Ígéretemhez hűen ennek a kérdésnek a végére is pontot kell tegyek.

Az új szezonban ugyan jó a VPN-em, s tökéletesen érzékelem a blokkolt oldalakat, így a facebook-ot is, azonban valami bug van a kommenteléssel. Korábban kifogásoltam, hogy nem kapok róla értesítést, ha ír valaki, így aztán ügyködtem valamit, s ez megoldódott. Csakhogy elvileg valahogy engedélyeznem kéne ezeknek a kommenteknek a megjelenését is, de az erre szolgáló felület nem jelez számomra semmit, s csupán az értesítést látom, hogy xy írt.


A bejegyzések után sem találtam még ezekből a kommentekből, így sanszosnak tartom, hogy nem is jelennek meg. Így végül fájó szívvel arra jutottam, hogy leszedem a fészes kommentelés lehetőségét, s marad a blog.hu-s. Egyébként is nagyon kevés hozzászólás jött ezen a felületen, így olyan nagy kárt nem okozok ezzel senkinek.


A facebookos kommentek kikapcsolásával együtt sajnos az eddigi néhány fészes komment sem lesz olvasható, ezért utólag is elnézését kérem a 2-3 érintettnek.

A jelek szerint lesz helyi jövedelmem már ebben a hónapban is. Ideiglenes munka, de nem fizet rosszul és nem is kell érdemben csinálni semmit. Ráadásul még a férjemet is alkalmazzák.

A "munka" két hétig tart, napi 3 órában, 200 yuanes órabérrel. A feladat annyi, hogy egy irodában kell ülni másik nyolc külföldivel együtt. A cég imidzsét növelendő. Közben állítólag jönnek majd ügyfelek, akik így láthatják, hogy milyen nemzetközi a hangulat, mennyi waiguorennel van megtöltve a hely. Olyan három-négy hónapra való lakhatás kijön a bérből. Sűrűbben is lehetne ilyen.

Kína a hetvenes évek végén elkezdett nyitni a világ felé, s ennek eredményeként ma a kínai a második legnagyobb gazdaság a bolygón.
Kína hatalmas, kontinensnyi ország, merőben eltérő fejlettségű régiókkal. A fejlettségbeli különbségek messzire nyúlnak vissza, s a meglévő adottságok eltérő táptalajt is kínáltak a meginduló fejlesztéseknek, így az országon belüli szakadékok sok esetben még nőttek is - azzal együtt, hogy egész Kína nagyságrendeket lépett előre.

A gazdaság egyik motorja a Gyöngy-folyó deltájának régiója. Ez éppúgy magában foglalja a korábbi gyarmatokat, Hongkongot és Makaót, mint Dél-Kína hagyományos központját, Guangzhout (Kanton). Az elmúlt 30 év fejlődésének hatására Guangdong tartomány lakosságszáma - a belső migrációnak köszönhetően - meredeken megnőtt, a két Magyarország méretű tartományban ma már majdnem 110 millióan élnek. A beáramló bevándorlók hatására Guangzhou mellett gombamód nőttek ki a nagyvárosok a földből, s ma gyakorlatilag egy egybefüggő gigapoliszt alkotnak. A Hongkong melletti Shenzhen, a Makaó melletti Zhuhai, Zhuhai és Kanton közt Zhongshan és Foshan, majd tovább Shenzhen felé Dongguan, bár önálló települések, a tervezési folyamatok szempontjából jobban értékelhetőek szerves egészként.
Ez megmutatkozik a közlekedésszervezésben is. Hosszabb távon az egész régiót egybefüggő metró- és lokális gyorsvasúthálózattal kívánják lefedni. A már üzemelő öt metrórendszer (Hongkong, Guangzhou, Shenzhen, Foshan és Dongguan) vonalai a tervek alapján illetve részben már a gyakorlatban is összeérnek (a Guangfo vonal esetében pedig át is lépik az adminisztratív határokat, s összekapcsolják Guangzhout és Foshant), s ugyancsak illeszkedik a rendszerbe az egyelőre még tervezés alatt álló zhongshani és zhuhaii, illetve az épülő makaói metró is. 

A delta vidéke, hogy mennyire egybeépült, azt főleg a műholdas kép mutatja meg.

A még szorosabb integráció akadályának legfőbb oka földrajzi jellegű. Mint a fenti térképen is látható, a delta nyugati és keleti partja között, bár légvonalban elenyésző a távolság, a gyakorlatban jelentős kerülőt igényel az eljutás. A személyforgalom mellett ez az áruszállítás terén is érezteti a hatását, s különösen zsúfolttá teszi a Kína és Hongkong közötti meglévő szárazföldi összeköttetéseket.

Bár tervek a helyzet orvoslására már bő 30 éve léteznek, a legtöbb dolog kivitelezésébe csak mostanság kezdtek bele. De nézzük csak, milyen megoldásokat ötöltek ki.

1. Humen-híd, Guangzhou

A kép felső részén, Nansha és Humenzhen városrészek között ível át a humeni híd

Az 1997-ben megnyílt híd nem merészkedik ki a tenger felé, a folyó felett ível át, mintegy 3 és fél kilométer hosszan. Jelenleg ez a legdélebbi híd a deltában, vagyis a déliek gondjain nem sokat segít. Az átkelő ráadásul erősen túlzsúfolt, tehermentesítésére már épül a jövőre átadandó kettes számú humeni híd is.

2. Hongkong-Makaó-Zhuhai-híd

A gigantikus híd ötlete már a nyolcvanas években felmerült, s azóta igencsak lassan haladt előre. Nem is egy hídról van szó, hanem hidak és alagutak sorozatáról, mintegy 50 km-en, gigászi költségekkel. 
A tényleges kivitelezésnek végül 2009-ben álltak neki, de a híd sorsát nagyban megnehezítette, hogy három gazdája is van. A Hongkongban egyelőre még tomboló demokrácia is közbe-közbeszólt. Utóbbiaknál némi konstrukciós probléma is fellépett, ugyanis a híd hongkongi végéhez épített mesterséges sziget pár méternyit elcsúszott a helyéről. Környezetvédelmi okokból ugyanis nem hagyományos feltöltéssel készítették, hanem az iszapon átszúrt acélcölöpökön nyugszik az egész képződmény.
Bár a helyi kivitelező szerint aggodalomra nincs ok, az már biztosra vehető, hogy az eredetileg 2016-ra ígért átadás legalább 2021-ig csúszik.

3. Shenzhen-Zhongshan-híd

Már évek óta a tervezőasztalon feküdt egy híd ötlete Shenzhen és a túlparti Zhongshan között. A shenzheni vezetés mégsem nagyon pártolta az ötletet, mivel akkoriban még a hongkongiak hídötlete tűnt a nagy dobásnak, s Shenzhen ezerrel lobbizott azért, hogy utóbbi érintse a várost is. Ennek kivitelezése annyit igényelt volna, hogy a jelenleg Y alakúra tervezett átkelő (a nyugati végen két végponttal, Makaóval illetve Zhuhaijal) a keleti végén is ágazzon el, HK mellett Shenzhen felé is.
Miután Shenzhen ezen kísérlete kudarcba fúlt, jobb híján elővették a másik híd tervét, amihez meg is kapták a hozzájárulást. Tekintve a hongkongi híd lassan szappanoperába illő sorsát, valószínűleg így jártak jobban.

A tendert ugyanis már el is bírálták, s egy dán cég neki is kezdett a kivitelezésnek, amely a tervek szerint 2022-re meg is valósul. Rövidebb, s olcsóbb is lesz, mint a hongkongi híd, ráadásul a tisztán kínai birtokjog több, a másik híd esetében felmerülő problémát is rendez. Ez a híd egyértelműen használható lesz minden kínai állampolgár számára, s HK (vagyis gyakorlatilag külföld) érintése nélkül teszi lehetővé, hogy a delta túloldalára jussanak (kevesebb mint fél óra alatt).

A hongkongi híd gazdaságos működtetésének esélyét is nagyban rontja, mivel a felmérések alapján az utóbbi híd forgalmának 40%-át simán elveszi majd a shenzheni, s egyúttal nagy eséllyel a shenzheni reptér is a hongkongi rovására profitál majd a helyzetből.

A shenzheniek mindenesetre praktikusan szemlélik a helyzetet, mert amióta idén elkezdődött az építkezés, módszeresen nekiálltak zhongshani ingatlanokat vásárolni, az ottani "nyomott" árakat kihasználandó.

Pirossal a Shenzhen-Zhongshan, narancs színnel a HK-Makaó-Zhuhai hidak

Annyi biztos, hogy ez a két nagy híd merőben változtatja meg a delta közlekedését és városközi kapcsolatait. Ráadásul a környék látképén is igencsak erős nyomot fognak hagyni.

A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!

Tegnapra tolódott végül a dolog, de némi kavarodást követően ezen is túlvagyunk. A korábban emlegetett brazil csóka egy ideig lakott az épületben, így valamelyest ismeri a környéket, így először tőle érdeklődtem kártyavásárló hely iránt.

Adott is egyet, ahol ő állítólag korábban vásárolt. Hát, ott nem adnak kártyát, de legalább megmondták, hogy hol igen. Így picit buszoztunk, majd rábukkantunk a környék központjára, ahol valóban minden kapható. Piac is van. Lett kártyám (bár csak a második helyen, az elsőben valamiért az útlevelet kifogásolták, nekik csak személyi lett volna elfogadható), ráadásul egy angolul kifejezetten ügyesen beszélő ügyintézőt is kaptam. Megkockáztatom, hogy országos szinten a legjobbak között lehet.

A kártyát követően vettünk egy telefont is. A környéken egy kupacban volt vagy 10+ telefonos bolt részben szolgáltatók, részben márkák szempontjából csoportosítva.
Itt egy rövid kitérővel kell élnem. A személyiségem nem mindig olyan aranyos, mint amilyennek a blogon keresztül tűnik. Vannak szituációk, amiket kifejezetten rosszul reagálok le. Az egyik, amivel szolgáltatóként nagyon ki lehet nálam húzni a gyufát, az az, ha lépten-nyomon a sarkamban vannak, pofáznak, segíteni próbálnak. Ilyenkor - kissé talán gyermeteg módon - azt az egy megoldást ismerem, hogy fogom magam és kisétálok a helyről, kvázi azzal büntetek, hogy garantáltan nem költök ott egy fillért sem.
(Az ingerküszöböm alacsony - csak virágelvtársra való tekintettel és mert előtte azért még igyekszem viselkedni - nem hagytam ott egy éttermet Bangkokban, ahol a pincérleány háromszor egymás után jött oda rendelést felvenni, annak ellenére, hogy mindkét előző alkalommal jeleztem, hogy majd szólunk, ha megvagyunk - egyre kevésbé kedves hangsúllyal.)

A lényeg a lényeg, üzletenként 2-3-4 kínai rohant meg minket. Gyorsan be a pultok mögé is, hogy vonulgathassanak velünk, ahogy nézegetni próbálnánk. Villámgyorsan el is húztam ezekről a helyekről. Végül egy tágasabb, plázabeli boltban volt szerencsém megtapasztalni egy nyugalmasabb nézelődési élményt. Szerencsére nem cseszegetett senki, végig tudtuk nézni a kínálatot. A többi boltban jó eséllyel kaphattam volna jobb ár-értékarányú készüléket is, de a már vázolt okok miatt ez nem volt opció. A végül kinézett két lehetséges modell közül (mindkettő kínai, oppo illetve vivo márkájú) a 100 yuannel drágább lett a befutó, elsősorban azért, mert az oppo-s eladó már nagyon elkezdett pörögni.

Végül bankoltunk egy kicsit, így már helyi bankszámlám is van. A wechat-es fizetés is működik - ez sajnos valóban windows phone-os hátrány, az utóbbira fejlesztett wechat-en elég felemásan jelennek meg a fizetési lehetőségek - pl. mindenáron személyit kér, útlevelet nem bír kezelni. Most már tudok telefonnal, QR-kóddal is vásárolni, ez a fő.

Ma még telefonvásár is lesz a programban. Semmi kedvem hozzá, de sajnos kell. Történetesen ugyanis már csaknem másfél éve kínai telefonszám nélkül élem az életem. Kezdjük az elején.

Annak idején Fengjiebe érve vettem egy helyi telefonszámot. Ennek annyiban van jelentősége, hogy a számokat értelmes feltételekkel egy-egy adott járásban lehet használni, így költözéskor érdemes új számot szerezni.
Akkor a jó öreg otthoni kis kártyafüggetlen Nokiámat használtam. Fengjieben vettem egy nagyon alap (emlékeim szerint akkoriban 200 yuan-es) butatelefont, amibe átkerült a magyar kártyám, míg a Nokiába a kínai. Ez annyiban módosult, hogy abban az évben, ott Fengjieben vettem meg az első okostelefonom, így a Nokia helyett onnantól már azt a kis HTC-t használtam.

Nagyon elégedetten, teszem hozzá. Egészen sokáig bírta, s egyáltalán semmi problémám nem volt vele. Tavaly januárban azonban (tehát kb. két évvel a vásárlást követően, már Magyarországon) sikeresen betörtem a kijelzőn lévő védőréteget. Bár működött, nem volt immár esztétikusnak nevezhető, a javítás meg felülmúlta volna a telefon értékét.
Nem volt mit tenni, vettem hát egy újat. Tudom, fikázni illik, de nekem nagyon bejött a windows-os telefon. A HTC esetében ez még nagyjából véletlenül alakult így, de a csere idejére már tudatosan kerestem. Bármennyire is kiválónak érzem, sajnos a piaci részesedés meredeken esik és a HTC sem gyárt már erre az operációs rendszerre telefont, így visszatértem a Nokiához, s egy Lumia 930-as gazdája lettem. Erre sem tudok rosszat mondani (amióta windows 10-es lett, 1-2 dolog vacakolt, de a frissítéseket követően korrigálódni látszódnak ezek a bugok).
Azonban elkövettem egy hibát. A telefont Magyarországon vettem. Mentségemre szóljon, akkor épp otthon laktam egy évig.

Míg Kínában a három nagy mobilszolgáltató telefonjai is zömmel kártyafüggetlenek, vagy legalábbis csak a hazai konkurencia kártyáit blokkolják, nálunk ez nem igazán van így. Hozzáteszem, sima kártyás előfizetéssel vásároltam, így a Telenorhoz kötött telefon ára sem volt igazán kedvezményes.

Egy ideig nem is volt gond, mert otthon voltam, de Kínára készülve gondoltam, valamit lépni kéne. Naív ügyfélként a telenorosokat zaklattam először, akikkel nem sok szerencsém volt. Bár elvileg kártyafüggetleníteni tudnak, de két éven belül (még így is, hogy nem kaptam kedvezményt a vásárláskor) kell fizetni egy emlékeim szerint pár tízezres összeget és emellé még a függetlenítésért pár ezer forintot. Ez is elég lehúzós, de ebbe még bele is mentem volna. Csakhogy nem olyan egyszerű ám ez sem: ott helyben ők ilyet nem tudnak. Le kéne adni a telefont, ők azt (postagalambbal?) elküldik valahová, aztán egy két héten belül már mehetek is érte. De lehet, hogy három. Ebből így nem kértem, így aztán inkább elmentem a megyeszékhelyre, akik elvileg a struktúra egy magasabb fokán állnak.
Nem is ért csalódás, ott már nem akarták elküldeni sehová a telefont. Csak néhány papír, majd elküldték a kérelmet. Elvileg egy héten belül küldenek nekik egy kódot, ők kiértesítenek, s akkor újra utazhatok 50 km-t, hogy függetlenedhessen a telefonom. Viszont fizetni is csak akkor kell.
Ez utóbbi volt a szerencséjük, ugyanis ezután nem kerestek, én meg 2 héttel később elindultam Kínába. Nem kártyafüggetlenített telefonnal.

(Próbálkoztam közben és utána is mobilboltokban, ahol függetleníteni szoktak, de valamiért a Lumia 930-at nem merte bevállalni senki. Hogy ennek beismeréséig miért mindenhol kivétel nélkül két perc mellébeszélés - hú, az eltarthat pár napig, hú, az sokban kerül ám, hú, az nem lesz egyszerű, stb. - után jutottunk el, az egy érdekes kérdés. Már-már kínaiakra jellemző tanácstalanság ült az arcokon, ahogy nézegették, hol egyedül, hol csoportosan a készüléket, hogy végül megadják magukat.)

Wuhanban aztán így változott a szokásos felállás. Vettem ugyan egy helyi SIM-et, s azt bele is applikáltam a törött HTC-be, de miután volt egy jobb telefonom is, amit aktívan használtam, a HTC-re sosem figyeltem, a legtöbbször magammal sem vittem. Többnyire hetekre lemerült az akksija, mire ezt észleltem. A számomat is hamar felfüggesztették, mert lement az egyenleg, amit szintúgy nem vettem észre.
Így aztán tavaly telefonszám nélkül éltem a világom. Megvallom, különösebben nagy törést ez nem jelentett az életemben. 

Ala'erben is vettünk egy helyi számot, de ezt már csak a költözés miatt is hagyni kell, s szerezni egy helyi, shenzhenit. És hogy miért akarok telefont is venni?
A HTC-t kiselejteztük. Egy régi butatelefonom van tartaléknak, kínai számnak, de sajnos ezzel netezni nem lehet. Ez a lakásban, ahol van wifi, nem probléma, de odakinn már igen. A helyi munkáim miatt is kell, hogy el tudjanak érni, s én is tudjak telefonálni vagy épp csekkolni a wechat-et, ha találkozóra megyek.
Szóval jobb híján veszek egy olcsó okostelefont, amiről majd osztok magamnak mobilnetet. Mivel a Lumiámat cserélni még eszemben sincs, kénytelen leszek így tenni. Hogy ezúttal mennyire fog működni a dolog, s mennyire fogom észlelni, hogy van egy itteni telefonom is, az majd kiderül.

A tegnapi két interjú nem igazán járt sikerrel. Egyik helyet sem nekem találta ki a sors, de annyi baj legyen, holnap is lesz egy harmadik.

Viszont, ha már úgyis utazgattunk, a két találka közben megfordultunk egy még nagyobb Metro áruházban, majd a mellé telepített IKEA-ban is. 1-2 apróság még jól jött a lakásba, így ezeket hirtelen be is szereztük.

Egy-két kép is készült a városban. Ebből osztok meg néhányat ma.

Különösebb kifejtés nélkül csak mellékelek egy tíz napos előrejelzést.

Közben ez is beindulni látszik. Ma már két interjúm lesz, s még függőben van másik kettő is. Ahogy említettem, csak részmunkaidőben akarok tanítani, s csak akkor, ha tényleg olyan helyet találok, ami elfogadható. Szerencsére a nyomás kicsi. Persze jó lenne, ha mihamarabb itt is keresnék, de tényleg ki tudom várni, amíg nekem való ajánlatba botlok.

Este majd írok bővebben.

Shenzhenbe érve elég hamar belefutottam egy Metro áruházba. Hát, Kína más részeihez viszonyítva mindent kapni, így aztán tudtam, hogy ide még sűrűn fogok jönni. Van kenyér, rengeteg sajt, felvágott, s mindenféle egyéb nyugati cucc. Még sour cream is.

Ezekkel nincs is baj, zömük árban nem túl vészes. Azonban már az első alkalommal elkezdtem szemezni a kávéfőzőkkel. Merthogy akadnak azok is. Olcsón nagyon vackok, amikbe bele sem lehet préselni a kvt, s rohadt drágán normálisabbak is. Szép meg jó, de úgy voltam vele, hogy ennyit (az elfogadhatóbbak legolcsóbbika volt 600 yuan és elég gagyinak tűnt kivitelezés szempontjából) semmiképp nem adok érte. Ettől függetlenül minden egyes látogatásomkor végigmentem az adott soron és sóvárgó pillantásokat vetettem. De nem adtam be a derekam!

Xinjiangi látogatásunkból hasznos dolgok is fakadtak. A lakásban korábban élő, a tanév során rákosnak bizonyult, s így idő előtt lelépő amerikai (feltehetően igen erősen keresztény - a lakásban hagyott bibliai társasjátékokat is) pasas ugyanis a kávé szerelmese lehetett. Több kiló bontatlan, jávai babkávé maradt utána, ahogy egy működőképes kávédaráló is. Hogy a nedűt miben készítette el, azt nem tudom, erre utaló nyomokat nem találtunk. A darálót és a kávékat mindenesetre elhoztuk, ha már megörököltük.

Elkészíteni mindenesetre mi sem tudtuk, a sima kifőzést nem vállaltam be, akkor már inkább a porkávé. Tegnap aztán gondoltam egyet, s az áruházba készülő páromnak mondtam, hogy hozza el azt a vacak 600 yuanes masinát. Igaz, hogy ennyiért két évre való porkávét vehetnék, de azért ez mégiscsak igazi kávé lesz. És így, hogy személyesen nem vagyok ott, talán kevésbé is szívom a fogam, hogy ennyi pénzt vágok ki az ablakon.

Férjem el is ment, majd egyszer írt, hogy a 600-asból csak a kiállított masina van, ellenben a dobozát nem találják, s így egyik-másik része hiányzik. Hozza-e el 1400-ért az amúgy valóban mutatós és kívánatos philips-es csodát. Nem ragozom, elhozta. Az árába igyekszem nem belegondolni, s csak a pozitívumokra koncentrálni.

Amik szerencsére akadnak. A kávé hiperkrémes (extrém nagy nyomással préseli ki magából), tejet habosít, s ipari méretekben képes kávét főzni, szupergyorsan. Az ára horror volt, s egész biztosan nem hagyom majd itt, de végre finom kávét iszom!

Hongkong megosztó, s az egyes emberekben egészen másképp csapódik le. Vendégszerzőnk, virágelvtárs hosszú évek tapasztalatával a háta mögött a Hongkongot szerető külföldiek táborát gyarapítja, míg bennem - igaz, mindössze kétszer jártam arra, a rajongás egy sokkal alacsonyabb foka lelhető fel. Így lesz szép a kontraszt.

virágelvtárs:

Hongkongozás.

A legtöbb Kínát megjárt ekszpatnak kijárt. Kimenni vízumért, kimenni, mert ki kell lépni, kimenni papírokat leadni, bizony az életünk része volt. Gyűlöltük. Lemenni. Pecsételni. És ami még rosszabb ottaludni. És persze mindannyiunk rémálma: ruha és pénz nélkül kint ragadni. De erre is volt példa.

Általában sok mindennel vagyunk úgy, hogy utáljuk, amíg muszáj. Aztán jön a felfedezés. Mikor végre úgy mész, hogy nem kötelező azt mondani, hogy jajj már megint. És ott vagy.

Először valami falon ültem, nézve a várost. Előttem egy mosolygósra kipingált tűzcsap. Szemeztünk. Számolgattam a parkban a tiltótáblán, mennyi mindent nem szabad. Kukát kerestem, hogy végre rágyújthassak.

Sok év eltelt azóta az éjszaka óta, de sok mindent meg tudtam szeretni Hong-kongban, amit sokáig meg sem tudtam fogalmazni. Egy jóbarátom mondta ki szépen: egy érett város. Látszik rajta, hogy hiába a sok felhőkarcolás, az utcasarkoknak megvan a maga történelme, ami a modern kínai városokról már nem nagyon mondható el.

Mást is észrevettem hamar, ha közelebbről néztem. Hogy a kínaiság, amit Kínában hiába kerestem, itt inkább megvan. A halárusok, a függőleges fénycsövek kínai karakterekkel végig az utcákon, mindaz, amit talán a filmekben látott az ember, és végre ott van, igaziból.

Végigmenni a magasjárdákon, beülni egy kompba, és elmenni egy szigetre a sok közül. Kiülni a tengerpartra, és megszűnik a világ üzleti életének az egyik központja, hirtelen nem léteznek a felhőkarcolók és az ingatlanárak, nincs metropolisz, nincs légkondi. És még mindig csak 20 perc komp.

A real estate szó hallatán vérszagra lakótelepeket kihányó “szárazföldi” kínaiak jó, hogy nem szólhattak ide bele. Lehet, hogy HK a világ egyik legsűrűbben lakott helye, de csak azért sem építik tele a szigeteket. Turistaútvonalak, teljesen elhagyatott partszakaszok, erdő közepén álló kulcsosházak kispatakkal. És ez még mindig Hong-kong.

Bent, a városban meg zajlik az élet. Amit venni lehet, van. Amit enni lehet, van. Buli? Van. Kulturális élet? Van. Pick szalámi? Pipa.

Maradjon is ilyen, lehetőleg még sokáig.

Ez is Hongkong belvárosa és az alsó is.

Veve:

Eddig kétszer jártam Hongkongban, s bevallom, többre, jobbra számítottam.

Hongkonggal már azután szembesültem, hogy megjártam jópár kínai modern nagyvárost, s hozzájuk képest - nem tehetek róla, de ez volt az első benyomásom - Hongkong relatíve lepukkant.  Szó se róla, a kínai nagyvárosokban is van lepukkantság, de olyan szintű elhasználtság nyomai frekventált helyeken azért nem lelhetőek fel, mint amire Hongkong belvárosában is sűrűn van példa.
A helyzet persze érthető. Hongkong nem az utolsó húsz évben épült fel, s értelmes határidőn belül általában nem dózerolnak le mindent, hogy modernebbet, szebbet építsenek.

Önmagában a nem csillogó, hibátlan helyektől sem kapok sikítófrászt, ha ilyen lennék, már rég nem lennék Kínában, s nem érezném jól magam a délkelet-ázsiai utazásaim során sem. De általában igaz az, hogy ezek a fejlődő térségek a "hibáik" mellett olcsók is, legalábbis nem drágák. Hongkong ellenben az. Hogy az ingatlanárak az egekben vannak, az egy dolog, s érthető is, de Hongkong egyébként is drága. Ezer forint körüli összegbe kerül egy Redbull. Boltban. 500-ba egy másfeles palackos víz. Az agyam úgy van huzalozva, hogy ha már egyszer drága helyen vagyok, akkor az nézzen is ki jól. Mint például Szingapúr. Hongkong és Szingapúr között a különbség ég és föld. Árak tekintetében már nem annyira.

Ezekkel együtt nem akarom lehúzni HK-t, ez csak egy benyomás, ami már a kezdetektől bennem van, amióta először megláttam bő két éve. Maga a hongkongi táj meseszép. Gyönyörű hegyek, s a terület nagy része beépítetlen.
És Szingapúrral ellentétben a szárazföldi kínaiak az évtizedek alatt folyamatosan jöttek, nagy számban, s elhanyagolható azoknak a létszáma, akik 1950 előtt már itt éltek. Ennyi idő nem elég arra - főleg folyamatos utánpótlás mellett -, hogy olyan drámaian megváltozzanak, mint szingapúri társaik.

Hongkong - olyan, amilyen, de egyelőre nem a szívem csücske. Shenzhent sokkal jobban szeretem.