Liping 2017.07.28. 16:18

A sportközvetítések bája

A sport szeretete régóta megvan bennem. Talán mert hat éven át én is szertornász voltam, s tényleg sok munkát fektettem bele, aminek a magam kis mikrovilágában eredménye is volt. Az iskolánk edzői messze a legjobbak voltak a városban, s keményen is fogtak bennünket. Rendszeresen jártunk versenyekre, a megyében folyamatosan az élen végeztünk, s még gyermektornász kategóriában értem el országos nyolcadik helyezést is gerendán. A serdülő korcsoportba érve én hamar búcsút mondhattam a továbbiaknak, mert igen váratlanul és igen nagyra nőttem, ami korántsem tekinthető ideálisnak.

 

Bár azóta is szívesen nézek versenyeket, a magam részéről gyökeres fordulatot vettem, s azóta sem sikerült magam rávenni az aktív mozgásra. De ez egy másik téma, maradjunk a versenyeknél. A tornászok mellett számtalan egyéb sportágat szívesen sasolok, olimpia vagy egy-egy érdekesebb világbajnokság idején lehetetlen elrángatni a készülék elől. Egyes versenyzők mellett országoknak is drukkolok, s tudom, ezzel nem leszek népszerű, de a már kora gyermekkortól kialakuló Kína-mániám miatt elsősorban nem a hazai csapatnak. 

 

Mivel idén már 37 leszek, eltelt már jónéhány olimpia, amióta aktívan követem az eseményeket. Eleinte nem volt más lehetőségem, mint a televízió, abból is csak a közszolgálati csatornák. Nagyon korán megutáltam ezeket nézni, egyszerűen idegesített, amit a kommentátorok műveltek. Később belépett még az Eurosport is a lehetőségek közé, ez egy fokkal már jobb volt, de az igazi áttörést az internet hozta meg.
Az elmúlt három olimpiát már online stream-en néztem, aminek nagy előnye volt az is, hogy azt a közvetítést nézhettem meg, ami érdekelt, s nem kapcsoltak el egy döntőről, csak mert egy futottak még kategóriában hazai versenyző is indult valahol. De ami a legfőbb, nincs kommentár, se jó, se rossz, egyáltalán semmi, csak a csupasz jel, amit a tévétársaságok kapnak, s kedvükre fűszereznek a saját szájízük szerint.

 

A vizes világbajnokságokat is előszeretettel lesem, így idén sem volt kérdés, hogy az épp Budapesten zajló versenyekről sem szeretnék lemaradni. Az M4-en sok dolog lement, bár valamiért képesek voltak műugródöntők helyett vízilabda csoportmeccseket adni, még akkor is, ha hazai szemmel is teljesen irreleváns csapatok játszottak. De volt hogy futballmeccs ment... S bár egyedül ők közvetíthetnek a vb-ről a hazai csatornák közül, feltehetően nem kevés pénzért, hiába van most már lassan megszámlálhatatlan számú közszolgálati adó, még ilyenkor is csak az M4-et használják.
Sajnos abban sem telt sok örömöm, ha mégis lement, ami érdekelt, ugyanis a kommentátorok teljesen élvezhetetlenné teszik az egészet. A tárgyi tévedések, mindenféle hülyeségek mellett azt is kifejezetten utálom, ha torkaszakadtukból üvöltenek, drukkolnak 1-1 hazai versenyzőnek.

 

Gondolkodtam azon, hogy ez vajon hazai sajátosság-e. Feltehetően nem teljesen, de vannak fokozatok. Adás hiányában stream-eltem egy kanadai tv közvetítését is. Bár az adott műugródöntőben volt kanadai versenyző, nem is teljesen esélytelen éremre, teljesen elfogulatlanul értékeltek mindent. Kifejezetten üdítő volt, nem kezdtek el szurkolni, mentegetőzni, fúrni valakit, s abszolút tárgyilagosan értékeltek. Ugyanez volt a helyzet a BBC-s stream esetében is.

 

A VPN-nek vannak korlátai, így az úszódöntőknél már szerettem volna elkerülni a kényszerű adáskimaradásokat, ezért az itteni helyi, kínai CCTV sportcsatornáján kötöttem ki. Látatlanban tartottam tőle, bevallom őszintén. A nacionalizmust errefelé sem kis dózisban csepegtetik, s az otthoni állapotokhoz hasonló helyzetre számítottam. Ehhez képest, Sun Yang 400 méter gyorson szerzett első aranyát (a verseny első úszódöntőjét) olyan szépen közvetítették le, hogy azt a BBC is megirigyelhetné. Tárgyilagosan közölték, melyik hossz után ki hol tart, majd az arany megszerzése után sem kezdtek el őrjöngeni. 
Azóta már néhány nap CCTV-s közvetítésen túlvagyok, s jelentem, a helyzet változatlan. Az eddigi legkomolyabb kitörés akkor történt, amikor egy szoros versenynél kétséges volt a kínai induló érmének mikéntje. De ekkor is csak annyi hangzott el, hogy talán meglesz, még bármi lehet. Mindemellett értelmes infók hangzanak el a versenyszámok alatt is, mindenkiről, s nem csak a kínai indulókra fókuszálnak. Elégedett vagyok.

 

Az otthoni közvetítéseket meg ezentúl is kerülöm, mint a rossz pénzt. 

Címkék:kína sport magyarország vb olimpia közvetítés cctv m4 24 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr2912696973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

klarno 2017.07.29. 15:23:37

Ha az altalanositasok helyett meg lenne emlitve egy-ket konkret targyi tevedes, vagy zavaroan elfogult, a hazai csapatot istenito kommentatori tulkapas, meg lenne is min gondolkodni a cikket olvasva, igy viszont csak egy unalmas kozhelygyujtemenyt olvastam, erdemi info nelkul. Neztem a vizes vbt, elejetol a vegeig, drukkoltam a kedvenceimnek, a riporterek sosem zavartak, mert a kozvetitest figyeltem elsosorban.

Liping 2017.07.29. 15:43:03

@klarno: ajjajj. Na, ezt a bejegyzest hatarozottan nem terveztem cimlapra, tutira kapni fogok. :)
bocsanat, hazon kivul leledzek epp es csak mobilrol, magyar billentyu nelkul tudok potyogni, igy a hianyolt konkretumokkal majd csak par oraval kesobb szolgalnek.

amugy meg izles dolga, ha neked bejon a hazai kozvetites,

Liping 2017.07.29. 15:44:08

@klarno: szoval, ha bejon, akkor nezd. nem.vagyunk egyformak. majd kesobb folytatom.

zolikam71 2017.07.29. 15:59:52

Szerintem is drukkolj a kínaiaknak,nézd őket,szoríts értük,akár költözz oda,de szerintem,ami a legfontosabb irkáld nekik az ostobaságaidat!Még szép,hogy egy magyar a magyarnak drukkol,szorít értük!Ezért javaslom ne is nézd az M4-et,de amit még javasolok:ne irogass ilyen hülyeségeket!

Liping 2017.07.29. 16:11:12

@zolikam71: Kinaban elek. szerintem a kozvetites soran a kommentatornak a targyilagossag, nem a szurkolas lenne a feladata. az, h szemely szerint.en epp kit favorizalok egy adott versenyen, ebbol a szempontbol.teljesen lenyegtelen.

VaradiJanos 2017.07.29. 16:22:37

Gusztustalan kozmopolita picsogás.

zolikam71 2017.07.29. 16:27:10

@Liping: Akkor még egy okkal több,hogy ne írogass ilyent egy Magyarnak,aki Magyarországon a Magyaroknak drukkol,és Magyarországon él!Szerintem ne is nézz semmilyen magyar kötődésű sporteseményt,amit magyar ember közvetít MAGYAR embereknek!Azt ajánlom,hogy a ma esti vízilabda döntőt messze kerüld el,és ne írj ide semmit,mert nem leszel köz kedvenc!

Voschtalitsch Karád 2017.07.29. 16:38:09

A tipikus magyarosch közvetítés mikéntje:
1, XY nyerni fog
2A, bejön, nyer, papírforma, faszák vagyunk
2B, ha a verseny során már kezd inogni a helyzet, akkor jönnek a magyarázatok. Az időeltolódás, a bírók, az ellenfelek, stb.

Voschtalitsch Karád 2017.07.29. 16:39:02

@zolikam71: imádom a hozzád hasonló nagybetűs magyarokat. Lol

Duplaxiii 2017.07.29. 16:51:53

Számtalan dologban egyetértek, sőt hozzáteszek:
Miért nincs rendes feliratozás? Fentről adják az úszást és másodpercekig próbálom megfejteni, éppen melyik is az 1-es pálya, hol úszik mi versenyzőnk. Vagy a műugrásnál csak a versenyszámokat nem tüntették fel, így aki éppen odakapcsolt és nem ismerte a sportágat, valójában semmit nem tudhatott meg.
A dunaparti ugrást idióta időben adják, alig láttam három ugrást, és 90%-ban a tájat adták...
A stúdióban a kis hobbit gendermegjegyzéseket tett, Czene alig tudott hirtelen elhatárolódni a távfelkérés elől... A partról egy jogerősen elítélt garázda trollozza az egész szurkolóhalmazt, ha az nem élves el valami hősnemzeti csodára.
De ez már megszokott.
Amiben tévedsz és remélem tévedsz és nem bérposztoló vagy!
1) MINDENHOL MINDEN ilyen esemény egy-egy tévé ad, ők veszik meg a jogot és tőle kell továbbvenni! Ez nem az M4 hibája. Az Eurosport adja, élőben, így Európa összes országa valójában látja, mindenki a saját közvetítőjével!
2) Mivel ez jogdíjköteles dolog, csak olyan csatornák sugározzák, akik adott területre megvásárolják a jogokat, ezért nem a Duna World adja, mert az mindenhol vehető műholdról. Az M4 meg jellemzően csak itthon.
3) Hogyna kiabálnak? Mi a baj? Ha te nem kiabálsz, én még ordíthatok, nem? Miért egy keleti példát hozol fel? Csak mert az TÉGED igazol? Mit szólnál, ha délamerikai fociközvetítés stílusa lenne nálunk? Téged csak ez zavar?
Vagy az, hogy egy magyarnak szurkolunk?

Liping 2017.07.29. 16:52:50

@zolikam71: nem erdekel a vizilabda, igy ettol nem kell tartanod. a blog profiljaba SEM.kifejezetten vag a sport, igy mar csak emiatt sem lesz meg egy poszt a temaban.
de szerintem celravezetobb, ha nem olvasol, ha nem tetszik, en sem latogatom szabadidomben a kurultaj rendezvenyeit .

Duplaxiii 2017.07.29. 16:54:05

@Liping:
Szerinted!
De mi a baj azzal, ha egy magyar a magyarnak kiabálva szurkol?
Vagy kuss legyen a lelátón is?
Magyarként ez miért zavar?
Húzzatok már el a fenébe ezzel az ostoba gender filozófiával.
Máshol meg üvöltenek és ott az a természetes.
Kinából meg nem érdekel a véleményed!

Duplaxiii 2017.07.29. 16:56:12

Ha meg nem érdekel valakit, akkor mi veszi rá, hogy nézze, majd kritikát írjon arról, ami nem érdekli?
Én nem fogom nézni a magyarvágtát, mert nem érdekel és nem fogok posztolni sem róla...
Sajnos ma ez az elfogadás dolog nem megy egy-két társadalmi csoportnak...

zolikam71 2017.07.29. 16:57:57

@Duplaxiii: Szerintem igazad van!Talán már ezt is el akarják tőlünk venni a sehonnaniak?

Liping 2017.07.29. 17:00:14

@Duplaxiii: csak nagyon roviden, kb. meg ket ora, mire leszek normalisan. nem, a magyaroknak.szurkolas nem.zavar, mindenki.annak.szurkol, akinek akar. Katinka pl. nekem is szimpi, orulok a sikereinek.
ugy tudom, az m4 mindent leadhatna, ezt majd kesobb mert hosszu es utalok igy irni es tele is van hibaval.
nem tudom, mashol mi megy, mert ahogy irtam, vagy kommentatorok nelkul szoktam nezni.a sportesemenyeket, ha

Liping 2017.07.29. 17:02:01

@Duplaxiii: vagy magyar adon, ha nincs mas. most a bbc sport, a cctv5 es az egyik kanadai.ADO, cbc adasat lattam, a stilus mindharom esetben nagyon eltert.

Liping 2017.07.29. 17:04:33

@Duplaxiii: a vizilabda nem erdekel, ahogy a szinkronuszas SEM. a muugras, uszas igen, szeretem nezni.

Duplaxiii 2017.07.29. 17:06:35

Picit zavar a magyar hozzáállás is, pontosabban az itteni, indexes vonal.
Itt mondjuk 50 cikkből és posztból 49 egyértelmű negatív vagy lejárató volt, talán egy semleges.
Aztán élem az életemet és 50 emberből 49 örül, tapsol, mesél és 1 mondja, hogy nem nézi, mert nem érdekli.
Csütörtökön idős nyugdíjasokat láttam a konyhájukban hujjodni, örülni, tapsolni! Fiatalokat látok a kerthelységekben közösen szurkolni. Baráti társaságok nem a korrupciót elemzik, hanem a versenyeket, hogy "láttad!?" és már mondják is a saját véleményüket.
Még olyanok is foglalkoznak vele, akik a sporttal soha nem foglalkoznak.
Erre az "utca" valóságával szemben itt a blog.hu-n és az index címlapján két hete kizárólag az olvasható, hogy rossz, káros, unalmas, pazarló, senkit nem érdekel, kamu a sok néző és persze kínában, izlandon bezzeg! Idehazudják sokan még a száraz áltényeket is.
Így ne haragudjon a posztoló, ő egy 50. lejárató célú poszttal mutatkozik, nem tudom a célját, miért tarja fontosnak az örülőknek bemutatni egy csúnyát?
OK, nem kérte, hogy kitegyék, de valamiért, valakinek megírta!
Írom ezt úgy, hogy tudom, elloptak sok tízmilliárdot!
De soha nem lennék képes a sportolókat arconszarni a korrupt politikusok miatt.
És ha nem is értek egyet például a melegfelvonulással, nem megyek sem dobálni, sem nem írok erről posztot!
A VB ellenesek jellemzően nem szeretik a sportot, nem érdekli őket az életnek ez a szelete. Gondolom a netadó tüntetés megmozffítja őket, a feketruhás ápoló nem.
Msá kérdés, hogy felvetődik, miért zavarja őket más hazaszeretete? Miért zavarja őket, ha valaki más, büszke arra, hogy magyar és egy magyar vesenyző ügyesebb az angolnál vagy a amerikainál, kínainál?
Ezt nem értem,,,

De persze joguk van az embereknek elmondani a véleményüket, ha viszont ezzel másokat sértenek meg, akkor számoljanak a durvább reakciókra.

zolikam71 2017.07.29. 17:11:46

@Duplaxiii: Hát mit mondjak?!Leírtad a frankót!

Ylim 2017.07.29. 17:32:44

@Duplaxiii:
2) Ha már megvette a kizárólagos jogot, akkor adjon le mindent. Ha nem az M4-en, akkor máshol, bőven van neki hely. Persze tudom, a VB programja közül csak sok nagyonmagyarnak csak a vízilabda és az úszás a sport.
3) Te szurkolhatsz. Úgy üvöltesz, ahogy csak akarsz, más meg csak a körmét rágja közben, mert neki az a szurkolás. De a riporternek kibaszottul nem az a dolga, hogy üvöltsön. Neki az a dolga, hogy téged, a szurkolót, nézőt tájékoztasson.

És úgy tűnik, hogy szerinted csak az a magyar, aki Magyarországon él. Szépen kibasztál 5 millió embert a nemzetből.

Liping 2017.07.29. 18:38:55

@Duplaxiii: Na, megjöttem. Apránként válaszolok, mert közben már úszás megy.

Liping 2017.07.29. 18:50:05

@Duplaxiii: Egy konkrét blogposztot olvastam, ahol az óriás toronyugrás Batthyány-téri helyszínén rugóztak. Abba persze bőven bele lehet kötni, hogy mi került ott hárommilliárdba, de a szerző a fák ágaival való bánásmódon akadt ki többek között. Mást nem láttam, de a korrupció kapcsán biztosan számos cikk megjelent. Igencsak túl lett árazva minden, de ezen szerintem senki nem lepődik meg, ilyen országban élünk. Én nem is kívántam ezt itt boncolgatni.

Maga a verseny az eddigiek alapján teljesen vállalható, a szokásos nemzetközi színvonalat hozza, nem fikáztam ezt se. A bejegyzésem kizárólag a sportkommentárokról szólt. Ahogy az előttem szóló is megfogalmazta, szerintem nekik nem az a dolguk, hogy szurkoljanak, üvöltsenek, beimádkozzák a versenyzőt az áhított helyre, hanem hogy tárgyilagosan beszámoljanak a történtekről.
A civil szurkolókkal egész más a helyzet. Miért zavarna engem, ha a helyszínen tombol a nép vagy épp kiabálják, hogy ria-ria-Hungária? Ki-ki szurkoljon kedve, vérmérséklete, preferenciája szerint.
A kommentátor szakmája szerintem nem erről kellene, hogy szóljon. Akkor sem, ha esetleg Latin-Amerikában ez a divat (látatlanban is elhiszem). Azt is tudom, hogy ez nem fog megváltozni, gyermekkorom óta minden világversenyen üvöltöznek, hogy xy olimpiai-/világbajnok. Magánemberként belefér, a tévében szerintem semmi szükség rá. Ezzel szemben emeltem ki három csatornát, amelyekbe belefutottam az elmúlt napokban. A CBC, a BBC Sport és a CCTV5 is üdítő hangnemben közvetített. Kinek mi jön be, persze. Odahaza feltehetően nem ez lenne az elvárás.

Liping 2017.07.29. 18:59:26

@Duplaxiii: Az M4-gyel kapcsolatban... Pontosan valóban nem néztem utána, hogy az MTVA kezeli-e az itthoni kizárólagos jogokat vagy kizárólag az M4 csatorna. Ha az utóbbi, akkor priorizálni kell, ha egyszerre több helyszínen zajlanak események. Hogy egy műugródöntő, ahol már érmeket osztanak, miért kerül háttérbe egy magyar futballmérkőzéssel szemben, szerintem legalábbis fura.
Ha az MTVA a jogok birtokosa, úgy a Duna World-ön kívül még van néhány adójuk, ahol mehetne adás, amikor épp egyszerre megy több verseny. Elsőre naivan meg is lepődtem, s végig is néztem a többi adót (mind streamelhető), csodálkoztam is, hogy már ennyi van belőlük. Sajnos csak a közszolgálati adók esetében megszokott, határozottan nem csábító műsorok mentek, a nézettséget egész biztosan növelte volna, ha bármelyiket felhasználják.

Liping 2017.07.29. 19:30:31

@klarno: Tárgyi tévedések: a műugróversenyeknél rendre kiemelték, hogy az olimpia utáni évben több ország is bátran mer küldeni új versenyzőket, s így a(z általában favorit, a sportágat domináló) kínaiaknak több az esélye, dacára annak, hogy a kínaiak is ugyanígy lecserélődtek nagy számban.
Valamelyik (bocsánat, konkrétan nem emlékszem, melyik, de kettő is volt, a másik esetben talán nem pont ezekkel a számokkal) úszó elődöntőben a kommentátor szerint a magyar versenyző már harmadik helyen fordult, amikor ötödik volt, s ez jól látszott, de persze értem, drukkolt, s kivetítette a reményeit.
Szintén a műugrás - elnézést, az első két naptól eltekintve az úszóselejtezőket is a CCTV-n néztem, így műugráson kívül mást az M4-en nem nagyon láttam: az összes verseny alatt egyértelműen, többször elhangzóak a rendszerint nyerő kínaiak ellen beszéltek, többször elhangzott, hogy remélik, ez vagy az a versenyző eléjük kerülhet. Nem magyar versenyzőkről van szó, ha szerepeltek is, esélyük sem volt döntőbe kerülni, hanem sima egyéb, nem ázsiai lényekről. Hogy ez burkolt rasszizmus-e, azt nem tudom, de a magyar eredményekre kihatása nincs, ha nem kínaiak nyernek, s egyes versenyzők ellen szurkolni kommentátorként elég megkérdőjelezhető hozzáállás, s akkor még visszafogottan fogalmazok. Ha így nehezen jön át, képzeld el úgy, hogy a CCTV ma leadja a vizilabda döntőt, s ötször elmondják, remélik, nem a magyarok nyernek, annak ellenére, hogy nem Kína az ellenfél.

A blogról

Szecsuán és Hubei tartományok és egy rövid sivatagi kitérő után Hongkong szomszédságában, Shenzhenben él és munkálkodik Veve, aki továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Facebook

Utolsó kommentek

  • Liping: @CsImi: hiánya, vagyis h bárhová lerakható a bicaj. (2017.08.19. 17:36) Bubi? Ugyan...
  • Liping: @CsImi: Nem jártam még ezekben a városokban sajnos, így erről személyes tapasztalatom nincs, de - különösen ha integrálták őket a helyi tömegközlekedési kártyás rendszerbe - valószínűleg a városok s... (2017.08.19. 17:36) Bubi? Ugyan...
  • CsImi: Amerre én jártam, és használtam a közösségi kerékpárt (Hangzhou, Lanzhou) dokkolóállomások voltak, és a közösségi közlekedéshez használt mágneskártyával tudtuk vinni a bringákat. Ezek még a klasszik... (2017.08.17. 19:19) Bubi? Ugyan...
  • Liping: @rudaigyerek: igen, errefele ez egy kicsit mas. De Vietnam is majdnem szazmillios orszag, kozel magyarorszagnyi nepessegu ket nagyvarossal. Azokhoz kepest egy felmillios telepules nem nagy. (2017.08.09. 01:54) Megyünk Vietnámba!
  • sellőlány: @Liping: Igen, ezzel egyetértek (kinek mi a fontosabb). Nekünk biztos fontosabb lenne a város, mint a tenger, egyszerűen a kulturális közeg és a lehetőségek miatt. A férjem mindig is multinacionális... (2017.08.07. 23:42) Megyünk Vietnámba!
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (44) állatkert (5) árak (5) áram (7) bangkok (18) bankolás (14) béka (8) beteg (16) blog (33) borneó (10) budapest (5) changsha (11) chongqing (26) dalian (8) diákok (63) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (205) eső (6) fengjie (193) férj (6) feszkó (8) fősuli (68) fűtés (6) gasztro (84) guangzhou (7) határ (10) hazatérés (13) hazaút (13) hétvége (10) hideg (5) (6) hongkong (19) hubei (6) hülyeveve (8) időjárás (11) internet (6) kaja (62) kampusz (16) karácsony (8) katar (17) képek (7) Kína (11) kína (875) kína tartományai (6) kirándulás (12) komment (6) kórház (6) kota kinabalu (16) középsuli (36) közlekedés (11) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (13) laptop (6) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (22) moszkva (5) munka (74) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nyár (6) nyaralás (5) nyelvsuli (22) oroszország (5) pattaya (7) peking (15) pénz (7) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (6) sabah (11) sanya (15) shanghai (8) shenzhen (123) sport (5) suli (6) szingapúr (11) szünet (10) tanítás (38) tavasz (5) teknős (7) tél (7) thaiföld (50) tianjin (5) tibet (5) ügyintézés (13) újév (5) ünnep (8) urumcsi (6) utazás (112) vacsi (5) város (16) vasút (10) vendégposzt (9) vietnam (5) virágelvtárs (9) vizsga (31) vizsgáztatás (6) vízum (7) vonat (9) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (183) xianning (176) xinjiang (26) Címkefelhő