Liping 2015.11.08. 17:29

Közelednek a vizsgák

Azért még viszonylag odébb vannak, de annyira már nincsenek messze, hogy lassan elkezdjem kiosztani a tételeket és egyúttal el is kezdjük a felkészülést.

Néhány osztállyal még van 1-2 függőben lévő óránk, amiken előbb túl kell esni, de az egyik végzőseimmel már holnap nekikezdünk. Velük minden héten két órám van, s mivel a létszám is alacsony, így szétbontani sem kellett őket, ergó velük van messze a legtöbb időm.

Az esedékes topikok ezúttal azért túlmutatnak a korábbi, meglehetősen gyermeteg témákon, amikkel Xianningben dolgoztam, de ez egy jobb suli, jobbak a nebulók is, így az elvárásaim is indokoltan magasabbak.
Mind a tíz tétel a turizmus és vendéglátás vonalán mozog, s nem is feltétlenül könnyűek. Annyira legalábbis nem, hogy pusztán remek angoltudással abszolválni lehessen őket, mindenképp kell hozzá felkészülés, utánajárás.

 

Bár a kínai diákok szorgalmáról ódákat szokás zengeni, a gyakorlatban ez nem feltétlenül állja meg a helyét, különösen nem a felsőoktatásban. A középsuliban tényleg muszáj keményen hajtaniuk, de mivel minden erre ösztönzi őket, s gyakorlatilag egyáltalán nincs szabadidejük, órájuk annál több, így ezt nem is igazán tudják kikerülni.

Az egyetem már egy másik dolog. Itt lényegesen kisebb kontroll alatt vannak, a légkör lényegében nem sokban különbözik a nyugaton megszokottól, így aztán azt csinálnak, amit akarnak, s a szabadságuk áll a tanulás tekintetében is. Ez jól megmutatkozik a vizsgákon is: kényszer nélkül nem nagyon veszik a fáradtságot a rendes felkészülésre.

 

Xianningben is ez volt. Egyik-másik osztályomból többen buktak, mint ahányan átmentek, s abban is biztos vagyok, hogy itt is elég sokan el fognak vérezni, de ezen könnyű szívvel túlteszem magam, mert - ahogy azt már kifejtettem korábban - a vizsga teljesíthető, ha készülnek rá, még gyenge nyelvi képességek mellett is.

 

A kiadott tételekből egyet-egyet átnézünk majd minden órán, s lehetőségük lesz egyelőre tét nélkül ki is próbálni magukat. Miután erős a gyanúm, hogy a próbálkozók zöme nem fogja megütni a mércét, s ezt közölni is fogom velük, talán ennek hatására összekapják magukat, s az igazi vizsgán már jobban szerepelnek. 

Vagy nem, de akkor majd legfeljebb megpróbálják jövőre is.

 

Címkék:vizsga tanítás fősuli wuhan Szólj hozzá!

Liping 2015.11.06. 16:17

Piacozni jó - a kutyáknak nem feltétlenül

Kínában piacozni mindig szerettem, kellemes élmény. A választék bőséges, az áru szép, s az egész jólesően lepukkant körülmények között működik.

Az itteni szupermarketekben nem sűrűn lehet kapni szalonnát, ennek orvoslására indultunk ma meg szerencsét próbálni a közeli piacra. Ahogy azt vártam, találtunk nyers példányt bőséges mennyiségben, de még egy helyütt füstöltre is bukkantam, ami itt Hubeiben nem gyakori, s boltban egyáltalán nem kapni. Annak idején Fengjieben elég széles körben elérhető volt a kis hentesüzletekben, piacokon, de áruházakban ott sem. Ez viszont Wuhan, erre tényleg nem egyszerű belebotlani.

wp_20151106_19_29_00_pro.jpg

wp_20151106_19_30_18_pro.jpg

wp_20151106_19_30_08_pro.jpg

Xianningben láttam még egy alkalommal kutyát az egyik piacon. Na nem házikedvencet, s nem is túl életvidámat, miután már levágva és szétbontva várta a fogyasztókat. Itt ilyesmi nem volt, ellenben két kis beülős hely is kutyahúsról szóló felirattal reklámozta magát. Az az osztályonkénti 1-2 diákom, aki már evett kutyát, azt mondják, finom, de attól tartok, a belém ivódott tabuk vannak annyira erősek, hogy ennek magam ne járjak utána.

 

A vásárolt füstölt szalonnának viszont nagyon örülök, rendszeresen fogok odajárni. Még néhány kép a piacról lejjebb.

 

wp_20151106_16_25_52_pro.jpg

wp_20151106_16_33_37_pro.jpg

wp_20151106_16_34_07_pro.jpg

wp_20151106_16_34_14_pro.jpg

wp_20151106_16_47_49_pro.jpg

Címkék:kína piac szalonna wuhan kutyahús Szólj hozzá!

Liping 2015.11.05. 13:05

A városról és a környékről

Egy ideje már tervezgettem egy efféle térképes posztot (már legalább két hete), de valahogy egyszer sem vitt rá a lélek, hogy legyártsam. Így sem lesz egészen olyan, mint amilyennek megálmodtam, de minden nem jöhet össze.

 

Wuhanról is volt már egy bejegyzés a blogon, így ebbe részletesen nem mélyedek bele újra, mindenesetre Wuhan a legnagyobb kínai városok egyike, mintegy nyolcmilliós lakossággal. A nagyság természetesen relatív, a három óriáshoz képest lényegesen le van maradva, de benne van a top10 második felének élmezőnyében, Közép-Kínában meg vita nélkül messze a legnagyobb település.

Ezzel egyúttal az országon belüli elhelyezkedése is tisztázva lett, de szemléltetés céljából itt egy kép. A pirossal jelölt pötty Wuhan.

wuhan1.jpg

 

Mint látható, a Jangce szeli ketté. Kicsit közelebbi térképen eképpen fest.

wuhan2.jpg

Mint a fenti kép mutatja, nincs hiány errefelé állóvizekben, gyakorlatilag mindenfelé tavak szabdalják a tájat. Mi egészen közel lakunk a külső körgyűrűhöz, a város nagyjából eddig tart.

 

534px-administrative_division_wuhan.png

A délen lévő, nagy, kék színű, Jiangxia nevezetű kerület a miénk, s ha ezt a képet összehasonlítjátok a fentivel (a tavak alakja alapján nem lesz nehéz), jól kivehető, hogy bár valóban kinn lakunk a központtól távol, a tényleges közigazgatási határ még rohadt messze van. Az a néhány belső, kis méretű kerület jelenti a tényleges városmagot.

 

Az utolsó térkép már a közvetlen lakóhelyet jelzi a blogon eddig sűrűbben emlegetett helyek feltüntetésével. Így, ha igény van rá, könnyebben elképzelhető, mi merre van. A jelmagyarázat a térkép alatt.

wuhan3.jpg

Nagy piros kör: kampusz.
Kis zöld csillagok lentről felfelé: a ház földszintjén, az északi főbejárattal szemben fekvő és a még nagyobb szupermarketek.
Narancssárga csillag: az újonnan nyílt, közeli McDonald's
Kék kör: a Wuhan-Xianning gyorsvasút hozzánk közeli megállója.
Rózsaszín kör: Walmart.
Szürke kör: Optics Walley tér, a metró végállomása.

Utóbbi három pötty mind-mind egy észak-déli irányú út mentén helyezkednek el, a kék a felső zöld csillaggal egy magasságban. Ha esetleg elsőre nem találjátok.

 

Tehát erre élek...

 

Címkék:kína élet wuhan jiangxia Szólj hozzá!

Liping 2015.11.03. 16:47

Még képek

Ahogy hűsül az idő, elkezdtem használni a lakás hátsó bejáratánál lévő kis előteret dohányzási célra (az erkély helyett). Merthogy két bejáratunk is van, ez a második a konyhából nyílik.

A kis előtér ablaka a ház oldalán van, eképp ebben az irányban is gyárthatók fotók. Ilyen a kilátás.

 

wp_20151102_11_58_48_pro.jpg

wp_20151102_11_59_03_pro.jpg

wp_20151102_11_59_06_pro.jpg

wp_20151102_17_54_02_pro.jpg

Címkék:kína kilátás wuhan Szólj hozzá!

Liping 2015.11.02. 04:07

Gasztro: párolt tojás és bok choy

No, ma is némiképp gasztronómiai vizekre evezek, elvégre ha már annyit áradoztam a kínai konyháról, valamit időnként mutatni sem árt belőle.

Kezdjük a cím első tagjával. A kínaiak párolt tojása egy nagyon alap táplálék, ellenben nem igényel semmiféle különösebb szakértelmet vagy eszközt, esetleg egzotikus alapanyagot az elkészítése. 
Rendszerint nem önálló fogásként szerepel, bár errefelé szinte semmi sem, hiszen egy-egy étkezéskor legalább három-négy féle tápot öntenek az ember elé, a rizst (északabbra esetleg a tésztát) nem számolva.

 

Legyártani roppant könnyű. Felütünk majd felverünk étvágynak megfelelő darabszámú tojást, majd ehhez képest kb. kétharmadnyi vízzel felhigítjuk azt. Ízesítjük, újra felverjük, majd mehet gőz fölé.
A párolásra is tökéletesen alkalmas rizsfőzők világában ez gyerekjáték, de azért magyar viszonyok között sem ördöngős feladat kivitelezni.

 

 

wp_20151101_14_27_09_pro.jpg

wp_20151101_14_31_29_pro.jpg

Ha elkészül, az elég könnyen észrevehető, mert valamennyire felfújódik, majd rántottaszerűen összeáll. Ugye hogy egyszerű?

 

wp_20151101_15_20_42_pro.jpg


Ez persze a nagyon hétköznapi recept, gasztrosznobok a víz helyett adhatnak a tojáshoz szójaszószt is (a további sózást ekkor hanyagoljuk, mert a szósz is sós) és nyugodtan lehet más dolgokkal is kísérletezni. Sznobéria nélkül is jól viseli ugyanakkor az apróra vágott zöldhagymát, s ha főfogásnak szánjuk, megszórható garnélával is, ami szintén puhára puhul a folyamat végére. Főfogásként azért valószínűleg nem árt elegendő tojással készülni.

 

 

A másik, amiről ma írok, az a bok choy. Ez a rendkívül ronda nevű teremtmény egy zöldség, nem is a rosszabbak közül való. Sajnálatosan ez a fenti förmedvény a legnemzetközibb neve, a dőlt betűk hiányából pedig kikövetkeztethető, hogy nem standard kínai név, hanem kantoni. Próbáltam keresni neki valami elfogadható elnevezést, de beletört a bicskám, a magyar nyelvű wikipedia meg nemes egyszerűséggel a kínai kelnek felelteti meg, ami egy oltári nagy baromság.

wp_20151101_13_57_52_pro.jpg


Hasonlít?

 

A blogon maradjunk a standard kínai névnél, ami a qingcai. Ez a káposztafélékhez hasonlatos, de tőlük azért merőben eltérő növény az egyik legkedveltebb kínai zöldség. 
Otthon, tartok tőle, hogy nem beszerezhető, én legalábbis még sosem láttam. Kifejezetten ízletes, úgyhogy aki kedvet érez, honosítsa meg hazánkban is. A klíma a termesztésre megfelelő.

 

Elkészítéskor a leveleket szétszedjük, majd innen a történet már sok irányba folytatódhat. Kevés olajon történő pirítás, levesbe főzés, párolás is lehet a végkimenetel, vasárnap nálunk ez utóbbi sorsra jutottak a megvásárolt darabok.

 

wp_20151101_13_57_17_pro.jpg

wp_20151101_15_20_48_pro.jpg

 

Zárásként még itt van néhány kép az ebédről.

 

wp_20151101_13_59_34_pro.jpg

wp_20151101_14_14_16_pro.jpg

wp_20151101_15_16_13_pro.jpg

wp_20151101_15_44_52_pro.jpg

wp_20151101_16_05_41_pro.jpg

Címkék:kína bok choy qingcai párolt tojás 9 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása