Liping 2018.01.28. 08:33

Gondolatok Nha Trang-ról és Trảng Bom-ról és a munkáról

Miután immár egy hete itt vagyok, ideje szólni pár szót a két helyszínről. Az előző posztok valamelyikében talán félreérthető voltam, ami Nha Trang-ot illeti.

 

Nha Trang egyáltalán nem rossz hely. Viet viszonylatban jó karban van tartva, elfogadható tengerpartja van, Vietnám-szerte híres időjárása és minden könnyen elérhető, kényelmes. Vannak szupermarketek, hozzászoktak a külföldiekhez is, illetve ha valakinek arra van igénye, bőségesen találhat külhoni társaságot is.
Maga a város nem különösebben szép, de eddigi szerény tapasztalataim alapján (ez Saigon, Nha Trang és vasút által érintett városok látványából táplálkozik) ez elmondható a vietnámi városokról általában, s viet mércével még a szebbek közé is tartozhat. Ha a munkalehetőségek hiányát leszámítjuk, szerettem ott lakni.

 

Trảng Bom ezzel szemben kifejezetten csúnya. Kettészeli egy főút, majd mindkét irányban ebből ágazik még el néhány utca. A Vietnámban megszokott szemét mindenfelé megtalálható, még jobban, mint Nha Trangban. Hatalmas pozitívum viszont, hogy a forgalom elhanyagolható, még csúcsidőben is, s én, aki Nha Trangban kifejezetten nem szerettem vezetni, itt sokkal jobban tolom, mint a helyiek. Nha Trang betanulásra tökéletes.
Trảng Bom-ban semmi nincs. Kisboltok akadnak, nagyon gyér választékkal, a hűtőben tárolandó termékeket is szabadon tartva, s persze van piac is. Szerencsére Biên Hòa-ban van Big C, innen 19 km-re, úgyhogy fél óra alatt oda lehet érni. (Állítólag van a Big C-ből házhozszállítás is, ha igénybe lehet venni, valszeg fogunk vele élni, ha maradunk.)
A helyiek egyáltalán nincsenek hozzászokva a külföldiekhez, még a Big C-ben is úgy néznek, mint annak idején Fengjieben. Ettől már elszoktam, s erősen idegesít.

 

Az itteni munka könnyű, s az emberek is kedvesek, segítőkészek. Ráadásul van kilátás arra is, hogy férjemet is felvennék, neki előzetesen valami betanulást is biztosítva. Ha sikerül elég meggyőzően előadnia magát, akkor dupla keresetünk lenne, s úgy már kifejezetten remekül alakulna az anyagi helyzetünk is.
Szóval most úgy vagyok vele, hogy azt hiszem, ideköltözünk, munkaügyi okokból, s ennek egyedüli feltétele még a megfelelő ház. Ez egy sarkalatos pont, mivel ha már az egész környék szar, s amúgy sem lenne nagyon kedvem elhagyni a lakóhelyem a munkába járástól eltekintve, akkor legalább az a lakóhely legyen pofás.

Szóval jövő héttől mozgósítom a munkatársakat a házkeresési projektre, s ha időben lesz is megfelelő, akkor én már vissza sem megyek Nha Trangba, hanem férjem jön ide (meg még fordul legalább 2-t pluszban, hogy mindent átcuccoljon).

Címkék:élet munka vietnam nha trang trảng bom Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr1113609641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása