Úgy néz ki, hogy ez az év is eltelik, itt már kevesebb mint hét óra múlva beköszönt az új esztendő. Lássuk hát, mi történt idén a blogon.

Az évet odahaza kezdtük el, majd január végén már vissza is tértünk Shenzhenbe. November elején Vietnámba cuccoltunk át, s kicsivel több mint két hete három családtag is megérkezett. 168 bejegyzés született (ezzel együtt), vagyis az idei évem a blog terén nem tekinthető a legtermékenyebbnek, s az egymilliomodik látogatót sem értük el, bár már igen kevés híja van.

Idén született meg ugyanakkor az eddigi legolvasottabb poszt, mely a kínaiak szőrösségét igyekezett boncolgatni. Hiánypótló, tudományos igényű írás volt, így nem is csodálkozik az ember azon, hogy közel nyolcvanezren néztetek rá.

Szerencsére olyasmiket is írtam, amik szerintem is jobban sikerültek, volt szó például a magántulajdon kínai helyzetéről is.

Írtam Tibetről is egy keveset, s egyes gasztronómiai élmények sem maradtak ki, majd a minket elért tájfunról is tudósítottam.

Az oldal követőinek száma is folyamatosan növekszik, s már az amúgy eléggé funkció nélküli fészes oldalnak is 100 fölötti követője van, s ez is emelkedést mutat.

Az új évhez közeledve újévi fogadalmakat is szokás tenni, így a magam részéről azt ígérem meg, hogy legalább havonta 10 poszttal jelentkezem majd, de remélhetően visszaállunk a normális mederbe is, ha a szülők hazamennek. Téma van bőven, most is nyolc poszt van szerkesztés alatt, csak hát a publikálás tempója egy kicsit belassult.

2018-ban is jön majd a Szecsuánblog, immár Vietnámból, s hadd ragadjam meg a lehetőséget, hogy a legjobbakat kívánjam olvasóimnak erre az esztendőre is!

BUÉK!

Jönnek az ünnepek, mindjárt itt a szenteste. Bár Vietnám hagyományosan nem keresztény állam, a francia gyarmatosítókkal annak idején misszionáriusok is jöttek, így sikerült a lakosság cirka egytizedét megtéríteni. A pontos számok nem teljesen ismertek, a hivatalos statisztika 7% katolikusról és 1% protestánsról tud, míg a felekezetek becslése alapján összesen mintegy 15%-ot tesznek ki a hívek. Az igazság valahol a két adat között lehet.

A franciák nem tétlenkedtek, Nha Trangban is felhúzták ezt az óriási katedrálist, ma hívek híján jobbára turisták keresik fel

Vietnám szocialista államalakulat, s bár ez ma már Kínához hasonlóan csak a jelképek terén érhető tetten, voltak errefelé is restriktívebb időszakok, amikor a vallásosságot is igyekeztek elnyomni. 

__________________________

Vietnám leginkább a múlt században itt zajlott véres háborúskodásokról ismert, elsősorban az Észak- és Dél-Vietnám közötti polgárháborúról. Utóbbiak oldalán az amerikaiak is beavatkoztak, erről számos hollywoodi produkció is született.
A háború minden borzalma ellenére mintegy járulékos nyereségként hozott pozitívumokat is az itt élő nép életében. A két évtizedes (ebből 8 év közvetlen amerikai szerepvállalással) harc miatt az északi, kommunista rendszer kénytelen-kelletlen el kellett halasszon számos jól bevált szocialista intézkedést, mindkét országrész lakosságának szimpátiáját megőrzendő. Emiatt esett meg, hogy Vietnámban elmaradt a kollektivizálás és a teljes győzelemig a vallásosság visszaszorítását sem erőltették.
Miután 1975-ben győzött Észak és az ország egyesült, a mérhetetlen pusztítás következményeit kellett nyögni, majd a teljes csőd elkerülése érdekében hamarosan követték a kínai reform és nyitás politikájának példáját. Így végeredményben elmondható, a vietnámi kommunista rendszernek túlságosan nem volt ideje kibontakozni teljes valójában. Szerencsére.

__________________________

A keresztények tehát kevesen vannak, így karácsony errefelé sem nagyon van. Amit a misszionáriusoknak nem sikerült, azt azonban megoldotta a beömlő nyugati fogyasztói kultúra, így az összes bevásárlóközpont ünnepi lázban ég már hetek óta. Az unalomig ismert karácsonyi slágerek mellett az eladók örömükben mikulássapkát is húztak, s műfenyők és díszek tömkelege várja a nagyérdeműt.

Mindezt az alábbi galériában, a képre kattintva csodálhatjátok meg. 

Először is elnézést a ritka bejelentkezésért, igyekszem megjavulni. Mostanában eléggé elfeledkeztem a blogról, de itt a család és lusta is vagyok. De ígérem, hogy törekedni fogok a gyakoribb frissítésre.

A vezeklés után térjünk rá a bejegyzés témájára is. Pár napig ugyanis beköszöntött hozzánk a tél. Azért persze nem az otthoni hidegekre kell gondolni, de a szokásos 26-27-28 fokok helyett maximum 23 volt, s mivel rendesen fújt a szél, a hőérzet olykor alulról súrolta a 20 fokot. Sűrű felhők is voltak, így aztán a nap nem nagyon tudott segíteni a helyzeten.

Szerencsére a helyzet rendeződni látszik, s ez a néhány nap volt az anomália, ma már újra 27°C-t mutat a hőmérő. Bár motorozás közben néha tényleg hűvös volt, azért még bőven komfortosan éreztem magam. Nem úgy a helyi viet arcok. A minimumnak tekinthető pulcsik mellett sokuk kabátot is húzott, s 1-2 alakon még kesztyűt és sálat is lehetett látni. Elképzelni nem tudom, hogy a baráti szocialista rendszerek fennállása idején tömegesen a Szovjetunióba és a kelet-európai testvérországokba küldött ösztöndíjasok miképp élték túl az év kétharmadát.

A nagy szél a máskor nyugodt Dél-kínai-tengert is felkorbácsolta. Erről az alábbi videón emlékeztem meg. Sajnos nem teljesen adja vissza az élményt, de valamit talán ér.

Szerdán fordultunk egyet Saigonban. Nha Trangból a 10:50-es géppel indultunk neki, s ott vártunk a felmenők érkezésére, akik szerencsére lassacskán (olyan negyed 3 felé) elő is keveredtek.

Bár Vietnám határozottan nem a horrorisztikus árairól közismert, a reptereken erre is legalább öt-hatszoros szorzóval lehet számolni. Dél központjának légikikötője szerencsére nem a világ végén van, hanem elég szervesen be van épülve a városba, így aztán elég egy száz métert sétálni, s máris kapható minden normál pénzért.
Mi is ezt tettük, s így még ettünk is egy keveset a várakozás ideje alatt.

A szülők útja aránylag problémamentesen alakult, mindent sikeresen abszolváltak, dacára annak, hogy minden nem zajlott zökkenőmentesen. Nem nagy bajokra kell gondolni, rutinos, nyelveket beszélő utazóknak egyik miatt sem kellett volna magasabb fokozatba kapcsolni az agyműködését, de ők azért elég sokat idegeskedtek. A lényeg, hogy végül előkerültek, s onnan már nagy volt az öröm.

Közösen visszaröppentünk Nha Trangba, buszoztunk egy kicsit a reptérről, majd ezután már meg is tapasztalhatták a viet utakon való motorozás élményét, mivel így hurcoltuk őket haza a busz végállomásától, két körben.
Tegnap már kicsit nyugodtabbak voltak, mára pedig már teljes a boldogság, s egyértelműen élvezik az ittlétet.

Mi is, mert főznek és takarítanak, úgyhogy semmi dolgunk. Vasárnap délelőtt, ha az idő is úgy engedi, majd elvisszük őket a tengerpartra is, eddig egyelőre csak piacon jártunk. Lassan, kényelmesen majd körbenézünk mindenhol.

Őseink elvileg már a román légteret hasítják a Qatar gépén, s magyar idő szerint holnap reggel fél 9-re már Saigonba is érnek.

Mi 10:50-kor (itteni idő) szállunk fel, s már ott várjuk őket, hogy aztán együtt térjünk vissza Nha Trangba az este.

Ezt is megértük.

Itt már szerda van, s mához egy hétre elröpülünk Saigonba, hogy összeszedjük az ideérkező felmenőinket, szám szerint három darabot. Édesanyám, párja, s anyósom jönnek, s egészen január 18-ig itt lesznek velünk.

Ők már kedden nekiindulnak, délután szállnak fel Budapestről Doha felé, majd ott egy rövid átszállást követően Vietnám felé veszik az irányt. Mindkét anya először repül majd, s kvázi nevelőapám (nem tekintem annak, már bőven felnőtt voltam, 20 év körül, amikor összekeveredtek, szóval úgymond már nem kellett nevelnie) sem járt még Iraknál messzebb.
Határozottan várjuk már őket, s egész biztosan érdekes élmény lesz ez nekik, s nekünk is.

Időközben megjött Nick is, így az iSchoolba a héten már nem kell mennem, s az egyik hétvégi nyelvsuli is megszűnik. Most stabilan heti hét órám marad így, ellenben van még két hely, amit eddig nem tudtam elvállalni, így most már jöhetnek azok is majd, szóval a végeredmény hasonló lesz, mint volt, de talán sikerül némileg élhetőbb órarendet varázsolni magamnak.
A héten mindenesetre már nem kezdek bele az új sulikba, csak egyeztetek a beosztás tekintetében, így most lazán vagyok, de egy kicsit rám is fér. A saigoni kitérő és a család érkezése ürügyén a jövő hetet is igyekszem minél könnyebbre csinálni, de aztán utána már nem lesz menekvés.

Az iSchool-os főnök, Francis amúgy nagyon elégedett volt velem (bár hozzá kell tegyem, nagyon nem tettem magam oda és semmi rendkívülit nem vittem véghez), úgyhogy nem kizárt, hogy a jövőben még ott is akad majd valami.

Ha anyuék itt lesznek, az kicsit mindenképp kirángat majd a komfortzónámból, elvégre kénytelenek leszünk némiképp eseménydúsabb, programokkal jobban megtűzdelt életet élni, ami talán némi pozitívum lesz a blogra nézve is, hiszen jobban lesz miről írnom. 

A magyarság létszáma duplázódik Nha Trangban hamarosan.

Még mostanság is ritkán eszünk helyi ételeket, mivel elsősorban itthon készül a kaja, de azért időnként előfordul. Valamelyik nap a bánh xèot kóstoltuk meg, ami egy viet palacsintatészta babcsírával és különféle húsokkal töltve. Esetünkben tintahalas illetve garnélás jutott eledelül, egy igencsak nem puccos, egyáltalán nem turistákra szabott "kifőzdében". De inkább nézzétek a képeket és a videót, amelyen látszik, miképpen készül ez a finomság.

Ja, és egy adag (tehát 4 darab) 12000 helyi pénzbe, vagyis cirka 140 forintba kerül.