Összeismerkedtem tegnapelőtt két szintén chongqingi leányzóval, s ma velük töltöttem a napot. Elmentünk egy másik partra, ahol strandröpiztünk - a magam részéről nem túl eredményesen, majd estére beugrottunk egy bárba. Vagyis inkább fellibegtünk, merthogy a huszadik emeleten, egy magasház tetőterén került kialakításra, egészen elképesztő panorámával. Megittam egy egész üveg sört is.:)

Hazafele motoros taxival jöttem, volt egy fílingje itt délen, a jóidőben, tetszett.

Ma nem volt nálam a fotómasinám, de amint megkapom a többiek képeit, válogatok belőle a poszthoz.

Holnap ígérem, bőbeszédűbb leszek, s kaptok normális bejegyzést is. Most megyek aludni, mindjárt hajnali egy.

A bájos kis szőrmókok persze leginkább csak zabáltak. Ilyen diétás menü mellett ez nem róható fel nekik, szinte az összes éber pillanatukban esznek. Azt viszont roppant ügyesen.

A hüvelykujjuk egészen majomszerű, befelé fordítható, így könnyedén lefejtik a bambuszleveleket. Mikor már elég van a markukban, egy kicsit megsodorják őket, majd a komótos rágcsálás jön. Így energiatakarékos.

---

Chongqing állatkertje mindenképp megér egy vizitet. Csak emiatt senki ne keresse fel a várost, de ha már a környéken jár, érdemes beugrani.
A felnőtt belépő szezonon kívül 20 yuant kóstál, szezonban (pl. február 1-től, vagy az októberi nemzeti ünnep alatt és nyáron) ez megemelkedik 30 yuanra.

A helyszín könnyen megközelíthető, a kettes metróvonal Dongwuyuan (állatkert) megállója pont a főbejárattal szemben tesz ki.

Maga az hely roppant szellős és szépen konstruált. Rengeteg a park és rendben is van tartva. A kifutók elsöprő többsége is át van építve, s így modern, tágas helyen élnek a bennlakók. Egy-két helyen fellelhető még a régi rácsos, apró ketreces megoldás is, de ezek felszámolása is csak idő kérdésének tűnik.

A kert fő attrakciói a pandák. Egy egész külön részlegen, közel 10 kifutóban csak pandák vannak, egyik-másikuk egészen megdöbbentően közel, majdnem karnyújtásnyira az emberektől. Mindössze egy árok tartja odabenn őket, így a nézelődést nem gátolja semmilyen tereptárgy.

A pandákon túl felettébb látványosak az elefántok is: jártam már pár állatkertben az évek során, de nem rémlik, hogy ekkora agyaras hímet valahol is tartottak volna. 
Rengeteg a majom is, szerintem messze ez a csoport volt jelen a legnagyobb fajgazdagsággal. Az emberszabásúak mellett számtalan makákó, mandrill, selyemmajom, bőgőmajmok, Madagaszkár makijairól nem is beszélve.

Hogy a másutt ritkán kiállított fajokról szóljak még: az állatkert büszkesége többek közt a dél-kínai tigris is, amely a vadonban már majdnem biztosan kihalt, legfeljebb fél tucatnyi fordulhat elő.
Látványos a madárház is, s a tavacskák is felettébb hangulatosak.

További pozitívumok: az összes tábla kétnyelvű, a mellékhelyiségek gyakran és megfelelő állapotban vannak jelen, az állatkert tiszta.

S akkor, ami nem tetszett. Kicsit túlzásokba estek a parkosítással. Persze megértem, hogy Chongqingban minden zöld jól jön, de ennek az is a következménye, hogy az állatkert bejárása egy emberes túra. Sok a holttér, ahol nincs semmi (szép növényzet padokkal igen, de állatok nem), s az irányjelző táblák sem mindig egyértelműek. Ha azt az elvet követed, hogy mindent bejársz, nehogy kimaradjon valami, akkor rendesen el fogsz  fáradni. Javítana a dolgon sokat, ha nyilvánvalóan jeleznék, merre nincs már több kiállítás, s illetve ha van, mi az, érdemes-e miatta egy fél kilométert lenyomni.

Összességében így is nagyon pozitív élmény volt, ha erre jártok, nézzetek be.

Sanya elég messze van Fengjietől. Utóbbi nagyjából az ország közepén fekszik, míg az előbbi tőle majd kétezer kilométerre, egészen délen, már jelentősen benyúlva Vietnam testének vonalába, csak attól némiképp keletre a tengeren.

Korán felkeltem, s már öt órakor elhagytam a kollégiumot. A kapunál lévő ötvenes hölgy természetesen aludt, s a sokadig kopogásra sem reagált. Szerencsére az ajtó nyitva volt, s pár szobával beljebb rá is akadtam, ott szendergett szegény. Az onnan nyíló ajtó is a külvilágba vezetett, úgyhogy arra kijutottam.

Mivel a busz még nem járt, így lesétáltam az Új Évszázadig. Egész furcsa volt ilyen kihalt órában téblábolni az utcákon. Volt egy fajta varázsa. Ja, és rengeteg a kóbor macska, úgyhogy ők egész biztosan nem szerepelnek a helyi menüben, amit korábban a diákok is megerősítettek.

Az Új Évszázadtól kitaxiztam a buszállomásra, ahol várni kellett fél hétig, hogy kinyissanak. Problémamentesen megérkeztem Wanzhouba, leszámítva, hogy kicsit késtünk. Egy taxissal folytatott eszmecsere után (20 perc alatt érne ki a vasútra - mellesleg 40 yuant magyarázott, ami vicc persze, de ezzel a részével nem is foglalkoztam) végül maradtam a buszpályaudvaron és vettem egy jegyet a következő chongqingi járatra, Húszpercenként mennek, szóval nem igazán okozott problémát.

A képen az útvonalat közúton jelzi a gugli, a vonat némiképp eltér ettől, de nagyjából hasonló a nyomvonal

Ez a ziccer valamennyire várható volt, pont ezért nem is vettem meg előre a vonatjegyet Wanzhou és Chongqing közt, arra viszont elsőre nem gondoltam, hogy megnézzem, a buszpályaudvar mégis merre van Chongqingon belül.

Szerencsére néha a sors is kegyes, ugyanis nem sokkal azelőtt, hogy begurultunk a célállomásra, elhaladtunk egy épület mellett, amin ott villogott a Chongqing Bei Railway Station felirat. Pont a szomszédban, cirka 2 perc gyalogútra volt.

Elkóvályogtam az állatkertbe, ami egy nagyon jó ötlet volt, volt pandamaci jópár meg mellé egyéb kellemes dolgok is. Erről majd egy külön posztban írok részletesebben.

Estére visszaértem a vasútra, s 22:08-kor elindult a vonatunk Haikou felé. Mivel erre csak ülőhelyes jegyet kaptam, az éjszakák nem voltak a legkellemesebbek. Némi szerencsére partnerem nem volt a szomszédos ülésen, így kettőn terpeszkedhettem, de 178 centinek ez sem épp az igazi.
Már Chongqingot éppen elhagyva össze is ismerkedtem a közvetlen szomszédokkal, akik mind Haikouig jöttek, így jól eltelt az út.

Két angolul beszélő utas is elkapott, egy chongqingi egyetemi tanár és egy diáklány Guangxiból, velük is cseverésztem egy fél órát.

Haikouban aztán búcsút vettünk az utastársaktól, leszámítva Bochuant, aki egy nagyon kedves, 20 éves egyetemista srác, ő jött velem tovább Sanyaba. Jó fej volt, addig is sokat dumcsiztunk, meg aztán Haikou és Sanya közt is végig.

Szerda reggel 10:20 körül gördültünk be a sanyai vasútállomásra, s egy cirka 40 perces buszozás után elértem a szálláshelyet is. Némi körbekukkolás és blogfrissítés után aztán aludtam 14 órát.

Visszafelé szerencsére fekvőhelyem lesz!

Jelentem, megjöttem.:) És meleg van, izzadtam a gyaloglás közben, mint a ló!

Később jelentkezem.:)

A probléma ott kezdődik, hogy a legtöbb kínai nem is tud úszni. Nincs iskolai úszásoktatás, ahogy megfelelő mennyiségű uszoda sem áll rendelkezésre. Állítólag van valami Fengjieben is, de még nem vizsgáltam meg. Mindenesetre a tanítványaim zöme enyhén szólva is furcsának találta, hogy olyan fiatalon tanítják mifelénk úszni a jónépet.

Aztán a strandolás megint egy problematikus pont. Ahol lehet pancsolni, ott általában jó az idő is, ez viszont komoly dilemma elé állítja a hölgyeket. Itt ugyanis nem igazán szexepil, ha valaki napbarnított. A helyi kozmetikai ipar termékeinek zöme tartalmaz fehérítő adalékot, s az ideális hölgyemény bőre hófehér.
Ennek köszönhetően úgy félnek a naptól, mint a tűztől. Ernyőkkel, akár egyszerű esernyőkkel védik magukat a hőségben, s ha véletlenül eljutnak a tengerpartig, ott egészen meghökkentő szerelésekben képesek villogni.

A Velvet csinált erről egy kedves összeállítást nem is annyira régen, érdemes belenézni:
http://velvet.hu/trend/2012/08/23/terroristamaszk_szopoalarc_vagy_kinai_furdoruha/

Holnap este remélem már én is csobbanhatok a habokban, szopóálarc nélkül.

Miközben ezek a sorok megjelennek, én épp Chongqing felé járok valahol. Hajnalban, 6:50-kor indultam el Fengjieből busszal Wanzhouig. Itt elkeveredtem valahogy a vasútig, majd onnan irány Chongqing.

A buszon és vonaton sajnos nincs wifi, de gondoltam rátok, úgyhogy egészen szerdáig konzervanyagokat kaptok. Ezt most példa okán épp 23-án pötyögöm be.

Chongqingban a tervek szerint útbaejtem az állatkertet is, ahol rengeteg pandás fotót készítek majd. Ugyancsak a nagyvárosban megpróbálok beszerezni egy fürdőruhát és egy rövidnacit, mert ilyeneket sajnos nem hoztam magammal otthonról.

A jegyeket még interneten megvettem. Ez úgy néz ki, hogy miután lefoglalod a helyet, a rendszer fenntartja számodra azt háromnegyed órán át. Ennyi időd van valamilyen úton-módon neten kifizetni.
Ha ezzel is rendben vagy, sms-ben kapsz egy azonosítószámot, s annak ismeretében, valamint a személyazonosító okmányod birtokában (utóbbi adatait be kell írni a vásárlás során) a kiindulási állomáson átveheted a jegyedet fizikális formában.
Mivel a biléta névre szól, így elveszteni sem lehet. Vagyis ha el is veszted, nem gond, mert szívesen nyomnak helyette másikat - az elkallódott jegyet is csak te tudnád használni, így nincs mitől tartaniuk.

Korábban, a jegyek nevesítése előtt kiváló jövedelemforrás volt az ünnepek előtt a jegyek nagy tömegű felvásárlása, majd borsos áron történő továbbpasszolása. Ez a jelenség annyira nyilvánvalóan irritálóan volt jelen, hogy a kormányzatnak muszáj volt lépni az üzérkedés ellen.
Nem vacakoltak, léptek.

Holnap folytatom!