Ma volt egy kis dolgom a postán, lebuszozás közben nem bírtam magammal, s ezt a gyönyörű videót rögzítettem. Több mint hét perces, s nincs benne semmi izgi, de mutat valamit Fengjie hétköznapi életéből. Amennyire ez egy ilyen felvételen lehetséges.

UPDATE:Ma reggelre felment a nagyobb felbontású verzió is, úgyhogy kicseréltem. Nagy különbség látványban nincs.

No, úgy néz ki, egy aggályt kipipálhatok. Mint kiderült, a fellépők ruhái nem az iskola tulajdonában állnak, úgy bérlik őket ezekre az eseményekre. A műsorvezetőkét az iskola fizeti, míg a többi fellépő esetében az osztályok dobják össze az árát.

Az ár amúgy nem csekély. Ezeknek a mutatósabb ruciknak a bérleti díja kb. 500 yuan egy estére, ami ugyanakkor még mindig nem olyan egetverő ahhoz képest, hogy esküvőiruha-kölcsönzőkből szerzik be. 
Hát, esküvőn ilyen jellegű ruhában eddig még nem voltam, még ha a meggyűrűzésemre már a blogról is jött ajánlat (hehe), de eszerint ha nem is menyasszonyi, de valami koszorúslányi szerkóm még lehet ideát. A cicamicásdi máskülönben nem annyira nekem való, de ezek a ruhák tényleg egész tetszetősek. S mivel állítólag nekem való méret is fellelhető, kezdek elcsábulni.
Kicsit még agyalok rajta, de azt hiszem, mégiscsak ott leszek, s vállalom a vele járó hercehurcát is. Jó heccnek ígérkezik.

Ma ezt a bizarr valamit vettem a sulibüfében. A kölykök nagyon rajonganak érte, gondolom kipróbálom. Édes és iható (miután valamelyest felengedett a jég), de azt hiszem, egyszer elég volt.

Még kb. 3 hét, s sor kerül az éves English Festival-ra. A tavalyi kulturális feszkóhoz hasonló eseményről van szó, leszámítva hogy ezúttal az angol nyelv a tematika. A fellépők már szorgosan készülnek, lesz zene, tánc, rövid színdarab, stb.
Mint arról már írtam, ezúttal én is részt veszek a szervezésben, segítek a tanulóknak felkészülni, s nagyon noszogatnak, hogy mint konferanszié is működjek közre a lebonyolításban. Még ha el is tekintünk olyan apróságoktól, hogy jellemzően izgulok a tömeg előtt, vagy hogy épp tök fölösleges angolul is vezetni a programot, mert úgysem értik, akkor is maradnak még kérdések. Ilyen, hogy például miben kellene kiállnom a színpadra, mialatt a többi műsorvezető gálaruhákban parádézik. Értelemszerűen nem ilyenekkel tömtem tele a bőröndöm ide felé jövet, s bár az iskolának vannak fellépőruhái, minimum kettő kéne meg egy ügyes varrónő, hogy beleférjek valamelyikbe.
Műsorvezetőként ráadásul valamit produkálnom is kellene, itt ez a szokás. S bár tavaly valóban élveztem az előadást, nem feltétlenül ragaszkodnék hozzá, hogy megismételjem.

A kék ruhás az egyik tavalyi műsorvezető

Hétvégén azért majd elnézek a belvárosba, tájékozódásképp, hátha árulnak valahol valami vállalható darabot, ami rám is jön. 

Most a felsősökkel kicsit rendhagyó is lett az órák menete. Míg hagyom, hogy videózzanak, az adott fellépőkkel gyakorlunk.  Többek közt egy darabot is. Egyelőre a szöveg kiejtését. Másokkal dalszövegek esetében tesszük ugyanezt. Szóval zajlik az élet, készül a program.

Kimondottan várom.

Ma kivételesen gyönyörű a táj. A folyó felett rendszerint köd van, több-kevesebb. Időnként egyáltalán nem látni semmit a hegyekből, máskor csak foszlányokat. Ilyen szép tiszta idő ritkán fordul elő, mint ma is.
Sajnos a videó nem adja vissza olyan szépen és részletgazdagon, mint amennyire látszik, bármennyire is okos a telefonom. 

Amikor ezzel a panorámával szembesülök, nem tudok nem ujjongani, hogy itt vagyok. Meseszép. Még az ótvar házak sem tudják elrontani.