Liping 2017.03.26. 04:21

Napi bölcsesség Kínából

img_20170326_101535.jpg

Címkék:kína élet bölcsesség shenzhen 1 komment

Liping 2017.03.23. 07:45

A thai melóról

Szóval, immár ékezetekkel, laptopról kicsit részletesebben.

 

Mint írtam, férjemet megkereste az ügynök egy munkával. Határozatlan idejű white monkey job, valamiért őt választották ki a jelöltek közül. A hét elején megkaptuk az előleget, majd tegnap meg kellett jelenni egy shenzheni nívós szállodában, elvileg tréning céljából.

Nos, ez inkább abból állt, hogy felmérték férjemet, mégis meg tud-e szólalni, lecsekkolták az öltönyét, s leginkább ellenőrizték, hogy mennyire hasonlít egy alakra, akivel vagy 5 éve dolgoztak együtt. Őszintén szólva, a kép alapján nem nagyon, de valóban mindkettőnek van arcszőrzete, s férjem haját is le lehet nullás géppel nyírni. Eleve nem hosszú, hamar rendbe jön.

img_20170322_214658.jpg

img_20170322_214827.jpg

img_20170322_214832.jpg

Én kicsit később érkeztem meg, mert órám volt Iso sulijában, de aztán velem is beszéltek, s nagyjából vázolták a helyzetet, mi lesz és mire kell számítani. Az én elképzelésem annyi volt, hogy mindenképp szeretnék vele menni, megveszem magamnak a jegyet, a szobájában amúgy is elférek, s segítek neki felkészülni, mert azért kezdőként ez nem olyan könnyű munka.
Ehhez képest, bár férjem szerint eleinte csak őt akarták, s velem kapcsolatban ódzkodtak, amikor már én is ott voltam, nekem is ajánlottak egy pozíciót.

Két cégről van szó, az egyik a másik anyavállalata, férjem ennek amerikai képviseletében jelenik meg, míg én a leányvállalat thai irodájában fogok két napig megjelenni. A munkáink nem egyszerre zajlanak, az eseményen csak férjem vesz részt, s beszédet is csak neki kell tartania. S míg számomra ez csak egyszeri fizetés, ő elvileg rá három hónap múlva is menni fog valamerre (meg persze majd én is vele, de az már jó eséllyel tényleg önköltséges lesz, s én ott nem fogok munkálkodni).

 

Akárhogy is, ez így nagyon jól sült el, amitől kifejezetten jól érzem magam. Na meg szerencsések is vagyunk, mert erős a gyanúm, hogy egyedül férjem számukra ideális megjelenése miatt kaptuk meg ezt a lehetőséget, s ezért még a hiányosságai felett is szemet hunytak. Azt sem tartom kizártnak, hogy az én pozíciómat csak hirtelenjében találták ki, hogy ott legyek őt rendesen felkészíteni.
De az a fő, hogy minden rendben. Harmadikán megyünk Bangkokba. Szuper.

Címkék:kína munka thaiföld shenzhen Szólj hozzá!

Liping 2017.03.22. 14:37

Megyunk Thaifoldre

Sajnos ezen a telefonon nincs ekezetem, ezt nezzetek el.

 

Ma jelzett az ugynok, s ferjemmel eljottunk egy helyi szallodaba megdumalni a ceggel a reszleteket. A megbeszeles olyan jol sikerult, hogy meg en is fogok fizut kapni es melozni ezuttal. 3-an megyunk Thaifoldre, s hetediken jovunk haza. Ezuttal is Bangkok es Pattaya lesz teriteken.

 

Ez a mai egy nagyon jo nap volt, remelem, lesz meg ilyen.

Címkék:kína munka thaiföld shenzhen 1 komment

Liping 2017.03.21. 09:18

Gasztro: dobozolt teknős és egyéb nyalánkságok

Kínában mindenféle furcsa és kevésbé furcsa fogásokkal találkozni. A tápanyagok változatosságát emlegetni már-már közhely. S noha a kínaiak is javarészt hasonló állatokat esznek, mint mi, azért akadnak látványos kivételek.

 

Talán nem annyira extrém, de a tengeri herkentyűket, különösen a tengerparti területeken bőséges mennyiségben lelni fel. A polipok, rákok, tintahalak mellett rengeteg halfajta színesíti a kínálatot.
És persze akadnak extrémebb dolgok is, mint például a teknősök. Ezek az amúgy nem túl karakteres, s különösebben nem is kiemelkedő ízű állatkák nem kifejezetten olcsók. Relatíve sűrűn előfordulnak a nagyobb boltok halas pultjainak környékén, élőállatként.

 

A városi népek errefelé sem sűrűn ölnek állatokat, így általában a boltok hentesei a helyszínen elvégzik a piszkos munkát. A jelek szerint azért akad igény a portéka frissen hazaszállítására is, ugyanis - mint azt a tegnap megörökített képek is bizonyítják - egyes tekik már utazásra kész állapotban várják a sorsukat.

 

Képek teknősökről és egyéb tengeri dolgokról a galériában lejjebb.

 

Címkék:kína gasztro teknős tengeri herkentyűk shenzhen Szólj hozzá!

Liping 2017.03.21. 08:05

Sajtvásár

Imádom a sajtot. Kevés dolog akad, amit jobban szeretnék, így aztán Kína mindig is egy kicsit kihívás volt, mivel errefelé nincs hagyománya a sajtevésnek. Szerepeltek a blogon már a csokis és epres meg hasonlóan bizarr ízű sajtocskákról szóló képek korábban - nem hiába, valahogy el kell adni ezeket a szokatlan ízű élelmiszereket.


Sajtok között persze ég és föld a különbség. Eltekintve attól, hogy a variációk száma is az egeket veri, a minőség tekintetében is hatalmas a szórás odahaza. Szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy megvehettem a normálisabb, nem annyira olcsó verziókat is, nem kizárólag trappistán éltem. (Mely sajttal egyébként semmi gond nem lenne, ha legalább nyomokban emlékeztetne az egykori normális sajtra. Való igaz, hogy mezei szupermarketekben szoktam vásárolni, s nem járok sajtházakba, de az elmúlt néhány évben én nem találtam értékelhető trappistát, mintha kizárólag a legalsó árkategóriájú, szerintem nagyon hitvány minőségű termékek lennének ebből a sajtból a piacon. Ha valaki megcáfol, s tud olyan, könnyen beszerezhető márkát, amely finom is, kommentben jelezze, s ha legközelebb otthon járok, tesztelem.)
Nagyon csípem a camambert-t, a brie-t, de a legjobban az ementálifélékért vagyok oda. Sajnos igencsak szép pénzeket képes vagyok otthagyni értük, de nagyon finomak.

 

Kínában sajtot venni nem könnyű. Ha apró településeken él az ember, pláne a belső területeken, gyakorlatilag lehetetlen. Egy fokkal nagyobb városokban itt-ott fellelhetőek lapkasajtok, s olykor konzerv camambert-ek is - utóbbiakat felejtsük el.
Még nagyobb helyeken a nagy nemzetközi áruházláncok kínálatában már kapni normális sajtokat is, bár ezek nagyobbik fele sem valami kiemelkedő termék: gyenge minőségű cheddar-ok és más, nem túl biztató sajtok. Egy részük Kínában készül, a zömük pedig ausztrál. De itt azért már kapni ementálit is, megfelelőt, importból.

Az igazán nagy városokban, mint amilyen Shenzhen is, a Metro áruházakban pedig aztán gyakorlatilag töménytelen mennyiségű és rengeteg féle-fajta sajt kapható. Azt hozzá kell tenni, hogy az összes sajt drága, még a vackok is, így Kínában igencsak belátóan intéztem a sajtbeszerzést, s a megvett termékeket is erősen beosztottam.
A Metro áruházas lapkákból már akadtak egész megfizethető darabok is, s bár messze nem jelentik a gasztronómia csúcsát, szendvicssütős szendvicsben jól helytállnak.

 

Iso nyelviskolája mellett van egy pizzéria, ahol egészen fogyasztható pizzákat készítenek. Sima kínai hely, így emiatt ez kimondottan nagy teljesítmény. Legutóbb arra lettem figyelmes, hogy újratöltik a reszelt sajtot. Előkaptak a fagyasztóból egy három kilós előre lereszelt sajtos zacskót, majd abból végezték el a műveletet.
Erről eszembe jutott, hogy a Metro-ban akadnak ekkora ipari, nagyüzemi felhasználóknak szánt kiszerelések is. Mivel tegnap történetesen amúgy is kellett mennünk tejért, így akkor már csekkoltam ezeket az óriási sajtoszacskókat is.

 

Meg is lett a pizzériában látott versenyző. 3 kg, elvileg mozzarella, 170 yuan. Ez ideát marha jó árnak számít, még akkor is, ha ennek a sajtnak nem sok köze lehet a valódi mozzarellához, de még talán a tejtermékekhez sem. És hozzá kell tegyem, hogy a normális mozzarellát sem kimondottan díjazom. Ez szubjektív, de számomra a mozzarella valahogy értékelhetetlen, mint sajt. No, de mindegy, ez az olcsósított verzió a pizzán kifejezetten megnyerőnek tűnt. 
A 3 kg a miniatűr fagyasztónk miatt elég problematikusnak látszott, de hirtelen észrevettünk egy akciós 2 kg-os zacskót is, 100 pénzért. Na, ez még olcsóbb! Bár olcsónak így sem olcsó ezért a valamiért, mert ez is kb. 4200 Ft, de ez már egy vállalható ár, amiért otthon még esetenként normális sajtot is lehet kapni. Mindenesetre Kínában ez egészen zseniális vásár, így el is hoztuk.

 

 

img_20170321_143529.jpg

 

Tegnap teszteltük is melegszendvicsben, s jelentem, ehető. Nem egy csoda, de sajtszerű illúziót nyújt. Valószínűleg nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy vásárolunk belőle.

Címkék:kína sajt mozzarella shenzhen 4 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása