Az iskolai diákmenza is árulja, de reggelente szinte mindenütt fellelhető a baozi. Nagyon régóta az egyik kedvenc hajnali csemegém, nagyüzemi fogyasztásában csak az gátol, hogy többnyire átalszom ezt az időszakot.

A tésztát gőzön párolják puhává, belsejében húsos töltelék van.

Ez az adag pedig a szomszéd kis utcában lévő beülős kifőzdéből való. Kicsit drágább, de finomabb is, a 10 darab kerül 5 yuanbe.

Kínában a törvény elég szigorúan szabályozza a házasságkötés feltételeit. Hivatalosan a férfiak a 22. életévüktől, míg a nők  a 20.-tól élhetnek ezzel a jogukkal.
Ez a meglehetősen magas korhatár még a múltból maradt vissza, a nyolcvanas évek elejéről, s elsődleges célja a gyermekvállalás visszaszorítása volt. (Bár egyes Maó-i időkben volt a korhatár ennél magasabb is, akkoriban nem érdekelte a vezetést a népességszám növekedése.) Mostanság egyre szélesebb körben merül fel, hogy érdemes volna lecsípni a nagykorúság kezdetére, 18 éves korra, minthogy mára kissé okafogyottá vált.

Miután a kínai népesség is egyre jobb iskolázottsági mutatókkal rendelkezik, tömeges házasodási hullámokkal azért nem járna, ha változtatnának a szabályozáson. Főleg, hogy vidéken most is megoldják okosban.

Akadnak ma is fiatalok azért szép számmal, akik a középiskola alsó tagozatának elvégzésével be is fejezik a tanulást - elenyésző számban még olyanok is, akik eddig sem jutnak el. Számukra, miután az iskola végeztével elkezdődnek a munkával töltött évek, felnőttek lesznek, így elég életszerűtlen még 6-7 évet várni egy párkapcsolatra. Miután itt még mindig a házasság a divat, találékonyságra szükség is van.

Ezt egyszerűen úgy oldják meg, hogy törvényi jóváhagyás nélkül ugyan, de megtartják a ceremóniát. Lagzit csapnak, minden lezajlik ugyanúgy, csak nem hivatalos. Ez azonban nem von le a faluban a kötelék erejéből semmit, ugyanúgy férj-feleségnek tekintik ezeket a párokat. Amint aztán elérik a korhatárt, többnyire jogilag is megerősítik a helyzetet.

Mingchun mesélte valamelyik nap, hogy a volt alsós osztálytársai közül is páran már megházasodtak, s most együtt élnek a házastársukkal. Tanulatlan, falusi népeknél ez még létező tradíció.

Az ajándéknak mindig örül az ember, különösen ha egyáltalán nem számít rá.
Az angol fesztivál alatt is ért meglepetés, noha az egész idő alatt résztvettem a szervezésben, mégis sikerült előttem titokban tartani.

Némi csúszással indultunk a tervezett fél 7-es időponthoz képest, aztán hét előtt pár perccel mentünk ki a színpadra megnyitni az ünnepséget, hogy ezt követően azonnal vissza is menjünk az első műsorszámot előadni.

A dal kétharmada felé jött fel két felsős másodéves, s egy-egy nagyon mutatós virágcsokrot nyomtak mindkettőnk kezébe.

Az enyémben még egy kis kártya is lapult.

Tegnap estére kellett kezdenem valamit a hajammal és némi normálisabb makeup sem volt haszontalan. Így aztán meglátogattam az egyik helyi fodrászati-kozmetikai szalont itt az utcában. Aránylag nívós helyről van szó, szépen berendezett, nyugati mércével nézve is gusztusos stúdió, elüt a legtöbb helyi hasonló intézménytől.

Elég hosszú, derékig érő hajam van, s általában elég nehéz besütni, mert pillanatok alatt kidobja magából a hullámokat. Ez sajnos most sem nagyon volt másképp, a zöme elég hamar odalett, de a fodrász kitartására nem lehetett panasz. Jó egy órán át szenvedett vele, többször átsütögette, tényleg nem rajta múlott. A sminkes kislányok is ügyesek voltak, nagyon rendes munkát végeztek. 

Amikor végül a fizetésre került a sor, még egy év ittlét után is meglepődtem kissé. Az egész mindössze 20 yuanbe fájt, haj és smink összesen. Meg tudnám szokni.

Na, ez is megvolt. A műsorszámunk alatt marha ideges voltam, de legalább nem látszott rajtam. A dal első felében viszont mindkettőnk hangja borzalmas volt, a végére már kissé normalizálódott szerencsére.

A műsorvezetés ment rendesen, abban legalább nem volt hiba. Képeket nem tudtam csinálni, csak Mingchun videózta le a produktumot, illetve egy ízben a konförálásból is sikerült valamennyit megörökítenie. Utóbbit ízelítőnek megmutatom, az előzőből csak néhány pillanatképet.

Jó volt, jól éreztem magam, de egy kissé zavaró volt, hogy nyár van, s az egész show első felében még fenn volt a nap, s mindent tökéletesen láttam. Az éneklés alatt is ugye, mivel mi nyitottunk is egyben. 

A plakáton a dátum múlt hét szerda, de elvileg akkor is lett volna, ha nem veri el az eső. Úgy látszik, ez már marad így.

Volt már szó róla, hogy ideát a diákok korántsem annyira szörnyűek, jellemzően nyugodtak és jól viselkednek. Kivétel azért akad persze, de a zömükkel tényleg semmi baj, nem igazán nehezítik a pedagógiai munkát.

Hogy ez így van, abban nagy szerepe van a tanárok viselkedésének. Itt még egyértelműen tisztelet övezi ezt a munkakört, felnéznek a pedagógusra a helyiek, s felnéznek maguk a diákok is.

Hogy nekem kissé problematikusabb olykor a fegyelmezés, azt már említettem. Nem úgy a kollégáknak, akiknek az óráin nem merül fel gond a nebulók viselkedéséből adódóan. Bár a törvény már tiltja, itt még a gyakorlatban működik a kölykök fenyítése. S kis hazánk pár évtizeddel ezelőtti gyakorlatához hasonlóan ez ellen nem is emel kifogást senki. A diákok nem önérzeteskednek, nem panaszkodnak miatta. Otthon jó eséllyel kapnának érte még egyet.
Az is elég megszokott látvány, hogy egyik-másik kölyök a sarokban áll, egész nap, mert valamiért oda lett állítva.
A nádpálca is gyakorta előforduló kellék. Felsős korukra amúgy már beérnek, azokkal az osztályokkal nekem sincs gondom, s más tanárokat sem hallok panaszkodni miattuk, ez mind az alsósok esetében van jelen.

Ma az első órámra érkezvén érdekes jelenetre lettem figyelmes. Már benn voltam az osztályban, amikor megjelent az osztályfőnökük, s az egyik gyerek telefonját teljes erővel a földhöz vágta, majd még meg is taposta. Utána még nem volt rest a darabokat összeszedni és kivágni a kukába.

Miután elment, kiderült, hogy az amúgy az én óráimon is nagyon bosszantó (a múltkor az ő megcsapkodásán gondolkodtam erősen, bár a gyakorlatban ez még nem esett meg) kölyök valamelyik órán az okostelóján játszott. Gondolom nem ez lehetett az első húzása, hogy ennyire kiborította a kollégát. Legutóbb az ő munkafüzetét koboztam el egy hétre, hogy aztán este vissza is adjam, miután az igazgatóhelyettes kérte el. A rekvirálásra csak annyit mondott, hogy "it's your duty", de erős a gyanúm, hogy a gyerek akkor is kapott rendesen.

Ez már szigorúan magánvélemény, s egész biztosan sokatok nem ért vele egyet, de amíg nem esnek túlzásokba, én egyáltalán nem vagyok ellene ennek a gyakorlatnak. Itt az iskola még nevel. Őszintén remélem, hogy egyhamar nem veszik ki ez a tradíció.