Liping 2014.01.16. 10:37

Üres minden

Kiürült teljesen a kampusz. Az itt élő tanárokat, egyéb dolgozókat leszámítva nincs már senki a területen. A kollégiumokat bezárták, így minden diák lelépett. Még ha esetleg akartak volna, akkor sem maradhattak itt. Na nem mintha nagyon szerettek volna maradni...

Hogy ennyire elnéptelenedett a táj, annak számos egyéb jele is van. Egyrészt gyanúsan nagy a csönd, csak a bentlakók gyerekeinek csivitelése töri meg néha.
Másrészt az összes, diákokra épülő szolgáltatás bezárt, nem működnek a kantinok, egyik kifőzde sem üzemel és le van húzva a roló az iskolai bolton is.

Még a keleti bejáratról kivezető szűk utcácska üzletei is megadták magukat. Nem üzemel a cukornádas, édesburgonyás zöldségbolt sem, eltűnt a többi árus is. Csak az aprócska trafikot vezető, az árusítás unalmát zenehallgatással megtörő, s a zenét erhun folyamatosan kísérő bácsika maradt, de ma már ő is a trafikkal szemben, az utcán üldögélve csalta elő a nyikorgó hangokat a hangszeréből.

Szerencsére a szűk utcácska bejárata mellett fekvő kólás boltom is megvan még, s ők nem is tervezik felfüggeszteni a működésüket, bár erősen kong a hely az ürességtől.

Unalmas, monoton minden. Nem is lesz rossz jövő vasárnap felkerekedni, s az éjszakai vonattal elrobogni Shenzhen felé.

Az az egy jó, hogy végre megint kisütött a nap és kicsit melegebb van. Nagyon azért nem, de éjjelente már nem fagypont közeliek az értékek, nappal pedig van 15 fok is. Ha így marad, legalább kisebb lesz a sokk a szingapúri tropikus klímát elérvén.

Címkék:kína üres kampusz xianning 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr725760970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chin-wang 2014.01.16. 22:04:57

Kissé lehangoló képet festettél... de mi most iszunk az egészségedre "zérós kólát" meg hozzá egy kis hazait. Egészségünkre. :)

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása