Liping 2013.11.24. 10:16

Vizsgáztatás

Ma végre jelentkezett az asszisztensem a vizsgáztatással kapcsolatos kérdéseimre adott válaszaival.

Ez alapján százas skálán zajlik az osztályozás, s elviekben 40%-át a jegynek az órákon nyújtott teljesítmény, míg 60%-át a vizsga eredménye adja. Azért elviekben, mert ebbe belenyúlhatok igény szerint, s bele is fogok. Egyik-másik osztályomban sokan vannak, s a tanulók egy részéről nem tudok érdemben semmit. Azonosítani tudnám őket, hogy a tanítványaim, de a tudásom ennyiben ki is merül. 
Nyilvánvalóan azokról a diákokról van szó, akik az óráimon jellemzően nem nagyon nyilvánulnak meg, de csupán ezért még nem lenne fair a teljesítményüket nullának venni, ahogy az sem lenne az, ha valami hasraütésszerű számot állapítanék meg az évközi munkájukat illetően.

Így aztán arra jutottam, hogy kizárólag a vizsga alapján fogok ítélni. Miután a majd kiosztott vizsgalapokra is csak egy számot kell bevésnem, így ebbe bele sem fog tudni kötni senki. A vizsgán kívüli benyomásom annyiban számít csak, hogy az igazolatlanul hiányzók esetében nem leszek kíméletes.
Ezt közöltem velük már a legelején, s (bár ezt nem mondtam nekik) háromnál húztam meg a határt. Eddig egy srác érte ezt el, ő konkrétan nem vizsgázhat. A teljesítménye egyébként is csapnivaló.

A metódus alapján 60 pontot kell elérniük ahhoz, hogy teljesítsék a tárgyat, rajta kívül a többségnek szerintem sikerülni fog. Nem gond, ha valakit nem engedek át, megszokott, s nálam sem csinálnak belőle ügyet.

Egyáltalán nem hiszem, hogy lehetetlent kértem volna az osztályoktól. Aki itt elvérzik, az csak magának köszönheti.

Címkék:kína vizsga fősuli xianning 1 komment

Liping 2013.11.23. 16:52

Tanítás megint

Nemrég tudtam meg, hogy a másodévesek számára ezzel a félévvel véget érnek az angol beszédórák. Nem állítom, hogy nagyon lesújt ez a helyzet, mivel a korábbi biztató kilátások ellenére velük szeretek a legkevésbé együtt dolgozni.

A nyelvi előképzettségük kétségtelenül übereli az elsősökét, ugyanakkor a velük való munka ennek ellenére is nehezebb. Többen is vannak a csoportjukban, ami eleve nem előnyös, de inkább az a problémás, hogy a diákok felét egyáltalán nem érdekli semmi. Próbálkoztam több fajta megközelítéssel, de arra kellett jussak, hogy valószínűleg nem velem van a gond. Még korábban kértem őket, hogy írják össze, szerintük mi lenne célravezető az órákon. A reálisnak tűnő ötletekből mazsolázgattam is, de nagyon nem hatotta meg őket az sem. Persze videózgatnának, de se a technikai feltétele nem adott, se nem hiszem, hogy a főnökség boldog lenne tőle. Erős a gyanúm, hogy tavaly nem sok kihívásnak voltak kitéve az előző kolléga óráin, de erről nem tehetek.

Az elsősökkel viszont sokkal könnyebb. Annak ellenére, hogy még szerintem is kissé monoton és unalmas, amit csinálunk, bár hatékony is. Való igaz, hogy kevésbé látványos a kivitelezés, mint Javier óráin (aki az összes időpontra működő multimédiával bíró termeket kapott, én hiába kértem), de a visszaigazolások is azt látnak erősíteni, hogy az újoncok szeretnek velem dolgozni.*

Miután a másodévesek kikopnak, az új félévre nem tudom, hány osztályt kapok. Nem kizárt, hogy így tovább csökken a terhelésem (azért a heti 8 óra már nagyon durva lenne), de azt valószínűsítem, hogy inkább a meglévő többi osztályom óraszámát növelik majd meg a kiesést pótlandó.

__________________________________________________________________________________

* Volt valami diákok között végzett anonim felmérés, amit állítólag minden kollégával kapcsolatban megtartanak, a munka színvonalát javítandó. A Zhao Sheng által eljuttatott visszajelzés alapján az elsősök szeretnek, a másodévesek viszont annak ellenére unják az óráimat, hogy rendszeresen igyekszem játékos aktivitásokat kieszelni. Nagyon nem üt szíven a dolog.
Javier óráinak megítélése sem egyöntetűen vidám. Bár a kivitelezés többnyire érdekes, őt viszont nem értik.
A kapott visszajelzések jelentősége nem több annál, ami. Változtatásra nem kényszerít, csupán tanács.

 

Címkék:kína tanítás fősuli xianning Szólj hozzá!

Liping 2013.11.22. 15:44

A Meki és a helyi ízek

A McDonald's-t lehet imádni, lehet utálni, lehet különösebben nem viseltetni érzésekkel az irányában, de egy tulajdonsága figyelemre méltó: a jól bejáratott szendvicseik szerte a világon majdnem tökéletesen ugyanolyan ízűek. Apró eltérések akadnak: Marokkóban dijoni mustáros tasakokat adnak mindenhez, itt Kínában meg ketchupot. Külön díjazás nélkül.

Jól tud ez jönni a világ valamely egzotikus pontjára szakadt európainak. Az olykor bizarr, máskor csak szokatlan helyi konyhák mellett ott a Meki, ahol a Bigmac ízére lehet számítani.

Mint tudjuk, ezek az uniformizált ízű, állandó szendvicsek mellett rendszeresen feltűnnek szezonális termékek. Ezek már az adott régióra szabott specialitások, s bár biztos vagyok benne, hogy egy részük némi rotációval feltűnik a glóbusz más szegletein is, igyekeznek a lokális igényeknek megfelelni.

Kínában a mostani időszakos termékek egyike az angolul chilli sauce chicken sandwich néven futó förmedvény. Valami ereje is van, de az még nem lenne baj. Ellenben az íz... Határozottan kerülendő.

WP_20131122_001.jpg

Tanulság: a Mekiben is csak a már ismert termékekben lehet bízni.

Szólj hozzá!

Liping 2013.11.20. 17:04

Mindjárt itt a félév vége

Bár nem is olyan rég történt, hogy visszajöttem Kínába, a tanév első fele mindjárt véget is ér. Jövőre kicsit korábbi időpontra esik a holdújév (ha minden igaz, január 31.), ennek köszönhetően a január 6-val kezdődő hét az utolsó a félévben. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy a naptár szerinti újév hetén sem lesz suli, akkor lényegében már csak a december marad, mint értelmesen felhasználható iskolaidő.

Az itteni intézményben teljes értékű tantárgyat viszek, ennek folyományaként normális vizsgákat is kell szerveznem, s félév végi érdemjegyeket is kell adnom.
Mivel ideát eléggé követhetetlen az értékelési szisztéma, így pontosan még nem tudom, hogy nálunk milyen rendszerben kell osztályoznom. Hogy számmal kell kifejezni, azt már tudom, de hogy a skála 100-as vagy magasabb, abban egyelőre nem vagyok biztos, ez ügyben az asszisztensem válaszára várok.

Miután a választól függetlenül már nincs sok idő, így a héten léptem is, s minden osztállyal megbeszéltük a vizsga mikéntjét. A saját óráimon kell őket levezényelni, így aztán a csoportok létszámától függően ez akár nyolc tanórát is igénybe vehet.

A két legnépesebb osztályommal már december első hetében indítunk, a többieknél jellemzően az azt követő héten kezdődik el a dolog.

Kapott mindenki saját időpontot, illetve nyilvánvalóvá tettem, hogy csak azokon kell jelen lenniük. Ez utóbbi persze népszerű üzenet volt, de a cél nem a populizmus volt, csupán a gyakorlatiasság. Ha mindenki ott van, csak zavarnak a vizsgáztatásban, s egyébként sincs semmi értelme, hogy céltalanul odarendeljem őket.

A másodévesek vizsgája két részből áll. Lesz egy tételes: valamilyen témáról kell összefüggően beszélniük, illetve lehetőség szerint a keresztkérdéseimre válaszolniuk, s lesz egy szerepjáték. Ez utóbbit velem lesznek kénytelenek lebonyolítani. Mindkét rész lehetséges feladatait kiadtam, lesz esélyük felkészülni. És őszintén szólva egyáltalán nem kérek lehetetlent tőlük. Sőt.

Az elsősök dolga még egyszerűbb. Itt az órákon eddig használt szövegek fognak előkerülni a vizsgán, a feladatuk pedig annyi lesz, hogy lehetőség szerint tökéletes kiejtéssel prezentálják azokat. Sokat fejlődtek amúgy meglátásom szerint. Különösen az üzleti angolos csoportomon látom. Ott legalább a diákok fele szinte minden hiba nélkül képes kiejteni a sorra kerülő szavakat. Eleinte pedig ők is sokkal vackabbak voltak. Valami értelme azért mégis csak van az ittlétemnek talán...

Szóval, még egy hét, aztán indul a vizsgaidőszak. S a szemeszter meg el is szállt.
Meglepően gyorsan. Lassan gondolkodhatok a téli szüneten.

Címkék:kína vizsga fősuli xianning 3 komment

Liping 2013.11.19. 14:26

Dubbing

Tegnap lezajlott a verseny. Nem kell nagy dologra gondolni, mindössze nyolc induló (1-2 egyénileg, de javarészt csoportban) volt, s hát, az igazat megvallva, ők sem voltak a legjobbak.

A felhozatal ideát megszokott gyatraságán túl a suliból is sikerült nagyon csapnivaló résztvevőket összeszedni. Tény, hogy nem a legrosszabbak jelentkeztek, de a saját osztályaimból is simán ki tudtam volna állítani jobb embereket.

A versenyszámot, a dubbing-ot, talán szinkronizálásnak lehetne fordítani. Láthattunk egy rövid videót (többnyire mesefilmekből, de volt csoport, akik A muzsika hangjából választottak részt), hang nélkül, s a diákok ezek alá igyekeztek felmondani a szöveget. Több-kevesebb sikerrel. Az a legkevesebb, hogy szinkronban a legritkább esetben voltak a videóval.

Javieren és rajtam kívül zsűrizett még négy kínai kolléga is, köztük Zhao Sheng is. Amennyire a szomszédaim papírra vetett pontszámait megfigyelhettem, a külföldi szekció lényegesen szigorúbb volt. A maximum tízből a leggyatrább produkcióra 3.8 pontot adtam, a legjobbra (akik végül nyertek is) 8.3-at. A kínai kollégák 8 alá nem hiszem, hogy mentek, mivel összesítve az utolsó helyezettnek is 7.03  pontja lett.

Kaptunk amúgy részletes, írásos segédletet az értékeléssel kapcsolatban, amely kitért rá, hogy milyen részfeladatokra maximum hány pont adható, úgyhogy nem csak hasraütés-szerűen zajlott a dolog.

WP_20131118_007.jpg

Kicsi dekoráció azért kellett (fenn), s a host és hostess is ünnepibe bújt (lenn)

WP_20131118_015.jpg

Ők pedig a nyertesek, amúgy tanítványaim. Másodévesek. Nem nekem köszönhető a sikerük, a felkészítésben nem vettem részt, s annyira nem is lennék rájuk büszke.:) Itt csak bemutatkoznak, a produkciót nem örökítettem meg.



Címkék:kína xianning dubbing Szólj hozzá!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) kína (955) Kína (11) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása