Liping 2017.07.24. 23:54

Hongkongi extremitások: falloszkagyló, adapter és dundi kóla

Mint említettem, nem nagyon mozdultunk ki hongkongi napjaink alatt a hotelből, de egy-két érdekesség így is felbukkant. A bejegyzésben most háromról emlékezem meg.

 

1. Adapter

Bár a prospektus alapján egy díjnyertes szálláshelyen szálltunk meg, apróbb kellemetlenségek előfordultak. Az, hogy a jól jelzett kérés ellenére is zavarkolódott a személyzet, ennyire közel Kínához kevésbé meglepő. Bár virágelvtárs taktikája, miszerint egyszer kimegy ajtót nyitni mezítelen, állítólag működik, én ennyire nem vagyok bevállalós, így tűrni vagyok kénytelen. A második napon ötször próbáltak meg bejutni takarítani, ebből háromszor telefonáltak is - első két alkalommal nem szóltak bele, majd végül kérdezték, hogy minden rendben van-e, látják, hogy kinn a ne zavarj jel. Előzőleg már papírt is raktak be az ajtó alatt, ami arról szólt, hogy nem sikerült takarítaniuk, de ha szeretnénk mégis, jelezzük. De csak nem értenek. Mindegy, szerencsére a további néhány napban már a napi egyszeri telefonálással beéérték...

A nagyobb baj az árammal volt. Persze egészen érthető és logikusnak tűnő lépés, hogy Hongkongban nem számít a szállodaipar kínai vendégekre, mert miért is tennék. Majd pont ide jönnek, ilyen messze. Ennek megfelelően a brit szabványú konnektorokon kívül semmi nem volt, a kínai csatlakozókat nem lehetett bedugni. Szerencsére egy viszonylag nívósabb hotelről beszélünk, így aztán a recepcióról küldtek adaptert. A képen látható példányt.

20196873_1949363368616106_2090229266_n.jpg


Egészen nagyvonalú módon depozitot sem kértek cserébe, talán feltételezték, hogy a cirka 15 kilót nyomó jószágot nem tervezem meglovasítani. A monstrumra házilag applikált dugasz kifejezetten bizalomgerjesztő volt, de szerencsére se bennem, se a laptopomban nem esett kár.

 

2. Kóla

A szárazföldi Kínával kapcsolatos egyik legnagyobb szívfájdalmam, hogy a cukormentes üdítőket csak apró, félliteres vagy még kisebb kiszerelésekben árulják, a nagy palackoknak semmi nyoma, dacára annak, hogy a cukros dolgokból kapni mindenféle méretben.
Szerencsére Hongkong gazdagabb hely, itt már több a kövér ember, s talán ezzel függ össze, hogy a zérós kóla is fellelhető nagyobb verziókban. A dizájn egyes ismerőseim szerint gusztustalan, szerintünk inkább vicces. Ilyen kis alacsony, dundi palackok vannak forgalomban - az arányok szemléltetésére egy félliteres vizes flakon is szerepel a képen.

 

mmexport1500923573325.jpg

 

3. Falloszkagyló

Férjem munkanapja végén vacsizni voltunk, mint arról az előző posztban beszámoltam. Kifejezetten puccos, drága helyre vittek minket, amit mindennél jobban jeleznek a bejárati akváriumoknál látható fallosz- vagy iszapkagylók.
Ezek a méregdrága, Észak-Amerikából importált fura jószágok menő státuszszimbólumnak számítanak, s igencsak borsos áron mérik darabjukat (kb. 80-100 ezer forint körül). A mi menünkön nem szerepeltek, de akit érdekel bővebben ez az érdekes állat, angolul a geoduck név alatt keressen rá.

 

img_20170722_211456.jpg


Az alakja után talán nem meglepő, de afrodiziákumként is szolgál, s állítólag az íze is finom.

Címkék:érdekes gasztro hongkong zéró falloszkagyló 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr5012685547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ahoP 2017.09.17. 14:59:32

Nem kotekedes keppen, de aruld mar el pls, mi a bajod Hong Konggal?
En itt elek es imadom. Folyamatosan csak lehuzod minden postban, de nem ertem miert. Hetente jarok at Shenzhenbe, latom a kulonbsegeket.

Liping 2017.09.17. 18:14:35

@ahoP: Nem vettem kötekedésnek. :)

Racionális érveket nehéz mondanom, inkább egy érzés. De ha mégis kell: az árakat és a zsúfoltságot határozottan nem szívlelem, s azt sem, hogy koszos, lerohadt részek nagy számban előfordulnak akár a belvárosban is. Az árakat figyelembe véve Szingapúrt várnám el, ehelyett szerintem Shenzhen is nagyságrendekkel élhetőbb nála. De tagadhatatlan, hogy én még sosem éltem HK-ban.

Persze az én véleményem csak egy a sokból, vannak ilyen heppjeim. Ha te szereted, örülök neki, különösen, ha ott élsz. Elég nagy szívás lenne, ha nem bírnád a helyet.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása