A napokban tanúsított inaktivitásom nem kizárólag a lustaságomnak tudható be, sajnálatos módon a laptop is erősen gyengélkedik, s egyre nehezebb belé életet lehelni.

Ez nem nagyon róható fel szegény teremtésnek - sajnos hajlamos vagyok mindent megtenni, hogy az élettartamukat drasztikusan lecsökkentsem. Ez a haldokló példány azzal kezdte, hogy Xianningben ledobtam az osztályban, amitől aztán teljesen azóta sem tért magához. Működött, különösen, hogy 1-2 belső részt cseréltek benne garisan, de már nem volt többé az igazi.
A történet itt még nem ért véget. Már otthon sikerült leöntenem valamivel, ami szerencsére nem tette még teljesen tönkre, de a billentyűzet használhatatlanná vált. Sebaj, USB-s asztali billentyűzettel orvosolva lett a probléma. Valamit rontott a hordozhatóságon, de némi plusz kényelmet is adott, mivel ezen pötyögni sokkal kellemesebb.

A következő csapás már itt, Wuhanban jött. Sikerült valahogy a monitort is kicsinálnom. Eleinte csak hol bejött a kép, hol nem, aztán végül már egyáltalán nem akart. Ettől határozottan nem voltam lelkes, különösen, hogy este történt a dolog, amikor már esélyem sem lett volna új gépet venni.
A találékonyság szerencsére még itt is adott kiutat: a nappaliban lévő lapostévé HDMI-n keresztül csatlakoztatható rá, így lett újra kép is. A gép mobilitási képességei egyúttal azonban meg is szűntek, s még arra is érdemes odafigyelni, hogy véletlenül se kapcsoljam ki, max. újraindítsam, különben erős lutri, hogy beindul-e, s kismillió próbálkozás, mire újra használható.

Már egy ideje tervezem a cserét, csak még nem bírtam magam rávenni, hogy bemásszak a Guangbutun melletti számítógéppiacra, ami a hozzánk legközelebbi, kellően felszerelt ilyen jellegű létesítmény.

A napokban azért majd megejtem az utat, s utána remélhetően már egy lényegesen komfortosabb lapim lesz, amit már erősen várok. Malajzia miatt egyébként sem halaszthatom már tovább, a lapostévét nem szeretném magammal vinni.

A beszerzésről természetesen majd itt is beszámolok.

A mai napon lezajlott az utolsó két vizsgáztatás is, s ezzel egyúttal véget is ért a félév. Ezt nem kifejezetten bánom, még annak ellenére sem, hogy tényleg egészen kellemesen érzem magam itt még munkanapokon is.

Az öt osztályomból összesen csak 19-en buktak meg, ami egészen elhanyagolható szám. Ez részben betudható a jóindulatomnak is, de nagyrészt inkább annak köszönhető, hogy a vizsgák második felében már tényleg szinte mindenki rendesen felkészült. 

Lett egy 100 pontos diákom is, hárman 99, heten pedig 98 pontot szereztek, s még jó sokat voltak 90 pont felett. Alapvetően elégedett vagyok.

Február 22-ig most már pihi van, eltekintve a nyelvsulitól, ahová Malajziáig heti két alkalommal eljárok. Itt az egyetemen még a jövő héten lesz valami élet, aztán nagyjából kiürül a kampusz, bezárnak a menzák, hazamegy mindenki.

A pihenés viszont lehet, hogy rám is fér majd. Kaptam ma ugyanis egy olyan ajánlatot, amire egyszerűen nem lehet nemet mondani. Itt, a kerületünkben egy középiskola keres tanárt a második félévtől heti 12 órában. Közel van, kb. félórás útra, s a jövedelmezés több, mint mesés lenne.
Egyelőre sajnos még nem biztos, mert nem én vagyok az egyedüli jelentkező, bár az elküldött dokumentumokkal nagyon is elégedettek voltak. Problematikusabb dolog, hogy erősen lutri, mennyire ütközne a dolog az itteni óráimmal, de mutatnak némi rugalmasságot ezen a téren.
Mindenesetre, ha összejön, a két sulival és a nyelvsulival összesen csaknem havi hétszámjegyű fizum lenne forintban. Még így is csak 18x45 + 12x40 perc érdemi munkával.

Meglátjuk, de reméljük a legjobbakat.

Ma is szépen mentek a vizsgák egymás után, jött az első csapat, majd utánuk a második is.
Említettem, hogy egyre kevésbé bukdácsolnak, ahogy telik az idő, de azért ez nem jelenti azt, hogy ne akadna már ilyesmire példa.

A második csoportból volt egy leány, aki nem ütötte meg a mércét. Valamit nyökögött, de egyértelműen nem készült fel. Ő volt az egyetlen aznap, így a többieket elengedtem, a diáklányra pedig az utolsó esély várt a két tétellel.

Ekkor jött azzal, hogy előtte hadd mondjon valamit. Hogy nem nagyon tudott felkészülni, mert otthon volt másfél hétig a nővére esküvője miatt, hogy tavaly megbukott három tárgyból, s most azokra készült, és hogy az egész szitutól teljesen függetlenül hozott nekem ajándékot. Elő is varázsolt a zsebéből két doboz füstölnivalót, de természetesen nem fogadtam el.

Miután nagy nehezen sikerült eljutni odáig, hogy húzzon tételeket, a felkészülési idő alatt csak szipogott, majd utána se szólt róluk semmit, csak a 60 pontjáért könyörgött.

Kicsit sajnáltam, de inkább kényelmetlen volt a helyzet. Jobban tolerálom, ha tudomásul veszik az eredményt - különösen, ha ennyire nyilvánvaló, mint amikor elkezdenek kérlelni. Ez egyrészt hasztalan, másrészt meg nem annyira jó érzés.

Hogy a cigis ötlet honnan pattant ki a fejéből, azt nem tudom, de még ilyen élményem sem volt. Remélem, nem is lesz.