Liping 2014.05.05. 06:53

Érdekes lények a lakásban

Kína nem Magyarország, így aztán érthetően az erre előforduló fauna is eltér a Kárpát-medencében megszokottól. Az ország hatalmas, mérete Európa egészéhez hasonlítható, ezért természetesen hatalmas a változatosság e téren is.

A tavalyi Fengjie, s a jelenlegi tanév során megismert Xianning klímája kissé azért elüt a hazaitól. A telek lényegesen enyhébbek, a nyarak hasonlóan forróak, de azért a négy évszak jól elkülöníthető, mondhatni kontinentális éghajlat van errefelé is.

A növényzet terén is hasonló a helyzet, bár erre már megél több szubtropikus, örökzöld faj is.

Az állatvilág is eltér kissé. Az óriáscsótányokról már esett szó elég. Szerencsére nincsenek túl sokan, de a lakókörnyezetekben remekül érzik magukat, hacsak nem gondoskodik róluk az ember. Küllemre ugyan sokkal ijesztőbbek, mint az otthon előforduló apró társaik, de a méretük egyben a vesztük is. Sokkal nehezebben tudnak elbújni, s célba venni is nagyságrendekkel könnyebb őket. Kopogom le, de az első néhány napot leszámítva nem láttam belőlük egyet sem.

Láttam viszont egy egészen apró, néhány centis gyíkot tavaly, szegényke nem nagyon élvezhette már az életét. Ez még az általános nagytakarítás lezavarása előtt történt, így a főzőlap alatti odaszáradt zsiradékban elakadt a kis hüllő. Bár nem vagyok a gyíkok nagy barátja, azért sajnáltam, ki is szabadítottam óvatosan, próbáltam megtisztítani is, de akkor már alig élt, s sajnos nem is sikerült a megmentése. Minek jött be a lakásba...

Amiért ez a poszt ma megszületett, az a tegnapelőtti behatolónak köszönhető. A képek alapján majd eldönthetitek, mi ez, én nem akarok hülyeséget mondani. Szerintem skorpió formája van, de terráriumon vagy filmeken kívül még sosem láttam skorpiót. 
Az erősíti a teória lehetőségét, hogy Zhao Sheng szerint valamelyik kollégája lakásában is voltak. Nem megszokott azért, az asszisztensem például még sosem látott.

WP_20140503_020.jpg

WP_20140503_006.jpg

WP_20140503_003.jpg

WP_20140503_002.jpg

Rátok bízom tehát a döntést. Szerintetek mi ez? A csótányölő spray mindenesetre ezzel a szépséggel is elbánt hamar. 

Címkék:kína állatvilág skorpió lakhatás xianning 29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr896118831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

horzsu 2014.05.05. 08:19:37

Hali Veve és üdv Finnországból! Szerintem erre hasonlít: Taiwan whip scorpion (twfauna.blogspot.fi/2009/12/english-name-taiwan-whip-scorpion.html)
Tök jó, hogy téged nem rémítenek meg ezek a miniszörnyek! :)

Liping 2014.05.05. 09:59:42

@horzsu: Szia!:)
Ezt azért így nem állítanám, hogy nem rémít meg.:) A kép alapján ez is ilyen ostoros skorpió lehet, köszi a megfejtést. Most már azt is tudom, hogy nem igazi skorpió, csak hasonló.:)

01001100au (törölt) · http://ittmindenilyen.blogspot.co.uk/ 2014.05.05. 19:51:50

Hát ha a kis koma nem elég gyors akkor könnyen a forró szezám olajba találja magát. Ahogy az ottanikat ismerem.

ATS 2014.05.05. 20:10:33

Kill it with fire

2014.05.05. 20:16:31

Elcsavargott a snack.

Überspannung 2014.05.05. 21:25:49

ha jól látom, ez egy emberevő alien.

rudai gyerek 2014.05.05. 21:26:03

Nekem a feje alapján először cserebogár ugrott be. Bár fullánk-szerűsége is van.

Lehet, hogy az apja cserebogár, az anyja meg lódarázs volt :)

dısʇıʞǝ uǝɯ ʞoɯd ןǝʇʇ 2014.05.05. 21:44:48

ez egy kínai húsrágó bogár 67 féleképpen tud ölni ebből 43 halálos

HgGina 2014.05.05. 21:57:57

@Pistike nem komp lett(Elsőházy István ): a maradék 24 ölésforma pedig nem halálos. :)

Oleg Gontar 2014.05.05. 22:00:55

Óriás ostorfarkú, es basszad meg a csotanyirtodat te gyoker.

Egy Srác 2014.05.05. 22:14:33

Nem tudom mi ez, de édes-savanyú szósszal van leöntve és pálcikára tűzve tálalják. Gondolom, valami csípős lehet...
"Sült lizs" is van hozzá? :)

Liping 2014.05.05. 22:15:55

@Oleg Gontar: Neked is hasonló szépeket, az infót meg köszi.

zebrina 2014.05.05. 22:16:55

Azok a rágószervek, vagy mik a fejnél, mindenesetre elég félelmetesek.

rudai gyerek 2014.05.05. 22:33:34

@zebrina: És nem kicsik - már a viszonyítási pontként a képre helyezett mutatóujj alapján :-D

eöeöe 2014.05.06. 00:06:52

Ez valami kínai lótetü lehet, azok itthon is elég méretesre nőnek, de nincs ennyi lábuk. Hihetetlen mennyit ront az összképen plusz pár láb, bár lótetvet sem csókolgatnék soha.

sellőlány 2014.05.06. 08:40:49

Jesszus, mi ez a troll kommandó? Csak nem kiraktak megint az index címlapra?

]{udarauszkasz 2014.05.06. 14:19:20

@eöeöe: Az a plusz par lab a csapja elvileg. Csap a pokszabasuaknak van 8 laba, illetve a rakoknak, de ez biztos nem az. Ugy nez ki, mintha a fej, es a tor valahogy osszenott volna, nem vagyok bogarasz biologus.
Lehet, hogy valami Predator ufourhajos abortalt:D Tenyleg, a Predatoroknal nincsenek nok?... Azert a kulturajukat, technologiajukat, tarsadalmi berendezesuket megneznem...

Oleg Gontar 2014.05.06. 23:27:27

@Desmond77: Mert eszerint kulturalt az aki amit lat meggyilkol, vagy legalabbis sivalkodik tole es mast kenyszerit a meggyilkolasara.

Oleg Gontar 2014.05.06. 23:33:22

@]{udarauszkasz: a pokszabasuaknak, es a skormioknak 8 par laba van es a szajszervebol fejlodott ki az olloja. A rakok rakszabasuak, es nekik nem 8 hanem 10 par labuk van es az ollojuk a labukbol modosult.Az ostorfarku az pokszabasu, 8 par laba van, szoval meg kell szamolni es kiderul lab vagy szajszerv alakult ollova.

Oleg Gontar 2014.05.06. 23:34:05

@Liping: Hat nalam a hasonlo szepeknek baratsagosabb fogadtatasban lenne reszuk.

Liping 2014.05.07. 03:55:33

@sellőlány: kinn volt, bizony, mitöbb szégyenszemre ez a blog történetének magasan legolvasottabb bejegyzése. Bulvárosodnom kéne.:)

Liping 2014.05.09. 08:55:56

@Oleg Gontar: Nem lelem örömömet a leölésében, de ha egy ilyen szörnyeteg bejön a lakásba, nálam nem számíthat sok jóra. Odakünn felőlem szaporodhatnak kedvükre. Hogy te az örömtől sivalkodnál hasonló helyzetben, az a te dolgod.
Amúgy az óriás ostorfarkú nem így néz ki, bár rokon faj.

rezsöatya 2014.05.11. 07:04:58

Dietazo szarvasbogar...? :-)))

A harmadik kepen Ken-Ichiro Kobayashi-ra hasonlit... :-)))

mayree 2014.05.11. 08:31:39

Különben érdekes ez... ott van pl. Paris Hilton és ez az éllatka, melyik undorítóbb - már ha ilyen szemüvegen át vizsgáljuk?

mayree 2014.05.11. 08:32:13

@mayree: áááááállatka, na, korán van még így fél 10-kor :)

2014.05.12. 13:35:36

@Pistike nem komp lett(Elsőházy István ): "67 féleképpen tud ölni ebből 43 halálos" Igen, ez egy arany billentyüzet díjat jelent neked. Bocs, hogy ilyen későn értesítelek, de csak most tértem magamhoz.

Gerilgfx 2016.06.19. 20:47:08

ő egy vizi skorpió, ez a faj nálunk nem őshonos

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása