Belső-Mongólia, kínai nevén Nei Menggu, Kína harmadik legnagyobb tartományi szintű közigazgatási egysége, közel 1.2 millió km2-es területtel. Egyúttal egyike Kína öt nemzetiségi autonóm területének, mint az nevéből is kitalálható, az itt élő mongolokra való tekintettel.
Hosszan elnyúló alakjából adódóan sok tartomány veszi körbe: keletről Heilongjiang, Jilin és Liaoning, délen Hebei, Shanxi, Shaanxi* és Ningxia, míg délnyugatról Gansu határolja. Északról az országhatár Mongóliától, s egy kisebb szakaszon Oroszországtól választja el.

Ahogy azt nevéből sejteni lehet, létezik egy Külső-Mongólia is, a valaha szintén Kína részét képező jelenlegi független mongol állam (és egyúttal ennek része volt a Szovjetunió által 1944-ben annektált Tannu-Tuva is). A Kínai Népköztársaság elismerte Külső-Mongólia függetlenségét, a Taiwanra visszaszorult Kínai Köztársaság azonban hivatalosan a mai napig nem mondott le róla - informális formában a kapcsolatok rendezése óta elfogadták a helyzetet.

Belső-Mongólia déli határa egyúttal követi a Nagy Fal vonalát is, ami egyúttal azt is jelenti, hogy történelmileg nem tartozik a kínai területek közé. A vidéken felbukkanó különböző nomád törzsek fenyegetést jelentettek a birodalomra, s a mongolok megjelenése aztán végzetesnek is bizonyult. A fél világot letaroló hordák Kínát sem kímélték, Kína azonban őket is megszelídítette. A Song-Kínát megdöntve Dzsingisz-kán unokája saját dinasztiát alapítottak, a Yuant, s az elit rövid idő alatt elkínaiasodott.
Egy etnikailag kínai dinasztiát, a Minget követően aztán a szintén északról érkező mandzsuk vették át az uralmat Kína felett, s az általuk létrehozott Qing-dinasztia vezette Kína rövid időn belül birtokba vette az összes mongolok lakta régiót. Több évszázados regnálásuk alatt alakult ki a mongol törzsi területek közigazgatása is, többek között ők a felelősek Belső- ill. Külső-Mongólia létrehozásáért is.

A császárság bukásával párhuzamosan 1911-ben Külső-Mongólia függetlenné vált, majd a rövidesen bekövetkező orosz forradalom után gyorsan szovjet csatlóssá is. A frissen megalakult Kínai Köztársaság igyekezett leszerelni a mongol szeparatizmust, az új nemzetet öt etnikum (kínai, mongol, ujgur, hui és tibeti) családjaként hirdetve meg, s egyúttal elnyomta a belső-mongóliai törzseket, kényszerítve őket a kínai uralom elismerésére. A mandzsu uralom alatti han emigrációnak köszönhetően ekkorra a belső-mongóliai lakosság cirka háromnegyede már kínai volt, így ez egyúttal a realitások elfogadását is jelentette.

A köztársasági Kína a belső-mongóliai területeket több tartományba szervezte, az egyes mongol törzsek területeit véve alapul. A kínai polgárháború során a kommunisták hamar megkaparintották Mandzsúriát, s annak nyugati végein már 1947-ben megalakították a Belső-Mongólia Nemzetiségi Autonóm Területet. Ahogy egész Kína a kezeikre került, az autonóm területbe szervezték a további mongol törzsi területeket messzire elnyújtva a tartomány határát nyugati irányban.
1953-ban a tartomány lakóinak 84%-a han volt, ez 1964-re 87%-ra emelkedett, majd az arányuk azóta is tartó csökkenésbe fordult át, 2010-ben már csak 79,5%-át téve ki a népességnek. A nemzetiségekre lazábban értelmezett népesedéspolitika éppúgy ezt a folyamatot erősítette, ahogy a kínai belső területekről (Belső-Mongólia ide sorolható) a nyitás óta jól megfigyelhető migráció a keleti part fejlettebb tartományainak irányába.
A jelenleg nagyjából húszmilliós lakosságú, vagyis az egyik leggyérebben benépesült területen arányaiban 17%-nyi mongol él, s mellettük még kevéske mandzsu, hui és daur is előfordul.

Dacára annak, hogy a mongolok aránya közel sem kiemelkedő, az autonóm terület létrejött. A kínai mellett hivatalos nyelvvé tették a mongolt, s a területen minden törvényileg kötelezően kétnyelvű. A hanok elsősorban a városokban és az autonóm terület déli és nyugati részén élnek, míg nagyobb etnikailag mongol tömbök keleten, a Xing'an hegyeinél, valamint Tongliao és Chifeng prefektúrákban találhatóak, ezekben él az autonóm terület mongoljainak 70%-a. Vidéken, nomádként is sokan vannak még, szerte az egész tartományban.

A Kínában élő mongolok nagy területen szóródtak szét, ez jól látszik az autonóm terület alakján is. Ilyen távolságok mellett az általuk használt nyelvjárások is eltérnek. Kínában a mongol csahari, a terület középső részének kiejtése vált a mongol nyelv standardjává, nyelvtana a déli nyelvjárásokon alapul. Ezzel eltér a független Mongóliában használt mongol kiejtéstől.
Ugyancsak eltér az írás is. Amíg Mongóliában szovjet hatásra bevezették a cirill ábécét, addig Belső-Mongóliában ma is a hagyományos, szogd ábécén alapuló mongol írást használják.

A világháború zűrzavaros időszakában Mongóliát bázisnak használva a szovjetek igyekeztek pozíciókat kiépíteni Belső-Mongóliában is. A helyi kommunisták a Komintern vezetése alatt saját belső-mongóliai frakcióval rendelkeztek, s saját fegyveres erőt is szerveztek, amivel igyekeztek felvenni a harcot a japánok ellen.
A kínai kommunisták térnyerésével felettük is átvették az irányítást, s betagozódtak a megfelelő kínai szervezetekbe.
Ebben a relatíve önálló időszakban indult el a legbefolyásosabb mongol politikus, Ulanhu karrierje. Az autonóm terület megalakításától, 1947-től kezdve egészen 1966-ig annak elnökeként üzemelt, s hatalma a területen megkérdőjelezhetetlen volt. Országosan ismert személlyé vált, egyike a Kínai Népköztársaság alapító tábornokainak, s Kína egyik államelnök-helyetteseként a nyolcadik helyre sorolódott a vezetői rangsorban.

A kulturális forradalom 1966-os kitörésekor Ulanhu is kegyvesztettek közé került, azonban vele együtt "királyságát" is felszámolták, több, a mongol kisebbséget súlyosan érintő elnyomó intézkedést hoztak, s az autonóm terület nagy részét is szétosztották a környező tartományok között.

A jelentősen megnyirbált Belső-Mongólia Kína 1974-es térképén

A kulturális forradalom bukása után, a hetvenes évek végén a változásokat visszavonták, s azóta Belső-Mongólia alakja stabilizálódott.
Székhelye Hohhot (Huhehaote), legnagyobb települése pedig a székhely közelében fekvő Baotou, mindkét városban nagyjából két-kétmillió ember él.

Ulanhu túlélte a kulturális forradalmat, s a miniszterelnök, Zhou Enlai befolyásának köszönhetően nagyobb megpróbáltatások nélkül vészelte át azt. Rehabilitálták, s élete utolsó éveiben újfent magas - jelképes - pozíciókat töltött be az országos apparátusban.
A nyolcvanas években Ulanhu fiát is belső-mongóliai vezetővé nevezték ki egy évtizedre, s tavaly óta unokája tölti be ezt a pozíciót.

A kínai reform és nyitás óta Belső-Mongólia a leggyorsabban növekvő tartomány, az éves növekedés sokszor elérte a 15%-ot. Ennek oka a terület hatalmas ásványkincsvagyona. A ritkaföldfémek és a földgáz mellett Belső-Mongólia csücsül a bolygó széntartalékainak egynegyedén(!).
Ez nem is marad hasznosítatlan, ez Kína legnagyobb széntermelő körzete, s mivel az országot még ma is elsősorban a szén hajtja, rengeteget, csak Belső-Mongóliában több mint évi 250 millió tonnát termelnek ki belőle.

Bár a kínai gazdaság túlhevült száguldása idején, mintegy tíz éve még a széntermelés megduplázását tervezték, mára az energiaellátás lényegesen kiegyensúlyozottabbá vált, ahogy a növekedés üteme lassult.
A kínai szénemisszióért leginkább felelőssé tehető tüzelőanyag kiváltásán - különösen, hogy a fenti okok miatt szusszanáshoz jutottak - Kína-szerte bőszen dolgoznak, s ma már a megújuló energia fejlesztésének központja is Kína lett. Ebben Belső-Mongólia is szerepet kapott: a tartományban állandó légáramlatokra alapozva óriási szélerőművek telepítésébe kezdtek.

Szélfarm (fenn), kietlen Ordosz (lenn)

Egész Kína egyik leggazdagabb városa Ordosz (E'erduosi). Az ásványkincsvagyonából meggazdagodó település neve megjárta a világsajtót, miután itt épült fel Kína leghíresebb szellemvárosa.
Ordosz hagyományos központjának bővítésére ugyanis nem nyílt lehetőség a környéken krónikus vízhiány miatt, így az új várost, Kangbashit néhány tucat km-rel arrébb kezdték el felhúzni. Az előzetes tervek azzal számoltak, hogy nagyjából egymilliós népességű települést építenek fel, ahová majd szépen átköltöznek az emberek.
Bár ma már becslések szerint a város fele lakott, a vándorlás nagyon lassan indult meg, így kiváló témát nyújtott a szenzációra éhes közönségnek. 

A folyóvölgyektől eltekintve a növénytermesztés jelentéktelen, az állattartás viszont annál lényegesebb. Ma is sok nomád mongol vándorol állataival, bár korántsem annyian, mint a határ túloldalán. A kollektivizálás idején a nyájakat is kommunákba szervezték, s ezt teljesen azóta sem heverte ki az állomány.

Állandó hideg Haila'er közelében

Belső-Mongólia középső és nyugati fele sivatag. A határon átnyúló Góbi térnyerése ellen folyamatos a küzdelem, a vidék kiszáradása hosszú ideje tart. A keleti részek ezzel szemben tele vannak élettel, itt találhatóak a füves puszták, s északra, a hegyek felé haladva egyre több az erdő is. A Xing'an érintetlen láncai páratlan vadvilágnak adnak otthont.
Alakja miatt az éghajlat sem egységes. Délen és nyugatos sivatagi, félsivatagi klíma található, míg keleten a mérsékelt kontinentális hatások érvényesülnek. Az északi csücsök szubarktikus, állandó fagyokkal, hóval, Heilongjiang északi részéhez hasonló időjárással.

Sivatag Ordosz közelében (fenn), pusztai romantika (lenn)

Az idegenforgalom és a látványosságok is elsősorban a természeti környezetre építenek. Az intenzív bányászat és legeltetés ellenére a tartomány zöme emberi behatástól majdhogynem mentes, megtelepedésre jobbára alkalmatlan. A Góbi dűnéire és a klasszikus sztyeppére izmos turistaipar épült, s különösen Peking közeli részeken rengeteg a látogató. Ugyancsak jól kiépített a Nagy Fal néhány helyreállított szakaszának idegenforgalma is, s kevésbé túlzsúfoltak mint a Peking mellett fekvő Badaling. 
Az északi, elzárt részeken kevesebb a látogató, pedig a Xing'an vad tájai szintúgy megérik a látogatást.

A mongolok az egyik legnépszerűbb kisebbségnek számítanak ma Kínában. A két nép között kevés a feszültség, bár az eredendően nem etnikai jellegű konfliktusok olykor komoly felháborodást tudnak generálni.
A tradicionális mongol életmód és a pusztai élet romantikája széles körben beette magát a kínai közgondolkodásba. Az idegenforgalmi hatásokon túl számos mongol híresség akad: a China's Got Talent egyik évadában egy éneklő mongol kisfiú vált hatalmas kedvenccé.
Az ország talán legnépszerűbb popduója, az angolosan Phoenix Legend-nek hívott formáció női tagja is mongol, akinek identitását rendszeresen előszedik a televíziós szerepléseken, de még olykor a dalaikban is. 

A mongolok vendégszerető nép, s ha lehetőség nyílik nomádok közelébe jutni (nem szervezett keretek között, utóbbiak kvázi skanzenként funkcionálnak, nulla természetességgel), életre szóló élményt szerezhetünk.
A szerző heilongjiangi egy éve alatt megfordult Belső-Mongólia keleti végein, s egy ismerős pásztorkodással foglalkozó családjával is volt szerencséje eltölteni néhány napot. Házban laktak, nem jurtában, de néhányan az állatokkal maradtak éjjelre is kinn a pusztában. 
Egy ilyen túra előtt mindenképp gondolkodjunk a veszettség elleni oltásról, mert a kutyáik hajlamosak megkóstolni az idegeneket.

Kínában járva Belső-Mongóliát vétek kihagyni. Csak lehetőség szerint el kell hagyni a városokat.

_______________________________________________________________________________

* A kínai tartományok közül kettőt is Shanxinak hívnak. Mindkét shan más írásjegyekkel írandó s még a hanglejtésük is különbözik, így mind élőszóban, mind kínai szövegekben jól megkülönböztethetőek. Hogy a pinyint használva se lehessen zavarodás, az egyiknek Shanxi, a másiknak Shaanxi lett a hivatalos átírása. (A népszerű magyar átírásban Sanhszi ill. Senhszi lett a megoldás.)
Az egykori császárváros Xi'an Shaanxi székhelye.

A trollok megjelenésére való tekintettel kénytelen vagyok szabályozni a hozzászólások rendszerét. Az utólagos moderáció kitartó trollok esetén nem működik, ahogy a tiltások sem, mivel bármikor lehet új indapass-t regisztrálni. A megoldás a whitelist lenne, de ez egyelőre még nem minden blog számára elérhető a blog.hu-n, így muszájból kicsit komplikáltabb megoldást tudtam csak kiötölni.
Ha sikerül a whitelist rendszert a Szecsuánblogon is beüzemelni, úgy átállunk majd arra.



A jövőben tehát a következő módon lesz lehetőség a blogon kommentelni:

1. A blogon újonnan jelentkező userek hozzászólásai előzetes moderációt követően jelennek meg.

2. Az általam ismert eddigi törzslátogatóknak meghívót küldök, aminek az elfogadásával elméletileg a Szecsuánblog szerzőivé válnak. A lehetséges jogosultságok közül a tag besorolást kapják meg. Ezzel a blog adminfelületén láthatják a bejegyzéslistát és azok olvasottságát (ez bejegyzésenként bárki számára látható, ha egy adott bejegyzést nem a főoldalról néz), illetve lehetőség van bejegyzések írására is, de ezeket csak én tudom élesíteni. 
A tag rangú felhasználók hozzászólásai azonnal megjelennek, s a blog.hu rendszere is egyből küld üzenetet, ha tag válaszol egy kommentre.

3. Az általam nem ismert új arcok, ha szeretnék kikerülni az előzetes moderációt, úgy ezt jelezzék nekem egy kommentben, s bekerülhetnek a tagok közé.

Teendők, ha meghívót kapsz:

- a meghívó az indapasshoz használt, adminként számomra látható mailcímre fog megérkezni.
- az üzenetben jól kivehető linkre kattintva bejön az indapass oldala, ahol le kell okézni, hogy melyik nicked szeretnéd használni. Lehetőleg azt válaszd ki, amelyiken ismerlek.
- ezután már semmi teendő, minden ugyanúgy zajlik, mint régen. Bár a tag ranggal lehetőség van bejegyzéseket írni, ezek addig nem jelennek meg a blogon, amíg én nem élesítem azt. Hacsak nem beszélünk meg egy vendégposztot, lehetőség szerint ne használjátok. :)

Sajnálattal közlöm, hogy a blogon eddig még csak szórványosan tapasztalt trollkodás a napokban erősen felütötte a fejét. Mivel a kezemben lévő eszközök - tiltás, törlés - nem teszi lehetővé az eredményes fellépést (új indapassal regelve vissza tudnak jönni és újrakezdeni az egészet), így bizonytalan ideig kénytelen vagyok bevezetni az előmoderált kommentelést.

Miután szinte állandóan netközelben vagyok, ez az esetek nagyobbik felében nem fog komoly fennakadást kelteni, azonban számolni kell az időeltolódással is, így a magyar idő szerint este írt kommentek valószínűleg majd csak az itteni ébredésem után jelennek meg a blogon.

Megértéseteket köszönöm, a helyzet ideiglenes, a megoldáson dolgozom. 

