Liping 2014.02.07. 18:27

Melakka - kötelező megálló

Megvallom őszintén, az utazás előtt nem sokat tudtam erről a városról. A Melakkai-szoros, a világ egyik legfontosabb és legsűrűbben használt hajózási folyosójának neve ismerősen csengett, s azt is tudtam, hogy van egy ilyen település. De hogy milyen, arra csak a tervezés során döbbentem rá.

A stratégiai helyzet már korán megmutatkozott, így aztán az európai hatalmak egymást öldösték a hely feletti uralom megszerzéséért. Elsőnek a hollandok jöttek, őket a portugálok űzték el, majd végül angol kézre került. A világháború idején még egy kis időre a japánok is színesítették a palettát, hogy az angolok jöjjenek ismét, majd a független Malajzia.

A gazdag történelemnek hála 400 éves épületek tarkítják, egyik-másik egészen elképesztő állapotban. Európaiként maga a város arculata önmagában nem nagyon ragad magával, elvégre nem igazán egzotikus. Érdekessé és ezáltal élvezhetővé az teszi, hogy Délkelet-Ázsiában a legkevésbé sem számítanék ilyen látványra, na meg a helyiek ügyködése. Sikerült nekik ugyanis tökéletesen belakni ezeket a belvárosi utcácskákat, s kissé a maguk ízlésére formálni.

Mindenképp javaslom, hogy aki teheti, ne hagyja ki, ha erre jár. Kellemes, barátságos város. És nagyságrendekkel jobb és olcsóbb, mint az agyonhájpolt George Town.

Rengeteg kép készült Melakkában, párat válogattam, kattintásra bejön az indafotós oldal a többivel.

WP 20140130 010

 

Címkék:utazás malajzia melakka 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr315803702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zebrina 2014.02.07. 19:27:40

A képeket nézve mindent mondanék, csak azt nem, hogy Délkelet-Ázsiában van.

micsoda? 2014.02.08. 09:48:31

Szépek a képek, de nekem nem vonzó a hely.

stoppos76 2014.02.08. 12:03:22

Ha érkezel, vagy KL, vagy Szingapúr felől jössz. Azután kellemes változás az angol gyarmati építészet. A fő utcán van egy kellemes kínai teásbolt, ahol a hölgy simán tol egy fél órás előadást a kínai teaszertartásról. Nagyon jó. Buddhista templom is van és a szultán fapalotája is nagyon mókás, szép kerttel. :)

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása