Liping 2013.11.11. 10:55

Állatkerti cirkusz

Kínában minden egy kicsit más. Így aztán már azon sem kell meglepődni, hogy az állatkertben cintányérózó majmokat meg bicikliző medvéket is látni. Wuhanban legalábbis.

A cirkuszi részben naponta több ciklusban van előadás. Kifelé jövet (mivel ez a rész a bejáratnál van) benéztem, ha már ott jártam. Épp két megtermett örvös mackó bukfencezgetett, majd gyűrűn lengett. Hogy örömük mennyire volt őszinte közben, azt nehéz megmondani, de legalább a közönség élvezte a dolgot.

A medvék után két kutyával szórakoztatták a nagyérdeműt, majd jött a főattrakció, egy fél tucat, baromi nagy tigris. A legalsó sorban jutott már csak hely, így egészen közel voltak hozzám. Hát, rácsok nélkül nem szívesen találkoznék velük.





A megörökített produkcióik mellett még karikákon át is ugráltak, az egyik legalább 3 métert, illetve a videón is látható - s a fémoszlopokkal együtt az állatokat sokszor kitakaró - golyókra ugrálva hajtották azokat maguk alatt.

Sosem szerettem a cirkuszt, s véleményem szerint az állatok ilyen jellegű produkáltatása kegyetlenség, de el kell ismernem, hogy egyik-másik számba bőven fektethettek energiát.
Azért nagyon nem sírtam volna, ha esetleg az idomároknak estek volna a macsekok. Sok esélye nem lett volna a két pasinak. No meg akkor most eladhatnám a videót a CNN-nek.

Címkék:kína zoo wuhan 5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr825626058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dailyvicodin 2013.11.11. 11:10:35

most már a 14. oldalnál tartok, (pár napja olvasom vissza a blogod) és meglepett, hogy már ismert bejegyzés ugrott az új oldal tetejére.
látom, hogy jött ma is több új, szokatlan ez a gyakoriság :)

szép napot neked!

Drizari 2013.11.11. 20:04:39

Állatokkal végrehajtott ilyetén kunsztokat én sem szeretem, csak másfél percig néztem a felvételt.
Valóban uzsonnázhattak volna a két fószerból.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2013.11.12. 07:14:49

Lefogadom, hogy elektromos sokkoloval idomitjak a macsekokat... :(((

Liping 2013.11.12. 07:27:28

@Chaoyang: ezt nem tudom, nem kizárható. A produkcióik közben folyamatosan etették őket. A nagyon egyenes tartású pasi derekán volt egy doboz apró húsdarabokkal, amiből folyamatosan a pálcája végére tűzdelt egy-egy darabot, s azokkal ösztönözte a tigriseket, hogy oda menjenek, ahova kell. S elérvén a helyükre mindegyik kapott is husit.
Aztán hogy a tréning során is ezt alkalmazzák-e, azt nem tudom.

Liping 2013.11.12. 07:28:05

@dailyvicodin: Üdv neked is itt, örülök, hogy ennyire leköt a blog.:)

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása