Tegnap ezzel kapcsolatban is elhárult minden akadály. De nem itt kezdődött...

Már legutóbbi hazai látogatásunkkor eldöntöttük, hogy legközelebb ők jönnek hozzánk. Egyrészt árban kb. ugyanott vagyunk, másrészt mi már sokat voltunk Magyarországon, ők viszont még soha nem jártak errefelé.
Eredetileg persze még Kína volt az úti cél, de ez a közelmúlt eseményeinek fényében enyhén módosult, ami ebből a szempontból még szerencsés fordulatnak is tekinthető, hiszen ez a tengerparti, melegebb üdülőváros, s az itt bérelt nagy befogadóképességű ház egyaránt alkalmasabb plusz három fő fogadására.

A jegyüket már bő egy hónapja megvettem, a Qatarral jönnek majd Saigonig, dohai átszállással. Saigonban már mi várjuk őket, s együtt röppenünk el Nha Trang-ba a Vietnam Airlines-szal. Ez utóbbi viszonylatra nagyon olcsó, cirka 6000 forintba kerülő jegyek is akadnak, ami kifejezetten barátságos. A belföldi jegyeket már Vietnámba érkezésünket követően vettem meg.

Kellett még nekik vízum is, szerencsére turistából is akad előzetes igénylés után reptéren beszerezhető fajta. Ezt néhány napja vettem meg, s talán két nap alatt el is készült az igazoló papír.

A dolog legbonyolultabb része tegnap zajlott le, s egy fél napomba került. Az igazoló papírokat ugyanis ki kell nyomtatni, s már Ferihegyen lobogtatni, hogy egyáltalán beszállhassanak. A Saigonban megszerzendő vízumhoz kell még egy vízumigénylő nyomtatvány is, ami ugyan ott helyben is van, de gyorsítási és kényelmi szempontokból ezt is érdemes előre kinyomtatni és kitölteni. 

Szóval nyomtatás... Ez így elsőre nem tűnik túl bizarr mutatványnak, de felmenőim átlagéletkora közel 60 év, s az is egy kisebb csoda, hogy a skype használatát elsajátították.
Azt eleve tudtam, hogy vagy valaki másra kell bízni, aki majd elviszi nekik a kész papírokat, vagy esetleg otthon megpróbálni a nyomtatóm segítségével, de ennek sikerével kapcsolatban voltak kétségeim. A távoli asztali használat megoldást jelenthetett volna, de annak beállításával már végképp nem akartam szenvedtetni őket, szóval maradt a skype-os beszélgetés.

A nyomtató csatlakoztatása még aránylag egyszerű volt, bár az USB-kábel helye kicsit nehezen lett meg. Szerencsétlenségünkre nem volt fenn driver, így elsőként azt kellett megoldani. Én ugyan skype-on át küldhetek linkeket, fájlokat, de ezután kb. öt perc legalább, mire észreveszik, hogy náluk ez hol jelenik meg.

No mindegy, a driver végül némi nehézségek árán felment, s az első képfájl kinyomtatása is megtörtént. A másikat pdf-ben küldték, úgyhogy előbb Acrobatot telepíttettem. Végül ez is meglett, s sikerült ezt is kiokádni magából a printernek.

A bonyodalmak ezután jöttek, mivel kiürült a fekete patron. Kénytelen-kelletlen én is szedtem le pár programot (új telepítés, alig van még fenn valami), s végül sötétszürke színre varázsoltam a nyomtatványokat. Ezután már aránylag gyorsan megvoltunk, s végül minden papírral végeztünk.
Ehhez képest már az igénylőlapok kitöltetése is gyerekjáték volt.

Most már csak jönniük kell.

Vietnám, amióta kínai mintára nekikezdett a gazdasági reformoknak a nyolcvanas években, töretlenül fejlődik. Volt honnan, az elmúlt évszázadban szinte állandóan háború volt. Megvívták függetlenségi harcukat a franciák ellen, majd a világpolitikai sakkjátszmáknak köszönhetően jöttek az amerikaiak. Mielőtt 1975-ben végleg eltűntek, még bőven tettek róla, hogy az országot visszanapalmozzák a középkorba.

Egy a lényeg: ilyen pusztítások után van honnan elindulni. A recept mindenesetre működni látszik, s a helyzet mostanra odáig fajult, hogy Vietnám vált a bolygó leggyorsabban fejlődő gazdaságává. 
Ez kétségtelenül szép dolog, de a helyiek még így is elég messze vannak a gazdagságtól. Vietnám egyértelműen szegényebb, mint Kína, jelenleg még jócskán le van maradva. 

Hogy mégis mindenki milliomos, az a helyi pénz értékének köszönhető. A viet valuta, a đồng az újraegyesítés (1975) után néhány évvel debütált, mint egységes nemzeti fizetőeszköz. Hasonló nevű északi és déli pénzek voltak előtte is.

Az új đồng néhány évig még látványosan nem vesztett az értékéből, 1985-ben csupán egy nullát vágtak le róla. A helyzetet ez mégsem kezelte eléggé, ugyanis innentől már nem volt megállás, s kitartóan magas infláció vette kezdetét, amely elhúzódott a 90-es évek közepéig. Azóta a đồng nagyjából stabilizálódott (bár a dollárhoz képest a sávos leértékelésnek köszönhetően csökken az értéke, ez - igaz, már eléggé visszafogott formában - még ma is tart), de a nullák levágását még nem lépték meg, így bárki könnyedén milliós értékekkel futkározhat.

Egy forint ma nagyjából 87 đồngot ér, vagyis egy amerikai dollár kb. 22700-at. Váltópénzek már időtlen idők óta nincsenek, s a fémpénzek is eltűntek. A legkisebb címlet ma az 500 đồngos, bár ezt sűrűn nem látni, míg a legnagyobb az 500000-es. Utóbbi majdnem hatezer magyar forintot ér. 
A nagy bevásárlóközpontoktól eltekintve általában nem is írják ki az utolsó három nullát az áraknál.

A pénzek egy jó része amúgy már poliészter, s a címoldalakon kivétel nélkül Ho apó pózol.

Említettem már, hogy bár földrajzi értelemben közel lakunk a belvároshoz, amúgy meg a szigetek milyensége miatt kinn a világ végén.

Ez a tegnapi motoros videó azt mutatja meg, milyen az út a háztól a már autók által is használható normális útig.