Liping 2016.06.19. 12:44

Az út vissza Wuhanba

Ala'erből  végül busszal indultunk el Akszu felé. Valamivel tovább tart, mert bemegy még egy apróbb településre is, de volt időnk elég. Egyúttal az is kiderült, hogy a buszos végállomás a vasútállomástól pár percre van csak gyalogosan.

 

A xinjiangi fokozott biztonsági helyzet folyományaként arrafelé a buszjegyvásárlás is iratokat igénylő tevékenység, Kína magterületén ez csak a vonatjegyek esetén szükséges, s ez utóbbi indoka is más, így előzték meg pár éve, hogy az ünnepek idején nepperek vásárolják össze, majd árulják magas haszonkulccsal a százmilliók utazása idején szűkösen rendelkezésre álló jegyeket.
Ala'er és Akszu között aznap is zajlott a közúti ellenőrzés, ezúttal nem szállították ki a járművekből az utazókat, csak iratokat csekkoltak a rend őrei. S csak az Ala'er felé tartó irányban, így minket most sem érintett a dolog.

 

wp_20160617_19_19_58_pro.jpg

Közúti ellenőrzés Ala'er és Akszu között (fenn), Akszu vasútállomás és vonat (lenn sorban)

wp_20160617_20_43_57_pro.jpg

wp_20160617_21_27_06_pro.jpg

wp_20160617_21_32_14_pro.jpg

wp_20160617_21_37_45_pro.jpg

 

A vonatút eseménytelennek ígérkezett, de hajnali 6-kor Turfánba érve megtorpantunk. Ha minden igaz, valami felsővezetékes probléma volt, de erre nem vennék mérget, mert az utastájékoztatás nem volt a legszélesebb körű, s az elcsípett infók elég ellentmondásosak voltak. Akárhogy is, álltunk 5 órát, mire végül nekiindultunk. Addigra az utasok jó fele már leszállt a vonatról, de a mi gépünk Urumcsiból csak fél 4-kor indult, így ráértünk.
Végül elindultunk, s még egy óra zakatolás után végül megérkeztünk Xinjiang fővárosába. A csúszás miatt már bőven nappal volt, így lehetőség nyílt fotózkodni a vonatablakból.

 

Xinjiangi táj, galériában, még legelésző tevék is akadnak 

 

 

Urumcsiban azért kicsit nekünk is sietni kellett, mert Xinjiangban a reptéri ellenőrzést is komolyabban veszik. Eleve a terminálépületekbe is csak átvilágítás után engedik be az embert. Miután feladja az ember a poggyászt, még egy ellenőrzős emberke is csipogtat a vonalkódon, amennyiben azt a gépre felvihetőnek találták.
A biztonsági ellenőrzés is alapos. A lábbeliket is levetetik, s az egész embert végigpittyegtetik, még a talpak alját is (nem tudom, talán furfangos terroristák még a lábukba is varrnak robbanószert). Szerencsére mi bombamentesnek találtattunk, így bejutottunk.

 

Wuhanban aztán már minden probléma nélkül mentek a dolgok, s kissé megfáradva, de hazaértünk. Keddig most még pihenhetek, mielőtt jön Peking.

 

 

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Címkék:kína biztonság utazás teve wuhan xinjiang alaer akszu urumcsi Szólj hozzá!

Liping 2016.06.18. 18:28

Rövid bekukkantás

Újra Wuhanban vagyunk, de igen csak hosszú volt az út. Majd egy kis pihenés után jelentkezem. Tekintve, hogy a jövő héten Pekingbe, az azutáni héten meg Chongqingon át hazafelé megyünk, kicsit mozgalmasak lesznek a napok. Sok ennyi utazás egyszerre...

Címkék:kína wuhan Szólj hozzá!

Liping 2016.06.17. 10:49

A nemzetiségi városnevekről

Xinjiang lakóinak 60%-a nem kínai, zömük ujgur, de akadnak mindenféle egyéb nemzetiségek is szép számmal. A kis számú, Bingtuan által felhúzott városka kivételével a települések sem kínai alapításúak. Adja magát, hogy az eredeti nevük sem kínai.

 

Persze van kínai megfelelőjük is, de ezeken csak Kínában ismertek (ráadásul még a helyi kínaiak sem feltétenül használják őket), a külvilág az eredeti neveket használja. A nemzetiségi neveknek létezik standard, kínai fejlesztésű latin betűs átirata is, de ezek ismeretének hasznossága erősen megkérdőjelezhető. Előképzettség nélkül se a kínaiak nem tudják normálisan elolvasni, se a külföldiek, se a nemzetiségek. Használatuk a gyakorlatban is merőben esetleges, így nem is nagyon érdemes velük foglalkozni. Olykor egy az egyben megegyeznek a legelterjedtebb nemzetközi formával, de ez a nevekben lévő hangzókészlet függvénye általában.

 

Xinjiang székhelyének elterjedt magyar neve pl. Urumcsi (néha Ürümcsi - mivel nem beszélek ujgurul, fogalmam sincs, a tényleges ujgur kiejtéshez melyik áll közelebb). A pinyin forma Wulumuqi. A kínai fejlesztésű nemzetiségi formula Ürümqi. Az angolban leggyakrabban az Urumchi-t használták, most már kezd feljönni némi kínai beütésre az Urumqi is.

 

Miután egységesen elterjedt nemzetközi gyakorlat nincs, a kínai hivatalos formulával pedig nem sokra megyünk, az etnikailag nem kínai neveknél a magyar formát használom, amely amúgy is minimális logikával nemzetköziesíthető. Zárójelben az első előfordulások idején feltüntetem a kínai nevet is pinyin formában.

 

________________________________________________

A fenti gyakorlatot többnyire már a blog fennállása óta alkalmazom, de eddig még nem fejtettem ki. A Xinjiang felé történő váltás miatt úgy éreztem, időszerűvé vált. Ez a bejegyzés is majd átkerül a jobb oldalra, egy állandóan bővülő listán pedig közlöm majd az előfordult nemzetiségi földrajzi nevek blogon használt és pinyin alakját egyaránt.

 

A blogon eddig előfordult nemzetiségi nevek:

 

Magyar név Pinyin alak
Golmud Ge'ermu
Hohhot Huhehaote
Urumcsi Wulumuqi
Akszu Akesu
Kasgár Kashi
Hotan Hetian
Turfán Tulufan
Korla Ku'erle
Ordosz E'erduosi
Sigace Rikaze

 

Címkék:kína pinyin nemzetiségi nevek Szólj hozzá!

Liping 2016.06.17. 06:20

Véget ér Dél-Xinjiang mára

Hamarosan majd elindulunk Akszuba, hogy az esti fél tízes vonattal elrobogjunk vissza Urumcsiba.
Holnap reggeli nyolc körüli érkezés után még egy kicsi idő lesz a városra is, mert csak délután fél 4-kor indul a gépünk vissza Wuhanba.

Oda nyolc előtt érkezünk meg, ha nem késünk, úgyhogy talán 10-re már otthon leszünk. Addig sanszosan nem jelentkezem már. 

A Szecsuánblog legközelebb holnap este tér vissza, immár újra Hubeiből.

Címkék:kína utazás xinjiang alaer Szólj hozzá!

Liping 2016.06.17. 06:15

Ügyintéztünk Akszuban 2.

Akkor íme a részletes beszámoló.

 

Pekingi idő szerint reggel 8-kor (ami itt kb. hajnali 6) elindultunk Akszuba a sulis autóval. A sírós kolleginát nem vittük, helyette a némiképp effektívebb főnöke jött. Ő sem egy csoda, de a hölgyeménynél lényegesen magasabb IQ-ja lehet. Jött még két helyi tanár is, így aztán meg is telt a jármű.
Akszuban lamiant reggeliztünk ötösben, aztán a két tanárt kiraktuk a reptéren (amely amúgy nagyon mutatós darab, kicsi, de új és szép terminálépület), s utána végre nekikezdtünk az én dolgom intézésének.

 

Ehhez két helyet kellett felkeresni. Elsőként az akszui városi rendőrségre hajtottunk, ahol lecsekkolták a beadott papírokat, valamit pötyögtek, s mivel mindent rendben találtak, egy fél óra alatt végeztünk is.

Második körben az akszui járási rendőrség jött. Ez utóbbi jogosult a tartózkodási engedélyt kiadni, magasabb rangú szerv, s egy szép, új, nagy épületben került elhelyezésre. Ahogy minden hasonló hivatal Xinjiangban, úgy ez utóbbi is masszívan biztosítva van: jól körbe van zárva, fegyveres katonák a bejáratnál, mindenféle, a nemkívánatos gépjárművek behatolását megakadályozandó, biztonsági megoldások a kapunál. Láthatóan tanultak abból, hogy a xinjiangi terrorcselekmények zöme a helyi rendőrörsök ellen irányult korábban.

 

Odaérkezésünkkor éppen masszív gyakorlatozás zajlott az udvaron úgy legalább 100 rendőr részvételével, emiatt az ügyfélfogadás szünetelt, s csak délután 4-re ígérték a nyitást. Némi telefonálgatás után végül kiderült, hogy egy félórán belül valószínűleg befejezik a tréninget, s utána majd bemehetünk.

 

Ez így is lett, apró regisztráció után be is jutottunk. Benn aztán elindult a procedúra. Papírokat nézegettek, pötyögtek a gépbe, majd szóba került a férjem ügye is. Vázoltuk, hogy miképp működik normál esetben a hozzátartozói vízum, megnézték a követség által tavaly kiállított verziót, illetve a wuhaniak által bematricázott tartózkodási engedélyt is. Meglepően hamar megvilágosodtak, ezek után már csak azon értetlenkedtek, hogy a kollegina miért nem ezt mondta. A lényeg, hogy nem látják semmi akadályát annak, hogy szeptemberben a férj státuszát is rendezzék majd.

 

wp_20160616_14_23_41_pro.jpg

wp_20160616_14_24_02_pro.jpg

wp_20160616_14_24_07_pro.jpg

wp_20160616_14_24_16_pro.jpg

 

Közben ebédidő lett, így bezárt a hivatal. Mi is elmentünk enni. Báránycombot kaptam, kifejezetten finomnak bizonyult. Mivel csak négykor nyitottak ki újra, még lézengtünk egy plázában is. Ezekbe betérve is biztonsági ellenőrzés és csomagátvilágítás zajlik, biztosra mennek.

 

Négyre végül visszamentünk, s olyan öt óra felé már ki is nyomtatták a matricát. Innen aztán jött egy kis bonyodalom. A wuhaniak matricáján elől szerepelt a vezeték-, hátul a keresztnév. Az övékén fordítva. Nagy tanakodás kezdődött, hogy ez most így jó lesz-e. Én ugyan mondtam, hogy az eddigi tapasztalatok alapján teljesen esetleges, hogy melyikkel szokták kezdeni, kaptam már ilyet is, olyat is, s nem volt belőle még probléma. 
A szokásosnak mondható folyamat zajlott. Nézegették az útlevelet és a frissen nyomott matricát hosszan, hívtak még embereket, akik ezt szintén megtették. Olykor csoportosan nézegették, olykor egyénileg. Akárhogy is, meglepő módon ettől nem lettek okosabbak, így aztán telefonálgattak is. Hat óra felé végül arra jutottak, hogy ez így jó lesz (ezalatt gyárthattak volna egy másikat is, ha mégsem), így beragasztották és mehettünk a dolgunkra. Végre.

 

Visszafelé még belefutottunk Akszu és Ala'er között egy közúti ellenőrzésbe is. Helyenként direkt erre a célra kiépített kis épületek is vannak a főutak mentén, ahol lezajlik a járművekből kiszállított népek csekkolása. Az úton magán nincsenek ehhez való felépítmények, így rendőrök terelik le a gépjárműveket az útról. A sofőrünk szólt, hogy az egyetemhez tartozunk, egy helyi, egy külföldi tanár, így minket simán továbbengedtek.

 

Fél nyolc után valamivel hazaértünk, s elég hamar el is aludtam.  Hosszú nap volt.

Címkék:kína ügyintézés xinjiang alaer akszu Szólj hozzá!

Liping 2016.06.16. 14:08

Ügyintéztünk Akszuban 1.

Ez most csak egy egészen picurka poszt lesz, a kifejtős majd később. Talán még ma, talán holnap. Egyelőre pihentetem az agyam.
Pekingi idő szerint reggel 8-kor indultunk el Akszuba, s este fél 8-ra értünk vissza.
A lényeg: az én tartózkodási engedélyem bematricázásra került.
Most kicsit relaxálok.

Címkék:kína ügyintézés xinjiang alaer akszu Szólj hozzá!

Liping 2016.06.15. 07:10

Egy kis kínai bürokrácia

Kalandosan teltek az elmúlt napok.
Szép és jó hely Ala'er, tényleg frankón elvagyunk, de elsősorban nem kirándulni jöttünk, ittlétünk oka, hogy mindent lepapírozzunk, s végül úgy léphessünk le nyáron Kínából, hogy szeptemberre már ne maradjon ügyintéznivaló, amikor visszaérünk.

 

Említettem már, hogy mennyire inkompetensek tudnak lenni a külföldiekkel foglalkozó iskolai kollégák. Hát, idén sikerült belefutni az eddigi legbénábba. 
A munkamenet úgy nézett volna ki, hogy elsőként elküldi a papírokat Urumcsiba, ahol kiállítják számomra az új szakértői igazolványt (FEC), majd annak birtokába nekiindulunk Akszuba, az ottani public security bureau-ba bematricáztatni a tartózkodási engedélyeket.
Nem is olyan bonyolult szerintem.

 

Már elég régen volt, hogy megállapodtunk az itteni munkavállalásomról. Nem nézem vissza, de cirka két hónapja volt a hölgynek pontosan utánanézni, mihez mi kell. Ehhez képest, természetesen, majd minden nap variáltak valamit.
Érkezésünk idején kellett volna újra aláírni a szerződést, nyolc példányban. Aznap nem került rá sor, mert az ő részükről aláíróképes kolléga épp egy kazahsztáni delegációval foglalkozott. Mivel másnapra sem tért vissza, így találtak valaki mást, aki megtette helyette. Két nap késéssel elküldte a papírokat Urumcsiba. Ott kiderült, hogy a szerződések nem jók, mert augusztus végétől szólnak, nekem viszont már most kéne a FEC, amit érvényes szerződés nélkül nem tudnak kiállítani. Sebaj, írtunk egy új szerződést, június 25-től. Ez annyiban még jobb is, hogy a fizetett nyári hónapok előrekerülnek, s így ha lelépnék októberben, akkor már három havi fizu lenne a kezemben.

Aztán kiderült, hogy a mellékelt, általa készítetett, digitálisból kinyert fotók sem az igaziak, így csináltunk újakat. Ezeket a csomag után küldte. Ezután nem sokkal jutott nekem eszembe, hogy a férjemről nem készítettek képeket, anélkül viszont bajos lenne bematricázni őt is a dokumentumba, mint függő családtagot.

Semmi gond. Gyors fotózkodás, majd valahogy a csomag után küldte a képeket meg a megvariált dokumentumokat.

Ennek ellenére, s ezzel együtt is, a FEC időre elkészült, s elvileg minden szép és jó, a héten megyünk Akszuba. Csakhogy, odatelefonált a hivatalba, hogy biztosra menjen, mindennel felkészült, s ekkor derült ki, hogy most már Xinjiangban is kell a házasság követségi hitelesítése. Az én tartózkodási engedélyem oké, de anélkül a férjemét nem tudják kiállítani.

Miközben ezt ecsetelte, kibontotta az Urumcsiból jött borítékot is, s kiderült, a férjemet nem rakták bele a FEC-be, nem a módosított dokumentumok alapján lett kiállítva. Na, így már végképp semmi remény, hogy a házastárs kapjon tartózkodási engedélyt.

 

Oké. Szomorú. Idegesítő. De jó, legyen, nyáron hitelesítettjük a papírt, s akkor majd szeptemberben elintézik az övét. Innen végképp szürreálisba csapott át a helyzet, akármilyen hivatalt hívogatott, sehol nem tudtak neki épkézláb válaszokat mondani azzal kapcsolatban, hogy ez miképpen lesz kivitelezve.
Az általam netről kitúrt információk alapján nem kéne, hogy bármi probléma legyen, s aránylag könnyen menedzselhető, de a hivatal szerint nem így működik.

A kollegina ráadásul már tegnap óta sír. Zokogva kér elnézést, hogy ilyen szerencsétlen volt, amivel nagyon nem tudok mit kezdeni. Egyértelműen nem alkalmas a feladata elvégzésére. Ettől függetlenül nem vagyok vadállat, próbálom vigasztalni, de nem teljesen őszinte az együttérzésem.

 

Most ott tartunk, hogy holnap én megyek Akszuba, az én tartózkodásim elvileg (nyugtával dícsérjük a napot, ki tudja, mit szúrtak még el) meglesz. A férjemmel kapcsolatos dolgokat még egyszer megvitatjuk a hivatallal, a már kinyert információkkal felszerelkezve.


Ha esetleg hajthatatlanok maradnak, akkor neki marad az üzleti vízum. Némi díjazásért cserébe tudunk ilyet szerezni, egy évre szól, korlátlan belépéssel, alkalmanként 60 napos tartózkodást tesz lehetővé. Most már vízummentes Kirgizisztán és Kazahsztán is, egyik sincs messze, s kéthavonta át lehet mászni ki-belépegetni. Ennek ugyancsak előnye, hogy ha az én alkalmazásom itt idő előtt véget érne (amire azért van némi esély a másik, céges munka miatt), akkor legalább már csak az én státuszomat kell rendezni, az övé a munkámtól függetlenül biztosítva lesz.

 

Egy dolog egészen egyértelmű: a folyamatos hülyeségeik miatt rossz érzésem biztosan nem lesz, ha nem én leszek itt az év dolgozója.

Címkék:kína ügyintézés xinjiang alaer 1 komment

Liping 2016.06.13. 09:44

Paradicsomízű paradicsom

Xinjiang, dacára annak, hogy területének túlnyomó része terméketlen, mezőgazdaságilag nem elhanyagolható vidék. Északi, csapadékosabb dzsungáriai felén, s a peremvidékek hegyvidékein dús legelők sarjadnak, ami jó alapokat teremt az őslakos népek hagyományos állattartó gazdálkodásához. A legkülönbözőbb patások: marhák, lovak, szamarak, kecskék és különösen birkák nagy számban fordulnak elő.

 

Van azonban a xinjiangi mezőgazdaságnak egy szintén ősi, ettől elütő része is. A történelmi idők óta fontos tranzitútvonalnak számító területen oázisok sora húzódik, amelyekben évezredes múltra tekint vissza az öntözésen alapuló növénytermesztés. A többnyire városállamként működő oázisok a hódítók kedvelt célpontjai voltak. Első nagyobb exodusukhoz a mongolok tündöklése vezetett, sokukra azóta is csak romok emlékeztetnek.
Az iszlám térhódítása Xinjiangban is megjelent, s a helyi népek kevés kivétellel áttértek Allah hitére.

 

Nem mindenütt voltak azonban természetes vízforrások. A népek leleményessége és munkabírása azonban már ekkoriban is megmutatkozott, létrehozták ugyanis az egészen egyedülálló alagútrendszert, az ún. karézeket. Jelentőségét nem alulbecsülve a nagyjából kétezer éves múltra visszatekintő karéz-rendszert ma Kínában a három nagy ősi építészeti vívmány egyikeként tartják számon.
A mára zömmel csak Hami és Turfán (Tulufan, régebben olykor Tu'erpan) környékére szorítkozó rendszer fénykorában csaknem tízezer kilométernyi alagutat jelentett, amelyet emberi erővel vájtak a talajban annak érdekében, hogy a hegyek gleccsereinek olvadó vízét elvezethessék a megművelendő földekig. Az igencsak munkaigényes folyamat eredményeképp a párolgási veszteség minimálisra csökkent, s állandó friss víz látta el az amúgy csontszáraz vidékeket. Az öntözést és az egyes földek közötti vízmegosztást is éjszaka végezték, tovább csökkentve a kincsnek számító édesvíz pazarlását.

 

karez.jpg


Bár mára a karéz-rendszer sokat vesztett jelentőségéből, s jobbára a már említett két prefektúra területére szorult vissza, valaha karézek szőtték tele Akszut és Xinjiang déli részét is. Ezekből mostanra nem sok maradt. A klímaváltozás és a növekvő vízigények is a karézek által nyújtott víz hozamának csökkenését eredményezték, megőrzésük jelenleg kiemelt projekt.
Már nem működő darabjaik egy része idegenforgalmi látványosságként felkereshető.

 

A leleményességnek, s az állandó nyári napsütésnek hála Xinjiang hosszú ideje híres gyümölcseiről. A korlai (Ku'erle) és akszui körte, a Hamiban termelt dinnye (ennek neve is erre utal: hamigua, vagyis hami dinnye) és a turfáni szőlő és mazsola Kína-szerte kurrens áruk. Ezeket nagy mennyiségben termelik és jut belőlük mindenfelé Kína belsejében is.

 

kuerlepear.jpeg

Korlai körte (fenn), hamigua (lenn)

hamigua.jpg

 

tulufangrape.jpg

Turfáni szőlők, a vidék méltán híres termékei

tulufangrape2.jpg

 


Kevésbé híres, de szembeötlő a helyben termelt többi zöldség és gyümölcs is. A bevásárlóközpontokban itt is kapni messziről jött terményeket, ahogy a mindenütt kapható mangó és banán sem xinjiangi, de a szállítás ront a versenyképességen, s majd mindenből bőven van helyi konkurencia. Üdítő érzés paradicsomízű, kicsit esetlenebb, nem tökéletes megjelenésű paradicsomot enni, amit éretten szednek le, nem pedig etilénnel érlelik esetenként hosszú utaztatás után. A helyi görögdinnye is bármikor felveszi a versenyt a magyarral, kiváló, édes és olcsó. Utoljára gyerekkoromban ettem ennyire finom kajszit is, amit szintén fillérekért vesztegetnek a helyi piacokon. Cseresznye is van dögivel.

 

wp_20160607_20_48_15_pro.jpg

Az egyik kampuszon lévő piac (fenn), még kietlenebb útszakaszokon is árulnak Ala'erben (lenn)

wp_20160607_13_13_13_pro.jpg

 

A szezonális zöldség- és gyümölcskínálat olcsó, s még tényleg van ízük, nem egyenfajtájú termékek. Piacok mindenfelé akadnak, itt a kampuszon is van több is, de az utak mentén is találni kofákat. A városokon kívül az öntözött földek mellett nagy számban látni fóliasátrakat is.


Friss, finom, háztáji terményeket enni Xinjiang egészen kiváló hely.

 

 

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Címkék:kína mezőgazdaság xinjiang alaer karéz 3 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása