Liping 2013.11.09. 13:14

Veve Wuhanban

Eredetileg úgy terveztem, hogy még reggel elindulok, itt leszek, aztán este szépen haza is megyek.

A valóság aztán másképp alakult, mivel reggel semmi kedvem nem volt megmozdulni és készülődni.
Miután kellő komótossággal felkeltem, magamhoz tértem, tettem-vettem, már lassan dél lett, így arra jutottam, hogy ha valóban elindulok, akkor Wuhanban töltöm majd az éjszakát.

Tegnap már nézegettem vonatokat, de mivel ilyen rövid távról van szó, így nem éreztem szükségét, hogy jegyet is vegyek. Ötven percet kibírok akkor is, ha nincs hova ülnöm.
A másik figyelmetlenséget akkor követtem el, amikor csak a reggeli vonatokat nézegettem meg. Délelőtt ugyanis akad legalább 5-6 szerelvény Xianning vasútállomása és Wuhan közt.

Délután azonban, mint erre ma jöttem rá, fél háromkor majd leghamarabb csak este 7-kor akad vonat. Az összes többi ugyanis Xianningbei állomásról indul, ami tőlünk erőteljesen kiesik, ráadásul a jegyár is a duplájába kerül, mivel nagysebességű szerelvényeket járatnak rajta.

Nem volt mit tenni, gyorsan összekaptam magam, s egy óra körül el is viharzottam a vasútra, s bár egy óra az út, odaértem időben. Csakhogy jegy nem volt. Ülőhely nélküli se. Xianninget ugyanis hosszútávú vonatok érintik, így bőven van utas. A mai fél hármas valahonnan Peking felé ment épp.

Miután itt Xianningben (mint azt a májusi látogatásomból tudom) meglehetősen komolytalan az állomáson az ellenőrzés (a jeggyel nem rendelkező kísérőim is gond nélkül kijutottak velem a peronra), így első nekifutásra gyorsan berobogtam a váróba. A jegyellenőrző részen céltudatosan tartottam előre, így, bár a vasutas próbált valamit mondani, menet közben le is tett róla.

A peronra való kiengedésnél még egyszer ellenőriznek, de nem tartottam tőle, hogy külföldiként gond lenne átjutnom. Azt viszont nem tudtam, hogy mire számíthatok a vonaton az ellenőrzéskor és Wuhanban a kijáratnál. Félreértés ne essék, nem bliccelni akartam, hanem valami alternatív jegyvételt kieszközölni a kalauznál, de kezdtem elbizonytalanodni, hogy esetleg nagyobb büntetés is lehet a dologból. Mialatt vacilláltam, a kijelző is átíródott, s belebegtetett egy fél órás késést, így aztán úgy döntöttem, inkább lelépek én is.

Az állomás épülete előtt állt egy busz, Wuchang felirattal. (Wuchang Wuhan egyik része, annak idején három város, Wuchang, Hankou és Hanyang egyesítéséből jött létre. A városrészeket egymástól víz - a Jangce és egy mellékfolyója - választja el egymástól.) Sok választásom nem lévén, felszálltam, s azzal jöttem idáig. A busz ugyan duplájába került, de ez van.

Ideérve aztán megkerestem a metrót, majd onnan már sínen voltam, s jöttem egyenesen a hotelbe. A szomszédos nagyboltban vettem bagettet és egy kb. negyedkilós kenyeret, mindegyik nyugati, normális ízű pékárú. Ami még maradt belőle, azt reggelire befalom, s majd hazatérés előtt cuccolok be belőlük egy szép adaggal holnap.

Az állatkert után.

Címkék:kína vonat wuhan Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr215621893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnam (66) vietnám (6) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása