Liping 2016.11.24. 18:39

Jöhet a kínai fészbukk?

Pletykaszinten elkezdett terjedni egy hír a napokban arról, hogy a Facebook megjelenhet a kínai piacon. Állítólag hajlandóak belemenni a teljes tartalomszűrésbe, vagyis, pragmatikusan egy harmadik fél, egy kínai partner részére átengedni azt az itteni felhasználók esetében.

 

facebook-censored-china.jpg

 

Hogy ez a gyakorlatban miképpen működne, ha sikerül a megegyezés, azt személy szerint nehezen látom át. Mert az még világos, hogy az itteni ip-ről fellőtt posztokat moderálhatják, esetleg előzetes moderációval engedik fel, de ez csak a történet egyik fele. Mi van a külföldi posztokkal, amihez nem kapnak ilyen jogosíványt? Hatalmas erőket lekötve, posztokra lebontva mérlegelik, hogy egy-egy külföldön kreált bejegyzést láthatnak-e a helyiek? Vagy eleve valahogy korlátozzák a külföldi faces oldalak, magánszemélyek itteni elérését? 
Hát, ez majd kiderül, ha lesz belőle tényleg valami.

 

A cégnek mindenesetre igencsak fáj a foga az itteni piacra, ami nem is csoda, elvégre egy igencsak zsíros falat. Az már egy másik kérdés, de nem elhanyagolható, hogy a Facebook kínai diadalmenete így sem garantált, sőt. Csak mert a világszinten piacvezető oldalt blokkolták, az még nem jelenti azt, hogy a szerepét nem töltötte be más, helyi kreálmány. A QQ, majd ebből kinőve a wechat igencsak nagy mértékben tudja azt, amit a Facebook, s sok esetben többet is.
Mindenesetre, ha tényleg megjelennek, egy elég érdekes ütközetet fogunk látni. De nem a fész lenne az első olyan külföldi cég vagy márka, amelynek nem sikerül az itteni piacot is maga alá gyűrnie.

Címkék:kína élet internet facebook internetes nagy fal 7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr9211996212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sellőlány 2016.11.25. 08:00:30

Tényleg, már akartam kérdezni, hogy te miképp férsz hozzá az FB-hoz Kínában?

Liping 2016.11.25. 08:09:00

@sellőlány: VPN-t használok.Ha ez nem sokat mond, a lényeg annyi, hogy csatlakozom egy külföldi szerverhez, s azon keresztül nyitom meg az itt blokkolt oldalakat. Az idei VPN-em egészen jó sebességet ad, simán lehet vele online videókat nézegetni, torrentezni, lényegében nem érezhető, hogy közvetítőn keresztül használom a netet.

sellőlány 2016.11.25. 08:31:09

@Liping: Persze, ez világos, de hogy nem blokkolják a VPN hozzáférést? Mert akkor mi a cenzúrának az értelme, ha VPN-en keresztül bármilyen tartalom elérhető?

Liping 2016.11.25. 08:38:38

@sellőlány: Szerencsére vannak rések a falon. Próbálják ezeket is ellehetetleníteni, de sok a szerver, meg tudják ezeknek a fizikai címét is változtatgatni. Szerencsére minden blokkolására nincs elég kapacitás, meg miután ezek fizetős szolgáltatások, a szolgáltatók is lépnek, ha mégis sikerülne.

Liping 2016.11.25. 08:42:21

@sellőlány: @Liping: És ezek a VPN-ek túl nagy veszélyt eleve nem jelentenek a rezsim információs monopóliumára. Elenyésző számú kínai egyed agyában fordul meg a gondolat, hogy olyan oldalakhoz férjen hozzá, amikről jó eséllyel soha nem is hallott, amiket eképp nem is igazán hiányolhat, s a hozzáférésükkel járó esetleges előnyökről sincs kézzel fogható tapasztalata.

Liping 2016.11.25. 08:45:12

@Liping: @sellőlány: Olyanokról hallottam pl., hogy több tanítványom is használt ingyenes VPN-t (ezek nagyon vacak sebességet adnak, gyorsan eltűnnek, s elég megbízhatatlanok) annak érdekében, hogy be tudják követni Justin Biebert fészbukon. És ennyiben ki is merült a tevékenységük. Más szárazföldi kínaiak sincsenek fenn az oldalon, tehát nincsenek potenciális ismerőseik, akkor meg mit kezdjenek vele?

sellőlány 2016.11.25. 09:40:36

@Liping: Érdekes, hogy egy rezsim vagy kultúra mennyire meg tudja határozni az egyének kíváncsiságát a tiltott (nem ismert) dolgok iránt. Mert a pont a fészbuk az, amit ki ne ismerne vagy akarna ismerni, és ismerős gyűjtés helyett, ismereteket gyűjteni a "tiltott" nyugati világ dolgairól.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása