Úgy látszik, azért a szerencse nem kerül el. Ma útnak indultam tanítani, aztán a teremhez érve meglepő módon nem találtam senkit. Kicsit hamarabb érkeztem, úgyhogy vártam, meg közben próbáltam elérni Zhao Shenget is, nem sok sikerrel.
Végül a sokadik hívást felvette, s némi utánjárást követően visszahívott. Valamiféle sportesemény zajlik, így aztán a mai órámat elkaszálták, s hogy ennyivel még ne érjen véget a széria, a holnapit sem kell megtartani.
Nem bántam volna ugyan, ha még azelőtt megkapom az infót, mielőtt felkészülök, meg a mai hirtelen támadt nagy melegben feltrappolok a hatodikra, de azért így sem bánom. A kitalált anyag jó lesz egy hét múlva is, a mozgás meg nem árt meg néha.
Hétvégén, ha nem lesz kánikula, terveim közt szerepel elnézni a helyi állatkertbe, bár szerintem inkább valami cirkuszszerűségről lehet szó, mint nyugati értelemben vett létesítményről. A hőforrásokat is meg akarom nézni, bár az lehet nem ezen a hétvégén kerül megvalósításra.
Kis színesként a végére: fengjiei diákjaimtól ért a hír, hogy az idei waijiao, aki amúgy egy hondurasi nő volt, lelépett pár hét után. A kölykök nem élték meg rosszul az eseményt, Mengsi szerint határozottan undok perszóna volt. Egymás közt csak tigrisasszonynak hívták, mivel minden apróságért harapott, s módszere szerint valamiért körbe-körbe futkároztatta a tanulókat az osztályban. Mindenesetre nem bírta a gyűrődést. Engem azóta is hiányolnak, s ezt nem tudom nem dicséretnek venni.