Liping 2016.05.26. 11:57

Még egy hét

Mához egy hétre már Ala'erben leszek!


Ma letelt a MICE-os csoport utolsó órája is (legközelebb június 21-én látom őket), kedden pedig még lesz egy a turizmusos diákokkal is, de aztán utána végre valami érdekesebb program jön. Szerdán már röpülünk, csütörtökre meg már a vonat is megérkezik.

 

A nyelvsuliban is kedden voltam utoljára. Az eredeti tervek szerint még pénteken és kedden is mentem volna, de már nagyon nem akartam, így inkább segítettem utánpótlást találni. Alapból Hollie-t, a testesebb kolleginát szerették volna befogni, de ő nem mutatott érdeklődést, s mivel nem találtak senki mást, végül beérték Joannával is. Őt tényleg csak végső megoldásnak fogadták el, mivel színesbőrű, s bár nyugati értelemben vett rasszizmus nem áll fenn a feketékkel szemben, lényegesen kevésbé menő dolog őket foglalkoztatni, mint egy szép szál fehér leányt. A szülőknek vannak azért elvárásaik a pénzükért cserébe, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Joanna mindenesetre örült a lehetőségnek, így kedden elvittem magammal, s holnaptól már ő megy helyettem.

 

Ma elvitték a motort is. Egészen hozzászoktam, s kifejezetten nincs kedvem gyalogolni, pedig régen sosem zavart. Remélem, azért 1-2 héten belül már nem érzek így, ennyire nem akarok elkényelmesedni.


Keddig napi szinten főzőcske jön, mindent el kell használni a hűtőből. Xinjiangból visszatérve már nem nagyon akarok főzni, meg nem is nagyon lesz mivel, miután a konyhai cuccokat már most átköltöztetjük. A lakást is nagyjából készre akarom pucolni még a nyugati kiruccanás előtt, hogy az utolsó héten már tényleg csak apróságok maradjanak vissza.
Azért elsősorban pihenés jön, az egy szem keddi órától eltekintve június 20-ig semmi dolgom! 

Címkék:kína élet utazás suli wuhan alaer Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr888748358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása