Liping 2015.11.27. 10:23

Tervek Borneóra

A napokban elkezdtem kidolgozni a részletesebb útitervet a téli szünetes nyaraláshoz. Ez egyrészt remek elfoglaltság annak, aki szereti az ilyet (én igen), másrészt nem is annyira haszontalan, hiszen a szállások tekintetében érdemes előre gondolkodni. Nem szeretnék úgy járni, mint két éve George Town-ban meg Krabiban.

 

Az eddigiek alapján az látszik valószínűnek, hogy elsősorban Sabah-ra fog koncentrálódni az út. Érdekesebbnek tűnik, mint Sarawak, de azért az utóbbi sem marad ki.
A KK-ba való érkezést követően pár napot ott maradunk, a várost bázisként használva, no meg magát a várost is felfedezve. Ezután északabbra, Kudat-ba megyünk, ami ígéretesnek tűnő strandokkal kecsegtet. Pár nap után visszatérünk KK-ba, majd elindulunk a keleti partnak, Sandakan városába. A közelben található orángután rezervátum mindenképp a program része lesz.
Néhány nap után újra KK, majd megindulunk Brunei felé, ahol előreláthatóan beköszönt majd a holdújév. Bandar Seri Begawanban, a fővárosban két éjszakát töltünk, majd tovább nyugatnak, a már Sarawak-ban lévő Miri következik. Bár olajváros, akadnak strandok errefelé is.

Miriből Sarawa székhelyébe, Kuchingba utazunk, s némi időtöltést követően újra Miri, majd KK következik. Utóbbiban töltjük az utolsó három napot, majd felszállunk, s megindulunk Wuhan felé.

Térképen ez így néz ki.

 

borneout.jpg

Címkék:tervek borneo téli szünet 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr648118150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sellőlány 2015.11.27. 22:16:33

Azért kukkantsd majd meg az indonéz rész látnivalóit. Még egy esetleges vízum ellenére is nagyon csábító a lista. Kár lenne csak emiatt kihagyni, ráadásul olcsóbb is (szállás, utazás, belépők, szolgáltatások) a maláj résznél, ha ez szempont.

Liping 2015.12.02. 13:59:34

@sellőlány: A jó ár mindig szempont. :) Nálam legalábbis.
Abszolút mértékben nem egy vagyon a vízum, de arányaiban sokallom erősen, s a jelek szerint akad elég látnivaló az északi részeken is, s így is elég sok már ez az utazgatás. Még Sarawak-n is gondolkozom erősen.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása