Liping 2015.11.25. 15:12

Nyelvsuli, hálaadás, egyebek

Ma délután 4-kor összefutottam a már említett nyelvsulis pasival. A lakásból kialakított kis tanoda aránylag új, csak szeptemberben nyitottak.

A hapsi kedves és segítőkész, a suli pedig elég barátságos, bár a tanítási módszereik kissé furák, de én nem értek ehhez. Abból, ami kiderült, nagyon kis létszámú csoportokkal, néhány fővel dolgoznak egyszerre, ennek ellenére nagyon lassan haladnak.

A mai órán, amibe belekukkantottam, s ahol egy egész kisfiúból állt a tanítandók köre, a másfél órára annyi volt betervezve, hogy az egész órákat gyakorolják. Szám+o'clock. Kis képeken órarajz, tanár felolvassa, hogy 8 o'clock, kisfiú ismétli, esetleg táblán az óramutatókat lerajzolja.

No, nekem aztán végülis mindegy. Megnyugtattak, hogy igény esetén felkeszítenek óra előtt, hogy mit csináljak, amire szükség is lesz szerintem.

Merthogy elvállaltam a munkát. Kezdésként alkalmanként 200 pénzzel honorálnak, s itt van a szomszédban a hely. Azt mondjuk inkább nem gondolom tovább, hogy a szülőknek ez mibe fáj, de ha éppen nincs jobb ötletük a pénz elköltésére, akkor szórják csak erre.

 

Más. Holnap újabb összeröffenés várható a sulis angoltanárok számára, méghozzá hálaadás apropóján. Majd beszámolok, hogy mi volt, de sejthetitek, hogy mennyire várom.

 

A végére pedig egy kis ízelítő a blog jövőbeni tematikus kínálatából. Már egy ideje motoszkál a fejemben egy sorozat Kína tartományairól, s most kedvet is kaptam belevágni. A szokásos posztok mellett úgy heti szinten írok majd egy-egy informatívabb bejegyzést ebben a témában. Majd tartsatok velem, ha felkeltettem az érdeklődést.

Címkék:blog kína élet suli hálaadás wuhan nyelvsuli Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr938108082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása