Vietnám hosszú és változatos történelme során több vallás megjelent a területén az éppen aktuálisan erős szomszédság befolyásának függvényében. Maguk a viet emberek, akik csak a legutóbbi évszázadokban jelentek meg az ország középső és déli részén, nem rendelkeztek szervezett vallással, különféle népi hiedelmek alapján élték az életüket.

Első viet jellegű államuk i.e. 2700 körül alakult meg az ország északi, s a mai Kína déli területein, de végül két konkurens dinasztia pár száz éves uralma után 111-ben kínai kézre került majd ezer évre. A kínai fennhatósággal együtt megjelentek a kínai vallások is, a konfucianizmus, taoizmus és buddhizmus hármasa, amelyek kombinálódtak a már meglévő népi vallásokkal. Ez a koktél lett aztán a domináns hiedelem, amely a franciák megjelenéséig komoly rivális nélkül irányította a népek mindennapjait.

Mint említettem, a viet vagy natív nevén kinh etnikum csak az ország északi részét, a Vörös-folyó deltáját népesítette be. Az ország közepén Csampa virágzott egészen az 1400-as évekig, míg délen a Mekong-deltát javarészt khmerek lakták, s különböző khmer államok foglalták el.

Csampa (melynek területén feküdt a mai Nha Trang is) történelme során főként hindu befolyás alatt állt. Utolsó területeinek végleges annexiójára 1832-ben került sor, s addigra a vietek legyőzték a khmereket is délen, kolonizálva a mai Vietnám csaknem teljes területét.

A megjelenő franciák aztán Vietnámot hajtották uralmuk alá, s a 16. századtól megjelenő misszionáriusoknak hála a lakosság bő egytizedét meg is térítették.

Ahogy a fentiekből arra számítani lehet, Nha Trang vallási építészete kellően kevert. Még a csam időkből itt maradtak Ponagar több mint ezer esztendős hindu tornyai, a franciák regnálása idején felépült a katolikus katedrális, s végül, de nem utolsó sorban a viet kolonizáció hatására akad pár buddhista épületegyüttes is, bár ezek nem túl korosak.

Megtekintésük a galériára kattintva válik lehetővé.

Most már egy hete, hogy az új házban élünk, s lassan be is rendezkedünk. Sajnos itt lényegesen kevesebb bútor volt, így pár dolgot vennünk kellett, de így is bőségesen megérte a váltás, hiszen itt majdnem a hatodát fizetjük annak, mint amibe a régi kecó került.
Kisebb is persze, de kettőnknek kényelmesen elég.

Mivel nem volt, vettünk egy mosógépet is, s ha már vettünk, akkor egy vízmelegítős példányt. A hagyományos, leginkább semmire nem jó gépekhez viszonyítva több mint dupla az ár, de ez legalább szépen mos. Ráadásul 10(!) év garancia van rá, amihez hasonlót sem hallottam soha odahaza. Csendes, energiatakarékos és még centrizéskor sem moccan. Maximálisan elégedett vagyok vele.

Ugyancsak beszerzésre került egy matrac is, mivel a helyi standard fekhelyek... hát... hogy is mondjam... messze nem elégítik ki egy nyugati ember igényeit a kényelem terén. Szívtam a fogam miatta, de aludtam két évig Kínában kényelmetlen ágyon, nem hiányzott újra. És az a kényelmetlen verzió is már egy messze feljavított valami az originál, az otthoni tornatermi szivacsokhoz hasonlatos matracokhoz képest.
A lényeg, hogy végül egy valóban puha mellett döntöttünk, s nem volt olcsó. De ez van.

Az átköltözés egyben a kisállataink átköltöztetésével is együtt járt. Már hatan voltak, s a régi házban a beépített halas medencében laktak, ami értelemszerűen maradt a helyén. Kicsit szűkössé is kezdett válni, különös tekintettel a várható ifjoncokra, akik addigra már elég virgonc üzemmódba léptek az anyaméhben.
Férjem eszkábált végül nekik egy óriási, 240x120 cm-es (a réginél kb. 40%-kal nagyobb) helyet lemezekből, s az új házban már ebbe költöztek be. 

Épp időben, mert 11-én már meg is született Dió (szintén kislány, így marad). Azóta kiderült, hogy a legutóbb elhozott két nőstény másika is vemhes, így nem is baj, hogy Diónak nem lettek tesói. A várhatóan szintén egy darab újszülöttet tartalmazó almot még várjuk, de már nem lehet sok hátra.

A váltás jó ötletnek bizonyult, jó az új helyen is. És még a bevásárlóközpont is közelebb van. 

Perceken belül Vietnámban is beköszönt az új esztendő. Hadd ragadják meg az alkalmat, hogy minden kedves olvasómnak kellemes kutyaévet kívánjak!

Egyelőre csak Nha Trang-on belül. A ház túl nagy kettőnknek, nem használjuk ki, s ehhez képest anyagilag sem mindegy a jelenlegi kereset mellett, hogy mennyit fizetünk.

Közben nekem befutott egy új munka itt, pont a régivel átfedésben, de mivel azt férjem tudja csinálni, így már el is tudom vállalni. Felmerült egy puccos magánsuli is, ovis résszel is, az ünnepek után majd meglesem, de nem fűzök hozzá túlzó reményeket.

Most egyelőre ez az állás, egy picit még maradunk Nha Trang-ban, hogy meddig, az majd kiderül. De az új helyet valószínűleg akkor is megtartjuk, ha megyünk valahová, annyira kevés pénzbe kerül. Férjemnek lényegesen nehezebb itt munkát szereznie, úgyhogy ha vállalható távolságon belül cuccolunk valahova, akkor ő hétvégente vissza tud járni az órákat elvégezni, s a lakás bérlésének fenntartása kevesebbe kerül, mint a hétvégére való olcsó szállás. Plusz ez esetben a cuccokat is kényelmesen lehet elhordani.

Napokon belül, még szombatig átcuccolunk, aztán mindjárt beüt a Tết , a vietnámi újév (időpont és gyakorlatilag minden tekintetében megegyezik a kínaival), s három hét pihi jön. Márciustól pedig újult erővel munkálkodás.

El kell mondanom, hogy nagyon jó volt hazaérni. Kifejezetten nem szerettem azt a vidéket...

Ennek ellenére már-már csaknem rábólintottam, de a ház, ahogy már említettem, egy igen komoly szempont volt. Nos, a jelek szerint nem hogy elfogadható, de egyáltalán semmilyen házat nem sikerült felkutatniuk, s a kilátások ezen a téren egyáltalán nem tűntek fényesnek.
Ezek mellett már csak ráadás volt az a sok hülyeség, amivel traktáltak.

Maga a suli nem volt vészes. Nyilván nem ez lett volna álmaim munkahelye, de a munka nem volt nehéz, s aránylag rendes fizu is járt volna. Az osztályok vegyesek voltak. Akadtak felnőtt csoportok, akikkel semmi bajom nem volt, s voltak fiatalabbak is, akik azért olykor próbára tették az idegeimet.

A munkatársak, helyi viet emberek sem voltak szörnyűek, sőt, egész kedvesnek látszottak egy idő után, de az mondjuk marha idegesítő volt bennük, hogy a legalapvetőbb kérdéseimet sem értették meg. És persze ők is angoltanárként funkcionáltak.
Volt viszont részem egy workshophoz is, s ezekből állítólag havonta akadt volna újabb. Hát, kibírtam, de roppant unalmas és idegesítő volt egyszerre. Természetesen a tanítási képességeink javítása lett volna a cél, de nagyon imbecil módon, gyakorlati értelem nélkül.

Végül aztán meguntam, s inkább elhúztam a csíkot. Szerencsére az eddigi időre korrektül kifizettek, s nem is kerestem rosszul. De áldom az eget, hogy semmi visszafordíthatatlan nem történt.

A hazaút alvósbusszal zajlott, mondhatni kényelemben. A főút egy kicsit másfelé megy, mint a vasút, de sajnos a települések így sem tetszettek jobban. Nha Trang tényleg felüdülés.

Ma végül úgy döntöttem, hogy nem maradok itt, mivel semmi érdemi kilátás nincs lakhatás tekintetében. Holnap már megyek is haza.

Anyagilag nem volt rossz kitérő, de szerencsére semmi elkötelezettséggel nem járt, s Nha Trang-ban sem adtunk fel semmit, így minden mehet a maga útján. Vagyis valszeg jön még ilyen kiruccanás, hogy milyen célállomással, az majd kiderül. Előbb-utóbb csak bejön valami.