Liping 2013.06.29. 12:28

Budapest ismét

A nyarat mindenképp itthon töltöm, most már lesz, ami lesz. Hogy később hogyan alakul, arról majd tájékoztatlak benneteket időben.

Egyelőre két dolog jelentkezett hazaérvén.

Az első hazánkra nézve pozitív. Bár nincs csúcskategóriás lakhelyem idehaza sem, bőven átlagosnak tekinthető, mégis mellbe vágott, hogy az ajtón belépve egy kimondottan jó állagú, kellemes légkör fogad. A kínai lakhatási körülmények borzalmasak!

A másik már inkább másnap mutatta meg magát. Úgy elvertünk tizenkétezer forintot az egyik nagyáruházban, mint a sicc. És csak élelmiszert vettünk, még abból sem sokat, s nem is prémium kategóriás dolgokat. A minimum 230 forintos krumpli különösen szíven ütött, nem is voltam hajlandó venni belőle. Ma aztán a piacon sem volt 200 alatt, az is csak egy helyen, s egész apró szemű példányok.
Magyarország drága! Minden! Utálok itt vásárolni!

Végül egy szolgálati közlemény.

A blog nyári szünetre megy, nyitás vagy végső búcsú augusztus utolsó hetében várható. Ha időközben nagyon irhatnékom támad, meg esetleg akad erre a célra használható téma is, akkor hébe-hóba előkerülhet bejegyzés, de egész biztosan nem a megszokott gyakorisággal.
Van egy nagyon hasznos funkció, a nagyon nem előrehaladott szintű júzerek számára nevén nevezve: RSS. A lényege, hogy nem kell visszajárni és csalódottan nézegetni, hogy már egy hónapja nem írtam, az RSS sípol mindenkinek, ha frissülés történt. Minden körülmények közt előnyös használni, s nem csak ezen a blogon, de itt nyárra határozottan ezt ajánlom igénybe venni a kitartó olvasóim számára.

Ezennel tehát elbúcsúzom, az oldal hibernálja magát, nyitás 2013. augusztus 25-e magasságában. Minden kedves idejárónak kellemes nyarat és sok pihenést kívánok!

Címkék:budapest magyarország 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szecsuan.blog.hu/api/trackback/id/tr315383300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tigerwill 2013.06.30. 11:37:15

A kedvenc blogom voltal, remelem lesz folytatas! :-)

Jo pihenest!

Liping 2013.07.02. 13:32:25

@Tigerwill: Köszönöm szépen, majd kiderül.:)
Neked is kellemes nyarat!

A blogról

Közép-, Nyugat- majd Dél-Kína, Vietnám és megint Kína után Veve jelenleg az Ír-szigeten tengődik, de azért továbbra is igyekszik minden érdemlegesről beszámolni a blog hasábjain...

Utolsó kommentek

  • scal: @virágelvtárs: hát cirka 7 évvel később ellenkeznék veled, 2018-ban amikor én voltam kint az állam vakargattam a hihetetlen olcsó árak mellett, (én Zhengzhouba mentek ki kétszer) és lényegében úgy é... (2021.07.05. 22:40) Amiért jobb lenne örökre Kínában maradni 6. (?) - Árstabilitás
  • scal: Nagyon jó :) igazán kár hogy már nem írod a blogot, és még nagyobb baj hogy megkésve találtam rá, bár meg kell mondjam tök jó volt mindezt saját magam megtapasztalni. Egy varázslatos mesevilág ez. (2021.07.05. 18:17) Mire számíthat egy nyelvtanár Kínában ? - 1.
  • scal: Ez nagyon durva, amikor 2019 januárjában kint voltam ebből még csak a sárga, piros meg a narancs létezett. De imádtam metrózni :D Nagyban megkönnyítette volna az életemet ha legalább a zöld már léte... (2021.07.05. 17:45) A metróláz 2019-ben sem hagyott alább Kínában
  • scal: Szerintem kicsit túl lett misztifikálva. Alapvetően a camamber/pálpusztai sokkal büdösebb mégis eszik az emberek, mert finom. Én ezzel mikor először találkoztam rögtön a kedvencem lett, mert a sima... (2021.07.05. 17:26) Gasztro: büdös tofu
  • Drizari: Jól döntöttél. (2020.09.16. 12:01) Búcsú
  • Utolsó 20

Címkék

akszu (7) alaer (45) állatkert (5) angol (5) angoltanítás (5) árak (5) áram (8) bangkok (18) bank (5) bankolás (16) béka (8) beteg (18) blog (43) borneó (10) búcsú (5) budapest (6) bürokrácia (6) castlebar (28) changsha (11) chongqing (27) család (7) dalian (8) diákok (66) doha (12) drveve (21) egyetem (7) élet (279) eső (6) facebook (6) fengjie (194) férj (7) feszkó (8) fősuli (72) fűtés (6) gaszto (5) gasztro (93) guangzhou (9) határ (11) hazatérés (16) hazaút (14) hétvége (10) hideg (7) (6) hongkong (26) hubei (6) hülyeveve (9) humen (43) időjárás (23) internet (9) írország (37) kaja (74) kampusz (16) karácsony (9) katar (17) képek (9) Kína (11) kína (955) kína tartományai (8) kirándulás (12) költözés (14) komment (6) kórház (6) koronavírus (6) kota kinabalu (16) középsuli (37) közlekedés (14) krabi (11) ktv (7) lakás (9) lakhatás (15) laptop (7) magyarország (15) malajzia (34) melakka (6) metró (30) moszkva (5) munka (99) munkakeresés (7) munkavállalás (7) nha trang (52) nyár (8) nyaralás (5) nyelvsuli (24) oroszország (5) összegzés (6) ovi (10) pattaya (7) peking (16) pénz (10) pénzváltás (5) piac (5) qatar (12) repjegy (6) reptér (7) repülés (7) sabah (11) saigon (6) sanya (15) shanghai (9) shenzhen (148) sport (5) suli (11) szingapúr (11) szünet (14) tájfun (11) tanítás (50) tavasz (5) teknős (7) tél (9) telefon (6) tengerimalac (7) thaiföld (50) tianjin (6) tibet (7) trảng bom (5) ügyintézés (16) újév (7) ünnep (11) urumcsi (6) utazás (125) vacsi (6) város (17) vasút (15) vendégposzt (9) vietnám (6) vietnam (66) virágelvtárs (9) víz (5) vizsga (32) vizsgáztatás (6) vízum (9) vonat (12) wanzhou (7) wenzhou (7) wuhan (186) xianning (177) xinjiang (27) Címkefelhő
süti beállítások módosítása