Ma sikerült erőt venni magunkon, s a konyhai cuccokat leszámítva összepakoltunk mindent, ami jön velünk Xinjiangba, anélkül, hogy előtte még megjárná az utat Európába meg vissza.
Ez egyúttal arra is jó volt, hogy a lakás nagy részéből minden lomot kiszórjunk. Hihetetlen mennyiségű szemét halmozódott fel, banki elismervények, üres papírdobozok, üres flakonok, beszállókártyák, jegyek, mindenféle papírok. Egész pontosan két szép, méretes szemeteszsákot sikerült velük megtölteni.

A konyha összepakolása majd csak kedden, az utolsó főzőcskét követően kerül terítékre, a holnapi munka pedig a vizsgapapírok összeállítása lesz.

Lassan, de biztosan alakulunk.

A kérdés bonyolultabb, mint amilyennek elsőre tűnik. Ha Kínáról beszélünk, akkor az esetek majdnem 100%-ában az ún. szárazföldi Kínára, a Kínai Népköztársaságra, a bolygó egyik legnagyobb, csaknem Európa méretű országára gondolunk. A magyar köztudatban rendszerint nincs is jelen, hogy Kína, az egykori Németországhoz, Vietnamhoz, Jemenhez és a jelenlegi Koreához hasonlóan egy ideológiai okok miatt két részre szakadt ország. Az előbb sorolt példákkal ellentétben, ahol a különválás két hasonló, de legalábbis nem gyökeresen eltérő méretű területet eredményezett, Kínában egy fél dunántúlnyi sziget, Taiwan és a nála nagyjából 260-szor nagyobb méretű és több mint 50-szer népesebb szárazföld néz farkasszemet egymással.

Pirosban Taiwan, világossal Kína többi része

A helyzet kialakulásának megértéséhez vissza kell menni az 1900-as évek első feléig. 1911-ig Kínában császárok uralkodtak, s a monarchia megdöntését követően alakult meg a Kínai Köztársaság.
Az elkövetkező évtizedek meglehetősen zűrzavarosra sikeredtek: az országot egymással is marakodó hadurak uralták, a központi kormányzat fennhatósága nagyon korlátozott volt. A helyzetet súlyosbította az imperialista Japán megjelenése is, amelyet a gyenge vezetés nem tudott feltartóztatni.
A kommunista eszmék, s a kommunista felkelők is egyre több problémát jelentettek, ugyanis az idő előrehaladtával mind sikeresebb kihívójává váltak az uralkodó rezsimnek. A japánok jelentette fenyegetés végül tető alá hozott egy ideiglenes, kényszer szülte nemzeti koalíciót, de ez is csak elodázta a belső hatalmi harcot.
Miután Japán elvesztette a második világháborút, az együttműködés is megszűnt, s megindult a küzdelem a köztársasági Guomindang és a kommunisták között. Itt most nem részletezett okok miatt egyre inkább az utóbbiak javára billent a mérleg, s a Guomindang vezetése mintegy kétmillió hívével, a jegybank aranykészletével és a palotamúzeum kincseivel egyetemben Taiwanra menekült - hathatós amerikai közreműködéssel.

A történet innentől két ágon halad, ha úgy tetszik, két alternatív valóság él egymás mellett. A győztes kommunisták 1949 októberében megalakították a Kínai Népköztársaságot (továbbiakban KNK), megdöntve az addigi rendszert, s magukat Kína vezetésének, az országot pedig a korábbi Kínai Köztársaság jogutódjának kiáltva ki.
Tekintetbe véve, hogy 1950-re Taiwan szigetét és néhány apró part menti szigetet leszámítva a gyakorlatban is ellenőrizték és irányították a korábbi köztársasági Kína területeit, ez nem volt földtől elrugaszkodott igény.


A Taiwanra visszaszoruló Guomindang a fentieket nem ismerte el, s nézeteik szerint a Kínai Köztársaság (továbbiakban KK) továbbra is létező entitás maradt. Noha csupán Taiwan felett gyakoroltak szuverenitást, továbbra is igényt tartottak a teljes országra, magukat egész Kína jogszerű vezetéseként értelmezve. Az egymás területeire fenntartott igény természetesen kölcsönös volt, a KNK is szerves részeként tartotta számon Taiwant.

Mivel a rezsimcsere a két világrendszer szembenállásának idején következett be, a külvilág, pártállástól függően merőben másképp értelmezte a történteket. A szocialista blokk elismerte a KNK-t, míg a tőkés országok jellemzően kitartottak a KK mellett. Ez olyan furcsaságokat is eredményezett, hogy a KNK-t nem ismerte el az ENSZ, s a Biztonsági Tanács állandó tagjai között is a törpe taiwani KK képviselte Kínát.


A tőkés világ sem volt teljesen egységes. Míg a megalakulással egy időben csupán a keleti blokk országai ismerték el a KNK-t, 1950 januárjában - közvetlenül a frissen függetlenedett India után - a BT-tag Nagy-Britannia is kérte a diplomáciai kapcsolatok felvételét. Az elsőre talán szokatlan döntés meghozatalának legfontosabb indoka a brit gyarmat, Hongkong volt, amelyet egy kínai támadás esetén lehetetlen lett volna megvédeni. Bár a lépést, hogy a britek szinte azonnal felhagytak a KK támogatásával, értékelték Pekingben is, nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatfelvételre csak 1972-ben került sor, a KNK elutasító hozzáállása miatt.
A britek mellett hamar a KNK mellett foglaltak állást a skandináv államok és Hollandia is, míg a franciák 1964-ben engedték el a KK kezét.
 

A helyzet tarthatatlansága - mégiscsak ENSZ-képviselet nélkül maradt a világ legnépesebb országa - ellenére a helyzet több mint 20 éven át fennállt. A gyarmatok felszabadulásával párhuzamosan a KNK támogatottsága egyre nőtt, míg végül 1971-ben az ENSZ határozata a KNK-t ismerte el Kína egyetlen törvényes képviselőjének, s egyúttal eltávolította a KK-t a tagállamok sorából. 

Az 1971-es szavazás eredménye

Noha nem minden ország ragaszkodott volna ahhoz, hogy egyértelműen állást foglaljon a két Kína konfliktusában, ennek kikerülésére nem nyílt lehetőség, mivel mind a KK, mind a KNK a kezdetektől fogva a másik Kínával való diplomáciai szakításhoz kötötte a kapcsolatfelvételt. Erre mindkét oldalról az "egy Kína" elvet használták indoknak, vagyis mindkét fél kitartott amellett, hogy csupán egy Kína létezik, amely a teljes szárazföldet és Taiwant egyaránt képviseli - hogy ez melyik rendszer, arról persze a két oldal másként gondolkozott.

Zölddel a KNK-val ma diplomáciai kapcsolatot fenntartó államok. A pirossal jelzett országok a KK-t ismerik el, a Kína alatt látható Bhután kivételével, utóbbi az 1971-es szavazáson a KNK mellett voksolt, de nagyon kevés országgal tart fenn kapcsolatokat. Egyik Kína sincs köztük.

1978-ban az USA is a KNK felé nyitott, s így, legnagyobb támogatóját is elveszítve a KK diplomáciailag egyre jobban elszigetelődött. A folyamat azóta is tart, jelenleg mindössze 22 ország ismeri el a KK-t, többségében óceániai és karibi törpeállamok, illetve a közép-amerikai földnyelv banánköztársaságai.  A legnagyobb közülük a Dél-Amerikában egyedül megmaradt Paraguay, de ez utóbbi is keresi a KNK-val való békülés lehetőségét. Anyagi motivációtól mentes, értékelveken alapuló egyedüli diplomáciai partnere a Vatikán. Ez utóbbi a szárazföldi Kínát nem ismerheti el, mivel a KNK kormányzata nem enged beleszólást a kínai katolikus egyház ügyeibe, azt függetlenítették is Rómától.

A jelentősebb országok legkésőbb a 90-es évek elején a KNK-t választották. Az utolsóként lépő nagyobb falat, Dél-Korea is oldalt cserélt 1992-ben.
Tartva attól, hogy teljesen elszigetelődik, a KK elkezdte megvásárolni a törpeországok támogatását. Miután az elmúlt évtizedek gazdasági fejlődése miatt ez már Kínának sem esik nehezére, szabályos versengés zajlik ezen nem kifejezetten elkötelezett szövetségesek kegyeiért. Egyik-másikuk már többször is váltott, attól függően, hogy hol remélhettek nagyobb támogatást. Az óceániai országok választási kampányai is sokszor erről szólnak, a két fő opponens többnyire valamelyik Kína embere, valamelyik Kínából finanszírozott választási kampányokkal.
Botrányoktól sem mentesek ezek az erőfeszítések. Pár éve fejek hullottak Taibeiben, miután kiderült, hogy illegálisan 19 millió dollárt használtak fel Pápua Új-Guinea - sikertelen - megkenésére.

A taiwani diktatúra lebomlása után az addig uralkodó párt, a Guomindang is kihívókkal találta szemben magát. Olyannyira, hogy már a második ellenzéki elnök van hatalmon, s a sziget történetében először a parlament és az elnökség is ellenzéki vezetésű. A pluralizáció óta napirenden van a taiwani függetlenség gondolata. Ez a jelenlegi helyzettől gyakorlatban annyiban tér el, hogy Taiwan felhagyna az "egy Kína" elv alkalmazásával, nem tartana igényt a szárazföld területeire, s önállóan, csupán a szigetet képviselve alakítana országot, kihasítva azt az anyaországból.
A Guomindang ellenzi a tervet, s kitart az "egy Kína" elv mellett, ahogy a KNK is, amely hallani sem akar a sziget függetlenedéséről. A szárazföld törvénybe is iktatta az ország feloszthatatlanságát, s katonai lépéseket ígér egy ilyen fejlemény esetére. A taiwani ellenzék, bár kampányidőszakban sűrűn használja a témát, a gyakorlatban még nem tett lépéseket a függetlenedésre, s mindkét elnökük megerősítette az "egy Kína" elvet. A szárazföldi reakciótól tartva nem is valószínű, hogy bolygatnák a jelenlegi status quo-t, de nem is lenne egyszerű a dolguk, mivel a törvényhozás keményen be is betonozta a jelenlegi állapotokat, a képviselők háromnegyedének jelenléte melletti kétharmados parlamenti többséghez kötve egy esetleges népszavazás kiírását. 

A diplomáciai kapcsolatok hiánya ellenére Taiwan nincs teljesen elszigetelődve. Mivel nagykövetségeket, konzulátusokat nem nyithat, így kulturális és/vagy kereskedelmi irodákat tart fenn a világ mintegy 40 olyan országában, amely a KNK mellett döntött. Bár ezek hivatalosan nem külképviseletek, a gyakorlatban úgy működnek, pl. vízumügyeket is intéznek. A politikai elszigeteltség már jobban tetten érhető. A taiwani vezetők csak magánlátogatásokon szoktak feltűnni külföldön, s nincs is lehetőségük hivatalos minőségben találkozni vezető politikusokkal. 
Az óceániai Kiribati 2003-as ismételt átcsábítása idején - a KNK fennállása óta először - Taiwan nem követelte meg a szigetország és a KNK közötti kapcsolatok felszámolását, ezt végül a KNK tette meg, miután Kiribati nem vonta vissza a KK elismerését.

Taiwan ugyanakkor több nemzetközi szervezet munkájában részt vesz Chinese Taipei néven, s ezen a módon van lehetőségük sportolókat is indítani a nemzetközi versenyeken, így az olimpiákon is. 
Nagy csinnadrattával járnak a taiwani vezetők óceániai és közép-amerikai vizitjei. Jobb híján a Marshall-szigeteken vagy Palaun kénytelenek kiélvezni a nemzetközi vezetőknek járó tiszteletet, s minden egyes apró szövetséges területén nagykövetséget is üzemeltetnek, s a karibi Saint Lucia kivételével azoknak is van nagykövetsége Taibeiben, a KK fővárosában.

A két Kína kapcsolata ma az 1992-es konszenzuson alapul. A félhivatalos találkozón megegyeztek az "egy Kína" elv alkalmazásában, s egyetértettek abban is, hogy mindketten másképp értelmezik, melyik kormányzat képviseli legitim módon Kínát. Taiwan ellenzéki vezetése idején rendszeresen feszült a viszony, de a gazdasági kapcsolatok fejlődése töretlen.
Hogy a KNK által szorgalmazott jövőbeli újraegyesítés valamikor megvalósul-e, azt nehéz megjósolni, de belátható időn belül a status quo, az elméletben egy Kína, gyakorlatban egy Kína, egy Taiwan, folytatására van a legnagyobb esély.

Mához egy hétre már Ala'erben leszek!


Ma letelt a MICE-os csoport utolsó órája is (legközelebb június 21-én látom őket), kedden pedig még lesz egy a turizmusos diákokkal is, de aztán utána végre valami érdekesebb program jön. Szerdán már röpülünk, csütörtökre meg már a vonat is megérkezik.

A nyelvsuliban is kedden voltam utoljára. Az eredeti tervek szerint még pénteken és kedden is mentem volna, de már nagyon nem akartam, így inkább segítettem utánpótlást találni. Alapból Hollie-t, a testesebb kolleginát szerették volna befogni, de ő nem mutatott érdeklődést, s mivel nem találtak senki mást, végül beérték Joannával is. Őt tényleg csak végső megoldásnak fogadták el, mivel színesbőrű, s bár nyugati értelemben vett rasszizmus nem áll fenn a feketékkel szemben, lényegesen kevésbé menő dolog őket foglalkoztatni, mint egy szép szál fehér leányt. A szülőknek vannak azért elvárásaik a pénzükért cserébe, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Joanna mindenesetre örült a lehetőségnek, így kedden elvittem magammal, s holnaptól már ő megy helyettem.

Ma elvitték a motort is. Egészen hozzászoktam, s kifejezetten nincs kedvem gyalogolni, pedig régen sosem zavart. Remélem, azért 1-2 héten belül már nem érzek így, ennyire nem akarok elkényelmesedni.


Keddig napi szinten főzőcske jön, mindent el kell használni a hűtőből. Xinjiangból visszatérve már nem nagyon akarok főzni, meg nem is nagyon lesz mivel, miután a konyhai cuccokat már most átköltöztetjük. A lakást is nagyjából készre akarom pucolni még a nyugati kiruccanás előtt, hogy az utolsó héten már tényleg csak apróságok maradjanak vissza.
Azért elsősorban pihenés jön, az egy szem keddi órától eltekintve június 20-ig semmi dolgom! 

Kína hivatalos nyelve a putonghua, az egykori pekingi udvar nyelvén alapuló nyelvjárás. Hívják pekinginek és mandarinnak is, előző a császári udvar utolsó évszázadokban elfoglalt helyére, utóbbi a nyelvet használó hivatalnokokra, köztisztségviselőkre utal. A putonghua eltér a Pekingben használt köznyelvtől, így a pekingi megnevezés némiképp félrevezető.

Bár Kínában számtalan, egymástól többé-kevésbé eltérő dialektus létezett, az írás - amely hagyományosan fogalomírás, s az esetek nagyobbik felében nincs köze a kiejtéshez - egységes. A kínai írásjegyek olvasásának készsége nélkül ezeket nem lehet értelmezni, így a modern korban igény mutatkozott az írásjegyek latin betűs átírásának megalkotására.


Ezt kezdetben a külföldiek próbálták meg kivitelezni, így ahány nyelv, annyi rendszer született. A teljesen esetleges, az adott nyelv fonetikájához leginkább passzoló megoldások mellett a nyelvészek is akcióba léptek, s több tudományosan is használható átírást alkottak meg. Ezek használatára csak kutatói körökben volt igény, így széles körben sosem terjedtek el.

A Kínai Népköztársaság megalakulását követően a kínai nyelvészek - némi szovjet együttműködés mellett - megalkották a pinyint, amely a hivatalos kínai latin betűs átírás. Teljesen fonetikus, ahogy írjuk, úgy ejtjük - már ha tudjuk, hogy melyik karaktert melyik hangnak feleltették meg.
Kína nemzetközi erősödésével párhuzamosan a pinyin globálisan is a kínai nyelv legelterjedtebb átírásává vált, a legtöbb országban ennek használatát szorgalmazzák, miközben esetenként megtartják a néhány, a nyelvükben már meghonosodott kínai kifejezés hagyományos alakját.

A magyarországi helyzet

Magyarország, dacára méreteinek, a Kína-kutatásban sokáig fejlett műhelynek számított. Születtek hazai latin betűs átírások is, nem is egy. A sajtóban, könyvekben az MTA állásfoglalása alapján többnyire az ún. népszerű átírást alkalmazzák - több-kevesebb sikerrel.  Rengeteg a hiba, s kevesen veszik a fáradságot ahhoz, hogy utánanézzenek az átírás szabályainak. Ha mégis, sajnos azzal sem vagyunk sokkal jobb helyzetben.
Az ún. népszerű átírással komoly problémák vannak. A tényleges kiejtéshez kevés köze van, s mivel több hangot ugyanannak a magyar karakternek feleltet meg, nem egyértelmű - nem lehet pinyinre, vagy bármilyen más tudományos átírásra visszafejteni az így átírt kifejezéseket.

A kínai reform és nyitás atyja, a népszerű átírással Teng Hsziao-ping-nek hívott államférfi neve például pinyinben Deng Xiaoping. De ugyancsak Teng Hsziao-ping-nek kellene átírni a Deng Xiaobing, Teng Xiaobing és a Teng Xiaoping neveket is, noha hangzásban eltérnek egymástól. Pusztán a magyar népszerű átírást látva nem dönthető el, melyikről van szó a négyből.

Ezzel a hazai nyelvészet is tisztában van, így készült egy tudományos igényű, ún. magyar tudományos átírás is, amely hatékonyságát tekintve semmivel nem rosszabb a pinyinnél, vagy más nyelvek hasonló tudományos átírásainál. Használatát azonban nehezíti, hogy előképzettség nélkül ugyanúgy nem lehet elolvasni, mint a többi tudományos átírást, ráadásul egy igencsak szűk hazai nyelvész/sinológus réteget leszámítva nem ismeri senki.

A probléma és a blogon használt megoldás

A probléma gyökere a nyelvek eltérő fonetikája. Több kínai hang nem létezik a magyar nyelvben, így ezeket speciális karakterek vagy szabályok használata nélkül nem lehet leírni.
Igazán jó megoldás nincs. A pinyinnel írt szavakat a nagyközönség nem tudja kiejteni, míg a népszerű átírás ugyan olvasható, de az így leírt hangzás köszönőviszonyban sincs a valódival, ráadásul kizárólag belföldön használatos.

A blogon kezdetektől fogva a pinyint használom, használatát pedig dőlt betűvel jelölöm. Az összes nemzetközi forrás ugyanezzel dolgozik, így sokkal relevánsabb, mint a hazai megoldás. Keresésnél sem jut az ember sehova a magyar átírással. Bár az akadémia állásfoglalása a nemzetközi ellenszél ellenére jó eséllyel még rengeteg ideig kitart, a népszerű átírás elavult, s létjogosultsága (ha egyáltalán valaha is volt) a mai viszonyok között már egyértelműen nem áll fenn.


______________________________________________________________
Egyes, a magyarban már meghonosodott kínai kifejezések esetében érdemes megtartani a hagyományos (s egyúttal jobbára se a pinyinnek, se a népszerű átírásnak nem megfelelő) alakot. Peking neve pl. a kínai gyakorlat szerint Beijing, míg a népszerű átírással Pejcsing lenne.

Talán nem árulok el nagy meglepetést azzal, hogy Kínában majdnem minden elüt a nyugaton megszokottól. Tekintetbe véve, hogy évezredeken át a világ egyik, s időnként a legfejlettebb civilizációja volt, nem kifejezetten furcsa, hogy fejlődésük eltérő mederben zajlott, s saját utakon jártak.

Így történt ez a számolás tekintetében is. Decimális, vagyis tizes alapú számrendszert használtak ők is, de a később színrelépő görögökhöz hasonlóan a legnagyobb egységet a miriádban, vagyis a tízezerben adták meg. Hellász leáldozása után ez a rendszer Európából eltűnt, de Kínában, s a kínai kultúra befolyási övezetében, Koreában és Japánban használata a mai napig töretlen.


Mit is jelent ez? Az általunk is használt szisztémával ellentétben a tízezer, kínaiul wan, egy önálló egység, kifejezése nem az ezres egység felszorzásával történik, mint ahogy pl. mi az ezret sem tízszáznak mondjuk (az angol nyelv képes ez utóbbira is, de ez most nem tartozik a bejegyzés témájához).
Tehát, például a százezer nyugaton a százszor ezer logikája alapján százezer néven fut, Kínában viszont tíz wannak hívják.


A wan miatt a következő új egység sem ugyanott jelenik meg: nyugaton az ezerszer ezer, vagyis a millió, míg Kínában a tízezerszer tízezer, a százmillió, a yi a következő lépcső. A sor tovább folytatható a hétköznapokban soha nem használt számok világáig.



Történelmi forrásokban a wannál nagyobb egységgel nem találkozni, ekkor a százmilliót még wan wannak jegyezték. Érthető okokból ez utóbbi is legfeljebb írásban és elvétve fordult elő, egyszerűen nem volt szükség ekkora számok használatára.
A modern kor keltette kihívások miatt a kínai (a japán és koreai szintén) matematika nyelve is bővült, s újabb egységeknek adtak nevet. Néhány tudóstól eltekintve zömüket nyilvánvalóan senki nem ismeri, s ők is nagyobb valószínűséggel fejezik ki ezeket az extrém nagy értékeket a 10 valahányadik hatványaként.
A százmillió (yi) elnevezése közismert, de a következő egység, az egybillió (az angoltól eltérően nálunk ez az ezermilliárdot jelöli) már csak elenyésző számú ember fejében él. Az egybillió neve zhao, ez utóbbi írásjegyét azonban ma már sokkal sűrűbben használják a mega kifejezésére, így a félreértéseket kiküszöbölendő a kormányzati dokumentumokban sosem ez, hanem helyette a tízezer yi szerepel.

Hogy másképp számolnak, az persze csak nekünk szokatlan, s alacsony értékeknél nem is kusza egyik nyelvről másikra fordítani. Üzleti tárgyalásokon, ahol már lényegesen sűrűbben fordulnak elő nagy számok, a tolmácsok dolga viszont igencsak embert próbáló. Ilyenkor az ember kénytelen fejben konvertálni, ami még komoly gyakorlás mellett is borzalmas feladat.
Próbáljátok csak ki, a kínai rendszer szerint kifejezett nagy számot minél gyorsabban fejezzétek ki magyarul, legyen mondjuk 4301 százmillió 6535 tízezer 600. Megfejtés fehérben itt: 430 milliárd 165 millió 350 ezer 600. És akkor a példában a fordítással még csak nem is kellett bajlódni.

A Kínába látogató külföldi a mindennapokban ilyen kihívásoknak szerencsére nincs kitéve, de elsőre az is elég szokatlan lehet, hogy a százezres és milliós értékek kifejezésének logikája eltér.
Általában még ez sem túl gyakori gond, az egyszerű számok elmutogatásával viszont már lényegesen könnyebb félreértésekbe keveredni. A változatosság kedvéért ez is eltér a nyugaton megszokottól. A legáltalánosabb a kettes és a nyolcas felcserélése, ugyanis a nyolcat itt pont ugyanúgy a hüvelyk- és mutatóujj felmutatásával jelzik, míg a ketteshez a mutató- és középső ujjat használják. Nem mindegy, hogy két vagy nyolc adag kaját rendelünk.

A számoknak megfelelő kézjelek

A kínai nyelvvel ismerkedni vágyóknak viszont öröm lehet, hogy a számok képzése roppant logikus, semmiféle kacifántos dolog nem nehezíti. A vészesen egyszerű megoldásnak köszönhetően bármely szám kifejezhető az egyjegyű számok és a nagyobb tizes alapú egységek (tíz, száz, ezer, tízezer, stb.) nevének ismeretével.
A 11 tíz egy, a 20 kettő tíz, az 56 öt tíz hat, a 135 (egy) száz három tíz öt, és így tovább.
Ez egyúttal azt jelenti, hogy még egy egyszerű, akár pár napos turistaútra is érdemes megtanulni kínaiul számolni, a haszon messze felülmúlja a ráfordított energiát.

A számok leírásához ma már Kínában is csaknem mindenhol az arab számokat használják, nem jelennek meg írásjegyekkel leírt számjegyek sűrűbben, mint a magyar szövegekben.
Vannak persze megfelelő írásjegyek is, a hivatalos, egyszerűsített formájuk megtanulása sem ördöngős, nagyon egyszerűre szabott írásjegyekről van szó. A számok egytől tízig írásjegyekkel: 一，二，三，四，五，六，七，八，九，十. A nagyon turistás helyeken ezek ismerete hasznos lehet - bár Kínában általában nem verik át a külföldieket, a tényleg veszedelmesen lehúzós helyszíneken előfordul a 5 yuan, 二块 (utóbbi két yuan, írásjegyekkel) ugyanannak a terméknek az árcéduláján.

Mint látható, ezek az írásjegyek tényleg nem bonyolultak. Ez a megtanulásuk szempontjából üdítő fejlemény, azonban egyúttal nagyon könnyen hamisíthatóvá, átírhatóvá is teszi őket. Épp ezért, a számok esetében, pénzügyi dokumentumok, banki papírok kézzel kitöltött részeiben a mai napig az egyszerűsítetlen, régi írásjegyeket használják, ezek lényegesen több vonásból állnak.

A számok egyszerűsítetlen írásjegyei - áthamisítani elég nehézkes

A számok sok kínai életében bírnak komoly jelentőséggel. Bár errefelé sem mindenki debil, még ma is sok a babonás lény. Ami nyugaton a 13, az ideát a 4-es (kiejtése hasonlít a halál szó hangzására). Ennek köszönhetően, ha nem is gyakran, de helyenként a négyes hiányzik, nincs négyes szoba, négyes számú parkolóhely, esetenként emelet sem (Japánban, hasonló okok miatt ugyanezen a sorson osztozik a négyes szám. Az ő őrületük nagyságrendekkel rosszabb.)

Lift - mintha nem lenne minden rendben az emeletekkel

A nyolcas viszont annál jobb. Nem véletlen, hogy a menő cégek, üzletemberek már arról jól felismerhetőek, hogy vagyonokért rengeteg nyolcast tartalmazó telefonszámmal bírnak.

Még meg sem érkeztem, s a szeptember is odébb van még, de tegnap azzal kerestek Ala'erből, hogy a mesterdiplomám és a hatalmas kínai tapasztalatom miatt a vezetés úgy döntött, havi 500 yuannel többért vesz alkalmazásba.

Az emelés persze abszolút értelemben nézve nem tetemes, de határozottan kedves tőlük, tekintve hogy már elfogadtam az eredeti ajánlatot, s nem is reklamáltam miatta. Hasonló ötletekkel még bombázhatnak a jövőben is.

Tegnap ez is ki lett pipálva, így az "ujgur" kollegina hétfőn elkezdhet intézkedni. Most már tényleg minden rendeződött ezen a téren, s csak a személyes ügyintézés van hátra hamarosan.


Az is kiderült, hogy egyelőre a suliban leszünk elszállásolva, a jelenlegi kolléga közelében, s a xinjiangi kiruccanás alatt az ő wifijéről kapjuk majd a biteket. Ha ő lesz az, aki marad, akkor egyúttal az ismerkedés is már most elkezdődhet.

Mivel az új céges munka azért rejt magában bizonytalanságokat, az egyetemi tanítást semmiképp nem akartam visszamondani. Szeptemberig tisztábban is látok majd, hogy mire számíthatok, s utána is érdemes a lehető legtovább megtartani a tanári pozíciót. Túl az anyagi oldalán, az efféle munkák nyújtotta stabilitás mindig nyerő, s mindemellett még nem is szívesen adnám fel, hogy Xinjiangban élhessek egy ideig.

Másfél hét múlva mindenesetre már jön a kóstoló, s biztos vagyok benne, hogy finomnak fogom találni. Vannak előnyei a nagyvárosoknak, de sokkal szívesebben vagyok vidéken. Jó lesz!