok sem kivételek. Csak amíg odahaza ez jelentős EU-s és közpénz költése mellett, s nem is kifejezetten profitorientált módon történik, itt, a kommunista piacgazdaság gond nélkül kezeli a helyzetet. Nem egy, nem kettő, de legalább öt különböző cég foglalkozik ezzel, akik egymás konkurenciái, s pusztán a felhasználók befizetéseiből prosperálnak. Pedig a szolgáltatás igencsak olcsó...

 

Mivel személyes tapasztalataim nem voltak a Bubi táján, így vettem a fáradságot, s utánaolvastam. Az infók alapján a bicikliket jeggyel vagy bérlettel lehet használni, s még ezen felül kell fizetni az aktuális használat után, amennyiben az egyhuzamban a fél órás időtartamot túllépi. A mozgástér is viszonylag korlátozott, a kerékpárokat csak a kijelölt dokkolóhelyeken lehet lerakni, s ezek hatósugara sem fedi le a fővárost.
Nézzük, hogy ezzel szemben miképp működik a helyzet errefelé.

 

A Bubihoz hasonlóan itt is letét fizetendő a járművek kölcsönzéséhez, ez azonban nem bankszámlás zárolást jelent, hanem - szolgáltatóktól függően - két-háromszáz yuan átutalását wechat-en vagy alipay-en keresztül. Ez a depozit aztán bármikor visszakérhető, ha már nem akarunk többet biciklizni. Ha ezt választjuk, úgy egy néhány perctől max. két órán át tartó időtartam alatt visszajön a pénz.
Itt is szükséges regisztráció, felhasználói azonosítás, ehhez azonban nem kell elmenni sehova. Kínaiaknak a saját név alatt vásárolt telefonszám (ezt kóddal ellenőrzik), név és a személyi igazolvány számának megadása elég ahhoz, hogy máris nekikezdhessenek, míg a külföldiek esetében egy egész csöppet macerásabb csak a dolog. Nekünk két fényképet is mellékelni kell az autentikációhoz, egyet az útlevél képes oldaláról, egyet pedig rólunk az útlevelet tartva. Ezt hús-vér emberek ellenőrzik, így akár egy órába is telik, mire hitelesítenek.

 

Ha ez megvan, mehetünk biciklizni. Itt azonban nincsenek dokkolóhelyek. Minden biciklis szolgáltatónak saját appja van (illetve a Mobike nevűt már integrálták a wechat-be is, az külön app nélkül használható), azt megnyitva térképet kapunk, ahol azonnal láthatóvá válnak a környéken fellelhető szabad kerékpárok. Ezeket ugyanis a használat végeztével bárhová le lehet rakni (néhány irányelv figyelembe vételével - a GPS miatt föld alá pl. nem, s zárt, nem nyilvános helyekre sem). Az appos térkép tanúsága alapján gyakorlatilag mindenhol találni bicajokat az utak mentén, s ez marha kényelmes.

 

_20170814_203533.jpg

A közvetlen közelünkben található Mobike-os (fenn) illetve ofo-s (lenn) kerékpárok. Nem lakunk központi helyen, a Mobike-os pöttyök 50 méteres körzetet jelölnek.
_20170814_203624.jpg

 

 

Ha találtunk egy szimpatikus járgányt, úgy az app segítségével csak be kell szkennelni a járműn lévő QR-kódot, s már fel is old a zár. Vagy az ofo esetében egy négyjegyű kódot kapunk, amit manuálisan kell lepötyögni a zár mellé szerelt számlapon.
Ha végeztünk, csak le kell parkolni valahol, s manuálisan visszazárni. Ezzel véget is ér a használat, s tovább nem is számláznak. 

 

mobike2.jpgMobike feloldása folyamatban (fenn), az ofo-val ugyanez lenn

ofo.jpg

 

Mivel a népek jellemzően képesek nem túl racionálisan gondolkodni, az össze-vissza parkolás jelent kihívásokat. A cégek persze összeszedegetik a járműveket, s igyekeznek a nagy csomópontokban többet tartani belőlük, s különböző módokon "jutalmazzák" a kerékpárok szabálytalan elhelyezését is. Egyik-másik app ehhez krediteket használ. A felhasználók egy neutrális számmal indulnak az elején, ami szabálytalanságok esetén gyorsan csökken, míg a szabályos használat esetén lassan emelkedik. Bizonyos kreditszám alatt háromszoros áron lehet csak a biciklit bérelni.
Ugyancsak lehet jelenteni az appok segítségével a sérült, rongált, szabálytalan helyen parkoló bicajokat. Mivel a felhasználók személye a regisztráció alapján visszakövethető, nagyobb szabálytalanságok esetén csúnya, drága büntetésekkel is szankcionálnak. 

 

 

Mert ide se jegy, se bérlet nem kell, csak a tényleges használatért kell fizetni. Óránként 1 yuant. Vagyis cirka 42 forintot. A fizetés az appok felületén, a saját, előre feltöltött pénztárcájuk tartalmából történik. A feltöltést pedig ugyanúgy okostelefonról, wechat-es pénztárcával vagy alipay-jel megoldhatjuk. 

Egy dologban azért többet tud a Bubi, ezt el kell ismernem. Itt egy ember egyszerre csak egy kerékpárt bérelhet. Helyiek esetében, akik közül mindenki rendelkezik wechat-tel vagy alipay-jel, ez nem probléma. De nálunk például férjemnek nincs se kínai száma, se kínai bankszámlája, se kínai wechat-es pénztárcája. Sajnos az én regisztációmmal neki nem tudunk még egy bicajt feloldani, amíg az elsőt vissza nem zárjuk. De szerencsére van megoldás, mivel legalább öt szolgáltató van. Amíg én Mobike-olok, ő OFO-s kerékpárt használ.

 

mobike.jpg

Mobike-os és ofo-s kerékpárok forgalmasabb helyen szépen elhelyezve.

ofo2.jpg

Címkék:kína kerékpár bicikli bérlés bubi mobike ofo 3 komment

Liping 2017.08.15. 05:04

Nyár tanítással

Szorgosan telik a szünidő. A közoktatás, nem meglepő módon, ilyenkor leáll, s ez remek alkalmat ad a nyelviskoláknak arra, hogy summer camp-eket szervezzenek, elvégre a gyerkőcöknek rengeteg szabadideje lett.
A nyár egy másik, s esetünkben lényeges aspektusa, hogy ez az az évszak, amikor a külföldiek nagy része elillan az országból. A valahol normális szerződéssel rendelkező natívok iskolai munkája, s vele együtt a tartózkodási engedélye lejár, s elhúznak haza, hogy aztán szeptembertől visszajöjjenek, ha úgy tartja kedvük. Vagyis, egy kicsit borul a piaci egyensúly, s a nem távozó tanárok lehetőségei sokat javulnak.

 

Ezt érezzük mi is. A megcsípett nyári sulikban a szokásos 200-250 yuanes órabérekhez képest 3-400 yuan körül keresünk, s még nagy eséllyel akkor is felvesznek, ha amúgy annyira nem tetszik nekik a tanítási módszerünk. A saját hülyeségeikről is könnyebb őket lebeszélni.

 

A summer camp-ek jellemzően egy hónaposak, július közepétől augusztus közepéig. A két helyen, ahol melóztam, már véget is ért, de még nincs vége a nyárnak, mert egy harmadik helyen most kezdték még csak el két hét erejéig. Bár szerettem volna egy picit pihenni még a szeptember előtt, miután 450 yuanes órabért kínáltak fel és a lokáció is közel van, végül belementem. Mivel a megbeszéltnél több volt a diák, így ebből 500 lett, amit maguktól ajánlottak fel.

 

Kár, hogy jó világ hamarosan véget ér, s visszatérünk a normál bérezéshez. Mindegy, ki kell használni, amíg lehet.

Címkék:kína élet nyár tanítás shenzhen Szólj hozzá!

Liping 2017.08.09. 23:57

Fura termékek

A blog immár ötödik évét tapossuk, s mivel Kína ontja magából a nyugati szemnek szokatlan árukat, nem kevésszer fordult már elő, hogy ezekről magam is megemlékeztem ezen kedves kis online felületen.

 

Az erre fogékony olvasók egész biztosan örömmel konstatálják majd a tényt, hogy törzsolvasónk és bejáratott házi kommentelőnk (bár mostanság lényegesen ritkábban szól hozzá, amiért majd számolok vele), rudai gyerek a mi hébe-hóba felbukkanó efféle bejegyzéseinkkel ellentétben egy komplett blogot szentelt a témának, természetesen globális merítéssel.

 

A linkek között már szerepel, de ez itt a reklám helye, így külön posztban is kiemelem. Tessék őt is olvasni, követni, megéri.

 

 

 

 

furatermek.blog.hu

 

 

Címkék:blog reklám rudai gyerek furatermek Szólj hozzá!

Liping 2017.08.08. 22:56

A határátlépős probléma véget ért

Tegnap megint Hongkongban jártunk, mivel férjem ezen a napon léphetett be utoljára Kínába a meglévő vízumával. Most még van 60 napja itt, mielőtt szerzünk neki újat.

 

Bizonyára emlékeztek rá, hogy kb. tavaly november óta engem rendszeresen kiemeltek a határon, s további vizsgálatnak vetettek alá. A legdrámaibb epizód a februári visszaérkezésünk volt, akkor már a Dohából érkező óriásgépről is leszedtek. Muris volt. A kínaiak sem jobbak, mint más nemzetek, ami a repülőgépekből való kiszállást illeti. Landolást követően hipergyorsan igyekeznek kikászálódni az ülésből, összeszedni a cókmókjukat, s nekiállnak helyezkedni, hogy minél hamarabb lejussanak. 
Ez az alkalom sem volt más. A sztyuik a reptéri gurulás alatt párszor rájuk szóltak, hogy még ne, majd amikor odaértünk a csőhöz, megindult a tolakodás. Mi nem nagyon szoktunk ebben részt venni, elvégre úgyis van feladott poggyász is, azt mindenképp meg kell várni, semmit nem nyernénk vele. És egyébként is elég messze ültünk az ajtótól.
A népek felsorakoztak, nekiálltak kimenni, de hirtelen leállt minden, a személyzet mindenkit leültetett, majd nagy nehezen odakeveredett egy reptéri hölgyemény engem keresve. Így soron kívül jutottunk le, s mentünk egyenesen a határőrizet karjaiba, amíg utána nem néztek gyanús személyemnek.

 

Mivel sem akkor, sem máskor nem találtak problémát, a procedúrához már hozzászoktunk. Az egyetlen hátulütője az volt, hogy amennyiben gépet kellett elérni, akkor ajánlott volt nem kicentizni az időt, mert a helyszínen fellelhető személyzet függvényében néha fél óráig is feltartottak. Utána persze szabadkoztak.

 

Értelmes választ soha nem kaptam, hogy mi okozza a fennakadást, feltehetően mert ők sem tudták. A cirka 10 alkalom alatt összeszedett morzsákból azért annyi körvonalazódott, hogy a xinjiangi tartózkodási engedélyem miatt van a bibi. Bár amikor új vízumot kaptam, az útlevélben rányomták az érvénytelenítő pecsétet, a helyszínen Almáéknak ugyanezt valószínűleg nem sikerült megoldania a rendszerben is. Ugyanakkor azt azért jelezhették az ottani szervek, hogy már nem vagyok a helyszínen, s azt az engedélyt jogosulatlanul használnám.

Amikor legutóbb Bangkokban melóztam, a shenzheni reptéres határőr még annyit mondott, hogy az útlevélszám van megjelölve, az alapján sípol nekik a rendszer. Még azt is javasolta, hogy csináltassak új útlevelet, ha nem akarom ezt a rendszeres mafant.

 

Időközben lejárt az emlegetett tartózkodási engedély érvényességi ideje. Férjem hongkongi munkája idején, a közúti határátlépés során nem volt semmi fennakadás. Mivel ez volt az első alkalom, hogy ilyen módon hagytuk el Kínát, még nem voltam benne biztos, hogy végleg megszűnt a probléma. Ennek tesztjeként is szolgált a tegnapi nap.

 

Jelentem, zökkenőmentesen átjutottam. Úgy tűnik, tényleg csak a lejárati dátumot kellett megvárni, s ezzel a múlté is lett a gond. Túlélhető volt így is, de azért csak kényelmesebb nélküle.

 

Címkék:kína határ shenzhen xinjiang Szólj hozzá!

Liping 2017.08.06. 21:36

Megyünk Vietnámba!

A blog olvasói törzsgárdája feltehetően már hozzászokott a hirtelen hozott döntéseimhez meg hogy időnként variálgatok is. Nos, jelentem, amennyiben valami extrém váratlan dolog nem történik - pl. belémszeret egy jóképű (haha!) kínai milliárdos, aki vesz nekem egy villát és még férjemuramat is megtűri szeretőnek, akkor bizony Vietnámban folytatjuk az életünket. Na jó, az emlegetett milliárdos feltűnése esetén is.

 

Agyaltunk, kutattunk, infókat szereztünk és végül erre jutottunk. Ha a vízumos szituáció rendeződik errefelé, akkor is mehetnékem van, ugyanis ki akarom próbálni a déli szomszédot. Kezdetben, helyben tapasztalatlan, nem natív angoltanárként a két nagyváros tűnt értelmes lehetőségnek: a főváros, Hanoi vagy a még nála is nagyobb déli központ, Ho Chi Minh-város, vagy ha úgy tetszik, Saigon. Ezekbe viszont tényleg csak akkor mennék, ha itt nagyon nem jól alakul a helyzet. Eleget éltem már óriásvárosokban, a fenének sem hiányzik. Szemeztem viszont az ország tengerparti részével...

 

Ezek a területek kevesebb ember otthonai és a fizetések, bevételek sem érik el a nagyvárosi szintet. Viszont van tenger, napsütés, nyugodt élet. És mint azzal szembesültem, meghökkentően barátságos ingatlanárak. Úgy döntöttünk, hogy ezt muszáj kipróbálnunk. Egy közepes, félmilliós üdülővárost néztünk ki, ahol pezseg az idegenforgalom, rengeteg a turista, élhető méretű, de mégis rendelkezik az élet nyugati szemmel szükséges kellékeivel. A tanítási piac kicsit nehezebb, de nem lehetetlen, s vannak lehetőségek a turizmus terén is.

 

Arra jutottunk, hogy február végén költözünk. Első körben fél évre. Kalkuláltunk, a helyi árakat, kiadásokat figyelembe véve egyikünk 1-1,5 havi céges jövedelme fedezi a költségeket erre az időre még akkor is, ha helyben semmilyen bevételt nem generálunk. Fél év elég ahhoz, hogy feltérképezzük a lehetőségeinket. Ha esetleg nem tűnik rentábilisnek, utána még cuccolhatunk Hanoiba (Saigon valahogy nagyon nem szimpatikus, kapásból kilőttem) vagy akár vissza Shenzhenbe is.

 

Hogy a viszonyokat szemléltessem: havi 40-70 ezer magyar pénzért nyugati szemmel is mutatós, 2-3 hálószobás komplett családi házakat lehet bérelni nyugodt, kényelmes helyen, a civilizációt jelentő nyugati bevásárlóközpontoktól 10-15 percre. A világ top 30 legszebb tengerpartjai közé rendszeresen beválasztott partszakasztól hasonló távolságra.

 

Hogy pontosan hogy alakul majd ott az életünk, azt még nem tudom, de a legrosszabb, ami történhet, hogy minimális költségvetéssel nyaralunk egy fél évet. Ennél kevésbé kellemes dolgok is tudnak történni az emberrel.
Október második felétől, ha megjártuk Malajziát, nekifekszek a viet nyelvnek, hogy ne legyek teljesen bamba, ha megérkezünk. A családlátogatást is majd már Vietnámba időzítjük, jó lesz ott nekik is.

 

Hát ennyi egyelőre. A részleteket majd apránként hozom. Most az elkövetkezendő fél évre kell koncentrálni, még stabilabb alapokat kiépíteni ahhoz, hogy odaát, ha a lehetőség kecsegtet, tudjunk valamibe önállóan is kezdeni. 

 

A Szecsuánblog országot fog váltani. 

Címkék:kína költözés élet vietnam 12 komment

Liping 2017.08.03. 16:38

Malajzia később jön és egyebek

Bár úgy volt, hogy most a hónap elején teszünk egy utat Kuala Lumpurba, a helyzet úgy hozta, hogy ezt egy kicsit halasztjuk. 

 

Nem szórakozni mentünk volna, hanem vízumügyben, de mivel egész jól fizet a nyári suli, nem akartam egy hetet mulasztani, s az ügyintézéssel is még ráérünk egy kicsit. Előreláthatóan szeptember végén vagy október elején megyünk, a pontos időpont majd alakul az aktuális programoknak megfelelően. Férjem tartózkodása október 7-ig még rendben van itt, s az adott hónap első hete a kínai nemzeti ünnep, amikor feltehetően a külképviseleteken sem melóznak, így majd ezt is figyelembe kell venni.

Hacsak valami - például munka - közbe nem szól addig, úgy gondolom, az ünnep után időzítünk majd, tehát olyan október 7-től cirka 15-ig leszünk odakünn. De ez majd kiderül.

 

Elég eseménytelenül telnek a napjaink. Meleg van itt is, elég kibírhatatlan az idő, de szerencsére csak a szabadban. Esik is elég sűrűn. Zajlik a nyári munka is, elég unalmas, de legalább jól fizet és nem szólnak bele okosabbnál okosabb ötletekkel.

 

A költözést feszegető cikk alapján feltehetően nem meglepő, de most egyelőre nem keresünk másik lakást. Itt tudok továbbra is bérelni félévnyi elköteleződés mellett is, s ha esetleg menni kell, akkor az a havi 1500 pénznyi differencia is jól fog majd jönni. Férjemnek most egy rövidebb vízumot fogunk igényelni - arányaiban egészen minimálisan drágább csak -, mert így majd "utolér", s megszűnik a xinjiangi munka vége óta fennálló szituáció, miszerint cirka fél év különbséggel járnak le a tartózkodást lehetővé tevő dokumentumok. Miután állandóan változik a helyzet, ahhoz, hogy mindketten garantáltan ki tudjuk használni az időt, az kell, hogy újra szinkronba álljanak a dolgok. Így, ha februárban nem megyünk tovább, akkor legalább egy évre előre tudunk tervezni a mostani fél helyett.

 

Ugyancsak aktuális lesz lassan a családlátogatás is. Ezúttal nem mi megyünk, hanem három szülő érkezik egy hónapra - a helyi újév idejére, amikor nincs suli. Hogy pontosan hova jönnek még, az egyelőre teljes homály, mert lehet, hogy nem is Kína lesz az úti cél, hanem Vietnám - vagy épp valami délkelet-ázsiai helyszín, ahol "nyaralni" lehet, kettőnk lokációjától függetlenül. Ezt legkésőbb október vége felé kifundálom, aztán lehet majd szervezkedni. Egyik érintett sem sűrűn hagyta el a szülőhelyét, úgyhogy újdonság lesz majd bőven. De még ez is egy kissé később lesz, van még idő agyalni. 

Címkék:kína élet vízum malajzia vietnam shenzhen 2 komment

Liping 2017.07.28. 16:18

A sportközvetítések bája

A sport szeretete régóta megvan bennem. Talán mert hat éven át én is szertornász voltam, s tényleg sok munkát fektettem bele, aminek a magam kis mikrovilágában eredménye is volt. Az iskolánk edzői messze a legjobbak voltak a városban, s keményen is fogtak bennünket. Rendszeresen jártunk versenyekre, a megyében folyamatosan az élen végeztünk, s még gyermektornász kategóriában értem el országos nyolcadik helyezést is gerendán. A serdülő korcsoportba érve én hamar búcsút mondhattam a továbbiaknak, mert igen váratlanul és igen nagyra nőttem, ami korántsem tekinthető ideálisnak.

 

Bár azóta is szívesen nézek versenyeket, a magam részéről gyökeres fordulatot vettem, s azóta sem sikerült magam rávenni az aktív mozgásra. De ez egy másik téma, maradjunk a versenyeknél. A tornászok mellett számtalan egyéb sportágat szívesen sasolok, olimpia vagy egy-egy érdekesebb világbajnokság idején lehetetlen elrángatni a készülék elől. Egyes versenyzők mellett országoknak is drukkolok, s tudom, ezzel nem leszek népszerű, de a már kora gyermekkortól kialakuló Kína-mániám miatt elsősorban nem a hazai csapatnak. 

 

Mivel idén már 37 leszek, eltelt már jónéhány olimpia, amióta aktívan követem az eseményeket. Eleinte nem volt más lehetőségem, mint a televízió, abból is csak a közszolgálati csatornák. Nagyon korán megutáltam ezeket nézni, egyszerűen idegesített, amit a kommentátorok műveltek. Később belépett még az Eurosport is a lehetőségek közé, ez egy fokkal már jobb volt, de az igazi áttörést az internet hozta meg.
Az elmúlt három olimpiát már online stream-en néztem, aminek nagy előnye volt az is, hogy azt a közvetítést nézhettem meg, ami érdekelt, s nem kapcsoltak el egy döntőről, csak mert egy futottak még kategóriában hazai versenyző is indult valahol. De ami a legfőbb, nincs kommentár, se jó, se rossz, egyáltalán semmi, csak a csupasz jel, amit a tévétársaságok kapnak, s kedvükre fűszereznek a saját szájízük szerint.

 

A vizes világbajnokságokat is előszeretettel lesem, így idén sem volt kérdés, hogy az épp Budapesten zajló versenyekről sem szeretnék lemaradni. Az M4-en sok dolog lement, bár valamiért képesek voltak műugródöntők helyett vízilabda csoportmeccseket adni, még akkor is, ha hazai szemmel is teljesen irreleváns csapatok játszottak. De volt hogy futballmeccs ment... S bár egyedül ők közvetíthetnek a vb-ről a hazai csatornák közül, feltehetően nem kevés pénzért, hiába van most már lassan megszámlálhatatlan számú közszolgálati adó, még ilyenkor is csak az M4-et használják.
Sajnos abban sem telt sok örömöm, ha mégis lement, ami érdekelt, ugyanis a kommentátorok teljesen élvezhetetlenné teszik az egészet. A tárgyi tévedések, mindenféle hülyeségek mellett azt is kifejezetten utálom, ha torkaszakadtukból üvöltenek, drukkolnak 1-1 hazai versenyzőnek.

 

Gondolkodtam azon, hogy ez vajon hazai sajátosság-e. Feltehetően nem teljesen, de vannak fokozatok. Adás hiányában stream-eltem egy kanadai tv közvetítését is. Bár az adott műugródöntőben volt kanadai versenyző, nem is teljesen esélytelen éremre, teljesen elfogulatlanul értékeltek mindent. Kifejezetten üdítő volt, nem kezdtek el szurkolni, mentegetőzni, fúrni valakit, s abszolút tárgyilagosan értékeltek. Ugyanez volt a helyzet a BBC-s stream esetében is.

 

A VPN-nek vannak korlátai, így az úszódöntőknél már szerettem volna elkerülni a kényszerű adáskimaradásokat, ezért az itteni helyi, kínai CCTV sportcsatornáján kötöttem ki. Látatlanban tartottam tőle, bevallom őszintén. A nacionalizmust errefelé sem kis dózisban csepegtetik, s az otthoni állapotokhoz hasonló helyzetre számítottam. Ehhez képest, Sun Yang 400 méter gyorson szerzett első aranyát (a verseny első úszódöntőjét) olyan szépen közvetítették le, hogy azt a BBC is megirigyelhetné. Tárgyilagosan közölték, melyik hossz után ki hol tart, majd az arany megszerzése után sem kezdtek el őrjöngeni. 
Azóta már néhány nap CCTV-s közvetítésen túlvagyok, s jelentem, a helyzet változatlan. Az eddigi legkomolyabb kitörés akkor történt, amikor egy szoros versenynél kétséges volt a kínai induló érmének mikéntje. De ekkor is csak annyi hangzott el, hogy talán meglesz, még bármi lehet. Mindemellett értelmes infók hangzanak el a versenyszámok alatt is, mindenkiről, s nem csak a kínai indulókra fókuszálnak. Elégedett vagyok.

 

Az otthoni közvetítéseket meg ezentúl is kerülöm, mint a rossz pénzt. 

Címkék:kína sport magyarország vb olimpia közvetítés cctv m4 24 komment

Liping 2017.07.27. 13:38

A jövő még függőben - menni vagy maradni?

Egy ideje érlelődik már bennem, hogy szót ejtsek erről is, de még túl sok a bizonytalansági tényező, ezért húztam-halasztottam a dolgot. De most belecsapok. Kezdem az elején.

 

Shenzhenben tényleg egészen jól megtaláltuk a számításainkat. A városban élni kellemes és anyagilag is kifejezetten jó. A céges melók mellett a helyben való tanítgatás jól jövedelmez és mostanra kezdett kiépülni egy kapcsolati háló is, amiről tovább lehetne lépni.
A nyelvsuli, ahol tanítottam év közben változásokon megy át. Iso kiszáll, s a megmaradó kínai partner hülyeségei miatt valamennyire kétséges, hogy milyen formában veszünk ott részt a jövőben. Egyelőre annyi biztos, hogy a K1 osztályokat visszük tovább, elsősorban a férjem, én pedig keresek valami mást.
Közben az is felmerült, hogy a szintén kiszálló zenetanárral együtt beindítunk egy saját sulit. A diákjaim szeretnek minket, s őket magunkkal tudtuk volna vinni, s onnan már el lehetett volna indulni valamerre.

 

Azonban...

 

A vízumszerzés egyre macerásabb. Az USA-n keresztüli vízumkiadás megszűnt, jelenleg egyedül a malajziai opció maradt, s az árak is egyre magasabbak. Ezt kifizetni még így sem lenne probléma, bár tény, hogy egyre rosszabbá válik a megtakarítási rátánk, ha a költségek nőnek. Kettőnknek most már majdnem teljes másfél havi jövedelmébe kerülne a dolog, de ami még nehezebbé teszi a dolgokat, az a kiszámíthatatlanság.
Ha szeretnék kivenni egy normális lakást, ha szeretnék belekezdeni egy saját üzletbe, ahhoz az kéne, hogy tudjam, még két év múlva is egészen biztosan itt leszünk és utána is csak rajtunk múlik, maradunk-e.


Így sem panaszkodom, mert nagyon jól keresünk és el is lehet tengeni-lengeni kényelmesen, de nagyon nem szeretem a bizonytalanságot és mindemellett szeretnék továbblépni is. A céges munkákban mindig van egy nagy adag bizonytalanság. Véget érhetnek, s utána semmi garancia arra, hogy fél vagy akár egy éven belül lesz másik. A cél már jó ideje az, hogy ezektől függetlenül is egy stabil, kiforrott bevételünk legyen, ami teljesen függetlenné tesz, s tervezhetővé teszi az életet. Eddig ugyan szerencsénk volt, de szeretek felkészülni előre a bajra, s nem megvárni, amíg bekövetkezik.
A jelek szerint itt hosszabb távon egyre nehezebben tudok kalkulálni, ami nem esik túl jól.

 


Ötletszerűen felmerült, hogy legyen B-terv. Gondolkoztam számtalan lehetőségen, s végül valahogy belefutottam Vietnámba. Nem vettem igazán komolyan, de egyre vállalhatóbb alternatívának tűnt, ahogy mélyebben beleástam magam. Végül azt eldöntöttem, hogy ha innen megyünk, akkor előbb Vietnámban próbáljuk meg, s csak azután gondolkozunk a hazatérésen.

 

Ami mellette szól: a vízumot egyelőre még nevetségesen könnyű beszerezni, 500 dollárért egy éves üzletit adnak, támogató papírok sem kellenek, s ezzel akár egyhuzamban egy évet ott lehet tölteni az ország elhagyása nélkül.
Az élet olcsóbb. A két nagyvárosban a lakhatás kezd drágulni, de meg sem közelíti a shenzheni szintet. Az angoltanítási potenciál nagy, s bár elsősorban natívokat keresnek, fehér külföldiként korántsem esélytelen a helyzet. Az eddigi infók alapján a kormányzat nem igazán akar keresztbetenni a beáramló külhoniaknak, így hosszabb távon is lehetne gondolkodni.
A céges munkát onnan is lehetne csinálni, a lényeg, hogy a környéken legyünk.

 

Ami hátrány: nem beszélem a nyelvet. Ez ugyan változhat, de ront a komfortérzetemen. Nem éltem még sosem Vietnámban, így kellene némi idő, hogy rutint szerezzek benne, s hiányában lennék mindenféle kapcsolati tőkének, azt újra ki kéne építeni, mindent elölről kéne kezdeni.
A fizetések is alacsonyabbak. Nem rosszak, de kevesebb, mint itt. Bár, ha a kiadásokat is figyelembe veszem, valószínűleg túl nagy differencia a végső mateknál nem lenne. Viszont idővel lenne esély beindítani valamit, ha már kicsit megszoktunk ott.

 

 

Szeretek Kínában élni, így ez egy komoly döntés lesz. Jelen állás szerint, ha úgy alakult, hogy megyünk, arra leghamarabb február környékén kerül majd sor, így lesz időnk rendesen megrágni mindent.  Lehet, hogy maradunk és csak egy kósza ötlet marad, de az is lehet, hogy megyünk, egyelőre nem tudom. Nagyon sok dolgot kell átgondolni. Pusztán emocionálisan nézve szóba sem jönne a költözés, de ha racionálisan és tudatosan tervezve gondolkodom, akkor inkább Vietnám tűnik a nyerőnek - hosszabb távon legalábbis. Majd meglátjuk, melyik oldal győz...

Címkék:kína jövő vietnam terv 2 komment

Liping 2017.07.24. 23:54

Hongkongi extremitások: falloszkagyló, adapter és dundi kóla

Mint említettem, nem nagyon mozdultunk ki hongkongi napjaink alatt a hotelből, de egy-két érdekesség így is felbukkant. A bejegyzésben most háromról emlékezem meg.

 

1. Adapter

Bár a prospektus alapján egy díjnyertes szálláshelyen szálltunk meg, apróbb kellemetlenségek előfordultak. Az, hogy a jól jelzett kérés ellenére is zavarkolódott a személyzet, ennyire közel Kínához kevésbé meglepő. Bár virágelvtárs taktikája, miszerint egyszer kimegy ajtót nyitni mezítelen, állítólag működik, én ennyire nem vagyok bevállalós, így tűrni vagyok kénytelen. A második napon ötször próbáltak meg bejutni takarítani, ebből háromszor telefonáltak is - első két alkalommal nem szóltak bele, majd végül kérdezték, hogy minden rendben van-e, látják, hogy kinn a ne zavarj jel. Előzőleg már papírt is raktak be az ajtó alatt, ami arról szólt, hogy nem sikerült takarítaniuk, de ha szeretnénk mégis, jelezzük. De csak nem értenek. Mindegy, szerencsére a további néhány napban már a napi egyszeri telefonálással beéérték...

A nagyobb baj az árammal volt. Persze egészen érthető és logikusnak tűnő lépés, hogy Hongkongban nem számít a szállodaipar kínai vendégekre, mert miért is tennék. Majd pont ide jönnek, ilyen messze. Ennek megfelelően a brit szabványú konnektorokon kívül semmi nem volt, a kínai csatlakozókat nem lehetett bedugni. Szerencsére egy viszonylag nívósabb hotelről beszélünk, így aztán a recepcióról küldtek adaptert. A képen látható példányt.

20196873_1949363368616106_2090229266_n.jpg


Egészen nagyvonalú módon depozitot sem kértek cserébe, talán feltételezték, hogy a cirka 15 kilót nyomó jószágot nem tervezem meglovasítani. A monstrumra házilag applikált dugasz kifejezetten bizalomgerjesztő volt, de szerencsére se bennem, se a laptopomban nem esett kár.

 

2. Kóla

A szárazföldi Kínával kapcsolatos egyik legnagyobb szívfájdalmam, hogy a cukormentes üdítőket csak apró, félliteres vagy még kisebb kiszerelésekben árulják, a nagy palackoknak semmi nyoma, dacára annak, hogy a cukros dolgokból kapni mindenféle méretben.
Szerencsére Hongkong gazdagabb hely, itt már több a kövér ember, s talán ezzel függ össze, hogy a zérós kóla is fellelhető nagyobb verziókban. A dizájn egyes ismerőseim szerint gusztustalan, szerintünk inkább vicces. Ilyen kis alacsony, dundi palackok vannak forgalomban - az arányok szemléltetésére egy félliteres vizes flakon is szerepel a képen.

 

mmexport1500923573325.jpg

 

3. Falloszkagyló

Férjem munkanapja végén vacsizni voltunk, mint arról az előző posztban beszámoltam. Kifejezetten puccos, drága helyre vittek minket, amit mindennél jobban jeleznek a bejárati akváriumoknál látható fallosz- vagy iszapkagylók.
Ezek a méregdrága, Észak-Amerikából importált fura jószágok menő státuszszimbólumnak számítanak, s igencsak borsos áron mérik darabjukat (kb. 80-100 ezer forint körül). A mi menünkön nem szerepeltek, de akit érdekel bővebben ez az érdekes állat, angolul a geoduck név alatt keressen rá.

 

img_20170722_211456.jpg


Az alakja után talán nem meglepő, de afrodiziákumként is szolgál, s állítólag az íze is finom.

Címkék:érdekes gasztro hongkong zéró falloszkagyló Szólj hozzá!

A blogról

Szecsuán és Hubei tartományok és egy rövid sivatagi kitérő után Hongkong szomszédságában, Shenzhenben él és munkálkodik Veve, aki továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Facebook

Utolsó kommentek

  • Liping: @CsImi: hiánya, vagyis h bárhová lerakható a bicaj. (2017.08.19. 17:36) Bubi? Ugyan...
  • Liping: @CsImi: Nem jártam még ezekben a városokban sajnos, így erről személyes tapasztalatom nincs, de - különösen ha integrálták őket a helyi tömegközlekedési kártyás rendszerbe - valószínűleg a városok s... (2017.08.19. 17:36) Bubi? Ugyan...
  • CsImi: Amerre én jártam, és használtam a közösségi kerékpárt (Hangzhou, Lanzhou) dokkolóállomások voltak, és a közösségi közlekedéshez használt mágneskártyával tudtuk vinni a bringákat. Ezek még a klasszik... (2017.08.17. 19:19) Bubi? Ugyan...
  • Liping: @rudaigyerek: igen, errefele ez egy kicsit mas. De Vietnam is majdnem szazmillios orszag, kozel magyarorszagnyi nepessegu ket nagyvarossal. Azokhoz kepest egy felmillios telepules nem nagy. (2017.08.09. 01:54) Megyünk Vietnámba!
  • sellőlány: @Liping: Igen, ezzel egyetértek (kinek mi a fontosabb). Nekünk biztos fontosabb lenne a város, mint a tenger, egyszerűen a kulturális közeg és a lehetőségek miatt. A férjem mindig is multinacionális... (2017.08.07. 23:42) Megyünk Vietnámba!
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (44) állatkert (5) árak (5) áram (7) bangkok (18) bankolás (14) béka (8) beteg (16) blog (33) borneó (10) budapest (5) changsha (11) chongqing (26) dalian (8) diákok (63) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (205) eső (6) fengjie (193) férj (6) feszkó (8) fősuli (68) fűtés (6) gasztro (84) guangzhou (7) határ (10) hazatérés (13) hazaút (13) hétvége (10) hideg (5) (6) hongkong (19) hubei (6) hülyeveve (8) időjárás (11) internet (6) kaja (62) kampusz (16) karácsony (8) katar (17) képek (7) Kína (11) kína (875) kína tartományai (6) kirándulás (12) komment (6) kórház (6) kota kinabalu (16) középsuli (36) közlekedés (11) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (13) laptop (6) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (22) moszkva (5) munka (74) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nyár (6) nyaralás (5) nyelvsuli (22) oroszország (5) pattaya (7) peking (15) pénz (7) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (6) sabah (11) sanya (15) shanghai (8) shenzhen (123) sport (5) suli (6) szingapúr (11) szünet (10) tanítás (38) tavasz (5) teknős (7) tél (7) thaiföld (50) tianjin (5) tibet (5) ügyintézés (13) újév (5) ünnep (8) urumcsi (6) utazás (112) vacsi (5) város (16) vasút (10) vendégposzt (9) vietnam (5) virágelvtárs (9) vizsga (31) vizsgáztatás (6) vízum (7) vonat (9) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (183) xianning (176) xinjiang (26) Címkefelhő