Liping 2013.01.27. 06:28

Hurrá, nyaralunk!

Holnap ilyenkor már úton leszek, úgyhogy kicsit megsűrűsödtek a teendők. Összeírtam a kis listámat, hogy mi kell az útra, így szépen ki lehet majd pipálni mindent bepakolás közben.
Kell a szervezettség, mert elég szétszórt tudok lenni, így talán nem marad itthon semmi. Vagy legalább semmi fontos.

Megfőztem az itthon lévő 10 kacsatojást, jó lesz elemózsiának. Ma még boltolok is, venni némi tápanyagot meg kólát, hogy ki ne száradjak Chongqingig. Lezajlott a nagymosás is, a ruhák szép tiszták, s csak arra várnak, hogy besuvasszam őket a hátitáskába.
Bőröndöt nem viszek. Egyrészt cipelje a halál, pláne végig az állatkerten, másrészt eleve nem szeretek annyira turistás lenni. (Jó, itt a külsőm miatt mindenképp lebukok.)

Összeírtam minden kódot, ami a jegyekhez kell, átnéztem Wanzhou és Sanya térképét, mégis miképp jutok a vasútállomásra illetve az utóbbiban a szállásra.

Biztos mókás lesz, valami úgy is történik, amivel nem számolt az ember, de remélem, semmi kezelhetetlen, s szerda estére gond nélkül megérkezem.

A szálláson van wi-fi mindenfelé, elvileg a szobákban is, ha ezzel sem lesz gond, akkor szerdán már írok egy keveset (aztán meg valószínűleg alszom egy rendeset a kétéjszakás vonatutat kezelendő).
Szóval kívánjatok nekem szerencsés utat, szerdán jövök! 

7 komment

Liping 2013.01.26. 17:35

Gasztro: nyársra húzott husinasi

A kínai nasik választéka rendkívül változatos. Miután egy gyökeresen más gasztronómiai környezetről beszélünk, így itt a legkülönbözőbb, számunkra furcsa dolgok fordulnak elő.

A napraforgómag például több ízben is beszerezhető: van egy nálunk megszokott sima sós, s vannak édeskés ízűek, ez utóbbiak nagyon ízletesek. A csipszek is érdekes fűszerezéssel kerülnek a polcokra: van uborkás, paradicsomos, citromos, sült csirkés, barbeques, stb. Az ubisat nem ajánlom, a többi nem rossz.
Előkelő helyen szerepelnek a tofuk, felettébb változatos kiszerelésben és aromában, ezek szintén megérnek egy próbát. A csirkelábakat, füleket, ilyen-olyan szárított húsféléket már nem feltétlenül európai célközönségnek találták ki, én mondjuk a lábat kimondottan bírom, de eleve, otthon a levesben is örömmel látom.

Ma ezt a furcsa pálcikás húst nyomtam be, s egyáltalán nem volt rossz választás. Kellemes ízű, s hála a pálcáknak, nem is lesz az ember maszatos. Ha emlékeim nem csalnak, két és fél pénzbe kerül.
--

P1010001_5.JPG

Címkék:kína kaja hús Szólj hozzá!

Liping 2013.01.25. 12:20

Tanévet zártunk

Ma este a kollégák részvételével bankett volt a diákok ebédlőjében. Voltak finom ételek, műsor a tanáraink részvételével.

Itt például az igazgatóhelyettesünk énekel:


---

Egy harcművész kolléga is fellépett, annak sajnos csak épp a végét vettem felt, pedig ügyesen ugrált is előtte:

---

Készült pár kép is.

P1010001

P1010005

---

Kaptunk egy kupont is, amit a suliboltban lehetett beváltani. 15 liter olajat adtak érte. Egy darabig kitart.

P1010006

--

Szép nap volt ez is.

Címkék:kína középsuli fengjie tanévzárás 2 komment

Liping 2013.01.24. 22:14

Zajlik az élet

Lassan mindenkinek véget ér a suli, tegnap (itt tegnapelőtt) már a felsős elsősök is végeztek, így Mengsi is benézett hozzám. Ugyancsak tegnap(előtt) hajnalra meghalt a hűtőm is, s azt mondták, küldenek valakit megszerelni, de azóta sem ért ide. Ma (vagyis nálatok holnap) majd rájuk kell szóljak, hogy most már azért jöjjenek. Mondjuk szerintem hűtőcsere lesz belőle.

Kár nem nagyon ért, némi csirke-kacsa belsőség volt még a fagyasztóban, de egész kevés.

Közben vettem buszjegyet Wanzhouig, hajnalban indulok majd. A bankoknál is szétosztogattam a pénzem, vettem egy új hátitasit is, úgyhogy most már lassan minden rendben zajlik. Fürdőruhát meg rövidnacit itt nem sikerült, Chongqingban majd még körülnézek, de ha ott sem, akkor majd (drágán) Sanyaban. Ez van.

A fehérhomokos part és a pálmák tömkelege kárpótol. Ja, és 28-27 fokokat jeleznek előre. Szuper.

---

tianqi.png

Címkék:élet Kína fengjie Szólj hozzá!

Liping 2013.01.23. 03:51

Fengjie nem enged

Ma megkaptam a januári fizut meg a beígért 400 yuanes tavaszünnepi pótlékot.
A fizu beszerzése amúgy itt sohasem egyszerű. Nekem az, de szerencsétlen asszisztensem intézi az egészet, s bizony szenved vele rendesen. Mindennemű kifizetés, amit az iskola intéz, kemény procedúrán megy keresztül. Van egy erre szolgáló űrlap, számlatömbi laphoz hasonlítanám, amire szépen felírja az összeget meg a kipengetés tárgyát. Idáig nem is lenne körülményes.
Csakhogy ezt még alá kell írnia négy embernek. Neki (ez könnyű), az angolos vezetőnknek (ő is aránylag könnyen fellelhető), az igazgatóhelyettesnek (egy fokkal nehézkesebb elérni) s végül az igazgatónknak (ő gyakran tartózkodik házon kívül, s amikor itt van, akkor is csak elvétve eszi a fene az irodájában). Hogy bonyolítsuk a helyzetet, az aláírásokat ebben a sorrendben is kell beszerezni, nem lehet csak úgy össze-vissza, attól függően, hogy épp ki kerül a szemünk elé. Itt rendnek kell lennie.

Az asszisztensem szerint ez a pénzekkel való esetleges visszaélés elkerülését szolgálja, hisz' még a nagyhatalmú fővezérünk szignója sem elég önnön magában semmire. Ez ám a fegyelem!

No, ma sikerült a papírosok alákörmöltetésével végezni, s mialatt első számú vezetőnknél járt, utóbbi megüzente, hogy szívesen látnának a soron következő tanévre is az intézményben. A jelek szerint elégedett a munkámmal, pedig amúgy elég szigorú figura.

Számítottam azért a felkérésre, mert nem adtam okot panaszra ez idáig. Gondolkodom rajta erősen. Szívesen maradnék, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez odahaza is határtalan boldogságot váltana ki hozzátartozói körökben. Nehéz ügy.

Címkék:kína pénz középsuli fengjie 3 komment

Liping 2013.01.22. 14:23

Számvetés - elmúlt egy félév

Részemről véget ért az első félév a suliban. Lezajlottak a vizsgáim, mindenki megkapta az értékelést. Talán nem teljesen érdektelen megvizsgálni, mit sikerült elérnem az eltelt hónapok alatt. Mert bár én nagyon jól szórakozom itt és igazán élvezem, hogy szinte semmi munkáért egészen jól élek, azért az elsődleges feladatom a helyi diákok okítása volna.

Sajnos igazán drámai átalakulásról nem beszélhetünk. Kevés az órám és sok a gyerek. Aki gyengén muzsikál, s nem akar igazán megszólalni, az nyugodt szívvel megteheti, mert nincs időm mindenkire. Így aztán főleg ugyanazok az arcok működnek közre az órákon, bár ezt azért igyekszem valamennyire ellensúlyozni.

A legtöbbet a picik fejlődtek, s a legtöbb hasznomat is itt látom. Ők még javarészt nulla angoltudással érkeztek ide, így viszonylag jól formálhatóak. Hála a kitartó munkának, a kiejtésük sokat javult. Minden órán legalább 10 percet azzal foglalkoztunk, hogy szavakat olvastunk, s mostanra egyre jobban megy nekik, hogy a szóvégeket ne egészítsék ki egy magánhangzóval. Az anyanyelvükben ugyanis nincsenek mássalhangzókra végződő szótagok (pár n-re s ng-re végződést meg az egy szem er szótagok leszámítva), olyanok meg pláne, ahol mássalhangzótorlódások  fordulnak elő. Hogy példával szemléltessem: az orange (narancs) szót orindzs helyett kapásból orindzsü*-nek ejtik, másképp nem tudják kimondani. No, ezeken sokat sikerült csiszolni.

A nagyobbaknál inkább a szókincsüket bővíthettem, illetve sikerül őket leszoktatni az idióta "nothing" használatáról. Ezt rendszerint a no problem/that's okay/it doesn't matter értelemben használták előszeretettel. Elsőre nem is értettem mit akarnak vele, s valószínűleg csak azért állt össze a kép, mert beszélek kínaiul, s ezen a nyelven itt a meishi szerepelne a mondatban. Na, ezt fordították át nothing-ra.

A legtöbb változást Mengsin érzem. Nagyon gyengének tűnt eleinte, de ahogy bátrabb lett, kiderült, hogy egész sokat tud. Valószínűleg nemcsak ő, a felsős könyvek már egész nehezek, a nyelvtani feladatok egy része nekem sem egyértelmű, főleg másodéven.

Második félévre minél több játékot tervezek, remélhetően segít nekik lazulni, s jobban ki merik nyitni a szájukat.
Ja, és még egy külön elégtétel: a piciknél az összes nyelvtani dolog tökéletesen megy azok közül, amit én tanítottam nekik elsőként. Büszke vagyok rájuk.

---

---

----

* ez az "ü" nem ü, hanem egy i és ü közötti hangocska. Ezért is szerencsés a pinyin a kínai szavak leírásához, mivel egyes hangok egyáltalán nem adhatóak vissza magyarul.

Címkék:kína tanítás fengjie 9 komment

Liping 2013.01.21. 09:10

Mégis utazok!

Találtam egy elfogadható szállást, s sikerült megbirkóznom a netes fizetéssel is, bár ez utóbbi nem volt egyszerű. Odafele ülőhelyem lesz, tessék értem nagyokat imádkozni, de visszafelé már fekvőhelyet szereztem.

Amúgy 28-án indulok, s 10-én érek haza.

Na, mára úgy érzem, intézkedtem épp eleget, rám is fog férni a lazulás. Ha ócska idő lesz, leölök ott mindenkit.

Címkék:kína utazás jegy 11 komment

Liping 2013.01.21. 07:22

Ja, és szünet!

Igen, a picik elhúztak a vérbe, a nagyok még vizsgáznak, de én már letudtam minden teendőmet. Február 25-ig semmi munka.
Így kell élni.:)

Címkék:kína élet Szólj hozzá!

Liping 2013.01.21. 06:38

Bankolás megint

Ma reggel tettem egy kört újfent a mezőgazdasági banknál, miután sehogy sem bírtam életre kelteni a netes fizetést.
Odaérvén viszont megint egészen elképesztő hozzáállással találkoztam.

Egy angolul is valamennyire beszélő bankos kiasszony fogadott gyorsan, s amíg várakozni kellett, átvitt egy másik váróba, ahol mindenféle itallal kínálgatott, amiből végülis maradtunk a forró víznél.
Nemsokára visszajött, hogy indulhatunk, s előkerült egy hapsi, akivel hármasban átmentünk a bank másik, személyzeti részébe, ahol az irodák vannak. Ott egy privát gépen megmutatták, mégis hogyan kellene működnie a dolognak. Mikor a fizetéshez értünk, s előjött a bankos ablak, ott szépen meg is jelent minden, mialatt az én gépemen a számlaszám helyett ugyanitt csak a nagy üresség volt eddig.
Szerencsére erre is szolgáltattak gyógyírt, szép türelmesen elmagyarázták, mit kell letöltsek a honlapjukról, hogy ez kiküszöbölődjön.
Ezután még kedvesen felajánlották, hogy ott szöszmötöljek, foglalgassak kedvemre, de inkább hazajöttem, Itt is azzal búcsúztak el, hogy ha valamiért nem sikerülne, csak menjek vissza.

Itthon aztán valóban megoldódott a probléma, s most már kedvemre fizethetek a kínai weben. Csakhogy közben a kinézett szálláshelyen már elfogytak a szobák, más normálisat meg nem találtam, úgyhogy ez a kirándulás most elmarad.

Persze keresgélhetnék valami más úticélt is, de egy kicsit már unom. Fengjie is szép s a környék sem rossz, maximum majd erre-arra kóválygok egy keveset.

De a netes bankolás már működik!

Címkék:kína bankolás fengjie 1 komment

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása