Liping 2017.07.28. 16:18

A sportközvetítések bája

A sport szeretete régóta megvan bennem. Talán mert hat éven át én is szertornász voltam, s tényleg sok munkát fektettem bele, aminek a magam kis mikrovilágában eredménye is volt. Az iskolánk edzői messze a legjobbak voltak a városban, s keményen is fogtak bennünket. Rendszeresen jártunk versenyekre, a megyében folyamatosan az élen végeztünk, s még gyermektornász kategóriában értem el országos nyolcadik helyezést is gerendán. A serdülő korcsoportba érve én hamar búcsút mondhattam a továbbiaknak, mert igen váratlanul és igen nagyra nőttem, ami korántsem tekinthető ideálisnak.

 

Bár azóta is szívesen nézek versenyeket, a magam részéről gyökeres fordulatot vettem, s azóta sem sikerült magam rávenni az aktív mozgásra. De ez egy másik téma, maradjunk a versenyeknél. A tornászok mellett számtalan egyéb sportágat szívesen sasolok, olimpia vagy egy-egy érdekesebb világbajnokság idején lehetetlen elrángatni a készülék elől. Egyes versenyzők mellett országoknak is drukkolok, s tudom, ezzel nem leszek népszerű, de a már kora gyermekkortól kialakuló Kína-mániám miatt elsősorban nem a hazai csapatnak. 

 

Mivel idén már 37 leszek, eltelt már jónéhány olimpia, amióta aktívan követem az eseményeket. Eleinte nem volt más lehetőségem, mint a televízió, abból is csak a közszolgálati csatornák. Nagyon korán megutáltam ezeket nézni, egyszerűen idegesített, amit a kommentátorok műveltek. Később belépett még az Eurosport is a lehetőségek közé, ez egy fokkal már jobb volt, de az igazi áttörést az internet hozta meg.
Az elmúlt három olimpiát már online stream-en néztem, aminek nagy előnye volt az is, hogy azt a közvetítést nézhettem meg, ami érdekelt, s nem kapcsoltak el egy döntőről, csak mert egy futottak még kategóriában hazai versenyző is indult valahol. De ami a legfőbb, nincs kommentár, se jó, se rossz, egyáltalán semmi, csak a csupasz jel, amit a tévétársaságok kapnak, s kedvükre fűszereznek a saját szájízük szerint.

 

A vizes világbajnokságokat is előszeretettel lesem, így idén sem volt kérdés, hogy az épp Budapesten zajló versenyekről sem szeretnék lemaradni. Az M4-en sok dolog lement, bár valamiért képesek voltak műugródöntők helyett vízilabda csoportmeccseket adni, még akkor is, ha hazai szemmel is teljesen irreleváns csapatok játszottak. De volt hogy futballmeccs ment... S bár egyedül ők közvetíthetnek a vb-ről a hazai csatornák közül, feltehetően nem kevés pénzért, hiába van most már lassan megszámlálhatatlan számú közszolgálati adó, még ilyenkor is csak az M4-et használják.
Sajnos abban sem telt sok örömöm, ha mégis lement, ami érdekelt, ugyanis a kommentátorok teljesen élvezhetetlenné teszik az egészet. A tárgyi tévedések, mindenféle hülyeségek mellett azt is kifejezetten utálom, ha torkaszakadtukból üvöltenek, drukkolnak 1-1 hazai versenyzőnek.

 

Gondolkodtam azon, hogy ez vajon hazai sajátosság-e. Feltehetően nem teljesen, de vannak fokozatok. Adás hiányában stream-eltem egy kanadai tv közvetítését is. Bár az adott műugródöntőben volt kanadai versenyző, nem is teljesen esélytelen éremre, teljesen elfogulatlanul értékeltek mindent. Kifejezetten üdítő volt, nem kezdtek el szurkolni, mentegetőzni, fúrni valakit, s abszolút tárgyilagosan értékeltek. Ugyanez volt a helyzet a BBC-s stream esetében is.

 

A VPN-nek vannak korlátai, így az úszódöntőknél már szerettem volna elkerülni a kényszerű adáskimaradásokat, ezért az itteni helyi, kínai CCTV sportcsatornáján kötöttem ki. Látatlanban tartottam tőle, bevallom őszintén. A nacionalizmust errefelé sem kis dózisban csepegtetik, s az otthoni állapotokhoz hasonló helyzetre számítottam. Ehhez képest, Sun Yang 400 méter gyorson szerzett első aranyát (a verseny első úszódöntőjét) olyan szépen közvetítették le, hogy azt a BBC is megirigyelhetné. Tárgyilagosan közölték, melyik hossz után ki hol tart, majd az arany megszerzése után sem kezdtek el őrjöngeni. 
Azóta már néhány nap CCTV-s közvetítésen túlvagyok, s jelentem, a helyzet változatlan. Az eddigi legkomolyabb kitörés akkor történt, amikor egy szoros versenynél kétséges volt a kínai induló érmének mikéntje. De ekkor is csak annyi hangzott el, hogy talán meglesz, még bármi lehet. Mindemellett értelmes infók hangzanak el a versenyszámok alatt is, mindenkiről, s nem csak a kínai indulókra fókuszálnak. Elégedett vagyok.

 

Az otthoni közvetítéseket meg ezentúl is kerülöm, mint a rossz pénzt. 

Címkék:kína sport magyarország vb olimpia közvetítés cctv m4 24 komment

Liping 2017.07.27. 13:38

A jövő még függőben - menni vagy maradni?

Egy ideje érlelődik már bennem, hogy szót ejtsek erről is, de még túl sok a bizonytalansági tényező, ezért húztam-halasztottam a dolgot. De most belecsapok. Kezdem az elején.

 

Shenzhenben tényleg egészen jól megtaláltuk a számításainkat. A városban élni kellemes és anyagilag is kifejezetten jó. A céges melók mellett a helyben való tanítgatás jól jövedelmez és mostanra kezdett kiépülni egy kapcsolati háló is, amiről tovább lehetne lépni.
A nyelvsuli, ahol tanítottam év közben változásokon megy át. Iso kiszáll, s a megmaradó kínai partner hülyeségei miatt valamennyire kétséges, hogy milyen formában veszünk ott részt a jövőben. Egyelőre annyi biztos, hogy a K1 osztályokat visszük tovább, elsősorban a férjem, én pedig keresek valami mást.
Közben az is felmerült, hogy a szintén kiszálló zenetanárral együtt beindítunk egy saját sulit. A diákjaim szeretnek minket, s őket magunkkal tudtuk volna vinni, s onnan már el lehetett volna indulni valamerre.

 

Azonban...

 

A vízumszerzés egyre macerásabb. Az USA-n keresztüli vízumkiadás megszűnt, jelenleg egyedül a malajziai opció maradt, s az árak is egyre magasabbak. Ezt kifizetni még így sem lenne probléma, bár tény, hogy egyre rosszabbá válik a megtakarítási rátánk, ha a költségek nőnek. Kettőnknek most már majdnem teljes másfél havi jövedelmébe kerülne a dolog, de ami még nehezebbé teszi a dolgokat, az a kiszámíthatatlanság.
Ha szeretnék kivenni egy normális lakást, ha szeretnék belekezdeni egy saját üzletbe, ahhoz az kéne, hogy tudjam, még két év múlva is egészen biztosan itt leszünk és utána is csak rajtunk múlik, maradunk-e.


Így sem panaszkodom, mert nagyon jól keresünk és el is lehet tengeni-lengeni kényelmesen, de nagyon nem szeretem a bizonytalanságot és mindemellett szeretnék továbblépni is. A céges munkákban mindig van egy nagy adag bizonytalanság. Véget érhetnek, s utána semmi garancia arra, hogy fél vagy akár egy éven belül lesz másik. A cél már jó ideje az, hogy ezektől függetlenül is egy stabil, kiforrott bevételünk legyen, ami teljesen függetlenné tesz, s tervezhetővé teszi az életet. Eddig ugyan szerencsénk volt, de szeretek felkészülni előre a bajra, s nem megvárni, amíg bekövetkezik.
A jelek szerint itt hosszabb távon egyre nehezebben tudok kalkulálni, ami nem esik túl jól.

 


Ötletszerűen felmerült, hogy legyen B-terv. Gondolkoztam számtalan lehetőségen, s végül valahogy belefutottam Vietnámba. Nem vettem igazán komolyan, de egyre vállalhatóbb alternatívának tűnt, ahogy mélyebben beleástam magam. Végül azt eldöntöttem, hogy ha innen megyünk, akkor előbb Vietnámban próbáljuk meg, s csak azután gondolkozunk a hazatérésen.

 

Ami mellette szól: a vízumot egyelőre még nevetségesen könnyű beszerezni, 500 dollárért egy éves üzletit adnak, támogató papírok sem kellenek, s ezzel akár egyhuzamban egy évet ott lehet tölteni az ország elhagyása nélkül.
Az élet olcsóbb. A két nagyvárosban a lakhatás kezd drágulni, de meg sem közelíti a shenzheni szintet. Az angoltanítási potenciál nagy, s bár elsősorban natívokat keresnek, fehér külföldiként korántsem esélytelen a helyzet. Az eddigi infók alapján a kormányzat nem igazán akar keresztbetenni a beáramló külhoniaknak, így hosszabb távon is lehetne gondolkodni.
A céges munkát onnan is lehetne csinálni, a lényeg, hogy a környéken legyünk.

 

Ami hátrány: nem beszélem a nyelvet. Ez ugyan változhat, de ront a komfortérzetemen. Nem éltem még sosem Vietnámban, így kellene némi idő, hogy rutint szerezzek benne, s hiányában lennék mindenféle kapcsolati tőkének, azt újra ki kéne építeni, mindent elölről kéne kezdeni.
A fizetések is alacsonyabbak. Nem rosszak, de kevesebb, mint itt. Bár, ha a kiadásokat is figyelembe veszem, valószínűleg túl nagy differencia a végső mateknál nem lenne. Viszont idővel lenne esély beindítani valamit, ha már kicsit megszoktunk ott.

 

 

Szeretek Kínában élni, így ez egy komoly döntés lesz. Jelen állás szerint, ha úgy alakult, hogy megyünk, arra leghamarabb február környékén kerül majd sor, így lesz időnk rendesen megrágni mindent.  Lehet, hogy maradunk és csak egy kósza ötlet marad, de az is lehet, hogy megyünk, egyelőre nem tudom. Nagyon sok dolgot kell átgondolni. Pusztán emocionálisan nézve szóba sem jönne a költözés, de ha racionálisan és tudatosan tervezve gondolkodom, akkor inkább Vietnám tűnik a nyerőnek - hosszabb távon legalábbis. Majd meglátjuk, melyik oldal győz...

Címkék:kína jövő vietnam terv 2 komment

Liping 2017.07.24. 23:54

Hongkongi extremitások: falloszkagyló, adapter és dundi kóla

Mint említettem, nem nagyon mozdultunk ki hongkongi napjaink alatt a hotelből, de egy-két érdekesség így is felbukkant. A bejegyzésben most háromról emlékezem meg.

 

1. Adapter

Bár a prospektus alapján egy díjnyertes szálláshelyen szálltunk meg, apróbb kellemetlenségek előfordultak. Az, hogy a jól jelzett kérés ellenére is zavarkolódott a személyzet, ennyire közel Kínához kevésbé meglepő. Bár virágelvtárs taktikája, miszerint egyszer kimegy ajtót nyitni mezítelen, állítólag működik, én ennyire nem vagyok bevállalós, így tűrni vagyok kénytelen. A második napon ötször próbáltak meg bejutni takarítani, ebből háromszor telefonáltak is - első két alkalommal nem szóltak bele, majd végül kérdezték, hogy minden rendben van-e, látják, hogy kinn a ne zavarj jel. Előzőleg már papírt is raktak be az ajtó alatt, ami arról szólt, hogy nem sikerült takarítaniuk, de ha szeretnénk mégis, jelezzük. De csak nem értenek. Mindegy, szerencsére a további néhány napban már a napi egyszeri telefonálással beéérték...

A nagyobb baj az árammal volt. Persze egészen érthető és logikusnak tűnő lépés, hogy Hongkongban nem számít a szállodaipar kínai vendégekre, mert miért is tennék. Majd pont ide jönnek, ilyen messze. Ennek megfelelően a brit szabványú konnektorokon kívül semmi nem volt, a kínai csatlakozókat nem lehetett bedugni. Szerencsére egy viszonylag nívósabb hotelről beszélünk, így aztán a recepcióról küldtek adaptert. A képen látható példányt.

20196873_1949363368616106_2090229266_n.jpg


Egészen nagyvonalú módon depozitot sem kértek cserébe, talán feltételezték, hogy a cirka 15 kilót nyomó jószágot nem tervezem meglovasítani. A monstrumra házilag applikált dugasz kifejezetten bizalomgerjesztő volt, de szerencsére se bennem, se a laptopomban nem esett kár.

 

2. Kóla

A szárazföldi Kínával kapcsolatos egyik legnagyobb szívfájdalmam, hogy a cukormentes üdítőket csak apró, félliteres vagy még kisebb kiszerelésekben árulják, a nagy palackoknak semmi nyoma, dacára annak, hogy a cukros dolgokból kapni mindenféle méretben.
Szerencsére Hongkong gazdagabb hely, itt már több a kövér ember, s talán ezzel függ össze, hogy a zérós kóla is fellelhető nagyobb verziókban. A dizájn egyes ismerőseim szerint gusztustalan, szerintünk inkább vicces. Ilyen kis alacsony, dundi palackok vannak forgalomban - az arányok szemléltetésére egy félliteres vizes flakon is szerepel a képen.

 

mmexport1500923573325.jpg

 

3. Falloszkagyló

Férjem munkanapja végén vacsizni voltunk, mint arról az előző posztban beszámoltam. Kifejezetten puccos, drága helyre vittek minket, amit mindennél jobban jeleznek a bejárati akváriumoknál látható fallosz- vagy iszapkagylók.
Ezek a méregdrága, Észak-Amerikából importált fura jószágok menő státuszszimbólumnak számítanak, s igencsak borsos áron mérik darabjukat (kb. 80-100 ezer forint körül). A mi menünkön nem szerepeltek, de akit érdekel bővebben ez az érdekes állat, angolul a geoduck név alatt keressen rá.

 

img_20170722_211456.jpg


Az alakja után talán nem meglepő, de afrodiziákumként is szolgál, s állítólag az íze is finom.

Címkék:érdekes gasztro hongkong zéró falloszkagyló 2 komment

Liping 2017.07.24. 13:35

Hongkongi munkanap

Szerencsére simán ment minden. Bár ezúttal csak 2 napja volt férjemnek, hogy felkészüljön a beszédjére,s a helyszínen is akadtak apróbb kihívások, sikerült rajtuk felülkerekednie.

Az esemény előtt két és fél órával indultak el, így bőségesen lett volna idő próbálni, ennek ellenére erre nem került sor. Ezek a cégek hajlamosak kicsit kaotikusan lebonyolítani a szervezést, így a végén már nagy kapkodás van, nem értek rá ezzel foglalkozni.

 

Újabb nehezítés volt, hogy ezúttal a színpad közepére állították egy mikrofonnal a kezében, a gyakorlás pedig emelvény mögüli előadásról szólt, ami kezdőként lényegesen könnyebb. El lehet rejteni a papírokat, s nem kell mozogni.
Bár izgult, s kétszer bakizott is, szerencsére nem feltűnően, s a cég nagyon dicsérte most is. 

 

A munka után vacsiztunk egyet, szokás szerint kellően guszta étkek kerültek a tányérokra. A galériában lent.

 

Címkék:munka kaja gasztro hongkong Szólj hozzá!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása